A Freedom Ship koncepciója az 1990-es években született meg Norman Nixon amerikai mérnök fejében. A tervek szerint a hajó több mint 1,6 kilométer hosszú lenne, 30 fedélzettel, és egyszerre akár 80 ezer ember befogadására is képes volna. Míg a világ legnagyobb óceánjárói nagyjából 7600 utast szállíthatnak, a Freedom Ship teljes lakossága egy kisebb
Dora Maart sokan ma is Pablo Picasso múzsájaként ismerik, pedig amikor találkoztak, a nő már elismert fotográfus, festő és a szürrealista művészvilág kiemelkedően fontos alakja volt. Kapcsolatuk közel 10 éven át tartott, és mindkettőjük életére mély hatással volt. A szerelem mögött azonban meghúzódik egy másik, sokáig háttérbe szorított életmű tört
Új pár jelent meg a Monacói Nagydíj legfigyeltebb vendégei között. Maria Carolina Bourbon–Szicíliai hercegnő és Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke együtt vett részt a Forma–1-es futamon, a róluk készült fotók alapján pedig a kapcsolatuk is nyilvánosság elé kerülhetett.
A kudarcok nem személyes vereségek, hanem a fejlődés eszközei lehetnek. A siker titka sokszor az, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket.
Polyák-Pásztor Diána pedagógus szerint az iskolai integráció nem "liberális ármány", de elitképzésre is szükség van. A kérdés, hogy mikortól. És milyen áron. Vagy be lehetne olyan modellt is vezetni, ami mindenkinek optimálisabb, mint a mostani, és a kisgimnáziumokba való menekülés kérdését is megoldja?
Ha a nyár kedvenceivel szeretnéd megtölteni a neszeszered, akkor az arcpermetek, a fényvédők és a könnyű szérumok mindenképp kerüljenek bele. De ha kíváncsi vagy, mik még a szezon legtrendibb termékei, amelyekkel ragyogóvá és üdévé varázsolhatod a bőröd, akkor olvasd el a cikkünket. Arcpermetek A nyári táskák abszolút alapdarabjai. Egy minőségi arc
A nyári melegben nincs is jobb, mint megmártózni a saját kertünkben felállított medencében. A felfújható medencék és masszázsmedencék (jakuzzik) népszerűsége töretlen, ám a fenntartásuk sokak számára kényelmetlen kötelezettséggel jár: a folyamatos vegyszerezéssel, pH-méréssel és a zavaros víz elleni küzdelemmel. Ha Ön is szeretné elfelejteni a bony
A legtöbb macska messzire elkerüli a vizet, ez a cica azonban alig várja a spa-élményét a fürdőkádban. A különleges kandúr nemcsak a pancsolást élvezi, hanem a teljes körű kényeztetést is igényli.
Japán a világ egyik legegészségesebb országának számít, ezért a kutatók régóta vizsgálják, milyen szerepet játszik ebben az étrend. Az ország egyes részein generációk óta népszerű egy különleges reggeli étel, amelyet a bélrendszer, a csontok és a szív egészségével is összefüggésbe hoznak. Bár az állaga elsőre szokatlannak tűnhet, a nattó ma is sok
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
A nagy meccsek estéin a hagyományos, unalmas chips-mogyoró-pizza kombináció helyett készíts izgalmas és egészséges snack-eket. Összegyűjtöttünk 10 szupergyors, kreatív és finom receptet, amelyek garantáltan ellopják a show-t a gólok elől.
Csak néhány órára lélegezhetünk fel az átvonuló hidegfront mögött, a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis délutántól újra lecsapnak az intenzív zivatarok és a jégeső. [Banners]
Egyik nap 12 fok és eső, másnap 30 fokos nyári meleg, majd újra lehűlés – az utóbbi években egyre gyakoribbak a szélsőséges hőmérséklet-ingadozások. Sokan ilyenkor fejfájásra, fáradtságra, vérnyomás-ingadozásra vagy alvászavarokra panaszkodnak, és ez nem véletlen. A szervezetünk ugyanis folyamatosan alkalmazkodni próbál a változó környezethez, ami
Lappföldről legtöbbünknek a havas táj, a sarki fény és a Mikulás jut eszébe, Finnország északi része azonban nyáron is szeretné felhívni magára a figyelmet. Levi térségében ezért különleges kincsvadászat indul, amelyben bárki részt vehet.
Az antik és nosztalgikus dekorációk iránti vonzalom nem csupán nosztalgia kérdése. A hely-hitelesség fogalma magyarázza, miért ad különleges elégedettséget az egyedi választása.
Vajon tényleg szükség van mindenre, amit a drogériák és gyógyszertárak polcain találunk? A nőgyógyászok elárulják, melyik három terméket kellene inkább hanyagolni.
VIII. Henrik 1547. január 28-án, a hajnali órákban hunyt el. Az egykor sportos uralkodó ekkor már évek óta súlyos egészségügyi problémákkal küzdött: a 180 kilósra hízott testét fájdalmas fekélyek borították, mozgása erősen korlátozottá vált, miközben állapota az utolsó években folyamatosan romlott.
György herceg életében hamarosan új fejezet kezdődhet. Vilmos herceg és Katalin hercegné legidősebb fia jelenleg a Lambrook School tanulója, ahová húga, Sarolta hercegnő és öccse, Lajos herceg is jár. Az iskola azonban csak 13 éves korig fogad diákokat, György pedig július 22-én tölti be a 13. életévét, így a walesi hercegi pár fontos döntés előtt
A Magyar Tüdőgyógyász Társaság a szakember több mint három évtizedes, kimagasló gyógyító, tudományos és oktatói munkásságát ismerte el a kitüntetéssel.
Taylor Swift és Travis Kelce esküvője még meg sem történt, de a vendéglista és a lehetséges helyszínek már most beszédtémává váltak. A rajongók azt találgatják, kik lesznek ott az énekesnő munkatársai közül, melyik sportvilágbeli ismerős kap meghívót, és vajon hány korábbi szerelmi szál keresztezheti egymást a nagy napon.
Egy nagy áttekintő elemzés újra ráirányította a figyelmet arra, hogy a gyerekkori étkezés nemcsak a növekedésben, hanem a későbbi tanulásban és gondolkodási teljesítményben is szerepet játszhat. A kapcsolat nem azt jelenti, hogy egyetlen étel okosabbá teszi a gyereket, hanem azt, hogy a tartósan jobb minőségű étrend kedvezőbb alapot adhat a fejlődé
Súlyos csapást mér az online vásárlókra az adóhatóság legfrissebb közleménye. Július 1-től könyörtelenül véget ér az Európai Unión kívüli, filléres csomagok aranykora, és mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. [Banners]
A rózsa a kertek egyik legszebb éke, ám a dús virágzáshoz nem elég a rendszeres öntözés és metszés. A tapasztalt kertészek szerint az is sokat számít, milyen növények kerülnek a rózsabokor közvetlen közelébe.
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Ha otthon nincs elég helyed külön zuhanykabinra és fürdőkádra, a kombinált megoldás mellett dönthetsz. De vajon zuhanyfüggönyt tegyél fel, vagy fektess be egy üveg kádparavánba?
A mellkasi fájdalom és a nehézlégzés olyan tünet, amelyet nem érdemes félvállról venni. Nem minden esetben jelent szívrohamot vagy súlyos tüdőbetegséget, de az orvosnak gyakran gyorsan kell eldöntenie, szükség van-e további vizsgálatra, például mellkasröntgenre.
Június 13-án ismét Balatonföldvár lesz a hazai vitorlásélet központja: rajtol az 58. Mihálkovics Kupa – Sungrow Nagydíj, amely az elmúlt évtizedek során a Balaton egyik legismertebb és legkedveltebb többnapos regattájává vált. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Mihálkovics Kupa évről évre a magyar nagyhajós vitorlázás meghatározó szere
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva csak akkor hajlandó az európai békejavaslatokkal foglalkozni, ha megbizonyosodik azok komolyságáról.
A Binance támogatásával működő Travala új utazási protokollt mutatott be, amely lehetővé teszi, hogy mesterséges intelligenciára épülő digitális ügynökök önállóan keressenek, foglaljanak és fizessenek utazási szolgáltatásokért. A fejlesztés jól illeszkedik az automatizált digitális kereskedelem gyors terjedéséhez, amely a következő évek egyik megha
Egy friss kutatás szerint egy széles körben használt orvosi készítmény meglepő összefüggést mutathat bizonyos súlyos betegségek kockázatának csökkenésével. A szakértők szerint az eredmények akár új irányt is adhatnak a megelőzés jövőjének.
A leggyakoribb tévhitek közé tartozik, hogy idős embereknek kevesebb alvásra van szükségük. Az alvás mintázata valóban változik, de az alvászavarok kialakulása és az elégtelen alvásmennyiség nem természetes része az öregedésnek.
Japánban létezik egy apró sziget, amelyet az Unesco világörökségi helyszínné nyilvánított, mégsem került a tömegturizmus célkeresztjébe. Okinosima évszázadok óta szigorú szabályok szerint őrzött hely, ahová engedély nélkül senki sem léphet be, a nők számára pedig ma is tiltott terület.
Az EE72 nyári számához készült képeket Makó Szilveszter készítette, akinek a neve az elmúlt években egyre gyakrabban jelent meg nemzetközi divat- és portréanyagok mellett. A fotózásra kislánya, Rocki is elkísérte, akivel édes kulisszák mögötti pillanatokat osztottak meg.