Látszólag végeláthatatlan a megszűnt, de újraéleszthető márkák sora, viszont kevesen indulnak akkora dobással, mint most a Chronofixe. Nem kell senkinek elszégyellnie magát ha még nem hallott a Chronofixe névről. 1857-ben…
Ebből az aprósüteményből szinte mindig volt nagyanyám kredencében. Ő nevezte "pereckulának", hiszen virágos formájával, ropogós állagával aprócska perecekként tűntek el az unokák kezéből – villámgyorsan. Egyszerű linzertésztából készül, és legfőbb érdekessége, hogy a ráégetett cukorbunda mögött a tészta puha marad. Leginkább teába, tejeskávéba ázta
Ha szeretsz főzni, vagy legalább néha a konyha felé veszed az irányt, amikor készül az ebéd, akkor te is jól tudod, hogy sokan megmossák a csirkét, mielőtt megfőznék, vagy a sütőbe kerülne. Míg ez a zöldségek esetében nemcsak hasznos, de mondhatni kötelező elem kell, hogy legyen, addig a csirkére már egyáltalán nem olyan biztos, hogy igaz. Mi több,
Az eredményes pályázati eljárást követően Révész János, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgatója január 15-ei hatállyal hét városi egészségügyi intézmény élére új vezetőt nevezett ki.
A zöldségek, akárcsak a gyümölcsök, rendkívül áldásos hatással vannak a szervezetre, egyesek pedig olyan méregtelenítő tulajdonsággal is rendelkeznek, amely sokat segíthet, amennyibben szeretnél formálni az alakodon.
A pekingi palotakutya apró termete ellenére igen bátor. Jellegzetes ráncos pofijának, kerek szemeinek, bohókás természetének nehéz ellenállni. Ismerkedjünk meg vele közelebbről!
A presbiteriánus Trump az eskütételkor, ahogy 2017-es beiktatásakor is, két Bibliára helyezte a kezét: a családira, amelyet még az édesanyjától kapott, és Abraham Lincolnéra, amelyre a rabszolgaság intézményének véget vető és az Uniót megmentő 16. elnök esküdött 1861-es beiktatásakor.
Míg egyes szakértők kitartanak amellett, hogy a különböző bőrápoló termékeket egymás után azonnal fel lehet kenni, mások kitartanak amellett az álláspont mellett, hogy a maximális hatás érdekében várni kell a következő lépés felvitelével.Ahogy Dr. Whitney Bowe bőrgyógyász egy videóban kifejtette, "nincs pontos tudomány" arra vonatkozóan, mennyit vá
Nemcsak Donald Trump, hanem felesége, Melania Trump is belépett a kriptovaluták világába. Melania a közösségi médiában jelentette be saját kriptovalutáját, amely a MELANIA nevet kapta.
Tavaszra készülve érdemes kihasználni a leárazásokat, hogy a szezon legstílusosabb darabjait kedvező áron szerezhessük be. A csizmák nemcsak praktikusak, hanem igazán divatosak is, ha jól választjuk meg őket. Számos darab közül válogathatunk, amelyek frissítik a megjelenésünket, miközben kényelmesek is.
Ha hirtelen váltottál életmódot és hiányoznának a megszokott ízek, akkor jó hírünk van, ugyanis a lejjebb összegyűjtött receptekkel könnyen átvészelheted a hús utáni sóvárgást. A vegán életmódra való átállás nem azt jelenti, hogy akik a növényi étrend mellett döntenek etikai, egészségügyi vagy ökológiai okokból, azok ne szerették volna korábban a h
Ha ilyet tapasztalunk magunkon vagy másokon, érdemes elgondolkodni azon, milyen üzenetet szeretnénk közvetíteni, és hogy a kommunikációs stílusunk valóban összhangban van-e a céljainkkal.
Herendi Gábor a Futni mentem hivatalos közösségi média oldalán, egy rövid videóban jelentette be, hogy legújabb filmjére eddig mintegy 547 ezren váltottak jegyet, ezzel az utóbbi 25 év legnézettebb magyar filmje lett.
Nagy írónk, Móra Ferenc felesége tékozlóan gazdálkodott: elzsúrozott egy egész életművet. Míg férje halhatatlan műveit vetette papírra, addig ő sütött-főzött, majd újra sütött és sütött, roskadoztak az asztalok a tekintélyes vendéglátások alkalmával, tudományát pedig meg is írta. Szakácskönyve határtalanul népszerű lett nyomban, és nem csak a férjé
Tudod, mikor van a kutyád szülinapja? A blöki életében valószínűleg ez a nap is olyan, mint a többi, hiszen ők máskor is pontosan ennyire örülnek az eldobott labdának vagy egy kis hasvakargatásnak, de az ezotériával foglalkozók szerint a kutya személyiségére is hatással van a csillagjegye. Állatot magadhoz venni hatalmas felelősség, ezért azt semmi
Zsilák Anita valami olyat alkotott, ami tündérkeresztanya szintre emeli őt, hiszen nem csak a kinőtt ruhákat tünteti el, de cserébe olyat ad, ami pont az évszaknak és a méretnek megfelelő. Ez a Ruhacsúszda, amit most a Brancs Közösség ajánl a figyelmedbe.
Egész nap a gép előtt görnyedni nagyon megerőltető a testünk számára, de nem kell, hogy az ülőmunka egyet jelentsen a hátfájással! Már azzal is sokat tehetünk magunkért, ha pár perc mozgást beiktatunk a sűrű munkanapokba.
Minden gyerek más, és mindegyiknek egyéni támogatásra van szüksége. Ha türelmesek vagyunk, és segítünk nekik a megértésben és feldolgozásban, akkor egészségesebb, magabiztosabb felnőtté válhatnak.
A londoni székhelyű Henley & Partners (tanácsadó cég, amelynek a szakterülete a befektetések és állampolgársági ügyek intézése) rendszeresen rangsorolja a világ legerősebb útleveleit. Tavaly is beszámoltunk arról, hogy melyek lettek a világ legerősebb iratai, melynek adatai alapján az idei lista nem tartogat túl sok meglepetést.
Megszületett Magyarország új kedvence? Az Agrárszektor minapi cikke azt gyűjtötte össze, 2024-ben hogy alakult a citrusfélék kínálata és kereslete az Európai Unióban. A narancstermés a két fő termelő országban, Spanyolországban
Gárdonyban megsérült a Mol üzemanyag-szállító vezetéke, és egy hónap alatt közel 500 köbméter gázolaj és benzin folyt el belőle. Ivóvíz feliratú kút áll a gárdonyi Géza fejedelem út és az Almafa utca sarkán. Mindössze pár méterre a Mol által lezárt munkaterülettől, ahol 2024 végén elfolyt a föld alatti vezetékből közel 500 köbméter gázolaj és benzi
A Városháza Park hamarosan Budapest legújabb és legzöldebb köztere lehet. A koncepciótervek elkészültek, és ha minden a tervek szerint halad, jövőre elindulhat a kivitelezés. Nézzük, mit tudunk eddig a főváros új találkozópontjáról!
Míg az első menstruáció előtt még 1-2 millió, addig a harmincas éveink után már csak 25 ezer éretlen petesejtünk van – rengeteg az elképesztő és csodálatos tény a petefészekről, viszont ezek nagy részét a szakemberek előtt is máig homály fedi.
Amikor egy új kapcsolatba lépünk, a partnerünk múltját is megkapjuk. Levetkőzhetetlen, hogy a mi párkapcsolatunk előtt mással is kapcsolatban álltak, főleg, ahogy haladunk előre az életben. És itt jön képbe a retrospektív féltékenység. Bár ezek a korábbi szerelmek, kapcsolatok véget értek, mégis hozzáadtak a partnerünkhöz. De vajon mennyire számít
Ha nem volt még alternatívád, amivel mondjuk a mártogatósokat, kencéket kínáld, akkor ez a te recepted, egy igazi klasszikus grill pita elkészítését mutatom meg ma. Villantanál otthon egy isteni gyros tállal házilag? Akkor is próbáld ki!
A 94 éves színész-rendező a régi Hollywood egyik utolsó, még mindig aktív mohikánja. Új tárgyalótermi thrillere, a Kettes számú esküdt - a kritikusok és a nézők egybehangzó véleménye alapján - remekül összerakott, minden szempontból profi darab, mely méltó lezárása lehetne egy kivételes életműnek.
A nude manikűr sosem megy ki a divatból, azonban egy idő után unalmassá válhat, még ha variálod is kicsit a színeket. Mutatunk tíz szuper ötletet, amivel feldobhatod a barnás-rózsaszínes alapot.
Elkészítéséhez eredetileg még szűz lányok közreműködésére is szükség volt. Magyarországon is egyre több helyen találkozhatunk japán whiskykkel, ám a doburokura még várnunk kell egy kicsit. Az ital neve magyarra fordítva nagyjából annyit
A „Zöld gondolatok zöldszüret helyett” alcímmel futó 2025-ös Borkonferencia generációs kérdésekkel, vulkanikus és bioborokkal, jó hazai és nemzetközi gyakorlatokkal, az egészségtudomány témakörét körüljáró interaktív kerekasztal-beszélgetéssel érkezik! A 2025. február 28-án
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2024 negyedik negyedévének végére 2130 forint volt, ami 9,1 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1952 forinthoz képest.
Ha egy nő a XIX. században felült a biciklijére, az jókora politikai tettnek számított. Egyfajta függetlenségi nyilatkozatnak, amely kifejezi, hogy egy nőnek ugyanolyan jogai vannak, mint egy férfinak.
Egy kapcsolat, a szerelem érzése és az, ha az embert viszont szeretik nagyon csodálatos. De van egy határ, mely megkülönbözteti az egészséges kapcsolatot a kényszeres társfüggőségtől, amikor már az ember egy helytelen viselkedési mintát szem előtt tartva nem tud partner nélkül létezni.
A cég, ami a múlt században még WC-papírt gyártott, üstökösként robbant be a mobiltelefonok piacára, és sok tekintetben megelőzte korát különleges koncepcióival.
Furcsa ötletnek tűnhet, de ennek a tárgynak a kézipoggyászodban valójában hatalmas előnyei lehetnek − és akár az életed is "megmentheti".Legyünk őszinték: manapság a repülőgépekre alig fér el a lábunk. Mivel a turistaosztályon az ülések helyei korlátozottak, órákig merev nyakkal és háttal ülhetsz, ami komolyan megviseli a keringésedet. Bár a legtöb
A Manchester United mostani szezonja eddig minden várakozást alulmúlt – már ha a szurkolók valami jobbra számítottak. Ruben Amorim, a csapat novemberben kinevezett menedzsere az újabb, Brighton elleni 3-1-es vereség után, meglehetősen őszinte értékelést adott a helyzetről.
Van, aki szinte soha, mások naponta szoktak sírni, nemtől és kortól függetlenül. Akad, aki így vezeti le a feszültséget, míg másnak tényleg csak bánatában ered el a könnye. Valójában rengeteg minden állhat a gyakori sírás hátterében, az egyszerű stressztől a komolyabb, pszichés problémákig. Íme, néhány érdekes magyarázat.
A Harry Potter-filmsorozatban egymás riválisát alakították, a valóságban pedig azzal viccelődnek, hogy a következő közös projektjükben is hasonló felállást szeretnének – egy plusz csavarral. Nemrég írtuk meg, hogy 2026-ban érkezik az HBO égisze alatt készülő legújabb Harry Potter-feldolgozás. A varázslótanoncról szóló sorozat a hírek szeri
A Mission: Impossible – A végső leszámolás kapcsán egyre több találgatás lát napvilágot: vajon valóban ez lesz a sorozat utolsó része, vagy csak egy újabb fordulat a franchise történetében?