A filmnézés során néha jó egy picit elrugaszkodni a romantikus daraboktól és a kalandfilmektől, és megnézni egy-egy igazán mélyreható alkotást, például egy olyat, ami az emberi agy megbomlását és zavarát mutatja be. Összeállításunkban a legjobb, tudathasadás témakörét feldolgozó filmekből szemezgettünk.
Nem kell feltétlenül inzulinrezisztensnek vagy cukorbetegnek lennünk ahhoz, hogy a vércukorszintünkre kiemelt figyelmet fordítsunk. Az ingadozó vércukorszint, az állandó fáradtságérzet, és mellette a hirtelen éhségrohamok ugyanis nemcsak a cukorbetegeket érinthetik, hiszen a modern életmódbéli tényezők hatására egyre többen küzdenek magas értékekke
A viking hajók nem mindig arannyal, ezüsttel és fegyverekkel tértek haza. Sokszor embereket vittek magukkal: nőket, férfiakat és gyerekeket, akik egyetlen rajtaütés alatt elveszíthették otthonukat, szabadságukat és korábbi életüket. Skandináviában thrallnak nevezték őket: ez az óészaki kifejezés olyan rabszolgát jelölt, aki jogilag a gazdája tulajd
Vannak hétköznapi mondatok, amelyek elsőre jelentéktelennek tűnnek, mégis sokkal többet mondanak minden nagy vallomásnál. Ezekből derül ki igazán, ha valaki figyel rád, törődik veled, és valóban a javadat akarja.
Egy felborult csónak, háborgó víz és a távolban alig kivehető part. Michael Rockefeller két üres üzemanyagkannát kötött magára, majd azt mondta társának: "Azt hiszem, sikerülni fog." A 23 éves férfi ezután a vízbe ugrott, és úszni kezdett. Többé senki sem látta a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családjának örökösét.
Az intelligencia nem egy véglegesen kiosztott, változtathatatlan szám: a mindennapi szokások sokat tehetnek azért, hogy az ember hosszú távon is éles maradjon fejben. Összegyűjtöttük, mit csinálnak másként a magas IQ-jú emberek, és miért lehet ezeknek a rutinoknak valódi szerepük a mentális teljesítmény megőrzésében.
Miért hisszük Kleopátráról, hogy valójában kizárólag a szépségének köszönhetően tudta irányítani Róma hadvezéreit? Miért gondoljuk azt Szent Johannáról, hogy vallási őrült volt, vagy éppen Báthory Erzsébetről, hogy fiatal lányok vérében fürdött? Az alábbiakban összegyűjtöttük pár olyan nőalakot, akit saját koruk nem értett meg, és akiről máig torz
Napjainkban a vashiány számos embert érint, a helyzet orvoslása pedig egészségügyi szempontból igen lényeges. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a vashiány a legtipikusabb tüneteken túl más formát is ölthet, és kevésbé jellemző területeken is megmutatkozhat; például az arcon.
A testbeszéd sokszor többet mond, mint egy félreérthető üzenet vagy egy udvarias mosoly. Összegyűjtöttük azokat a jeleket, amelyekből kiderülhet, hogy a férfi nemcsak jól érzi magát a társaságodban, hanem komolyan vonzódik is hozzád.
A folsav nem ismeretlen anyag, főleg azok számára nem az, akik babát terveznek. Ennek ellenére elég keveset tudnak róla az emberek, azt leszámítva, hogy fontos szerepet játszik a velőcső megfelelő záródásában. Hatása azonban ennél lényegesen szélesebb spektrumon mozog, és pótlásával kapcsolatban is vannak érdekes részletek.
Lehet-e valóban szabad és biztonságos új életet kezdeni egy olyan országban, ahol a háború nyomai még mindig átszövik a hétköznapokat, és családokat szakítottak szét? Szíria északkeleti részén egy különleges falu lakói erre tesznek kísérletet: Jinwarban özvegyek, elnyomás és erőszak elől menekülő, valamint elvált nők élnek. A közösség nem tünteti e
A 17. századi spanyol királyi udvarban a szokatlan külsejű embereket gyakran látványosságként kezelték. Eugenia Martínez Vallejo is erre a sorsra jutott, miután II. Károly mindössze hatévesen a madridi palotába hívatta. Az udvari ünnepségeken azért mutatták be a kislányt, hogy a királyi család tagjai és a nemesek megbámulhassák rendkívüli testalkat
A hőhullám idején pillanatok alatt felmelegszik a lakás, különösen akkor, ha folyamatosan besüt a nap, estére pedig a falak is ontani kezdik magukból a meleget. A hőmérséklet csökkentéséhez nincs feltétlenül szükség drága légkondicionálóra: néhány jól időzített lépéssel sokat javíthatunk az otthoni komfortérzeten.
A pilóták a hirtelen stresszhelyzetben tévesen reagáltak, tartósan hátrahúzták a kormányoszlopot, aminek következtében az Airbus elveszítette a felhajtóerőt, és a tengerbe csapódott.
Bizonyos fokú hajhullás természetes, melynek mértéke függ többek között az időjárástól, stressztől, a kortól és az egyéni hajlamtól. Amennyiben azonban egy-egy fésülködés alkalmával a normálistól több hajszál marad a fésűben, illetve ha úgy vesszük észre, hogy az eddigieknél nagyobb méreteket ölt a hajhullásunk, akkor hormonális probléma is húzódha
Időjárás Magyarországon – 2026. július 30.: Tombol a hőhullám, már 35 °C fölé emelkedik a hőmérséklet, eső sehol nem várható. Harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
Az olívaolaj-shot állítólag beindítja az emésztést, megszépíti a bőrt, csökkenti a gyulladást, támogatja a bélflórát, sőt még a fogyásban is segít. Kevés egészségtrend ígér ennyi mindent egyetlen kortyban, de vajon mit igazolnak ebből a kutatások?
A szakértők az általában az Alzheimer-kórral együtt járó fehérje-lerakódásokat mutattak ki olyan emberek agyában, akik már régen felépültek fejsérülésükből.
Az Azori-szigetek közelében még 3-as kategóriájú hurrikánként tombolt, majd szokatlan pályán haladva elérte Írországot és az Egyesült Királyságot. Az ítéletidő három ember életét követelte, és több százezer háztartás maradt áramellátás nélkül.
A parfümök világában is egyre erősebb a nosztalgiahullám: a legfrissebb trendek szerint idén nyáron nem az újdonságok, hanem a legendás klasszikusok kapják a főszerepet. A közösségi média, a "csendes luxus" stílus és a hagyományos parfümkészítés iránti növekvő érdeklődés együtt hozta vissza a divatba azokat az illatokat, amelyek évtizedek óta megha
Az olívaolaj, a sok zöldség és a vacsora utáni séta külön-külön nem csodaszer. Együtt azonban olyan életmóddá állnak össze, amelynek előnyeit kutatások sora igazolja. Mutatjuk, mit érdemes ellesni a mediterrán térség lakóitól az egészségünk érdekében!
A hűtőszekrény sokak szemében egyet jelent a hosszabb frissességgel, pedig vannak élelmiszerek, amelyeknek valójában többet árt a hideg, mint használ. Ha rossz helyen tárolod őket, az ízük, az állaguk és az eltarthatóságuk is romolhat.
A sütőrácsok tisztítása sokak számára hálátlan házimunka, pedig néhány bevált módszerrel látványos eredményt lehet elérni. Mutatjuk, hogyan szabadulhatsz meg a ráégett szennyeződésektől úgy, hogy a sütőd úgy csillog majd, mintha új lenne.
Az országos tisztifőorvos július 30-tól augusztus 4-ig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az egész országra. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy fokozottan figyeljen a folyadékpótlásra, az idősekre és a kisgyermekekre, valamint kerülje a tűzgyújtást a szabadban.
Ha csak egyetlen manikűrt próbálnál ki a nyár utolsó heteiben, ez legyen az. Letisztult, elegáns és annyira sokoldalú, hogy szinte minden stílushoz és bőrtónushoz tökéletesen passzol.
Az interneten évek óta keringenek Tadzs al-Szaltáne fényképei, amelyeken bajusza és összenőtt szemöldöke különösen feltűnő. A 19. századi Perzsiában ezek a vonások a női szépségideál részét képezték, a hercegnő köré később azonban egy ennél jóval vadabb legenda is épült: eszerint tizenhárom visszautasított kérő végzett magával. Erre nincs bizonyíté
Kevés modell viseli olyan természetességgel az Audi Sport örökségét, mint az Rs 5. Az elmúlt másfél évtizedben a név egyet jelentett a visszafogott megjelenés mögé rejtett brutális teljesítménnyel, a quattro összkerékhajtás magabiztosságával és azzal a különleges képességgel, hogy egyszerre legyen sportautó és mindennapi használatra alkalmas gran t
A spenót az egyik legegészségesebb zöldség, de csak akkor marad igazán értékes, ha jól tároljuk. Mutatjuk, hogyan tarthatod frissen hosszabb ideig, és miért lehet ebben segítségedre egy jól záródó üvegedény.
Boglárka az 5. hónapban járt, amikor nyugtalanító híreket kaptak: kiderült, hogy a kisbaba hasfala nem záródik megfelelően. A szülést műtétek, komplikációk, kezelések sora követte. "Amikor először otthon a karomba vettem, rögtön sírni kezdett, hiszen ehhez ő nem volt hozzászokva" – meséli Boglárka, aki arról is beszélt, hogyan zajlott a kisfia fel
A hosszú autóutak sokak számára a nyaralás legkevésbé várt részét jelentik – de néhány apró szokással ez teljesen megváltoztatható. Mutatom azt az öt dolgot, ami nekem a legtöbbet segített abban, hogy ma már kifejezetten élvezzem ezeket az utazásokat.
Nyáron sokan szeretnék fenntartani az edzésrutint, a kánikula azonban komoly kihívást jelenthet a szervezet számára. Egy rosszul megválasztott időpont nemcsak rontja a teljesítményt, hanem növelheti a kiszáradás, a hőkimerülés vagy akár a hőguta kockázatát is. De vajon a hajnali futás a jobb választás, vagy inkább a naplemente utáni edzés? Megnéztü
A magyarok közel negyede heti rendszerességgel strandol belföldön, legszívesebben tóparton, ahol úszással, pihenéssel és napozással töltődik – derül ki a Csodásmagyarország.hu legfrissebb kutatásából.
Nem lehetne kevesebb a nyugdíj a minimálbérnél? Egy ledolgozott élet után sokkoló különbségek vannak. Így alakul a minimálbér és nyugdíj viszonya vidéken!