Orrfújás megtanítása – Bölcsődés, óvodás korban a kisgyerekek még nem tudják ügyesen kifújni az orrukat, aminek fejlődési okai vannak. A helyes orrfújáshoz egyszerre több képességre van szükségük, amelyek ebben az életkorban még nem érettek.
Sokan úgy gondolják, négy-öt óra alvás elég éjszakánként, holott felnőtteknél 7-8 óra jó minőségű éjszakai alvás lenne szükséges, gyerekeknél és serdülőknél még ennél is több. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis nem csak nappali tüneteket okoz, de számos betegség rizikóját is növeli.
Gyógynövény és szerencsehozó ajándék egyben. 2025 utolsó napján publikált cikkében a Magyar Mezőgazdaság olyan növényeket mutatott be szerte a világból, amik óvják, védik, sőt a gazdagság reményével kecsegtetik tulajdonosaikat. Ezek
Fehér falat szerettél volna, mégis hideg, kékes árnyalat néz vissza rád? Nem a szemed csal, és nem feltétlenül a festék hibás – sokkal inkább néhány apró, de végzetes döntés.
Mit adhatunk a madaraknak a nagy hidegben? Jó ötlet az alma? És a kenyérmorzsa? Elmondjuk, mivel segítheted az itthon telelő madarak életét télen, és mi az, ami inkább árt nekik.
Egy egészen apró trükk, amivel tovább fokozható az élmény. A thedailymeal.com oldal gyűjtött össze pár érdekességet a baconről, vagyis húsosszalonnáról. Mindez számunkra is érdekes, hiszen a magyarok egyik kedvenc húsárújáról
Nem lustaság, nem időpazarlás – hanem tudatos döntés. A Soft Start reggelek lassan, de biztosan átírják, hogyan indítjuk a napot a legsötétebb hónapokban.
A látszat csalóka: hiába jelenik meg a part mentén összefüggőnek tűnő jégréteg, a tó egésze még nem fagyott be olyan mértékben, hogy az biztonságosan terhelhető legyen.
Sokan már a szezon előtt szeretnének tisztán látni a költségekkel kapcsolatban. Megnéztük, hogyan alakulnak a balatoni horgászjegy árak 2026-ban, mennyibe kerülnek az egy- és többnapos, valamint az éves jegyek, és mit kapunk ezekért cserébe. A balatoni horgászok számára jó hír, hogy 2026-ban sem kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk. A döntés a Xi. Ba
"Még elképzelni is brutális, hogy gröndlandi sorstársaim az egyik kegyetlen gyarmatosítótól a másikhoz kerüljenek" – írta az izlandi zenész-énekes Björk. Mindeközben a magyar kormány nem csatlakozott az európai vezetőkhöz, akik kiálltak Grönland és Dánia szuverenitása mellett.
"Sajnos nincs szívhang." Ez a mondat, amely egy álom végét és egy érzelmi vihar kezdetét jelenti. A test hirtelen csendje mögött olyan veszteséget él át egy nő, amely gyakran láthatatlan marad a külvilág számára, holott belül a gyász, a bizonytalanság és az önvád kavarog – Erről, a veszteség lelki lenyomatairól és a gyógyulás lehetőségeiről beszél
Jelentősen megnőtt a légúti megbetegedések száma. A háziorvosok a tüneti kezelés fontosságára figyelmeztetnek a betegség első napjaiban, mivel az influenza súlyos elesettséget okozhat, és a köhögés akár hetekig is fennmaradhat.
Volt idő, amikor egy péntek esti "mit nézzünk?" kérdésre elég volt végiglapozni a tévéműsort. Ma már inkább az a kihívás, hogy melyik streamingplatformot nyissuk meg először, és mennyi idő alatt fulladunk bele a "folytasd a nézést" listákba. A streaming az elmúlt másfél évtizedben nemcsak technológiai újítás lett, hanem kulturális alapállapot: egys
A szakértők szerint precíz katonai akció az Egyesült Államok egyik legnagyobb visszhangot kiváltó hadművelete volt az Oszama bin Laden vezette al-Kaida elleni 2011-es bevetés óta.
Ha mostanában görgettük a TikTokot vagy az Instagramot, jó eséllyel belefutottunk már az "oatzempic" nevű italba. A videókban zabpelyhet turmixolnak vízzel vagy citromlével, majd azt ígérik: gyors teltségérzet, könnyű fogyás, gyógyszermentes megoldás. A név sem véletlen – az Ozempicre utal, arra a receptköteles készítményre, amely az utóbbi évek eg
A kemény mínuszok nemcsak a hangulatunkat, hanem a bőrünket is alaposan próbára teszik. A hideg szél és a fűtött helyiségek száraz levegője látható és érezhető nyomot hagyhatnak a bőrünkön, ha nem fordítunk á kell figyelmet.
Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan, lépésről lépésre készítik fel legidősebb fiukat, György herceget a jövőben rá váró királyi feladatokra – állítják a családot jól ismerő bennfentesek, akik szerint a walesi hercegi pár kifejezetten arra törekszik, hogy fiuk ne hirtelenjében, hanem fokozatosan találkozzon a nyilvánossággal és a hivatalos s
A Reszkessetek, betörők! második részében Harry (Joe Pesci) és Marv (Daniel Stern) agyafúrtnak tűnő módszert eszel ki, hogy kifosszanak egy játékboltot, tervük azonban hamar dugába dől, amikor megjelenik a helyszínen Kevin McCallister (Macaulay Culkin).
Január első napjai különlegesek, amikor az ünnepek zsongása már elcsendesedett, és újra meghalljuk a saját gondolatainkat. Ilyenkor a nyugalom és a befelé figyelés a legfontosabb.
Aki ült már hosszú távú járaton turistaosztályon, pontosan tudja: egy 10-12 órás repülés nem a kényelemről szól. Szűk lábtér, alvásra alig alkalmas ülések, zajos környezet – és még az érkezésig is órákat kell számolni. A jó hír viszont az, hogy néhány tudatos döntéssel sokat javíthatunk az élményen.
A GLP-1 gyógyszereket ma sokan fogyásra használják, de érdemes tudni, hogy más előnyei is lehetnek az ilyen típusú gyógyszereknek, és nem csak a közvetlen vagy közvetett fogyásnak köszönhetően.
A robotporszívók után a Dreame most a hiperautók asztalára csapott: a CES 2026-on 1876 lóerős, 1,8 másodperces elektromos négyajtós koncepciót villantott.
Miközben itthon az elmúlt évtized legnagyobb havazása zajlik, egy közel-keleti fővárosban olyan időjárás uralkodik, amely inkább a kora őszre emlékeztethet minket. Kuvaitváros futurisztikus városképéhez meleg, akár 20 Celsius-fokos hőmérséklet társul, amely ideális úti céllá teszi egy téli elvonuláshoz.