A düh az egyik legőszintébb érzelem, amit érezhetünk, de nem mindegy, hogyan kezeljük. Schuszter Borka megosztja tapasztalatait arról, hogyan tanult meg együtt élni a dühével.
Egy brit régészeti feltárás alapjaiban írhatja át azt, amit eddig az emberiség egyik legfontosabb fordulópontjáról gondoltunk. A kutatók Kelet-Angliában, Suffolk megyében olyan bizonyítékokat találtak, amelyek szerint az ember már 400 ezer évvel ezelőtt képes volt saját maga tüzet gyújtani, jóval korábban, mint ahogyan azt eddig feltételezték.
Az intuíció – vagyis az azonnali megérzés – olyan képesség, amely segíthet a mindennapi döntéshozatalban, a kapcsolatok megértésében és a személyes fejlődés útján.
Ki mondta, hogy télen csak kabátban lehet élményeket gyűjteni? Spanyolország 17 autonóm közössége bebizonyítja, hogy a tél lehet napfényes, ízekkel teli és meglepően sokszínű – csak el kell indulni.
Az ünnepi készülődés sokszor leköti az időnket, így a karácsonyi reggelikről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ha azonban szeretnénk, hogy a karácsonyi hangulat már az első órákban is velünk maradjon, érdemes kipróbálni egy különleges kombinációt. Ez pedig nem más, mint a bundás kenyér és a crème brûlée ötvözése. A recept gyors és egyszerű, így a r
2025 eleje óta rögzíthetik az Év Olvasása kihívás résztvevői, hány könyvet és pontosan hány oldalt olvastak el idén. A Libri Könyvesboltok figyelemfelkeltő kezdeményezésének célja az volt, hogy az oldalak számát „távolságra váltva” együtt körbeolvassuk a Földet. A 2025-ben közösen elolvasott oldalak száma meghaladja a 40 ezer kilométert.
Tűzakadálypályán, gázsátorban és szimulált harci helyzetben bizonyították rátermettségüket a MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Logisztikai Zászlóalj kiképzői által vezetett alapkiképzés résztvevői, akik komoly mentális és fizikai igénybevétel ellenére is összhangban és adrenalinnal telve sikerrel vették az akadályokat.
A karácsonyi időszak felerősíti azt is, ami egyébként csak halk háttérzaj. Ha valaki egyedül tölti az ünnepet, a szorongás nem a magányból fakad feltétlenül, hanem abból a társadalmi elvárásból, hogy „ilyenkor kötelező jól lenni”.
Nevezetes napon – Sztálin születésnapján – december 21-én hat fegyveres terrorista túszul ejtette a Bécsben tárgyaló olajminisztereket 1975-ben. Vezetőjük az akkor 26 éves Carlos volt vagy más néven a Sakál. Az olajválság kellős közepén az akció óriási figyelmet keltett hiszen csak nemrég ért véget a Jom Kippur háború 1973-ban, amely után Henry Kis
Az északkelet-magyarországi régió szavazása lezárult, és a Best of AZ ÉV HOTELE versenyben kirajzolódott, milyen sokszínű élményeket kínál ez a térség.
Egy coloradói síelő néhány éve hajszál híján élte túl, miután egy lavina elsodorta, majd egy 15 méteres szikláról lezuhanva temette maga alá. Bár története csodával határos, a szakértők szerint az ilyen esetek kimenetele általában tragikus: a halálesetek nagy részét nem a hideg, hanem az oxigénhiány okozza. Jake Hutchinson, Utah állam egyik legtapa
A téli szezon mindig lehetőséget ad arra, hogy frissítsük megjelenésünket, és ilyenkor különösen fontos, hogy frizuránk ne csak praktikus, de elegáns is legyen.
Gyerekként a karácsony maga volt a csoda, de felnőttként sokszor csak próbáltuk túlélni az ünnepi rohanást. Hogyan találhatunk vissza a valódi ünnepi élményhez?
Kevés dolog biztos az életben, de az igen, hogy karácsonykor fát állítunk, bejglit eszünk és szép ruhába bújunk. Vagy mégsem? Lehet a fullasztó bársonyfelső helyett melegítőnacit választani? Illik pólóban megjelenni a karácsonyi vacsorán? És mi a helyzet a karácsonyi csúnya pulcsival? Érvek a karácsonyi kiöltözés ellen és mellett.
A kávé és más koffeintartalmú italok élénkítő hatása köztudott és nem is vitatott. Fogyasztásuk mérsékelt mennyiségben az emberek többsége számára biztonságos, sőt bizonyos betegségek megelőzésében kedvező hatásuk is lehet. Az ajánlott napi bevitelt meghaladó mértékben a koffein azonban számos rövid és hosszú távú mellékhatást, valamint mérgezéses
Éppen jól jöhet, hiszen itt van a nyakunkon a karácsony és jön még a szilveszter is, vagyis olyan időszak elé nézel, amikor minimum négyzetre emeled az alkoholfogyasztást.
A walesi hercegi pár az ünnepi időszakban ismét a figyelem középpontjába került: György herceg önkéntes munkája és Katalin hercegné hagyományos karácsonyi énekes istentisztelete után most egy újabb részlet váltott ki élénk reakciókat – ezúttal a család karácsonyi portréja.
Bár a karamell a téli időszak egyik jellegzetes íze, kevesen gondolnak arra, hogy egy házi készítésű sóskaramell-szósz akár remek ajándékötlet is lehet. Nincs szükség hőmérőre, különleges eszközökre vagy hosszú előkészületre, és mindössze négy alapanyag kell hozzá. A végeredmény pedig egy selymes, gazdag szósz lesz, ami süteményeken, fagylalton vag
Az ünnepi időszakban az evés ritkán szól kizárólag az éhségről, sokkal inkább az érzelmekről. A szakértők szerint különösen könnyű belecsúszni az érzelmi evés csapdájába.
Jan Van Daele, a Dunaszerdahelyi Ac labdarúgóklub ügyvezető igazgatója szerint a következő időszak nem arról fog szólni, hogy a jelenleg az Eto Fc-nél kölcsönben szereplő Csinger Márkot eladják a Ferencvárosnak. Az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy Csinger a Dac kötelékébe tartozik, és mielőtt elment volna Győrbe, 2028-ig szerződést hosszabbít
A londoni Alexandra Palace-ban zajló PDC darts-világbajnokság idén eddig három olyan botrány színhelye volt, amelyek még a rutinos dartsrajongókat is megdöbbentették.
A sertéskörömpörkölt egy lassan főtt, tartalmas magyar klasszikus. Omlós hús, kocsonyás szaft, főtt krumpli és kovászos uborka teszi teljessé ezt a hagyományos ételt.
Holger Rune rendszeresen tájékoztatja a szurkolókat a felépüléséről. A dán teniszező Dohában alakította ki rehabilitációs bázisát, azzal a céllal, hogy teljesen felépüljön az Achilles-ín sérüléséből. Rune elmondása szerint a rehabilitációs folyamat kifejezetten nehéz, ugyanakkor a felépülése sokkal jobb irányba halad, mint azt eredetileg várták. A
Novak Djokovic pályafutása során számtalanszor bizonyította már, hogy mennyire ambiciózus, és sok szurkoló szerint ő minden idők egyik – ha nem a – legelszántabb teniszezője. Bár már 38 éves, a szerb klasszis egyáltalán nem titkolja, mennyire éhes még mindig a sikerre. Teste valószínűleg nem bírja már ugyanazt a terhelést, és az sem reális elvárás,
Mivel terheljük jobban a környezetet karácsonykor: az ajándékokkal, az utazással vagy a karácsonyi menüvel? Egy francia kutatás számszerűsítette az ünnepi szokásaink karbonlábnyomát, és az eredmények egyértelműek: messze az ajándékozás a legnagyobb kibocsátó.
Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet. A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar játékos hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, összességében pozitív szezonon van túl, mert először vívott elődöntőt ATP-tornán, bővült a csapata, és kev