Christopher Nolan várva-várt mitológiai kalandfilmje az utóbbi hetekben rendesen kapja az ívet az online fórumokon, sokan a vitatott casting miatt már odáig mentek, hogy a film bojkottjára szólították fel a többi nézőt.
Bár a mesterséges intelligencia átalakítja a munkaerőpiacot, a LinkedIn kutatása szerint az olyan emberi készségek, mint a kíváncsiság, a bátorság és a kreativitás, pótolhatatlanná tesznek minket az AI-al szemben.
A csecsemők és kisgyermekek szervezete sokkal érzékenyebben reagál a folyadékvesztésre, mint a felnőtteké. Egy egyszerű hasmenés, hányás, lázas állapot vagy akár egy forró nyári nap is gyorsan vezethet kiszáradáshoz. Emiatt a megfelelő folyadékbevitel gyermekkorban nemcsak kényelmi kérdés, hanem az egészséges működés alapfeltétele.
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hogy te bizony megmondtad!
A nyugat-magyarországi azbesztkrízis az első témája a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) újrainduló podcastjának, amelyben Weiszburg Tamás, az ELTE Ásványtani Tanszékének korábbi vezetője, valamint Pósfai Mihály, az MTA elnöke, a Pannon Egyetem környezeti ásványtan professzora járja körül a probléma tudományos, jogi és egészségügyi hátterét.
Az élettársi tartás nem csak volt házastársaknál merülhet fel. Ha teljesülnek a törvényben meghatározott feltételek, a volt élettárs is fizetésre kötelezhető.
Battenbergi Aliz hercegnőt sokáig csak II. Erzsébet anyósaként, Fülöp herceg édesanyjaként tartotta számon a történelem, pedig az élete önmagában is egy megrázó és döbbenetes 20. századi sors: a száműzetéstől a kényszerű szanatóriumi elzáráson át egészen a háborús bátorságig.
Egy festői brit falu, amelyet lakói 1943-ban kényszerből hagytak el, mára különleges időkapszulává vált. Tyneham története a háború, az elhagyatottság és a természet lassú visszahódításának megrendítő lenyomata.
A világ hat kontinensének energiaitalait tesztelték laboratóriumban. A Six Continents Index Energy Drinks 2026 elnevezésű független projekt keretében laboratóriumi vizsgálatok alapján készítettek összehasonlító elemzést a világ hat kontinensén kapható energiaitalokról, majd rangsorolták
A héten a magyar mozikba is megérkezik A leleplezés napja, mellyel Steven Spielberg az E. T., a földönkívüli és a Harmadik típusú találkozások után ismét visszatér egyik kedvenc témájához: az idegenek már a spájzban vannak.
Ma nyári meleg érkezik helyi zivatarokkal. A délelőtt napos, kánikula várható 29-32 °C körüli csúcsokkal. Délután több helyen megélénkül a szél és helyenként zivatarok csattognak.
Már több mint két hónapja kiszabadult a bicskei gyermekotthon egykori, szexuális visszaélésért elítélt igazgatója, de a bíróság csak most döntött a távoltartás ügyében.
A nyárral és a jó idővel elkerülhetetlenül felbukkannak a különböző kerti munkák, felújítások, kerti partik. Ezek azonban komoly súrlódást okozhatnak az egymás mellett élők között, aminek sokszor pereskedés a vége. Éppen ezért az ügyészség röviden és érthetően összefoglalta, hogy mit és meddig vagyunk kötelesek eltűrni, illetve mi az a határ, amit
A férfi története a létező legszebb példája volt a tiszta karmának és a mesebeli szerencsének. A sors azonban végül mégis felfoghatatlanul kegyetlen és igazságtalan arcát mutatta meg.
Mindenkinek javasolt így fogyasztani a kávét. A kávé évszázadok óta kiemelt szerepet játszik az olasz gasztronómiában és kultúrában. A régmúltra visszatekintő tradíciók némelyike kissé érthetetlen lehet a modern fogyasztók, különösen
Néha elég egyetlen döntés, egy váratlan találkozás vagy egy régóta várt lehetőség ahhoz, hogy teljesen új irányt vegyen az életünk. A horoszkóp szerint most 6 csillagjegy előtt nyílhatnak meg olyan utak, amelyek hosszabb időre meghatározhatják a következő időszakukat.
Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik legolcsóbb és legkönnyebben tartható növény ráadásul segíthet megkötni a port, miközben üdébbé és barátságosabbá varázsolja az otthonodat.
Számos légitársaság követeli a szabályok megváltoztatását. Újra fellángolt a vita arról, hogy végóráit éli-e a felszállás előtti italozás. A légitársaságok ugyanis egyes ittas utasok nem megfelelő viselkedése és az utazás
Az egyszülős kártya kedvezmények jóval többet jelentenek néhány olcsóbb belépőnél: ingyenes múzeumlátogatás, kedvezményes színházjegyek, Yettel-ajánlatok és különféle szolgáltatási kedvezmények is elérhetők.
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően sok múlik, és amit sokan rosszul csinálnak. Az erdélyi konyhákban viszont generációk óta ismerik azt a trükköt, amelytől a végeredmény egészen más szintre kerül.
Az a helyzet, hogy a macskák nem csak karomélesítés miatt kapaják a bútorokat - sokkal nyomósabb okuk van arra, hogy a bútorokat karmolják, és ne a kaparófát.
Új együttműködési programot indított a Zenith, amiben első partnerük a japán Naoya Hida & Co. A legtöbb kollaborációban készült óra olyan márkák közös terméke, akik nem versenyeznek egymással. Egy autógyártóval,
Egy fotós három éven át minden nap ugyanabban az időpontban és ugyanarról a helyről készített képet a Napról, a végeredmény pedig látványosan megmutatja, hogyan mozog valójában a Föld az űrben.
Csendes sörforradalom zajlik a szemünk előtt. A Björt, a világ egyik legalacsonyabb szénhidráttartalmú sörmárkája, célul tűzte ki az egyesült királyságbeli terjeszkedést – írja a thedrinkbusiness.com. A 4,2%-os alkoholtartalmú láger az
A finnországi egyik legismertebb síközpontja, a Levi Ski Resort egy igazán rendhagyó nyári turisztikai kampányt indított, amely nem más, mint egy egész nyáron át tartó kincsvadászat. Június 18-tól a kincskeresésre jelentkezők különböző nyomokat kapnak, amelyek lépésről lépésre közelebb viszik őket a Levi környékén elrejtett értékes kincshez. Ahogy
Van, aki a szarkazmust imádja, mások a kedves poénokat, megint mások saját magukon nevetnek a legszívesebben. Bár hajlamosak vagyunk a humort egyszerűen személyiségkérdésnek tekinteni, a pszichológia szerint ennél többről van szó. A kutatók négy alapvető humorstílust különböztetnek meg, amelyek érdekes dolgokat árulhatnak el arról, hogyan kapcsolód
Elsőre ellentmondásosnak tűnhet, hogy kánikulában forró italt igyunk, pedig a test hőleadása miatt különösen előnyös lehet, ám a hatás nem minden helyzetben működik. A legfontosabb az, hogy a keletkező izzadság el tud-e párologni a bőrünkről.
Ha ma megkérdeznénk egy középiskolást, mitől tart leginkább a jövővel kapcsolatban, valószínűleg nem csak az érettségit vagy a felvételit említené. A Tatai Református Gimnázium által készített friss felmérés szerint a kamaszokat ugyanúgy foglalkoztatja, hogy lesz-e saját otthonuk, találnak-e majd munkát, mit vesz el a mesterséges intelligencia az e
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjüket.
Egy békésnek induló családi délután pillanatok alatt változott át valóságos rémálommá egy angliai parkban, amikor a gyanútlan, egyéves kislány rágcsálni kezdett egy rendkívül mérgező kerti zöldet.
Mucsi Franciska másfél éves koráig csecsemőotthonban élt, majd a nagymamája nevelte, később gyermekotthonba került. Tizenhét éves volt, amikor megtudta, hogy gyereket vár. A története nemcsak arról szól, hogyan lesz valakiből nagyon fiatalon anya, hanem arról is, mennyit számít, ha egy állami gondoskodásban élő gyerek körül vannak felnőttek, akik n