A barna hajadból még többet hozhatsz ki, ha egyetlen egyszerű koncepciót veszel figyelembe az outfited összeállításánál: válassz olyan színeket, amik kontrasztot alkotnak a hajad árnyalatával, így még inkább kiemelheted majd a frizurádat.
Bizonyos kutatások szerint egészséges felnőtt emberek körében napi egy pohár vörösbor pozitívan hat a szív- és érrendszerre. Sokakban felmerülhet azonban a kérdés, hogy vajon a szőlőlé fogyasztása is hasonló előnyökkel rendelkezik-e.
Anabel Kingsley trichológus, a londoni Philip Kingsley hajápoló márka alapítója a brit Marie Claire-rel osztotta meg az alábbi hasznos információkat.1. Olyan vitaminokat-és étrendkiegészítőket szedjünk, amelyekből valójában hiányunk vanÉrdemes elvégeztetni egy vérvizsgálatot, majd egy trichológussal konzultálni az eredményekről, aki megérti, hogy m
Január 11-én 12 vitorlázó vágott neki a Kanári-szigetekről, hogy saját építésű, mindössze 5,8 méteres hajóikkal átszeljék az Atlanti-óceánt. Aztán jön a földkerülés. A kaland 2024. december 28-án kezdődött, amikor a portugál Marina de Lagosból rajtolva a mezőny 600 mérföldet vitorlázott Lanzarote-ig (Kanári-szigetek), teljesítve egyúttal az első kv
A helyi fagyási sérülés leginkább a láb- és kézujjakat, az orrot és a füleket veszélyezteti. Jelei nem mindig nyilvánvalóak, sokszor csak utólag derül fény a fagyásra. A szervezetet általánosan érintő lehűlés esetén külső segítség nélkül nincs esély a fagyhalál elkerülésére.
Egyre többen vallanak arról, hogy a krioterápia hogyan segítette őket ahhoz, hogy egészségesebbek legyenek. Útjára indult az új trend, de vajon van, haszna is?
Rögtön azután, hogy Blake Lively vádjai nyilvánosságra kerültek, számtalan kommentelő kezdte azonnal hazugsággal gyanúsítani, mondván, tönkretette a saját hírnevét, és most Baldonira próbálja hárítani a felelősséget. Csakhogy akár két dolog is lehet igaz: Lively hibázhat, miközben ő maga is lehet áldozat.
Egy-egy illat képes visszarepíteni bennünket a múltba – segítenek újraélni az érzelmekkel teli emlékeket. De vajon miért ilyen élénkek a szagok által visszahozott pillanatok, és mire használhatjuk ezt a tudást?
Három sípályát próbáltunk ki gyerekekkel Budapesttől mintegy 4 órára. A harmadikon végül azt is megtapasztaltuk, hogy mi történik, ha valaki síbalesetet szenved a hegyen.
Mivel 2024 nyarán Sarah Jessica Parkert többször is látták az És egyszer csak... közelgő harmadik évadának forgatásán New York környékén, a rajongók bepillantást nyerhettek a történet lehetséges folytatásába, és ami még fontosabb: az öltözékeibe. Az biztos, hogy Carrie Bradshaw stílusa ugyanolyan Carrie-s, mint eddig.Az HBO január 14-én három first
A kínai és orosz határ közelében található Raszon városa újra várja a külföldi turistákat. A Covid után végre újraindulhat a világ egyik legelzártabb országának turizmusa.
Sokan nem is gondolnák, hogy az egyedül élés legnagyobb hátránya nem a magány, hanem valami sokkal rosszabb és veszélyesebb is lehet, legalábbis egy friss tanulmány szerint.
Ki ne szeretné a meggyel gazdagon megpakolt süteményt? Az alábbi recept rafinériája, hogy az édes-fanyarkás meggytöltelék pudinggal készül, tehát nem klasszikus meggyes pite receptet mutatunk.
Ennek a 3 csillagjegynek minden álma teljesülni fog idén. Horoszkóp. Álmokkal teli ember vagy. Romantikus vagy, gondolataid szárnyalnak, a lelked csodaszép. Nem hagyod, hogy letörjék a szárnyaidat 2025-ben sem. Idén is kiállsz magadért, az álmaidért. Nem hagyod, hogy lehúzzanak mások, hogy akadályokat gördítsenek eléd. Tudod ki vagy és mit szeretné
A szakértők figyelmeztették a nőket, hogy figyeljenek egy rendkívül veszélyes ráktípus három figyelmeztető jelére – hiszen a korai diagnózis jelentősen növelheti a túlélési esélyeket.
Marozsán Fábián akárcsak a nyitókörben, a második fordulóban is ötszettes csatában diadalmaskodott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
Samuel Butler író 1863 júniusában különös levelet juttatott el egy új-zélandi hírlap szerkesztőségéhez - írja az IFLScience. A dokumentum a mesterséges intelligencia evolúciójáról és térnyeréséről szólt.
Sokan nem is tudnak róla, de egy kedvelt kerti haszonnövényünk közeli rokona, a közönséges vagy szirti fanyarka is védett növényeink sorát gazdagítja. Az Amelanchier ovalis a rózsafélék családjának jeles képviselője, 1982 óta élvez védettséget: természetvédelmi értéke 10 000 forint.
Katalin hercegné köszönetet mondott a kórház egészségügyi személyzetének, és hosszasan elbeszélgetett az onkológiai osztály betegeivel, együttérző és bátorító szavakkal beszámolva saját tapasztalatairól.
Január 17-én mit tartogatnak a csillagok? Nézzük meg együtt a napi horoszkóp üzeneteit minden csillagjegy számára! Talán egy új lehetőség, egy váratlan találkozás vagy csak egy nyugodt nap vár rád. Bármi is legyen, készülj fel, hogy a legjobbat hozd ki belőle.
Az augusztusban 81. születésnapját ünneplő színészóriás sokadszorra tér vissza abba a műfajba, mellyel megalapozta nemzetközi hírnevét. Kijött, és rögtön nagyot hasított a The Alto Knights előzetese.
ÚJ HELYSZÍN, ÚJ (?) MI! Micsoda szerencsés helyzet, hogy az új év első napján már jelentkezhetünk a megszokott szerdai résszel. Átgondoltuk a tavalyi évet és összeszedtük, hogy mik voltak a…
Ugye veled is előfordult már, hogy kimondtál olyat, amit aztán később megbántál? Időnként ez szinte mindannyiunkkal megesik, de ha úgy érzed, hogy veled túlságosan is gyakran fordul elő, akkor érdemes kipróbálnod egy trükköt, ami sok kellemetlen helyezettől kímélhet meg. Szerencsére egy igazán egyszerű, könnyen elsajátítható módszerről van szó, így
A hasi műtétek után a megfelelő rehabilitáció kulcsfontosságú a gyógyulás és az állapotjavulás érdekében, valamint a komplikációk elkerüléséért. Az alábbiakban részletezzük, milyen lépéseket érdemes követni a műtét utáni felépülés során, és miért van kiemelt jelentősége a szakember által vezetett rehabilitációnak.
Madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatta ki Hajdú-Bihar vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett tömőlúd állomány felszámolása befejeződött, a járványügyi nyomozás folyamatban van
Cristiano Ronaldo az Al-Nasszr társtulajdonosa is lesz, ha jelenlegi szaúdi futballklubjánál játékosként szerződést hosszabbít - írta a legolvasottabb spanyol sportnapilap, a Marca.
Észrevetted, hogy állandóan fáradt vagy, esetleg szokatlan tünetekkel küzdesz? Könnyen lehet, hogy néhány alapvető vitamin vagy ásványi anyag hiányzik az étrendedből.
Ha trópusi hangulatot szeretnél az otthonodba, a pálmaszerű növények tökéletesen megfelelnek erre a célra. Ráadásul az alábbi változatok még könnyen is tarthatóak a lakásban. Íme 5 pálmafajta, ami jól érzi magát a lakásban is.
Most már tényleg dübörög az influenza szezon a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint is. Viszont van egy vitamin, amit nem sokan szednek ilyenkor, pedig segíthet.
A december közepén debütáló Kézipoggyász (Carry-On) a Netflix történetének ötödik legnézettebb angol nyelvű filmje lett. A főleg repülőtéren játszódó thriller január 7-én érte el ezt a sikert, miután a megjelenése óta már 149,5 millió megtekintésnél járt – és még nincs vége.
Egy új tanulmány szerint a zöld tea fogyasztása kevesebb fehérállományi elváltozással jár a japán idősek agyában, ami potenciálisan védelmet nyújthat a demencia ellen.A Japán különböző intézményeinek kutatói által végzett kutatásban 8766 65 év feletti önkéntes adatait elemezték, amelyeket egy 2016 és 2018 között végzett felmérés keretében gyűjtötte
A második helyen állunk a EU tagállamok közt a koszorúér-betegség miatti halálozási statisztikában, csak Litvániában rosszabb a helyzet ebben a tekintetben – a 2020-as statisztikák szerint. De mi lehet az oka annak, hogy még mindig ilyen sokan halnak bele a koszorúér-betegség miatt kialakuló szívinfarktusba, szívelégtelenségbe, szívritmuszavarba?
A magas vércukorszint tünetei mindenkinél egyedi kombinációban jelentkezhetnek, sokszor azonban évekig nem okoznak semmiféle panaszt. Ezért is van óriási jelentősége a rendszeresen végzett szűrővizsgálatoknak, hogy még idejében tetten érhessük a cukorbetegséget megelőző állapotot, és megfelelő prevenciós beavatkozással meggátolhassuk a súlyosabb sz
A tavaly döntős orosz Danyiil Medvegyev ugyan kétjátszmás hátrányból felállt, végül közel ötórás meccsen mégis kiesett a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
Egy friss tanulmány rámutatott, hogy az allergiás tünetek várhatóan súlyosbodni fognak az elkövetkezendőkben – ráadásul az allergiaszezon is el fog húzódni.
Az éles penge biztonságosabb – gyakorlott háziasszonyok számára ez nem ellentmondás, hanem evidencia. Az egyik legjobb élmény a konyhában, amikor egy éles késsel szeletelünk és darabolunk: egyszeriben olyan könnyedén készítjük elő a zöldségeket és húsokat a főzéshez, mintha sztárséfek lennénk egy televíziós műsorban. Időt takarítunk meg vele, mert
Sok híresség esküvője válik emlékezetessé nemcsak a pompás ceremónia, hanem a menyasszonyi ruha miatt is. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány ikonikus menyasszonyi ruhát, amelyek inspirációt jelentettek milliók számára.