A mozgásszegény életmód jelenti napjaink egyik legnagyobb egészségügyi kockázatát Who szerint, éppen ezért különösen fontosak a longevity szempontjából azok a kezdeményezések, amelyek mozgásra ösztönzik a társadalmat. Az Nn Ultrabalaton résztvevőinek például 80 százaléka váltott egészségtudatosabb életmódra az esemény hatására – derül ki az Nn Bizt
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Egy jól megválasztott pedikűr képes teljesen öltöztetni, kiemelni a személyiségedet, és olyan finom pluszt adni a megjelenésedhez, ami vonzza a tekinteteket. Mutatunk 10 zseniális, inspiráló pedikűr ötletet, amelyek garantálják, hogy a lábaid mindig a középpontban maradjanak.
A jogszabályok többféle lehetőséget biztosítanak a gyermekes szülők számára – legyen szó apasági szabadságról, szülői szabadságról vagy a gyermek után járó pótszabadságról. Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a 2026-os szabályok alapján.
Itt volt az ideje, hogy az Audi bemutassa a Q7 új generációját. A harmadik széria nem lett elektromos, de megtartotta a dízelt, és bár a méretei nem változtak, már nem ez lesz a márka legnagyobb Suv-je, mert érkezik az Audi Q9.
A környezettudatos és pénztárcabarát takarítás jegyében egyre többen fordulnak a nagymamáinktól örökölt házi praktikákhoz, ám az egyik legnépszerűbb csodaszer komoly károkat és veszélyt is okozhat.
Hajótörés, elszigetelt hegyi gyerekkor, az emberi test rejtett működése és hollywoodi pókervilág. Az alábbi könyveket ajánljuk júniusra, ha az igaz történetek vonzanak.
A nyári manikűrök között gyakran a legegyszerűbb árnyalatok működnek a legjobban: a tejfehér köröm tiszta, fényes és visszafogott, mégis azonnal frissebbnek mutatja a kezet.
A négyéves Patrick elveszítette imádott plüssmackóját közvetlenül a családi utazás előtt, de az American Airlines munkatársai olyan csodát tettek a játékkal, ami milliókat hatott meg a neten.
Sokan szeretnék, ha párjuk jobban kivenné a részét a házimunkából, de nem mindig egyszerű rávenni őket. Az alábbi tippek segíthetnek abban, hogy hatékonyan osszátok meg a feladatokat.
Azt is ellenőrzik, hogy a nők kesztyűvel eltakarják-e a kezüket, zoknival fedik-e a lábukat, és még a szemük környéke sem látszik-e ki a fátyol alól a 40 fokos hőségben.
A tökéletes pszichológus megtalálása meglepően hasonlít a randizáshoz: ritka a szerelem első látásra, teljesen normális, ha több szakembert kell megismerned ahhoz, hogy megtaláld azt a személyt, akinek meg tudsz nyílni. Sokan mégis az első szembejövő pszichológusnál kötnek ki, majd hónapokig járnak valakihez, akivel egyáltalán nincs meg a közös han
A meleg idő beköszöntével az Uv-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
A gazdik hajlamosak minden szokatlan viselkedés mögött betegséget keresni, pedig a kutyák számos olyan dolgot tesznek, amely emberi szemmel furcsának tűnhet. A fűevés ezek közé tartozik.
A Global Peace Index 2026-os listája szerint Izland továbbra is a világ legbékésebb országa, de Európa számos más országa is bekerült a legbiztonságosabb úti célok közé.
Az öregedés sokak számára korlátozást jelent, de Schuszter Borka szerint ez inkább lelki felszabadulást hoz. A társadalmi elvárások helyett a saját boldogságára fókuszál.
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Egy nap a szomszéd megemlíti, hogy a cicádat rendszeresen látja a teraszán pihenni. Néhány héttel később kiderül, hogy az utca túloldalán lakó néni néha jutalomfalatot is ad neki. Aztán egyszer csak rádöbbensz: lehet, hogy a macskádnak nem is egyetlen családja van.
A második világháborúban az érettségi előtt sorozták be a légierőhöz. A vizsgáit ugyan később letette, de a szalagavató bál kimaradt az életéből. A helyiek elhatározták: pótolják a lemaradást.
Az esküvői vendégöltözék kiválasztása nem mindig könnyű feladat. Idén azonban izgalmas trendek segítenek abban, hogy stílusos és magabiztos legyél az esküvőkön.
Kószó Andrást az indonéz nagykövet asszony kérte fel, hogy készítsen egy szubjektív filmet és fotókat erről a csodálatos helyről. A fotókiállítás az Indonéz Nagykövetségen látható, a kisfilmet pedig az alkotó most megosztotta.
A nyár beköszöntével egyre többen keresik azt a fürdőruhát, amely egyszerre kényelmes, előnyös és trendi. A hírességek már megmutatták, mely fazonokért rajonganak idén, és úgy tűnik, néhány látványos darab biztosan meghatározza a mostani strandszezont.