Szent István ünnepe alkalmából Budapest szívében, a Bazilika előtti téren idén, augusztus 18-án 19:00 órától újra életre kel a többszörös platina- és aranylemezes Mandoki Soulmates muzsika. Az est folyamán a már megszokott varázslatos élmények mellett friss szerzeményekkel várják a rajongókat, ugyanis ezúttal a korábbi híres dalok mellett bemutatjá
Informatikatanár, akinek legidősebb tanítványa 95 éves. Festő, aki attól sem riad vissza, hogy számítógéphez való egeret ragasszon a műve közepére. Zenész, aki zongorán, gitáron, basszusgitáron játszik, dalokat ír, stúdiózik, koncertezik, és legalább három zenekar tagja. És vak. Bár ez csupán másodlagos, azaz inkább "sokadlagos" az életében, mert ú
A tudatos érzelemszabályozást hozza fókuszba a Bak telihold június 22-én. Elindul a Rák hava, mely a kezdeti kihívások után segíti az érzeli megtisztulást és intim pillanatokat tartogat. Megérthetjük csalódásaink gyökerét és elindulhatunk a feldolgozás útján, jó alkalom kínálkozik a világról alkotott nézőpontjaink átformálására. Június 25-től páros
Vannak divatirányzatok, amelyek jönnek és mennek, mások viszont hosszú éveken, évtizedeken át, vagy még annál is tovább velünk maradnak. Pontosan ilyenek a vörös körmök, a francia manikűr, a fekete ruhák vagy éppen a fehérek. Utóbbiak - bár a többi időtlen trendhez hasonlóan egész évben elvarázsolhatnak minket - a nyári partikon, a tengerpartokon v
Justin Timberlake azt állította a Long Island-i rendőrségnek, hogy "csak egy martinit ivott", mielőtt a volán mögé ült, de az alkoholszonda tesztet nem vállalta.A Cry Me A River énekese többször is megtagadta az alkoholtesztet, mikor kedden letartóztatták ittas vezetésért – derült ki a rendőrségi feljegyzésekből. A helyszíni józansági tesztet azonb
Az ideális (kerti) bútorok megtalálása sokkal nehezebb, mint azt gondolnánk. Nem elég a boltokat járni vagy a katalógusokat nézegetni.Érdemes annak is utána járni, hogy milyen lesz használni a bútort és mennyire szolgálja majd jól az érdekeidet! Ehhez kapsz profi segítséget a SpaTrend csapatától, akiket mostantól TikTokon is követhetsz!
A kisfiú végtelenül elkeseredett, nem tudta, mi rosszat tett, amiért egy meghívott gyerek sem ment el a születésnapjára. Végül vadidegenek tették széppé a napját.
Salzkammergut apró házaival, virágos kertjeivel, ormok közé ékelt tótükreivel olyan, mint a mesekönyvek apró falvai. Lehet, hogy nekem azért olyan kedves, mert két nagyanyámat gyöngéd szálak fűzték ide, és talán átültették belém az érzéseket. Ausztriával való ismerkedésem itt kezdődött, Bad Aussee-ben. Nevezhetjük ékszerdoboznak is, de nekem inkább
A szívbetegeknek fokozottan érdemes vigyázniuk magukra a kánikulai időszakban és időjárási frontok idején. Különösen igaz ez, ha 50 év felettiek, társbetegségeik vannak és/vagy túlsúlyosak.
Nem árt tudni, hogy mennyire szereti hallatni a hangját kedvencünk, ha panelben vagy akár kertes házban élünk. A szomszédok ugyanis nagyon mérgesek tudnak lenni, ha ugat (tényleg sokat ugat) a kutya. Persze kellő tanítással, mozgatással sokat tehetünk az ugatás ellen, de vannak olyan fajták, amik kifejezetten hangosak tudnak lenni.
Kevesen merik bevállalni a színes konyhákat, pedig igazán különleges hangulatot tudnak teremteni bármely otthonban. Nem hiszel nekünk? Akkor olvass tovább!
Bob Odenkirk 2009 és 2022 között két kultikus sorozatban, a Breaking Badben és a Better Call Saulban is eljátszotta minden idők egyik legjobban felépített tévés karakterét, Jimmy McGillt, felvett nevén Saul Goodmant. Az előzménysorozat egyik utolsó epizódjának forgatása viszont majdnem az életébe került – azóta pedig teljesen máshogy éli meg a mind
Kiskamasz anyukájaként elmondhatom, aggaszt, hogy egyre korábban kezdik első menstruációjukat a lányok. Nem csupán a nemi érés előbbre tolódása éri meg a figyelmet, hanem a tény is, hogy megannyi helyen még mindig tabutéma ez a teljesen természetes testi folyamat, illetve maga a felvilágosítás is.
A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri az embereket, hogy sehol és semmivel ne etessék az állatokat.
Amikor azt mondjuk, hogy kutyabarát munkahely, az valójában egy emberbarát munkahely. Ez az egészséges, ha a kutya velünk van, az elsőszámú szükséglete pedig a pihenés.
Egy friss kutatás szerint a magyarok több mint fele fél attól, hogy daganatos betegsége lesz, mégis csak minden ötödik megkérdezett tesz meg minden tőle telhetőt a megelőzés érdekében. Az eredmények alapján a magyar lakosság túlzott stressznek van kitéve, ami a daganatos megbetegedések egyik elsődleges forrása. A passzív dohányzók nem járnak tüdősz
Tegye fel a kezét, aki a menzesze első napjaiban rendszerint pokolian szenved és egyik görcsoldót kapkodja be a másik után. Mindenki? Jó, letehetitek. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a görcsoldó-fogyasztásod legalább a felére csökkentheted, jól hangzik, nem? Ráadásul természetes gyógymódokkal, könnyedén és kemikáliák nélkül. Íme öt szokatlan, de ha
Elkészült a világ 50 legjobb éttermének listája, a magyarok is örülhetnek! 2024. június 12-én Las Vegasban ünnepi gálán tették közzé a The World's 50 Best Restaurants 2024-es listáját. Az éttermi vendéglátás Oscar-díjaként számon tartott "verseny" keretében a nívós szakmai zsűri minden évben kiválasztja a világ 50 aktuálisan legjobb éttermét.
Ha szüksége van inzulinra, nem mindegy, hogy a nagy melegben miként tárolja. Kesztyűtartóban, repülőn, és a táskában is megvan, hogyan kell anélkül tárolni, hogy sérüljön.
Ti hogy viselitek, ha egy beszélgetésben csend áll be? És ha valakinek be sem áll a szája? Min múlik, hogy természetesen tudjunk társalogni? Anna Eszter és pszichológus édesanyja többek között erről beszélgettek.
Egy kínai nő a törvényeket megszegve vitte fel a repülőjáratra a házikedvencét, egy oposszumot, ami aztán megszökött tőle. Ezzel pedig akkora felfordulást okozott a menetrendszerű járaton, hogy az utasokat is le kellett szállítani. Sok mindenre számíthat az ember, ha repülőre száll, de az biztos, hogy egy oposszummal való találkozás nem ta
A trendeket diktáló stúdiók részletekben gazdag és praktikus előszobákat terveznek, néha meglepően apró helyeken is. Megvalósult projektjeikből te is inspirálódhatsz!
A színésznő a héten a TikTok-ra feltöltött videóban mutatta be a módszert."Szóval ez egy kis tipp a LipTok-on" – magyarázta a videóban Anne Hathaway a rajongóknak, miközben fodrásza épp a frizuráját készítette a Shiseido új kampányának forgatásához. @annehathaway The more you know ???? #liptok ♬ Lips Are Movin - Meghan Trainor "Ez volt az első felv
Hiába a rengeteg ígéret, az egyre forróbb nyarak, a külföldön már halálos áldozatokat is követelő hőség - a budapesti közösségi közlekedésben még mindig nem alapfelszereltség a légkondi.
Az igazán forró nyarakat ez emberek zöme nehezen viseli. Egyes esetekben azonban nem csak arról van szó, hogy egyszerűen kánikula van, ugyanis ha a gyermeke a normálisnál rosszabbul viseli a meleget, akkor betegség is állhat a háttérben.
A magyar labdarúgó válogatott egy helyet rontott, ezzel a 27. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.
A kánikulában a folyadékpótlást segíti a megfelelően összeállított étrend. Ilyenkor ugyanis hamarabb száradhatunk ki, amelyet kiválóan támogathat a megfelelően összeállított étrend.