Az Utcajogász 2010 óta nyújt ingyenes jogi segítséget lakhatási és szociális jogok területén rászorulóknak, így olyan kisgyermekes édesanyáknak is, akik élethelyzetükből adódóan sokszor akadályozottak abban, hogy bírósági ügyeket intézzenek.
Egy nemrégiben megjelent tanulmányban két pszichológus, D. Folk és E. Dunn olyan korábbi kísérleteket tekintenek át, amelyek azt vizsgálták: mit tehetünk azért, hogy boldogabbak legyünk.
Sikeres tesztrepülést hajtott végre első alkalommal a Starship, a világ legnagyobb űrrakétája, amelyet emberek Holdra, majd Marsra juttatásának céljával fejleszt a SpaceX magán űrkutatási vállalat.
Hihetőnek tűnő, de részben mesterséges intelligenciával létrehozott áldokumentumfilm terjed online. A háttérben a játékokról kizárt Oroszország állhat.
Mindannyiunkban él egy belső gyermek, aki csak arra vár, hogy feltétel nélkül szeressük és elfogadjuk őt. Szüleink nem képesek megadni ezt a fajta törődést, hiszen ők is csak emberek, tele hibákkal és rossz döntésekkel. A te kezedben a kulcs, hogy visszamenj ahhoz a kicsi gyerekhez, aki a mai napig csak rád vár.
Bárki, aki járt már reptéren, tisztában van vele, hogy a 100 milliméternél nagyobb, folyadékot tartalmazó palackokat vagy tégelyeket még a biztonsági átvilágítás előtt ki kell dobnunk. Ez szinte a világ összes repülőterén igaz – létezik azonban néhány kivétel, és lehet, hogy hamarosan a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is bevihetjük a saját ital
A Bridget Jones naplója 4. forgatása állítólag "káoszba fulladt", miután egy fontos szereplő megsérült.A beszámolók szerint a színész a forgatáson kívül szenvedett csúnya sérülést, és később kórházba szállították, ahol megállapították, hogy csonttörése van.A sérülés állítólag dominóhatást váltott ki, mivel a producerek nem tudják folytatni a forgat
A komoly fogyás mellett biztosítani kell a megfelelő fehérjebevitelt és a rendszeres, főként izomerősítő edzést, máskülönben a fogyasztó gyógyszerek nagyobb károkat okozhatnak, mint maga az elhízás.
A késő tavasz és a kora nyár az egyik legkellemesebb időszak, amikor a szezongyümölcsök kavalkádja csábít minket a piacokra, és a nagybevásárlások során a gyümölcs-részleghez. Május végén, június elején érik az eper, a málna és a cseresznye, amelyek nem csak
Ha egy hosszú nap után szeretnél pihenni és jókat nevetni, akkor a Netflix kínálatában bőven találsz olyan vígjáték sorozatokat, amelyek garantáltan feldobják az estédet. Hogy ne neked kelljen keresgélned, összeszedtünk 7 olyan zseniális vígjáték sorozatot, ami garantáltan jókedvre derít! Vágjunk is bele!
Sarcopenia az orvosi neve a jelentős izomtömegvesztésnek, amely az elhízáshoz kapcsolódóan jelentős, ám ritkán diagnosztizált problémát jelent főként az idősebbeknél, de gyakorlatilag bárkinél. Ez az állapot leginkább az egészségtelen szokások, a túl gyors fogyás és a visszahízás miatt alakul ki. De hogyan lehet megakadályozni?
A sminkecseted igazi varázspálca a kezedben, amivel nem csak a szemed és a szád formáját teheted még szebbé, de optikailag az orrodat, vagy akár az arcodat is keskenyítheted vele. Ha mindig is vékonyabb pofira vágytál, most megmutatom, hogyan érheted el!
Lilibet hercegnő június 4-én lett 3 éves, és nagypapája, Károly király gondoskodott arról, hogy unokája megfelelően megünnepelje ezt az alkalmat.Annak ellenére, hogy az uralkodónak feszült a viszonya Lili szüleivel, Harry herceggel és Meghan Markle-lal,"nem állt szándékában teljesen figyelmen kívül hagyni Lilibet születésnapját, ezért egy üzenettel
Szereted a heti tartalomválogatásunkat? Szuper! Egy kicsit másképp jobban esne? Oké, mondd el, hogyan! Van téma, ami jobban érdekel? Remek, erre is lesz megoldásunk. Nem szeretnél lemaradni kedvenc szerzőid cikkeiről, beszélgetéseiről? Megoldjuk. Készítettünk egy háromperces kérdőívet, kérünk titeket, hogy töltsétek ki.
A hercegné állapotáról legutóbb márciusban hallhattunk, amikor Katalin egy megható videóüzenetben elárulta, hogy betegségének kezelésében milyen szinten tartanak. Most pedig Vilmos is tett egy váratlan bejelentést.
Mindegy, hogy az interneten olvasgatsz a témában, vagy a barátaid osztják meg tapasztalataikat, szinte mindenhonnan csak azt lehet hallani, hogy a házasság mennyire nehéz, bonyolult, sőt, a statisztikák szerint 50 százalékban válással végződik. Ezek után nehéz pozitívan állni a dologhoz, pedig valójában a legtöbb állítás nem is felel meg teljesen a
Csak két dologra lesz szükséged ahhoz, hogy megakadályozd erős vegyszerek nélkül is a kertben és a virágágyásokban újra és újra megjelenő gaz kialakulását.
Becslések szerint percenként 44 – vagyis Európában éves szinten 23 millió – ember érintett élelmiszer-eredetű megbetegedésben, amelyek közül átlagosan mintegy 4700 eset bizonyul végzetesnek.
Vannak bizony olyan jelek, amikre érdemes odafigyelni egy párkapcsolatban, ugyanis némely ilyen egyértelműen arra utal, hogy a párod valójában nem is szeret téged.
Csupán 10 százalékunk eszi meg az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott zöldség- és gyümölcs mennyiséget, azaz a napi legalább 5 adagot – mutatják a Stada Palánta Programjának keretében végzett friss, reprezentatív felmérésének adatai. Sőt, a felmérés alapján csak minden második ember van tisztában az ajánlással. Kiderült, hogy többségünknek s
A kerti medence remek hely a kikapcsolódásra és jó alkalom a családi összejövetelekre. Ellazulhatunk, átbeszélhetjük a nap eseményeit éjszakába nyúlóan, hogy este akár a csillagokban is gyönyörködhessünk. Ráadásul remek hely a gyerekeknek, hogy elhozzák barátaikat egy forró nyári napon! Azonban akkor élvezhetjük igazán, ha figyelünk a medencénkre é
A magasabb lányok öltözködés terén alapvetően szerencsésnek mondhatóak, hiszen olyan nőies részletekkel rendelkeznek (hosszú lábak, hosszú nyak), melyekre szinte minden nő vágyik. Mostani bejegyzésünkben 5 szuper tippet mutatunk nektek, melyek segítségével még jobban élvezhetitek a magasságotok adta előnyöket!
A több alapbetegségben szenvedő, 59 éves férfi Mexikóvárosban került kórházba. Április 24-én halt meg, miután láz, légszomj, hasmenés, hányinger, továbbá általános rossz közérzet alakult ki nála – derült ki a WHO közleményéből.
A mai rohanó világban sokunknak mindennapjai annyira sűrűn telnek, hogy alig van időnk találkozni a barátainkkal, családtagjainkkal, ellenben rengeteget dolgozunk, és örülünk, ha rendben tudjuk tartani a háztartást. Ilyen körülmények között különösen nagy kincs lehet, ha jelen vannak az életünkben úgynevezett mikrokapcsolatok is, amelyekre úgy is m
Ha van valami, ami Colin Bridgertont jellemzi, az az utazás. A harmadik Bridgerton testvér a 3. évadot azzal kezdte, hogy egy újabb utazás után üdvözölte a családját, új stílus szerint öltözködött, és meglepte a testvéreit "erős" testalkatával.Persze nem mindenki rajongott Colin új személyiségéért − a nézők egy olyan diákhoz hasonlították a viselke
Az élelmiszerbiztonsági világnap kapcsán indul a Nébih kampánya, melyben többek között az élelmiszer eredetű megbetegedések, élelmiszerhulladék-csökkentés fontosságára, a kiegyensúlyozott táplálkozás lehetőségeire hívják fel a figyelmet.
Egy új vérvizsgálat 100%-os pontossággal megjósolja a mellrák kiújulásának kockázatát, ráadásul évekkel azelőtt, hogy a daganatot észrevennék a képalkotó vizsgálatok során.
Valószínűleg tőled sem idegen az érzés, amikor körbenézel az otthonodban egy fáradt munkahét után és nemes egyszerűséggel csak kupit látsz mindenhol magad körül: a ruhák megint nincsenek a helyükön, a fiókok kihúzva maradtak a reggeli rohanásban, valahogy minden koszosnak tűnik és még az erkélyeden is olyan állapotban várnak haza a növényeid, minth
A walesi hercegné márciusban egy megható videóban jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak nála, miután hetekig tartó találgatások folytak az egészségi állapotával kapcsolatban. Katalin januárban hasi műtéten esett át, és a közéletből való távolléte "vad összeesküvés-elméleteket" táplált a gyógyulásával kapcsolatban. Válaszul Katalin egy videós n