Puskás Nóri belevetette magát a Vezúv lábánál fekvő metropolisz dzsungelébe, és egy szubjektív, naplószerű beszámolóban megírta és lefotózta nekünk, mit és hol érdemes megkóstolni, ha arra járunk.
A magyar vízilabda-válogatottban biztosan, de lehet, hogy összességében is utolsó mérkőzését játszotta Varga Dénes, a párizsi olimpián negyedik helyen záró együttes ötkarikás bajnok.
Az Azori-szigetek - Portugália és az Egyesült Államok között elterülő kilenc vulkanikus kis sziget - egyre népszerűbb célponttá válik a kalandvágyó utazók körében. Ez a buja szigeti paradicsom, amelyet sokan Európa Hawaii-jának neveznek, lenyűgöző természeti szépségeivel és egyedi kultúrájával hívogatja a látogatókat. Ismerd meg közelebbről ezt a c
A visszértágulatok számtalan ember életét nehezítik meg, ráadásul komoly szövődményeket is okozhatnak. Bár a legtöbben jól ismerni vélik a problémát, ennek ellenére több tévhit is kering vele és a kezelésével kapcsolatban.
Ha diétázunk, a zsír szó hallatára legtöbben kiugrunk a bőrünkből ijedtünkben – pedig a szervezetnek igenis szüksége van jó fajta zsírokra, hogy egészséges maradjon. Ilyen szempontból a magvakon és a görög joghurton kívül, sőt ezek fölött a legfontosabb az avokádó, ami igazi szupergyümölcs, és emelett még nagyon finom is.
"A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete, hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk mindent szeretni; az az állapot, amelyben felismerhetjük lelkünk valós eredetét." Tolsztoj így fogalmazta meg az érzés esszenciáját.
Sokan azt mondják, sohasem szerencsés, ha egy házaspár tagjai együtt is dolgoznak, szinte 0-24-ben. A Barátok közt sorozat egykori Varga Petrája, Németh Franciska szerint ennek nem feltétlenül kell így lennie! A korábban fotómodellként dolgozó Franciska pár éve azzal okozott hatalmas meglepetést, hogy feladva addigi karrierjét, ápolónak állt. Végül
A megfelelő mennyiségű rostbevitel jótékony hatással van az egészségünkre, különösen a bélflóra működésére. Ám a rostban gazdag étrend nemcsak az emésztést javítja, hanem jelentős szerepet játszik a krónikus betegségek, mint például a cukorbetegség és az Alzheimer-kór megelőzésében is.A bélflóra, más néven mikrobiom, az emésztőrendszerünkben találh
Miután véget ér a kapcsolatod, hirtelen az egész világ a feje tetejére áll. Egy falat sem megy le a torkodon, és többé nem látod értelmét annak, hogy 2 percnél több időt tölts a fürdőben készülődéssel, mielőtt elhagyod a lakást. Ráadásul ott vannak azok az álmok, amikben még mindig együtt vagy a volt barátoddal – így nem csoda, hogy reggelente még
A cirkusztól a kerekesszékes akadálypályáig számos délutáni programban bővelkedik a Sziget fesztivál, mi 9 órát töltöttünk el önfeledten szórakozva, kulturált körülmények közt. Mókás beszámoló egy önfeledt anyja-lánya napról, képgalériával.
Mindenki vágyik arra, hogy tartós és egészséges kapcsolatokat ápoljon, de előfordulhat, hogy elbizonytalanodsz és az adott helyzetekben kihasználva érezheted magadat.
Megismerheted a legújabb social media trendeket és az AI optimális felhasználási lehetőségeit 2024. szeptember 12-én a budapesti Experience Centerben, ahol a szakma krémje gyűlik össze, hogy a Social Media 2025…
Egy idegen országot felfedezni izgalmas kaland lehet, különösen akkor, ha teljesen ismeretlen számunkra a helyi kultúra, a helyiek szokásai. De milyen étkezési szabályokat érdemes betartani, ha éppen Olaszországban nyaralunk?A kávézásKevés nép veszi annyira komolyan a kávézást és a hozzá köthető szokásokat, mint az olaszok. Az országban akkora kult
Egy jól eltalált hajjal akár 10 évet is lefaraghatunk az életkorunkból, de óvatosan, mert ez fordítva is igaz! Azért, hogy ne nyúlj mellé, sztárok példáján keresztül összegyűjtöttünk 7 fiatalító frizurát!
A mellnagyobbítás és az ajakfeltöltés napjainkban már teljesen megszokott, sőt a fenékimplantátum és a bikinihíd hallatán sem vonjuk fel kérdőn a szemöldökünket, a plasztikai kezelések palettája azonban folyamatosan új színekkel gazdagodik. Pár évvel ezelőtt még nem is gondoltuk volna, hogy a modern nő milyen esztétikai kezeléseknek veti majd alá m
Tudjuk, hogy számos pozitív változással jár, ha abbahagyod a fogamzásgátló szedését. A kép viszont csak úgy lesz teljes, ha a dolog rosszabb oldalának is utánajárunk kicsit!
Ha hosszú repülőút vár rád, vagy kora hajnalban már a reptéren indul a napod, viszont szeretnél a lehetőségekhez mérten kipihenten ébredni, akkor nincs más megoldás, mint aludni egyet a gépen. Ez tök jól hangzik, csak sajnos a stressz, a kényelmetlen ülés, a zajos útitársak ezt mind eléggé megnehezítik. De mit tehetsz annak érdekében, hogy könnyebb
Egy rosszul végződött ismerkedés vagy párkapcsolat után te is érezted már azt, hogy neked biztosan nincs szerencséd, és folyton rossz emberbe szeretsz bele? Nos, annyi biztos, hogy az igaz szerelmet és a valóban hozzánk illő társat megtalálni nagy kihívás lehet. Ha pedig érdekel az asztrológia, jó ha azt is tudod, hogy egyes csillagjegyekről határo
A nyaralás alatt nem árt gondoskodni a hajadról, ha azt szeretnéd, hogy ugyanolyan ápolt és egészséges maradjon, mint amikor elindultál. Ebben lesz segítségedre Borbás Norbi, aki elmondja, mit csomagolj magaddal az utazásra.
A zsákruhák, oversized darabok sok szempontból bizonyulnak jó választásnak nyáron, azonban optikailag könnyen pakolhatunk magunkra plusz kilókat. Bár tény, hogy a legkényelmesebb és legkomfortosabb viselet a nyári kánikulában, közben arról se feledkezzünk meg, hogy előnyös legyen.
Olykor még egy aktív természetjárónak is vissza kell vennie kicsit a tempóból. Ilyenkor, a nyári hőség kellős közepén, amikor már túl hosszú ideje áhítjuk a lehűlést ahhoz, hogy higgyünk a meteorológusok ígéreteinek, kincset ér egy könnyed ejtőzés valamelyik közeli patak árnyékos medrében. Beleállni a bokasimogató vízbe és csak hallgatni a lombokat
Ha szerelmes vagy, akkor az egész világ egy kicsivel jobb hellyé változik. Kit érdekelnek az unalmas hétfő délelőttök, amikor a rózsaszín köd ott lebeg körülötted 0-24? Még a tömegközlekedés sem olyan fárasztó, és a mínuszok sem vehetik el a kedved attól, hogy végre találkozzatok. Akad azonban ezen kívül is néhány – egyébként teljesen hétköznapi –
A befőzés hagyománya úgy forrt össze a cukor felhasználásával, hogy egy időre elképzelhetetlenné vált a kettő szétválasztása. Aztán jött az allergiák, bélszindrómák, cukorbetegségek és "mentes" verziók korszaka, amiben már nem volt helye a sok szempontból kérdésessé vált kristályos anyagnak.
Sokakat már egy többórás repülőút is képes megviselni, hiszen órákon át egyhelyben ülni nem túl szórakoztató dolog, ráadásul egészségügyi szempontból is rossz hatással lehet a szervezetre. Nekik semmiképpen nem ajánljuk azt a Dél-Amerikában üzemelő buszjáratot, amely négy napon keresztül szeli keresztül-kasul a kontinenst, miközben olyan látványoss
Budapest Főváros Kormányhivatala az utasok jogainak érvényesítése érdekében összesen 15 légijárat kapcsán indított fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést az elmúlt időszakban tapasztalható jelentős késések, illetve járattörlések miatt; az ellenőrzések alatt a légitársaságok egy…
Ahogy egyre több időt töltünk a vízparton, a stílus és kényelem összehangolása egyre fontosabbá válik. Az ideális fürdőruha és strandtörölköző párosítás nemcsak lenyűgöző megjelenést biztosít, hanem egyfajta önkifejezés is. Íme 8 stílusos fürdőruha és strandtörölköző kombináció lelőhelyekkel.
Eleve szuper a gondolat, hogy veszélyes eszközzé nyilvánítsuk a mobilt. Mi tenne jobbat ennek az ügynek egy kis démonizálásnál? Mi lehetne hatékonyabb (különösen tizenéveseknél), mint a totális tiltás?
Hogy ki a tökéletes beszélgetőpartner egy nyári fesztivál kellős közepén? Csorba Lóránt, aki játszik a színpadon, akár zenéről, akár podcastfelvételről van szó. A közönség pedig így is, úgy is imádja.
Mindannyiunkkal előfordult már – az összement ruhák valószínűleg a mosási balesetek élén állnak. De mit tehetsz, ha nem szeretnél lemondani az összezsugorodott pulóverről vagy pólóról?
A szalmonellafertőzés (salmonellosis) gyakori, elsősorban nyáron előforduló, súlyos hasmenéssel járó fertőző megbetegedés. Legfőbb veszélye a hasmenés, hányás miatt kialakuló kiszáradás, ami rövid idő alatt vérnyomásesést, keringési zavarokat okozhat.