2026. június 9. kedd

jún. 9
6:51
Fáj a fejed az időjárási frontoktól? Ezt teheted ellene (Babanet)
Melegfront, hidegfront, kettősfront - már követni sem tudod, és a fejed is fáj? Így lehetsz úrrá a fronthatásokon!
jún. 9
6:51
"Több van benne, mint amit a bizonyítványa mutat" – ezért teljesítenek alul sokan az iskolában (Life&Body)
Miért lesz sírás, stressz vagy konfliktus a tanulásból? Hamarosan kicsengetnek… A bizonyítványok kiosztásával azonban sok családban nem ér véget az iskola okozta feszültség. Miközben a gyerekek számára elkezdődik a vakáció, a szülők jelentős része továbbra is ugyanazokon a kérdéseken gondolkodik: Miért nem tud a gyermek jobban teljesíteni, ha egyéb
jún. 9
7:03
Már kétezer éve is léteztek bunkó turisták, akik összefirkálták a műemlékeket (Telex)
Bár régen kevesebbeknek adatott meg az utazgatás lehetősége, ez nem jelentette azt, hogy bármivel tisztelettudóbbak lettek volna például a fáraók sírkamráiban.
jún. 9
7:03
„Én már a 300 ezerrel is megelégszem!” – Kétségbeejtő helyzetben a magyar fiatalok, a hangzatos állami kedvezmények sem segítettek (Hóvége)
Mire elég a 25 év alattiak vagy az anyukák SZJA mentessége, ha nincs rendes munka? A fiatalok elhelyezkedése Magyarországon kész katasztrófa.
jún. 9
7:09
Néma agykárosodást okozhat ez a mindennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul (Femcafe)
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
jún. 9
7:15
Legyen a masszázsmedencéd az edzőtermed az alakformáláshoz (Spa Trend Online)
Sokan azért halogatják az életmódváltást vagy adják fel a rendszeres mozgást, mert a hagyományos edzőtermi súlyzózás, a monoton futás vagy az intenzív aerobik órák megterhelik a testüket, esetleg nem szívesen mozognának mások előtt, távol az otthonuktól. Létezik azonban egy alternatíva, amely teljesen átírja a testedzés szabályait. A meleg víz és a
jún. 9
7:15
3 sikkes fejfedő, ami megvéd a napszúrástól és ultra divatossá tesz (Bien)
A forró nyári napok során mindannyian keressük a stílusos megoldásokat, amelyek feldobják a megjelenésünket és védenek a káros napsugaraktól is.
jún. 9
7:21
Leonardo DiCaprio kis híján egy felnőttfilmes sztárt játszott el a Titanic hősszerelmese helyett (Igényesférfi.hu)
Leonardo DiCaprio majdnem visszautasította a Titanicot a Boogie Nights kedvéért: John C. Reilly próbálta lebeszélni Jack Dawson szerepéről a feltörekvő sztárt.
jún. 9
7:45
5 reggeli rutin, amitől energikusabb lehetsz a legforróbb napokon is (Bien)
A nyári hőség sokakat leverten, enerváltan ébreszt. Néhány tudatos reggeli szokás azonban óriási különbséget jelenthet az energiaszintedben és a hangulatodban.
jún. 9
7:57
5 mesés hazai strand, ahol idén nyáron kötelező csobbanni egyet (in.hu)
Balatoni klasszikusok, különleges termálvizes fürdő és hangulatos Tisza-tavi strandok is helyet kaptak összeállításunkban. Öt mesés magyarországi fürdőhelyet mutatunk, ahol a kristálytiszta víz, a természetközeli környezet és a nyári kikapcsolódás tökéletes kombinációja vár.
jún. 9
8:09
Így lett egy félresikerült konyhai ötletből világhírű klasszikus (Roadster)
Néha egy félreértett utasítás, egy improvizáció és a nyitottság kell hozzá, hogy valami igazán maradandó kerüljön a tányérra.
jún. 9
8:15
A lábak nélkül született cica és a csivava örök barátságot kötöttek (Háziállat)
Elric, a csivava nap mint nap játékokat hord Beans-nek, a lábak nélkül született macskának. Megható történetük bebizonyítja, hogy az igaz barátság nem ismer akadályokat és nem függ a fizikai képességektől.
jún. 9
8:15
Anne Hathaway újra Mia hercegnő lesz: megérkeztek a Neveletlen hercegnő 3 legizgalmasabb részletei (Bien)
Anne Hathaway visszatér a szerethető Mia Thermopolis szerepében, és a Neveletlen hercegnő rajongói újra reménykedhetnek Genovia kapuinak megnyílásában. Bár a film premierdátuma még ismeretlen, izgalmas részletek már napvilágot láttak a készülő harmadik részről.
jún. 9
8:21
Letícia lélegzetelállító csipkeruhájáról beszél most mindenki, ez a királyné legszebb darabja (Femcafe)
Letícia királyné ismét bebizonyította, miért tartják Európa egyik legstílusosabb uralkodójának. A spanyol előkelőség egy kifinomult, hófehér csipkeruhában jelent meg Xiv. Leó pápa spanyolországi apostoli útjának egyik kiemelt eseményén, az összhatás pedig ezúttal sem hagyott kívánnivalót maga után.
jún. 9
8:21
Csomót talált a mellében? Ilyen, amikor nem daganat okozza (EgészségKalauz)
Sokan ilyenkor azonnal emlőrákra gondolnak, pedig a szakemberek szerint a mellben kialakuló elváltozások jelentős része jóindulatú.
jún. 9
8:33
Gyereksztárból Oscar-díjas színésznő: 7 emlékezetes alakítás a 45 éves Natalie Portmantől (Hamu és Gyémánt)
45 éves lett Natalie Portman, akit sokan a Csillagok háborúja-filmekből ismernek, pályafutása azonban jóval túlmutat a világhírű franchise-on. Gyerekszínészként robbant be Hollywoodba, később Oscar-díjas alakítással bizonyította tehetségét, majd pedig rendezőként is kipróbálta magát. Összegyűjtöttük 7 legemlékezetesebb filmjét.
jún. 9
8:45
A sétatrend, ami nem véletlenül hódítja meg a világot: Próbáld ki te is a main character walkot (Bien)
A main character walk egy új trend, amely lehetőséget ad arra, hogy saját életed főszereplőjeként éld meg a sétát. Ez a tudatos jelenlét nemcsak az önbizalmat növeli, hanem segít megszakítani a ruminációt is.
jún. 9
9:03
Lassan búcsúzhatunk tőlük: ez az 5 gyümölcs pár éven belül végleg eltűnhet a boltok polcairól (Femcafe)
A világ élelmiszer-termelése soha nem látott kihívásokkal néz szembe, és egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy olyan termékek is veszélybe kerülhetnek, amelyeket ma még természetesnek veszünk. A klímaváltozás, a szélsőséges időjárás és a növényeket támadó betegségek miatt több kedvelt gyümölcs jövője is bizonytalanná vált.
jún. 9
9:15
3 mentális blokk, ami akadályozza, hogy eljuss a csúcsra – így szabadulj meg tőlük (Bien)
A fizikai izgalom jelen van, de valahogy mégsem sikerül a csúcsra jutni? A hiba sokszor nem a partnerben vagy a körülményekben, hanem fejben keresendő...
jún. 9
9:33
Régóta zavarba hozza a kutatókat: tényleg nem látták a kék színt az ókoriak? (Hamu és Gyémánt)
Ma természetesnek vesszük, hogy az ég és a tenger kék, az ókori szövegekben azonban ez a szín sokáig alig jelent meg önálló kategóriaként. Homérosznál például a tenger "borsötét", ami nem azt jelenti, hogy az ókori emberek más szemmel látták a világot, de az biztos, hogy másként fogták fel a színeket.
jún. 9
9:33
Ariana Grande és Ethan Slater három év után szakítottak – ezért ért véget a románc (in.hu)
Bár a nyilvánosság számára csak most derült ki, Ariana Grande és Ethan Slater kapcsolata valójában már hónapokkal ezelőtt véget ért.
jún. 9
9:45
A magyar nők 48 százaléka küzd menstruációs fájdalommal – mikor kell orvoshoz fordulni? (EgészségKalauz)
A menstruációs fájdalommal, rendszertelen ciklussal vagy hormonális panaszokkal élő nők jelentős része még ma is természetesnek tekinti a tüneteit, miközben azok akár komoly nőgyógyászati vagy endokrinológiai betegségek jelei is lehetnek.
jún. 9
9:45
5 kánikulaálló elviteles snack – A gyerekek hálásak lesznek érte a strandon (Bien)
Öt olyan elviteles snack ötletet mutatok, amelyek kánikulaállók és garantáltan elnyerik még a legválogatósabb gyerekek tetszését is.
jún. 9
10:09
Hidroterápiás gyógymódok - Mikor alkalmazható és mikor tilos? (WebBeteg)
A hidroterápia olyan fizioterápiás kezelések összessége, amelyekben a víz fizikai hatásait alkalmazzák különféle panaszok enyhítésére, a rehabilitáció támogatására vagy a közérzet javítására. Cikkünkben a hidroterápiás gyógyászati eljárásokról olvashat bővebben.
jún. 9
10:09
Aszályálló konyhakert (egy.hu)
Tudnivalók, tippek, trükkök
jún. 9
10:15
A Netflixtől a felhőig: Így megy el a fizetésed 10%-a online előfizetésekre (Bien)
A sok apró előfizetés – a Netflixtől a Spotifyig – észrevétlenül összeadódik, és a hónap végére meglepően nagy összeget vihet el a fizetésedből.
jún. 9
10:27
Figyelmeztetnek az orvosok: ezt a népszerű gyógyszert milliók szedik naponta, pedig súlyos mellékhatásai is lehetnek (Femcafe)
Sokan nap mint nap nyúlnak különböző gyógyszerekhez, hogy gyorsan enyhítsék a kellemetlen tüneteket, miközben ritkán gondolnak bele abba, milyen folyamatok zajlanak a szervezetükben hosszabb távon. Egyes készítmények annyira elterjedtek, hogy szinte rutinszerűvé vált a használatuk, pedig a szakemberek szerint bizonyos esetekben érdemes lenne tudato
jún. 9
10:45
Mi a te komfortételed a születési dátumod szerint? (Bien)
A komfortételek sokkal többről szólnak, mint egyszerű ízekről. A születési dátumunk alapján is befolyásolhatja, hogy mely ételek nyújtanak valódi lelki megnyugvást.
jún. 9
10:45
Természet, klímavédelem és közösségépítés a Magyar Nemzeti Parkok Hetén (Zöld Trend)
Megnyílt a Magyar Nemzeti Parkok Hete.
jún. 9
11:15
Keven tudják, de Budapest egyik legidősebb fája a Margitszigeten áll - 203 éves (Háziállat)
Különleges címet kapott Budapest egyik legidősebb fája, amely már a Magyar Tudományos Akadémia születésekor is állt.
jún. 9
11:15
Mikor és hogyan érdemes szedni a vitaminokat, hogy valóban hassanak? (EgészségKalauz)
Annyi mindent hallunk, mikor a legjobb bevenni például a vitamin kapszulákat. Mikor járunk el a legjobban?
jún. 9
11:15
4 zseniális és olcsó kerti bútor ötlet, ami kiemelkedik a Diy megoldások közül (Bien)
Ezek a projektek bár némi időráfordítást igényelnek, gazdaságosan megvalósíthatók, és egyedi, személyes hangulatot adnak a kültéri tereknek.
jún. 9
11:15
Szakértők figyelmeztetnek: a veszély továbbra sem múlt el a parajdi sóbányánál (Zöld Trend)
Egy évvel a tragédia után sincs felelőse a parajdi bányakatasztrófának.
jún. 9
11:27
Vilmos herceg már tudja, melyik királyi szabályt írná át elsőként (in.hu)
Vilmos herceg trónka kerülése esetén szigorúbb szabályokat vezethet be többek között a királyi ingatlanhasználatra, beleértve a lakhatási juttatások és albérleti lehetőségek felülvizsgálatát is. Célja egy átláthatóbb és költséghatékonyabb monarchia kialakítása lehet.
jún. 9
11:27
Kiderült, hol nyaralnak a sztárok, néhány úti cél meglepően elérhető áron várja a turistákat (Roadster)
A sztárok kedvenc nyaralóhelyei között több olyan úti cél is szerepel, amely az átlagos utazók számára is megfizethető lehet.
jún. 9
11:39
Kapibarakölykök születtek Debrecenben, már látogathatók is (Hamu és Gyémánt)
Három kapibarakölyök született a Debreceni Állatkertben. Az apróságok már anyjuk társaságában fedezik fel a kifutót, így a látogatók is megfigyelhetik őket. Az állatkert egy Facebook-videóban osztotta meg az örömteli hírt.
jún. 9
11:39
Elég a futás az izmosodáshoz, vagy muszáj súlyzót ragadni? (Igényesnő.hu)
A futás fantasztikus a szívnek, növeli a csontsűrűséget, levezeti a stresszt és javítja az alvásminőséget. De vajon mi a helyzet az izomépítéssel? Kiváltható a konditermi edzés néhány tempós körrel a ház körül, vagy a formás idomokért mindenképpen súlyzós edzésre van szükség? Formál, de van egy növekedési limit Bár a futás intenzíven használja az a
jún. 9
11:45
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek – emberkereskedőknél vagy egy meleg párnál? (WMN)
A KDNP az azonos nemű párok örökbefogadásáról kérdezte a miniszterelnököt, aki a gyermekvédelem kudarcait emlegette.
jún. 9
11:45
Könnyű nyári ebéd 2000 forint alatt: olcsó és finom receptek a forró napokra (Hóvége)
Ropogós szezonális zöldségek, levesek, fűszeres ragu és gyümölcsös desszert.
jún. 9
11:51
Olyan csodás, mint a Kanári-szigetek, de fillérekbe kerül, és nincs tömeg: Itt a nyár titkos európai paradicsoma (Femcafe)
A júniusi iskolai szünet kezdetével hivatalosan is elstartolt a főszezon. Bár a gazdasági nehézségek miatt idén sokan óvatosabbak, találtunk egy pénztárcabarát, tömegmentes földi paradicsomot.
jún. 9
12:15
Világos és értelmes tanítás: Bornemisza Anna szakácskönyve (egy.hu)
Ez a szakácskönyv a gasztrotörténelem ékes lenyomata!
jún. 9
12:15
4 meglepő dolog, ami megváltozik a testedben, ha elkezded a gátizom-tornát (Bien)
A gátizom-torna sokak számára ismeretlen terület lehet, pedig nemcsak az inkontinenciával küzdők számára jelenthet megkönnyebbülést.
jún. 9
12:21
Iskolák közelében is azbesztet találtak (Zöld Trend)
Zalaegerszegen újabb területeken mutatták ki a szennyezést.
jún. 9
12:27
A globális bortermelés is megsínyli a klímaváltozást, de vajon van kiút a csapdahelyzetből? (Igényesférfi.hu)
A klímaváltozás és az extrém hőség komolyan veszélyezteti a globális bortermelést, ezért a borászoknak olyan túlélési stratégiákra van szükségük, mint az árnyékolás vagy a hőtűrő szőlőfajták.
jún. 9
12:45
Napi négyszer evett és 12 köretet kapott: így étkezett egy koreai király (Hamu és Gyémánt)
A Csoszon-kor királyi asztalán minden apró tálka, minden falat és minden alapanyag szigorú rend szerint került az uralkodó elé. A 12 köret, a levesek és az egészségi állapothoz igazított fogások együtt mutatják meg, mennyire kifinomult rendszer szerint működött a koreai udvari étkezés.
jún. 9
12:45
Nehogy kiöntse ezt a folyadékot – aranyat ér a paprikának! (EgészségKalauz)
A kertészek esküsznek erre a módszerre!
jún. 9
12:45
Élet egy húsz éves kapcsolat után: Lehet-e szárnyalni a bilincsek árnyékában? (Bien)
Egy húszéves kapcsolat lezárása után az élet új kihívások elé állít. A belső küzdelmek és a támogatók szerepe kulcsfontosságú az újrakezdésben.
jún. 9
12:51
Felfordítva és rázva tisztítod a kenyérpirítót? Életveszélynek teszed ki magad (Femcafe)
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért kockáztatja az életét az, aki rázással takarítja a pirítóját.
jún. 9
12:51
21 nap és megváltozom! Vagy mégsem? (WMN)
"Ezeket bizony baromi nehéz elhagyni: nem a TikTokot megnyitni, hanem inkább egy könyvért nyúlni, vagy almát hámozni a chipses zacskó feltépése helyett" – írja Kaiser Orsi, aki ebben a személyes írásban a 21 napos szabály mítoszáról és arról is mesél, neki miért nem megy olyan egyszerűen az új szokások beépítése.
jún. 9
12:57
Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is (Igényesférfi.hu)
Kifulladt a lakásár-robbanás: a Duna House adatai szerint 2026 tavaszára megállt a drágulás, a vevők pozíciója erősödik, és egyre nagyobb alkukkal lehet lakáshoz jutni.

Keresés