2025. október 2. csütörtök

okt. 2
13:18
Guillermo Del Toro Frankensteinje végre felfedi, hogy néz ki Jacob Elordi szörnye (in.hu)
Míg az első előzetes főként Oscar Isaac karakterére koncentrált, a második trailerben a Jacob Elordi által játszott teremtmény kerül a középpontba.
okt. 2
13:24
Egy okostelefon áráért nyújtottak menedéket több tucat családnak ezek az egyszerű házak (Roadster)
7,7-es erősségű földrengésnek is ellenálltak az egyszerű eszközökből épített házak.
okt. 2
13:30
"A zenekar, ami új életet adott a régi daloknak" – zenésztársaik búcsúznak a Margaret Islandtől (WMN)
Október 2-án, azaz ma adja utolsó koncertjét a Margaret Island, a zenekar, amelyre zenésztársaik közül többen a legkedvesebb és legösszetartóbb csapatként, valamint az állóvizet felkavaró új hangként hivatkoznak. Ebből is látszik: hatalmas űr marad utánuk – mind a közönség, mind a könnyűzenei szereplők szívében.
okt. 2
13:30
Adventi naptár készítés: 5 kreatív kézzel készült inspiráció (Bien)
Az adventi naptárak világa mindig is különleges helyet foglalt el az ünnepi előkészületek között, hiszen rajtuk keresztül egy egész hónapon át élvezhetjük a karácsonyi várakozás örömét. Nem mindegyikük kerül azonban sokba; a kreativitás és a kézügyesség segítségével csodás, egyedi, és ami talán a legfontosabb, személyre szabott adventi naptárakat k
okt. 2
13:48
Ben Affleck szívesen szerepelt volna a jövőre érkező Christopher Nolan-filmben (Hamu és Gyémánt)
Úgy tűnik, Christopher Nolan közelgő szuperprodukciója, az Odüsszeia lassan szinte minden létező A-listás sztárt felvonultat. Így a kimaradók közül néhányan elég bosszúsak. Ebbe a körbe tartozik Ben Affleck is, aki egy interjúban fejtette ki bánatát.
okt. 2
13:54
Dohánygyökér (Lewisia) teleltetése: ezek a legfontosabb tudnivalók (Édenkert)
A dohánygyökérvirágot (Lewisia) is teleltetni kell. Ezekre érdemes figyelni.
okt. 2
13:56
Ezek a legfinomabb csemegeszőlő fajták - itt a lista (Édenkert)
Házikertben érdemes a legkorábban érő szőlőfajtától a legkésőbb érésűig folyamatos választékot kialakítani. Érési sorrendben bemutatjuk legjobb fajtákat.
okt. 2
14:00
Kutatások szerint a hideg zuhany javítja az inzulinérzékenységet (Bien)
Mindannyian hallottunk már a hideg zuhany áldásos hatásairól, legyen szó ébresztő hatásáról, vagy éppen arról, hogy segíthet a bőrfeszesítésben. Azonban egy, a közelmúltban folytatott kutatás szerint további előnyökkel is járhat a hideg víz alatti zuhanyozás. Kiderült ugyanis, hogy a hideg zuhany hozzájárulhat az inzulinérzékenység javításához, ami
okt. 2
14:12
Meglepő jelek, amik arra utalnak, hogy több zsírt kellene fogyasztanod - vedd komolyan, mert az egészséged a tét! (Femcafe)
Amikor az étrendben szereplő zsírokról van szó, sokan azonnal a súlygyarapodásra gondolnak. Ez bizonyos mértékben logikus is – a zsírfogyasztás hizlal, de nem teljesen igaz!
okt. 2
14:18
21 hamisított festményt foglaltak le Olaszországban (Roadster)
A rendőrség bírói engedéllyel szerda délelőtt huszonegy alkotást foglalt le, melyek között falikárpitok, rajzok és rézkarcok is megtalálhatók.
okt. 2
14:18
Mit tegyen, ha kutyájának hasmenése van? Etetési tanácsok gazdiknak (EgészségKalauz)
Ön mit szokott adni a kutyájának, ha hasmenése van?
okt. 2
14:24
Milyen laboratóriumi eltéréseket okozhat a túlsúly vagy elhízás? (WebBeteg)
Számos kórkép és túlsúly kapcsolata közismert. A súlytöbblet sok esetben adott kórkép kialakulását is előre hozza, kialakulásának esélyét növeli vagy a meglévőt súlyosbítja.
okt. 2
14:30
A legjobb módszerek, hogy megszabadulj az olajszagtól (Bien)
A konyhai olajszag nemcsak kellemetlen, de sokszor szinte lehetetlen megszabadulni tőle, még alapos szellőztetés után is. Az olaj intenzív illata nem csak a levegőbe, hanem a ruházatba és a bútorok kárpitjába is mélyen beleivódhat. Ne aggódj, hiszen léteznek hatékony megoldások, amelyekkel könnyedén, természetes módon teheted semmissé ezt a bosszús
okt. 2
14:36
5 furcsa szokásom, ami segít, hogy jobban menjen a munka (WMN)
Lender Andi brand designer, WMN Creator 5 furcsa szokása, amik segítségével jobban tud dolgozni.
okt. 2
14:54
Babázz lazán! – A könyv, ami leveszi a terhet a válladról (Babanet)
Babát vársz, vagy már a kis lurkóval éled a mindennapokat? Tele vagy kérdésekkel, de nem hiszel a „tökéletes szülő” receptjében? A Babázz lazán! segít megtalálni a saját utad a gyereknevelésben. Könnyed, bátorító és tele van humorral – pont, amire egy kismamának szüksége van!
okt. 2
15:00
Cicakvíz: Teszteld, mennyit tudsz a macskákról! (WMN)
Te is szereted a cicákat? Kvízünkből most arra is fényt deríthetsz, mennyire ismered ezeket a semmihez sem hasonlítható kedvenceket!
okt. 2
15:00
Betilthatják az alkohol árusítását az éjszakai órákban ebben az európai országban (Roadster)
Az alkoholárusítás éjszakai tilalmát 2018 óta már mintegy száznyolcvan lengyelországi községben bevezették, de könnyen lehet, hogy kiterjesztik az egész országra.
okt. 2
15:00
Sós víz a pohárban – hidratációs csodatrükk vagy veszélyes divat? (EgészségKalauz)
Rosszul hangzik ugye? Pedig nagy trend mostanában a sós víz fogyasztása. De vajon tényleg jót tesz vagy inkább káros?
okt. 2
15:00
A tökéletes ölelés titka: ennyi ideig kell tartania a tudomány szerint (Bien)
A mai rohanó világunkban egyre nehezebb nyugalmat találni. A kutatások szerint egy jó ölelés az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy megnyugtassuk magunkat.
okt. 2
15:02
Szent Domonkos nyomában – Szentévi domonkos zarándoklat Olaszországban (WMN)
A rendalapító Szent Domonkoshoz kapcsolódó szakrális helyeket látogattak meg Olaszországban a szeptember 8. és 14. között tartott 2025-ös szentévi domonkos zarándoklat résztvevői. Útjukról Kőrösiné Merkl Hilda világi domonkos írt beszámolót, melyet szerkesztett formában közlünk.
okt. 2
15:04
Kézilabda: életrajzi könyv jelent meg Vass Sándorról (WMN)
A kiadó vezetője szerint igazán hiteles korrajz azokról az évtizedekről, amelyek az egykori szövetségi kapitány mögött vannak.
okt. 2
15:06
Mentőhelikopter sietett a balassagyarmati férfi segítségére, akinek hirtelen megállt a szíve (WMN)
A negyvenes férfit sikeresen újraélesztették a mentősök, majd légi úton szállították kórházba.
okt. 2
15:08
Kvíz: Ha 10-ből 9 ételt elsőre felismersz, akkor te már egy profi háziasszony vagy! (WMN)
Ha te is imádod a konyhát, és úgy érzed, nincs olyan étel, amit ne ismernél fel egy pillantásra, akkor most itt a lehetőség, hogy ezt teszteld! Összeválogattunk 10 olyan fogást, amik között van néhány igazi klasszikus, és olyanok is, amikkel talán még nem találkoztál. Ha legalább 9 kérdésre biztosan tudod a választ, akkor bátran mondhatod […]
okt. 2
15:10
Kapros cukkinilepénykék fokhagymás joghurttal (WMN)
Garantáltan sikerülni fog, a család is hálás lesz érte!
okt. 2
15:12
Betilthatják az alkohol árusítását az éjszakai órákban ebben az európai országban? (WMN)
Az alkoholárusítás éjszakai tilalmát 2018 óta már mintegy száznyolcvan lengyelországi községben bevezették, de könnyen lehet, hogy kiterjesztik az egész országra.
okt. 2
15:14
Tűz volt a debreceni BMW-gyárban (WMN)
Még kedden. Senki sem sérült meg.
okt. 2
15:16
Óriási fordulat: Majka megtette a legkomolyabb ajánlatát a Tizenkét okos emberben (WMN)
A Tizenkét okos ember műsorában már az első héten elhangzott a legkomolyabb ajánlat, amivel Majka szolgálhatott: a játékvezető egy kiskutyát ajánlott a játékosnak, és megpróbálta meggyőzni arról, miért sokkal jobb egy drótszőrű magyar vizsla, mint a pénznyeremény. Ha kíváncsi vagy, gazdira lelt-e a vizsla, ne hagyd ki a videót az rtl.hu-n, és nézd
okt. 2
15:18
Orbán azt javasolja a Fidesz elnökségének, hogy indítsanak aláírásgyűjtést Brüsszel tervei ellen (WMN)
Mert minden erőnkre szükség lesz, hogy ki tudunk maradni ebből a háborúból – indokolt.
okt. 2
15:18
„Rémisztő” szőrgombócot távolítottak el egy nő hüvelyéből - Ez tekeredett a spirálja köré (EgészségKalauz)
A fiatal nő öt hónapja szenvedett a fertőzések, a fájdalom és a fáradtság kimerítő ördögi körforgásában. Az ápolók végül arra gyanakodtak, hogy a méhen belüli fogamzásgátló eszköze (IUD) lehet a panaszok forrása.
okt. 2
15:24
Almaemberek titkai (egy.hu)
Cider-bárban almafröccs, almás borhableves a stájer almaúton
okt. 2
15:24
Az örök életre vágyó milliárdos csupa zöldség receptjei lehetnek akár finomak is (Telex)
Miután kollégánk egy hónapig élt Bryan Johnson örök élet programja szerint, és utálta az előírt ételeket, elkészítettük őket olyan variációkban, hogy a halhatatlanság útján finomakat is ehessünk.
okt. 2
15:30
Stílusos 5 tárgy, ami bőrből készült (Hamu és Gyémánt)
A bőr egyszerre időtálló, elegáns és sokoldalú anyag. Most olyan tárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyekben más-más arcát mutatja: finoman rebellis, visszafogott vagy épp praktikus formában.
okt. 2
15:30
A hazai és régiós kortárs formatervezés legjava vonul fel Budapesten (Roadster)
A tárlat a dizájn korokon és iparágakon átívelő, kapcsolatteremtő erejét állítja középpontba, arra inspirálva a látogatókat, hogy fedezzék fel a tárgyakon túlmutató emberi történeteket is.
okt. 2
15:30
"Nem vagyok boldog a párkapcsolatomban" – miért nehéz kimondani? (Bien)
Egy párkapcsolat működését számos tényező befolyásolja, és néha nehéz felismerni vagy elfogadni, hogy már nem vagyunk boldogok. Az érzés megfogalmazása és közlése partnerünk felé gyakran hatalmas kihívást jelenthet, pedig rendkívül fontos lehet a kapcsolat megmentése vagy akár a szükséges lépések megtétele érdekében.
okt. 2
15:30
Az atomenergia és a megújulók együtt adják hazánk energiaszuverenitását (Zöld Trend)
Az ország kedvező adottságainak köszönhetően a geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet.
okt. 2
15:36
Sydney Sweeney 28. születésnapi megjelenésével Britney Spearst utánozta (in.hu)
Sydney Sweeney futurisztikus, űrtematikájú bulival ünnepelte 28. születésnapját, ahol minden szem rá szegeződött: választott ruhája ugyanis Britney Spearst idézte meg.
okt. 2
15:48
Szoboszlai Dominik igazi filmbe illő, fekete-fehér videóban tűnik fel Budapest egyik legelegánsabb szállodájában (Roadster)
Új szerepben a Liverpool csillaga.
okt. 2
15:48
Homályos látás után fejfájás - mi lehet ez? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Furcsa panaszokkal fordult az orvosokhoz a nő.
okt. 2
16:00
Valóban csökkenthetik a meditációs alkalmazások a stresszt, a szorongást és az álmatlanságot? (Nicole)
A modern ember mindennapjai állandó zajban telnek: e-mailek, értesítések, rohanó gondolatok, soha nem csituló feladatlisták. Nem csoda, hogy egyre többen keresünk kapaszkodót, amely visszavezet a belső nyugalomhoz. Erre kínálnak kézenfekvő megoldást a meditációs alkalmazások, amelyek ma már néhány érintéssel elérhetők okostelefonon vagy viselhető e
okt. 2
16:12
Premier: Szoboszlai Dominik szerepel a Four Seasons új kisfilmjében (Hamu és Gyémánt)
Másfél nap, két ikon, 15 jelenet, 50 fős stáb, 77 focilabda – mások mellett ezekre volt szükség ahhoz, hogy a Four Seasons Budapest Gresham Palace Szoboszlai Dominikkel készített kisfilmjében minden tökéletes legyen. A nagyívű produkció kulisszatitkai önmagukban is filmszerűek: minden jelenetet előre, dublőrrel próbáltak le, a forgatás pedig két he
okt. 2
16:24
Primer biliaris cirrhosis (PBC) (WebBeteg)
A primer biliaris cirrhosis egy nem túl gyakori, gyógyíthatatlan megbetegedés, melyet a májban futó epeutak, epecsatornák visszafordíthatatlan hegesedése, szűkülete és ezáltali elzáródása okoz.
okt. 2
16:24
Magasan repült az utasszállító, amikor fotó készült Budapestről, ráadásul éjszaka (Femcafe)
A repülő Frankfurtból tartott Bukarestbe, amikor a különleges fotó készült az éjszakai Budapestről.
okt. 2
16:30
Hihetetlen átalakulás: 113 kilót fogyott a fiatal lány – most mindenki Margot Robbie hasonmásának tartja (EgészségKalauz)
Olyan átváltozáson ment keresztül egy fiatal lány, amit maga sem hitt volna. A fogyása után mások vették észre, hogy megszólalásig hasonlít Margot Robbie-ra, a Barbie hollywoodi sztárjára.
okt. 2
17:00
Több mint 650 ezer embert érint, mégis hallgatunk róla (EgészségKalauz)
Sokakat érint, ennek ellenére alig beszélnek róla.
okt. 2
17:18
Harry herceg jelentőségteljes ajándékot adott Károly királynak legutóbbi találkozásukon (in.hu)
Harry herceg és III. Károly király néhány hete több mint egy év után ismét találkoztak, amely könnyen lehet, hogy elindítja őket a békülés útján. A közeledést azonban ellentmondásos sajtóértesülések és szóvivői cáfolatok kísérték.
okt. 2
17:18
Ezért élhetett 117 évig – a kutatók megfejtették a világ legidősebb asszonyának titkát (EgészségKalauz)
A kutatók szerint a hölgy mikrobiomja olyan volt, mint az évtizedekkel fiatalabb embereké - az is kiderült, hogy csinálta, bárki követheti a példáját.
okt. 2
17:24
Fűszeres oldalas gombafőzelékkel (egy.hu)
Ruprecht László receptje
okt. 2
17:30
Ennek a 3 csillagjegynek lesz a legszerencsésebb az október - kitálaltak az asztrológusok! (Metropol)
Te köztük vagy?
okt. 2
17:36
A globális atomenergia jövője már nem Nyugaton, hanem a Dél országaiban dől el (Zöld Trend)
A Roszatom ütemterv szerint valósítja meg a Paks II projektet, jelenleg is folynak aktív munkálatok az építési területen - mondta Kirill Komarov.
okt. 2
18:00
Mától élhetsz a nem mindennapi lehetőséggel és sokkal kedvezőbb áron kóstolhatod meg a legjobb hazai éttermek menüit (Roadster)
Indul az országos Étterem Hét.

Keresés