Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki 343.700 eurót rejtett el egy kisbuszban.
Gyermekzsivajtól és guruló járművek hangjától voltak hangosak a napokban a Bátyúi kistérség oktatási intézményei. Kárpátalján egyre nagyobb teret hódít a svájci mintára épülő, élményalapú közlekedésbiztonsági nevelés, amely a nyíregyházi székhelyű...
Gondolkodunk a tranzakciós adó eltörlésén, de azzal a feltétellel, hogy találunk elegendő pénzügyi forrást a 400 millió eurós kiesés pótlására az állami költségvetésben. Ezt Robert Fico (Smer-SD), a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a poprádi Tatravagónka vállalatnál tett látogatása során. Hangsúlyozta
Az IWSR piackutató vállalat első, tíz évre szóló, 160 piacot vizsgáló előrejelzése szerint a globális alkoholfogyasztás csökkenése várható a következő évtizedben. Ez a trend annak ellenére is érvényesül, hogy a világ népessége növekszik, India pedig hamarosan a második legnagyobb szeszesital-piaccá lép elő.
Egy ukrán utcanév miatt robbant ki botrány a lengyel és az ukrán testvérváros között, Vinnicja inkább lemondott a lengyel buszokról a feszültség miatt. ????????????????????
A júniusban érkező hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet. De vajon lehet-e ezt késői lombtrágyázással vagy biostimulátorokkal tompítani? A Metszet kérdésére Bán Róbert, a Dpmg Zrt. vezérigazgatója válaszolt.

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztatón.
Súlyos, terrorcselekményben való bűnrészesség gyanúját vetette fel a magyar köztársasági elnökkel szemben az ukrán állampolgárokat képviselő ügyvédi iroda vezetője a hírhedt aranykonvojügy kapcsán. Az állami kényszerintézkedések és a külpolitikai zsarolások hálója olyan sötét titkokat rejthet, amelyek alapjaiban rengethetik meg a Sándor-palota fala
Június 12-én, pénteken sporttal telik meg Budapest és az ország több pontja. A Mozgás Éjszakája 2026 Budapesten és közel száz további helyszínen kínál ingyenes programokat a futástól és a kerékpározástól a jógán, a táncon és a SUP-on át a családi foglalkozásokig.
Oroszország tizenéves ukrán lányokat toborzott, hogy merényleteket hajtsanak végre ukrán katonák ellen – állította Ivan Vihivszkij, az ukrán rendőrség főkapitánya. A tiszt egy sikertelen merényletkísérlet után nyilatkozott, amely során egy 17 éves lányt vettek őrizetbe, aki metadonnal próbált megmérgezni egy ukrán katonát. Vihivszkij szerint az oro
A csütörtöki esetet a meghibásodó biztosítóberendezés okozta Karcag közelében, így egyes járatok hossza lerövidült, más indulási állomással, a többinél jelentős késésekkel kellett számolni. Csütörtök reggel meghibásodott a biztosítóberendezés Karcag és Püspökladány között, ezért a záhonyi fővonalon ezen a szakaszon 15-25 perccel megnőhet a menetidő
A mai huszonévesek sokszor kritizált hozzáállása valójában számos értékes tanulságot rejt. Érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogyan építhetjük be életünkbe az ő mentális egészséghez való viszonyukat és digitális könnyedségüket.
A csütörtöki esetet a meghibásodó biztosítóberendezés okozta Karcag közelében, így egyes járatok hossza lerövidült, más indulási állomással, a többinél jelentős késésekkel kellett számolni. Csütörtök reggel meghibásodott a biztosítóberendezés Karcag és Püspökladány között, ezért a záhonyi fővonalon ezen a szakaszon 15-25 perccel megnőhet a menetidő
Minden nyáron várjuk, hogy újabb és újabb házi fagylaltokat próbálhassunk ki, az idei szezont pedig ezzel a csodás puncsfagyival ezzel megnyitottnak nyilvánítjuk! A rum mellett természetesen a babapiskóta és a mazsola sem maradhat ki ebből a nagyon retró ízeket idéző, halványrózsaszín nyalánkságból, amit percek alatt összedobhatunk.

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
A mikrochipek gyártása a modern technológia egyik legérzékenyebb és legösszetettebb folyamata, amely szinte steril környezetet igényel. Az Intel oregoni chipgyárában tett látogatása során Olivia Nemec, a Business Insider újságírója testközelből tapasztalta meg, milyen szigorú szabályok uralkodnak egy ilyen létesítményben.

A katonai hatóságok emlékeztetnek arra, hogy a 2009-ben született fiatal férfiaknak a meghatározott határidőn belül, 2026. július 31-ig katonai nyilvántartásba kell vétetni magukat.
A katonai hatóságok emlékeztetnek arra, hogy a 2009-ben született fiatal férfiaknak a meghatározott határidőn belül, 2026. július 31-ig katonai nyilvántartásba kell vétetni magukat.
Négy hátrányos helyzetű, ugyanakkor motivált és jó magatartású szegedi gyermek vehet részt térítésmentesen a 2026-os nyári gokarttáborokban annak az együttműködésnek köszönhetően, amelyet a Vital Ifjúsági Sportegyesület, a Gokart Park Szeged és a szegedi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat indított. A kezdeményezés célja, hogy olyan fiatalok számára

A sétányrózsa (Lantana camara) egy rendkívül dekoratív, meleg égövi dísznövény, amely hazánkban leggyakrabban dézsás növényként díszíti a teraszokat, erkélyeket és kerteket. Virágai élénk színűek – sárga, narancssárga, rózsaszín vagy piros árnyalatokban játszanak –, és egész nyáron át folyamatosan nyílnak. A növény vonzza a méheket, pillangókat és