Új korszak kezdődik a Forma–1 világában – legalábbis ami az időmérés presztízsét illeti. Az eddigi hivatalos időmérő, a Rolex helyét 2025-től a svájci luxusóra-márka, a TAG Heuer veszi át. Ráadásul nem rövid időre: a szerződés tíz évre szól.
Ismét csúszós lejtőre kerülhet a forint: az euró és a dollár közötti árfolyam-paritás - mely Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatása után alakulhat ki - bizonyára kedvezőtlen hatást gyakorol a hazai fizetőeszköz árfolyamára.
Egy barátságos mérkőzés az orosz válogatott ellen? Első hallásra furcsa ötletnek tűnhet, különösen a jelenlegi nemzetközi helyzetben, de Oroszországban komolyan felmerült a lehetőség, hogy Marco Rossi csapata összemérje erejét az oroszokkal – méghozzá Budapesten.
Régóta beszélünk róla, hogy a rövidtűs fenyők – főleg a lucok és jegenyefenyők – nem éppen a mostani száraz, változékony, egyre huzamosabb ideig forró és csapadékmentes időszakokra vannak felkészülve, ezért még az intenzíven gondozott kertekbe is megfontolandó ültetésük. Ezért ha mindenképpen tűlevelűekhez ragaszkodunk, akkor érdemes más fajokban g
Minden nap új kihívásokat és lehetőségeket tartogat számunkra, és a csillagok állása gyakran segíthet eligazodni az élet útvesztőiben. A napi horoszkóp 2025. január 9-re különleges betekintést nyújt az egyes csillagjegyek számára. Nézzük, mit üzennek a csillagok mára!
A karácsonyi asztal elképzelhetetlen a puha mézeskalács vagy az omlós és illatos mézespuszedli nélkül. Vajon a cukorbetegek és inzulinrezisztensek is fogyaszthatnak ezekből a klasszikus karácsonyi finomságokból?
Újabb balhé a spanyol futballban: Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil sztárja csak két meccsre szóló eltiltást kapott, miután a Valencia elleni mérkőzésen összeakaszkodott az ellenfél kapusával, Sztole Dimitrievszkivel. A barcelonai sajtó szerint ez az ítélet finoman szólva is nevetségesen enyhe.
Az elv, miszerint lakásunk rendezgetése jót tesz az idegeknek, nem újkeletű, hiszen az otthonunk és egészségünk közötti összefüggés már régóta megfogalmazódott az emberekben. A belsőépítészet pszichológiai erejét a Feng Shui évszázadok óta hirdeti. Az ősi kínai hagyomány az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával segít a
Az asztma jól kontrollálható krónikus betegség, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő orvos-beteg kommunikáció. A következőkben ismertetjük a legfontosabb kérdéseket, melyeket lényeges a kezelőorvossal egyeztetnünk annak érdekében, hogy optimális kezelésben részesüljünk.
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a válasz.
A számok magukért beszélnek: a megjelenése óta eltelt alig egy hónap alatt a Kézipoggyász 149,5 millió megtekintést ért el, ezzel az ötödik helyre ugrott a Netflix legnépszerűbb angol nyelvű filmjeinek listáján.
Egy új tanulmány szerint a kávéfogyasztás megváltoztathatja a bélrendszer mikrobiómájának összetételét, vagyis a bélrendszerben élő mikroorganizmusok, például baktériumok környezetét. A kutatók egészen pontosan azt találták, hogy a rendszeres kávéfogyasztóknál > magasabb volt egy bizonyos baktériumtörzs – a Lawsonibacter asaccharolyticus – szintje,
Tavaly a magas infláció és a gazdaság bizonytalan helyzete miatt sokan elhalasztották az autóvásárlást. Az év végére azonban feléledt a piac és közel 30 százalékkal több új autó talált gazdára. Mutatjuk, mely modellek voltak a legkapósabbak 2024-ben. Hazánkban a személyautó-piac tekintetében 2024 minden bizonnyal a Suzuki éve volt. A két m
Ha bármit is elárul számunkra a kávé, az energiaitalok és az eszpresszó martinik kultúrája, akkor az az, hogy manapság mindannyian eléggé kimerültek és túlhajszoltak vagyunk. Mutatunk pár tippet, amikkel 2025-ben növelheted az energiaszintedet! 1. Mozgás minden napHa egyfolytában csak ülünk, akkor nem várhatjuk el, hogy legyen energiánk.Dr. Chris S
Alapvetően az étkezési szokásainkat hajlamosak vagyunk trendekre, aktuálisan felkapott élelmiszerekre alapozni, pedig fontos tisztában lenni azzal, hogy nem minden olyan egészséges, tápláló, mint ahogyan be van állítva. A dietetikusok szerint számos olyan élelmiszer van, amelyet tévesen tartunk egészségesnek, pedig valójában nem tesznek jót szervez
Ha egy férfi testszőrzete ritkulni kezd, az mindig ezernyi aggályt vet fel. Egyáltalán nem mindegy, hogy a szőrvesztés milyen intenzitású, a test melyik részén jelentkezik, s hogy társulnak-e hozzá más típusú tünetek is.
Neve nem azért havasszépe, mert a januári hóesésben virágzik, hanem mert a havasokban érzi jól magát, ott, ahol a fenyvesek a legelőkkel találkoznak. Nem túl meleg, párás helyen – mert hazája Kína, Délkelet-Ázsia, ahol a nőiesség szimbóluma is az azálea.
Egy amerikai kisváros lakosai egy reggelen zselészerű csapadék hullását tapasztalták 1994-ben. Állítják, hogy többen megbetegedtek tőle. Felmerült, hogy repülőből kiengedett vizeletről, óceánból származó medúzákról van szó, de az is, hogy vegyi fegyvert teszteltek.
Ma már köztudott, hogy a mentális egészséget sok-sok dolog befolyásolja, mindezek közül kiemelkedő a táplálkozásunk. Érdemes megválogatni a bevitt tápanyagokat és a különböző élelmiszereket, mert nagyban rányomhatják a bélyegüket az energiaszintünkre, a fizikai állapotunkra, a memóriánkra, sőt, még a kedvünkre is!
2025 az asztrológia és a numerológia szempontjából is izgalmas évnek ígérkezik, tele potenciális lehetőségekkel és kihívásokkal, különösen az anyagiak terén. A bolygók mozgása, valamint az év számmisztikai jelentése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy 2025 nagyon meghatározó év legyen az anyagiak szempontjából. Vajon mely csillagjegyekre mosolyoghat a s
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Magyar Péter tegnapi Facebook bejegyzésében ezt írta: "Tegnap kiderült, hogy Orbán Viktorék, az államtitkár ígérete ellenére, elszállították a gyermekvédelmi központokból a karácsonyi ajándékainkat". (Fotó: Magyar Péter)
A munkahelyi megjelenés gyakran szigorú szabályokhoz igazodik, de miért ne vihetnénk bele egy kis frissességet és stílust? Egy új frizura vagy egy egyszerű változtatás segíthet felfrissíteni a mindennapokat, miközben megőrizzük a professzionális hatást. Ha szeretnéd feldobni a rutinodat anélkül, hogy feláldoznád az eleganciát, akkor ez a lista neke
Januárban lassacskán visszatér az élet a normál kerékvágásba. Ha a munkába állást követően szokatlan légzőszervi tüneteket tapasztalunk magunkon, akkor joggal gyaníthatjuk, hogy a szabadságunk alatt „allergiásak” lettünk munkahelyünkre. Tudta, hogy több mint 300-féle allergén okozhat asztmát, vagy súlyosbíthatja meglévő asztmás panaszainkat a munka
Meghan Markle még csak alig egy hete indította el új Instagram-fiókját, de máris arra kellett használnia, hogy egy szomorú veszteségéről adjon hírt.Kedden egy hosszú képaláírásban jelentette be Guy, a mentett beagle-je halálát, akinek közel egy évtizede volt a tulajdonosa. Köszönöm a sok-sok évnyi feltétel nélküli szeretetet, édes Guy-om. Nem is tu
Az új évi fogadalmak gyakran forognak az egészség körül, ami egyre fontosabbá válik az évek múlásával. Van, aki a súlyfeleslegtől szabadulna, míg mások sportosabbá válnának vagy éppen a stressztől szabadulnának gyógyszerek nélkül. A kiegyensúlyozott, egészséges életmódhoz vezető útra kínál kellemes és hatékony segítséget a saját masszázsmedence, am
Bár a 98 ezer dollár (kb. 39 millió forint) egyetlen éjszakáért nem éppen olcsó mulatság, az élmény minden bizonnyal egy életre szól. Ha valaki megteheti, hogy itt száll meg, nemcsak a luxust kapja meg, hanem a világ egyik legexkluzívabb szállásának élményét is.
Többségünk előbb-utóbb megunja a hétköznapi mókuskereket, amelyben csak azért dolgozunk, hogy folyamatosan új dolgokat vehessünk: jobb kocsit, nagyobb házat, újabb kütyüt. De tényleg ez kell a boldogsághoz?
Ugye, te is emlékszel a menzás finomfőzelék kicsit lisztes, kicsit csomós verziójára? Ezt most felejtsd el! Ezzel a recepttel olyan krémes, selymes és ízgazdag finomfőzeléket fogsz készíteni, hogy repetázni fogsz!
Vannak azok a filmek, amik után az ember bosszankodva jön ki a moziból: erre kár volt időt vesztegetni! És aztán vannak azok a filmek, amelyek már-már művészi szintre emelik a bénázást, és egyszerűen annyira pocsékok, hogy kritikán aluli színvonaluk miatt vonulnak be a filmtörténelembe. Az alábbi alkotások például igazi ínyencségek a katasztrófatur
Jelentős változások lépnek életbe 2025. február 1-jétől a személyazonosító igazolványokkal kapcsolatban. A rendelet szerint az új igazolvány kiállításáért bizonyos esetekben fizetni kell majd, míg a postai kézbesítésért további költség terhelheti az ügyfeleket. Az ideiglenes személyi igazolvány díja 3100 forint lesz, míg a lakcímet igazoló hatósági