A partnerség részeként mind a nyílt, mind a női World Match Racing Tour szezonzáróját az Amaala Yacht Club rendezi meg – több éven keresztül. Ez lesz az első alkalom, hogy a World Match Racing Tour a Közel-Keleten rendez eseményeket, a stratégiai partnerség nyomán erősödik a Vörös-tenger pozíciója, mint jelentős vitorlás célpont. A Tourok történeté
Lucia Joyce története még ma is sokat taníthat nekünk. A táncosnő már fiatalon bizonyította tehetségét, neves oktatóknál tanult és versenyeket is nyert. Családja, egészen pontosan író apja árnyéka, és édesanyja nézetei azonban felülírták terveit, így karrierje hamar leáldozott, élete nagy részét pedig orvosoknál töltötte.
Az anyákra gyakran irreális elvárások nehezednek, amelyekkel a férfiaknak nem kell szembenézniük. Ezek az elvárások sokszor túlzóak és megvalósíthatatlanok, mégis nap mint nap szembesülnek velük.
A középiskolai felvételi rendszert a jó képességű, motivált, jó mentális állapotban lévő nyolcadikosok számára tervezték. Az alkotók, akiket nem ismerek, és semmi rosszindulatot nem feltételezek róluk, bizonyára nem veszik figyelembe, hogy ilyen gyereket lassan nem találni az iskolákban. Egy magyartanár írása.
Az új év beköszöntével rengetegen tesznek fogadalmakat, amelyek aztán sok esetben ideig-óráig tartanak, ritkábban viszont tényleg jelentős változásokat és fejlődést hoznak. Függetlenül attól viszont, hogy van-e újévi fogadalmad, azt mindenképpen tartsd szem előtt idén is, hogy szükséged van az öngondoskodásra. Na de hogyan?
Jim Jarmusch Arany Oroszlán-díjas Father Mother Sister Brother című filmje a kínos családi együttléteink és feszengéseink lenyomata: kávé, udvariaskodás, elhallgatott sérelmek, kimondatlan kérdések.
Bizonyára te is találkoztál már olyan emberrel, akire ráillik a fenti kifejezés. Ő az, aki mindent eltúloz, örök érzelmi viharok közepette él és nem áll tőle távol a hisztis viselkedés. Aki nem ilyen személyiség, nem érti, miért nem képes kontrollálni magát egy drámakirálynő. Pedig lehet, hogy komplexebb a problémája és valójában személyiségzavarra
Előfordult már veled, hogy hirtelen megfájdult a fejed vagy görcsölni kezdett a hasad, de úgy tűnt, hiába vetted be a fájdalomcsillapítót? A kínzó érzés csak hosszú percek, órák múlva kezdett enyhülni… Lehet, hogy nem figyeltél erre a fontos körülményre? Egy friss kutatás megerősítette, hogy a testtartás jelentős szerepet játszik abban, milyen gyor
A brit királyi család mindennapjait egy szigorúan felépített, profi stáb irányítja. A kommunikáció, a nyilvános megjelenések és a sajtóval való kapcsolattartás előre megtervezett rend szerint működik, a kulcspozíciókban dolgozó szakemberek pedig ritkán cserélődnek. Éppen ezért már önmagában is figyelemfelkeltő, ha új ember kerül be ebbe a zárt körb
Nemrég napvilágot látott számos üzenetváltás, mely Blake Lively és Taylor Swift között történt. Lively korábban Swift nevére hivatkozott, amikor pert indított Justin Baldoni ellen, akit szexuális zaklatással vádolt.
A jógára sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy újkeletű bölcsesség lenne. Mégis valamiért csak úgy egy évtizeddel ezelőtt lett igazán népszerű idehaza is, azóta viszont se szeri, se száma a különböző jógastúdióknak minden sarkon. Most 5 izgalmas változatot mutatunk be, ha már unod a sima ászanákat, vagy csak nem tudod, hol is fogj hozzá a l
A zsírmáj sokáig az elhízás tipikus következményének számított, ám ma már egyre több olyan esetet diagnosztizálnak, ahol a betegség látszólag egészséges, normál testsúlyú embereknél alakul ki. A jelenség mögött összetett, sokszor rejtve maradó folyamatok állnak.
Minden eddiginél részletesebb felvételeket készített huszonnégy távoli törmelékkorongról az Alma rádiótávcső-hálózat segítségével egy nemzetközi kutatócsoport. A Hun-Ren Csfk Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársainak közreműködésével zajló Arks-program eredményei rávilágítanak a bolygórendszerek fejlődésének kritikus, ütközésekkel é
Hosszú ideje folytak a találgatások arról, mi történt David és Victoria Beckham és legidősebb fiuk, Brooklyn között. Kedden a fiú fogta magát és kitálalt. Többek között arról is írt, a Beckham-brand hamis, a szülei kontrollja pedig kis híján tönkretette az életét.
Egy laboratóriumi teszt során komoly problémákat tártak fel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal számolt be a német Ökotest tesztjéről, aminek keretében 18 multivitaminos gyümölcslevet vettek górcső alá. A vizsgált termékek többségénél komoly problémákat
Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kihirdette, mely alkotókat tartja érdemesnek arra, hogy az idei, immár 98. Oscar-gála afterpartyján szoborral az egyik kezükben szürcsöljék a pezsgőt.
Hosszas vajúdás volt, de – miután az élőszereplős He-Man-mozi megjárta a Netflixet, majd a Sony és az Amazon megvásárolta a jogokat – végre megérkezett a június elején a mozikban debütáló Masters of the Universe első teljes kedvcsinálója.
Indul a pályázat kiegészítő támogatásra a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start kölcsönei mellé. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpontnál (KTH) elérhető kis összegű, 2,5%- os kamattal felvehető KTH Start hitelekhez még decemberben hirdette…
A város egyik vezetője szerint a helyi önkormányzat nemcsak szigorítaná az Airbnb‑szabályokat, hanem akár a rövid távú lakáskiadás teljes tiltását is mérlegeli.
Egyre több kapcsolat nem illik a hagyományos kategóriákba, ezért felmerül a kérdés, valóban szükség van‑e címkékre ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön és értékes legyen?
A nyugat-ausztráliai sivatag közepén van egy hely, amely hivatalosan ma már nem létezik: nincs rajta térképen, nincsenek útjelző táblái, nincs áram, és az állam kifejezetten arra kéri az embereket, hogy ne is közelítsék meg. Wittenoom, az egykor virágzó bányaváros mára az egyik legsúlyosabb ipari és környezeti katasztrófa emlékhelye – sok szempontb
A vitaminok idejének is van jelentősége: nem mindegy, mikor szedjük őket. Egyes táplálékkiegészítők nem szívódnak fel jól üres gyomorra, vagy épp a reggeli kávéval együtt bevéve, csökkentik a hatásukat. Mások viszont inkább este segítik az alvást, így nem ajánlott a reggeli bevételük. Mutatjuk, mely vitaminokat nem ajánlott reggel szednünk.
Nemcsak az influenzaszezon tetőzik, de több más légúti vírus is egyszerre van jelen. Kemenesi Gábor virológus azt is elmondja, hogyan előzhetjük meg a továbbfertőzést.
A 2026-os tavaszi gardrób legkönnyebben viselhető, mégis stílusos darabjai most mind a családi szekrény mélyéről előkerülő apukás ingek köré épülnek. Kissé bő szabásuk, látszólag gondatlan energiájuk és karakteres részleteik egyszerre idézik a múltat és a jövőt. Farmerrel, szoknyával vagy elegáns nadrággal párosítva ezek az ingek könnyedén formálna