Régi, sokak által használt alkalmazások szűnnek meg a várhatóan szeptemberben vagy októberben érkező frissítéssel, viszont visszatér egy lehetőség, amit sokan hiányoltak.
Japánban a születések száma mostanra újabb rekordalacsony szintre zuhant. Tokió azt reméli, hogy egy mesterséges intelligencián alapuló társkereső alkalmazás új lendületet hozhat a válság kezelésére.
Egy fárasztó nap után gyakran előfordul, hogy nincs kedvünk hajat mosni, ha viszont mégis rávesszük magunkat, a hajszárítás gondolata aztán még riasztóbb lehet. De vajon mennyire ártalmas valójában vizes hajjal lefeküdni?
Szülőként talán nincs is nehezebb annál, mint amikor egy betegség következtében a gyermekünk elvesztésétől kell félnünk. Az Érintettek Egyesület azoknak a szülőknek a segítésére jött létre, akiknek a gyermeke daganatos betegséggel küzd. Programjaik között egy segélyvonal is szerepel, amelynek célja, hogy az érintettek érezzék: nincsenek egyedül. Né
Oxána annak reményében indult útnak Ukrajnából Magyarországra, hogy jobb és biztonságosabb életfeltételeket teremthet a lányainak. A Máltai Szeretetszolgálat integrációs programjának segítségével kezdtek új életet.
Létezik egy gyakori repülés előtti viselkedés, amit sok utas csinál a beszállás előtt – a pilóták nagy szomorúságára.Állítólag sok pilótának van egy sor babonája a repüléssel kapcsolatban, és ezek közül az egyik valóban népszerű az utasok körében: a beszállás előtt, a repülőgép előtt készít egy fotót.Bár ez sokak számára meglehetősen furcsának tűnh
– És mi van a kis Lacikáddal?- kérdezi Éva. – Semmi – felelem. Utálom, ha ilyen lekicsinylően firtatják a szerelmi életemet. Éppen Lánynapot tartunk a Táncsics vendéglőben, a hónap harmadik vasárnapján, mint mindig. Kizárólag a család nőtagjai hivatalosok erre a rendezvényre, és csak négyen képviseljük a gyengébb nemet a famíliában, nagyi
A francia desszertek, édességek világhírűek, éppen ezért, ha egy cukrász ott tanulhat a szakma rejtelmeiről, az hatalmas mérföldkövet jelenthet az életében. Kitartó tanulás eredményeként ehhez volt szerencséje egy magyar házaspárnak, Gogolák Csabának és Kohlmann Eszternek is.
A Grillpláza széles grillkínálata akcióba lép június 22-én és megmutatják mire képesek a szakavatott kezek között. A gázos, faszenes, fatüzeléses, okos, kamado és gravitációs grillek szó szerint tűzbe jönnek a Gasztro Grillfesztiválon! Ha téged is érdekelnek a grilles újdonságok és szívesen tanulnál a grill és Bbq mesterektől, akkor gyere el az egé
A kormány az elmúlt években kiemelten támogatta a budapesti egészségügyi fejlesztéseket: az Egészséges Budapest Program keretében 88 milliárd forintnyi támogatást biztosított a fővárosnak és a kerületi önkormányzatoknak ahhoz, hogy javítani tudják az egészségügyi ellátás színvonalát
Valójában az olvasás biztosítja a babák számára a nyelvi fejlődéshez szükséges építőköveket, javítja a környezettel való kapcsolatot, valamint a szociális és érzelmi készségek fejlesztéséhez szükséges eszközökkel is felvértezi.
Az iOS 18-cal az Apple készülékein is megjelennek a generatív mesterséges intelligenciához kapcsolódó funkciók, ám lehetséges, hogy az Apple Intelligence szolgáltatás előnyeit csak előfizetési díjért cserébe élvezhetik majd a felhasználók.
Trabant, Tedd fel a kezed, Úgy szállj, Csak Veled, Hagylak menni – csak néhány a több mint 300 dal közül, melyek mindegyikét az immár Artisjus Könnyűzenei Alkotói életműdíjas Tabár István zeneszerző, dalszövegíró, zenei producer jegyzi, aki négy egymást követő generáció számára írt ikonikus dalokat, amelyeknek dallamát azóta is tízezrek dúdolják.
A rossz idő a turisták rémálma. Vannak helyek, amelyekre ellátogatva az eső bizony tönkre tudja tenni a nyaralást – ám Barcelona nem ez a város. Katalónia központjának néhány nevezetességét még esőben is érdemes megnézni. Mutatjuk, mik a legjobb opciók Barcelonában egy esős napon!Barcelonának van egy különleges varázsa, amit csak a Ciudad Condalba
A június 5-i megnyitón elsőként Breitenbrunn lakosai vehették birtokba az új kikötőöblöt, a kikötőépületet, a felújított mólókat, az új zöldterületeket, az éttermet, a strandbárt, valamint a delikáteszüzletet. Az Esterházy Vállalat 2019-ben vette vissza Breitenbrunn településtől a strandfürdő üzemeltetését, és indította el annak modernizálását. Az
Ahogy telnek az évek, gyakran szembesülünk a kognitív hanyatlással, ami sok ember számára maga a frusztráló valóság. Még akkor is, ha természetes folyamatról beszélünk, tudatosan tehetünk a lassításáért – főleg, ha azt teszed a tányérodra, amit a legintelligensebb emberek!
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjat Montréalban, ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.
A padlóburkolatok fontosságát nem érdemes alábecsülni egy építkezés vagy felújítás során. A színe, az anyaga, a típusa, a vastagsága nagyban hozzájárul ahhoz, hogy igazán otthon érezzük magunkat. Ha sikerül az ideális darabot kiválasztani, akkor szinte észre sem vesszük jelenlétét, de egy apró hiba is megkeserítheti a mindennapokat. Ebben nem szaba
A spanyol Carlos Alcaraz nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnapi fináléban ötszettes küzdelemben legyőzte a német Alexander Zverevet, ezzel megszerezte harmadik Grand Slam-serlegét.
Az elmúlt száz évben több mint 400 gerinces állatfaj halt ki. Ez ijesztő adat, akár a természet változásai, akár az ember okozta eltűnésüket. Az alábbi öt állat olyan különleges adottságokkal rendelkezett, hogy azt hinnénk, a képzelet szülöttei voltak.
Mire kell figyelni felelős gazdiként nyáron, amikor sétálni, túrázni indulunk a kutyánkkal, vagy egyszerűen együtt lazulunk a kertben? Mit vigyünk magunkkal egy kirándulásra, és hogyan készíthetjük fel a kedvencünket a melegebb hónapokra? Most mindent elmondunk, amit tudnod kell!
A nyakfájdalom gyakori panasz, sokan nem is veszik komolyan, pedig van, amikor sürgős orvosi vizsgálatra van szükség. Mutatjuk, milyen tünetekre figyeljen a nyakfájdalom mellett!
A testpozitív hozzáállás nem a túlsúly idealizálását jelenti. Hanem azt, hogy mit gondolunk, mit mondunk, mennyit engedünk meg magunknak másokkal szemben. Z. Kocsis Blanka nap mint nap tapasztalja, hogy még mindig rengeteg mérgező előítélet él a túlsúlyos nőkkel kapcsolatban. Különösen a szex terén.
A legtöbben limonádét választják nyáron, ha valami igazán friss és alkoholmentes üdítőre vágynak. De előfordult már, hogy megittunk egy pohár limonádét és valamiért még mindig nagyon szomjasnak éreztük magunkat? Nem véletlenül. Bár kétségkívül finom és hűs, nem biztos, hogy a limonádé a legjobb ital, ha azonnali folyadékpótlásra van szüksé
Mindenki a "posh parfümökre" figyel 2024-ben: a gazdag illatok és a "régi pénz" illatok soha nem látott népszerűségnek örvendenek. És ma már ahelyett, hogy a "posh" az emberek egy bizonyos kiváltságos csoportját jelölné, inkább az élet legjobb dolgainak szinonimájává vált.Nem véletlen, hogy az utóbbi időben így elterjedt az előkelő és arisztokratik
Az az erősségem, hogy sikeresen összerakok vállalkozásokat – és aztán jól ki is tudok szállni belőlük. Azt szoktam mondani, hogy az én szakterületem a lehetőség: amiben ötletet látok, abba óriási szenvedéllyel tudom belevetni magam!
Az idegesítő tulajdonságok egyidősek az emberiséggel és nem telik el úgy nap, hogy ne irritálna minket valaki. Az igazság azonban az, hogy bizonyára nekünk is vannak olyan tulajdonságaink, amiktől mások a falra másznak. Az alábbi öt szokással biztos, hogy az őrületbe kergeted a környezeted.
A lista élén az osztrák válogatott áll, amely a berlini Schlosshotel Grunewaldban száll meg, ahol egy éjszaka átlagosan 1262 eurót kóstál. A második helyen a spanyol és a magyar válogatott áll, mindkét esetben az éjszakai ár 890 euró körül mozog.
A közösségi média hírcsatornái tele vannak olyan videókkal, amelyek szervezésről, rendszerezésről és az otthon takarításáról szólnak. Nevezhetjük mentális masszázsnak vagy pszichológiai megkönnyebbülésnek, egy biztos, hogy kevesebb megnyugtató dolog van annál, mint látni egy tökéletesen rendezett teret. Szeretnéd ezt még magasabb szintekre emelni?
Magyarország minden szegletében fantasztikus éttermekkel találkozhatunk, a Dining Guide Top100 Étteremkalauz pedig idén is listába szedte, hogy hova érdemes ellátogatni, ha az ország legjobb vidéki éttermeit szeretnénk végigkóstolni.
Szingliként legyőzhetetlennek érezzük magunkat. Főként azért, mert rá vagyunk kényszerülve arra, hogy mindent egymagunk oldjunk meg. Ezáltal csak jobbak leszünk, fejlődünk, viszont párkapcsolatba csöppenve szeretjük elrejteni valós képességeinket a férfi elől.
Miért veszélyes a magas koleszterinszint, ha egyszer nem okoz tünetet? Szükséges-e gyógyszer a csökkentéséhez vagy elég, ha csak „nem eszünk zsírosat”?
A vastagbélrák a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés Magyarországon. Ez az intézkedés a prevenciót és a korai betegségfelismerést helyezi előtérbe, valamint egy új szűrési keretrendszert is létrehoz.