2026. július 30. csütörtök

júl. 30
0:22
Neurológusok szerint ebben a napszakban történik a legtöbb sztrók (EgészségKalauz)
Kutatások szerint ebben a napszakban a legnagyobb a sztrók kockázata.
júl. 30
0:22
Toplista: Ez a '80-as évek 12 legjobb gyerekfilmje, amit egyszer mindenkinek látnia kell (InStyle)
Neked is van nagy kedvenced a '80-as évek gyerek- és ifjúsági filmjei között?
júl. 30
0:24
Magyarország legmegdöbbentőbb bűnügyei: a Fenyő-gyilkosság – 27 év kellett ahhoz, hogy a felbujtókat jogerősen elítéljék (Éva Magazin)
1998. február 11-én a délutáni csúcsforgalomban egy fegyveres férfi odalépett a piros lámpánál várakozó Fenyő János autójához, majd géppisztollyal tüzet nyitott rá. Az ország egyik legbefolyásosabb médiavállalkozója a helyszínen életét vesztette. Mindössze 43 éves volt. Ami pedig különösen megdöbbentő, hogy bár a brutális kivégzés Budapest egyik le
júl. 30
0:24
Egy barlangban bukkantak rá egy soha nem látott lényre a Földön, amit egy szörny után neveztek el (Rakéta)
A halnak nincs szeme, teste szinte teljesen pigmentmentes, és több olyan anatómiai sajátossága is van, amely egyértelműen elkülöníti a többi ismert barlangi haltól.
júl. 30
0:24
Sírkövek között piknikeztek a korai vidámparkok látogatói (Hamu és Gyémánt)
A 19. század végén a családi program egészen mást jelentett, mint ma: villamosozás a város szélére, néhány kör a hullámvasúton, aztán piknik a sírkövek között. Furcsán hangzik, de sokak számára ez volt a tökéletes vasárnap.
júl. 30
0:26
6 film a Velencei Filmfesztiválról, amit később mindenképp látnod kell (in.hu)
Szeptember 2. és 12. között rendezik meg a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált, amely idén is a világ legnagyobb filmes eseményei közé tartozik. Bár néhány régóta várt alkotás végül kimarad a programból, a mezőny így is tele van Oscar-esélyesnek tartott drámákkal, nagyszabású thrillerekkel és különleges szerzői filmekkel. Ezek közül válogattunk
júl. 30
0:26
„Csak a teljes sötétség volt” – Megszólaltak azok, akik kómában feküdtek: megrázó történetek arról, mit éltek át (EgészségKalauz)
Megszólaltak azok, akik kómában feküdtek: megrázó történetek arról, mit éltek át.
júl. 30
0:26
Toplista: 6 személyiségzavarról szóló film, ami tökéletesen körbejárja a tudathasadás és a skizofrénia témakörét (InStyle)
A filmnézés során néha jó egy picit elrugaszkodni a romantikus daraboktól és a kalandfilmektől, és megnézni egy-egy igazán mélyreható alkotást, például egy olyat, ami az emberi agy megbomlását és zavarát mutatja be. Összeállításunkban a legjobb, tudathasadás témakörét feldolgozó filmekből szemezgettünk.
júl. 30
0:28
10 természetes módszer a vércukorszint csökkentésére: van, ami azonnal hat! (Éva Magazin)
Nem kell feltétlenül inzulinrezisztensnek vagy cukorbetegnek lennünk ahhoz, hogy a vércukorszintünkre kiemelt figyelmet fordítsunk. Az ingadozó vércukorszint, az állandó fáradtságérzet, és mellette a hirtelen éhségrohamok ugyanis nemcsak a cukorbetegeket érinthetik, hiszen a modern életmódbéli tényezők hatására egyre többen küzdenek magas értékekke
júl. 30
0:28
Elajándékozták, sőt gazdájukkal együtt elégették a viking rabszolgákat (Hamu és Gyémánt)
A viking hajók nem mindig arannyal, ezüsttel és fegyverekkel tértek haza. Sokszor embereket vittek magukkal: nőket, férfiakat és gyerekeket, akik egyetlen rajtaütés alatt elveszíthették otthonukat, szabadságukat és korábbi életüket. Skandináviában thrallnak nevezték őket: ez az óészaki kifejezés olyan rabszolgát jelölt, aki jogilag a gazdája tulajd
júl. 30
0:30
Orvosmeteorológia: brutális kánikula jön, csütörtöktől harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe (EgészségKalauz)
Teljes erővel tör ránk a hőhullám, ami rendkívüli humánmeteorológiai-orvosmeteorológiai terhelést ró a szervezetünkre.
júl. 30
0:32
9 mondat, ami valójában azt üzeni: fontos vagy valakinek (Éva Magazin)
Vannak hétköznapi mondatok, amelyek elsőre jelentéktelennek tűnnek, mégis sokkal többet mondanak minden nagy vallomásnál. Ezekből derül ki igazán, ha valaki figyel rád, törődik veled, és valóban a javadat akarja.
júl. 30
0:32
Kannibálok ölhették meg a nyomtalanul eltűnt Rockefeller-örököst (Hamu és Gyémánt)
Egy felborult csónak, háborgó víz és a távolban alig kivehető part. Michael Rockefeller két üres üzemanyagkannát kötött magára, majd azt mondta társának: "Azt hiszem, sikerülni fog." A 23 éves férfi ezután a vízbe ugrott, és úszni kezdett. Többé senki sem látta a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családjának örökösét.
júl. 30
0:36
10 szokás, amivel az igazán intelligens emberek megőrzik a szellemi frissességüket (Éva Magazin)
Az intelligencia nem egy véglegesen kiosztott, változtathatatlan szám: a mindennapi szokások sokat tehetnek azért, hogy az ember hosszú távon is éles maradjon fejben. Összegyűjtöttük, mit csinálnak másként a magas IQ-jú emberek, és miért lehet ezeknek a rutinoknak valódi szerepük a mentális teljesítmény megőrzésében.
júl. 30
0:40
5 nő, akit teljesen félreértett a történelem: méreg általi halál, vagy tragikus kivégzés várt rájuk (Éva Magazin)
Miért hisszük Kleopátráról, hogy valójában kizárólag a szépségének köszönhetően tudta irányítani Róma hadvezéreit? Miért gondoljuk azt Szent Johannáról, hogy vallási őrült volt, vagy éppen Báthory Erzsébetről, hogy fiatal lányok vérében fürdött? Az alábbiakban összegyűjtöttük pár olyan nőalakot, akit saját koruk nem értett meg, és akiről máig torz
júl. 30
0:44
A vashiány legtipikusabb tünetei az arcon: ne csak a fáradtságra és a sápadtságra figyelj fel (Éva Magazin)
Napjainkban a vashiány számos embert érint, a helyzet orvoslása pedig egészségügyi szempontból igen lényeges. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a vashiány a legtipikusabb tüneteken túl más formát is ölthet, és kevésbé jellemző területeken is megmutatkozhat; például az arcon.
júl. 30
0:48
18 testbeszédjel, ami elárulja: a férfi valóban érdeklődik irántad (Éva Magazin)
A testbeszéd sokszor többet mond, mint egy félreérthető üzenet vagy egy udvarias mosoly. Összegyűjtöttük azokat a jeleket, amelyekből kiderülhet, hogy a férfi nemcsak jól érzi magát a társaságodban, hanem komolyan vonzódik is hozzád.
júl. 30
4:21
Mikor számít egy gyermek elhízottnak? (WebBeteg)
A gyermekkori elhízás világszerte egyre nagyobb népegészségügyi problémát jelent, és Magyarország sem kivétel ez alól. De mikortól számít elhízottnak egy gyermek?
júl. 30
4:33
5 ritka dolog, amit nem tudott eddig a folsavról (Vital)
A folsav nem ismeretlen anyag, főleg azok számára nem az, akik babát terveznek. Ennek ellenére elég keveset tudnak róla az emberek, azt leszámítva, hogy fontos szerepet játszik a velőcső megfelelő záródásában. Hatása azonban ennél lényegesen szélesebb spektrumon mozog, és pótlásával kapcsolatban is vannak érdekes részletek.
júl. 30
4:33
Férfiak nélkül építettek új életet: így élnek szíriai nők Jinwar falujában (Éva Magazin)
Lehet-e valóban szabad és biztonságos új életet kezdeni egy olyan országban, ahol a háború nyomai még mindig átszövik a hétköznapokat, és családokat szakítottak szét? Szíria északkeleti részén egy különleges falu lakói erre tesznek kísérletet: Jinwarban özvegyek, elnyomás és erőszak elől menekülő, valamint elvált nők élnek. A közösség nem tünteti e
júl. 30
4:33
Bármikor kérhet az adós fizetési kedvezményt: ezek a végrehajtás szüneteltetésének legfontosabb szabályai (Hóvége)
Akkor sincs minden veszve, ha a végrehajtási eljárás már megindult.
júl. 30
4:45
A 6 éves kislány, akit a spanyol királyi udvar a saját szörnyének tartott (in.hu)
A 17. századi spanyol királyi udvarban a szokatlan külsejű embereket gyakran látványosságként kezelték. Eugenia Martínez Vallejo is erre a sorsra jutott, miután II. Károly mindössze hatévesen a madridi palotába hívatta. Az udvari ünnepségeken azért mutatták be a kislányt, hogy a királyi család tagjai és a nemesek megbámulhassák rendkívüli testalkat
júl. 30
4:45
Napi horoszkóp 2026. július 30. – Bízz az intuíciódban (Bien)
Napi horoszkópunkban minden csillagjegy megtudhatja, mire számíthat a szerelemben, a munkában és a hétköznapokban ezen a csütörtöki napon.
júl. 30
4:51
Egyetlen rossz mozdulattal egész napra bezárhatod a meleget a lakásba (Hamu és Gyémánt)
A hőhullám idején pillanatok alatt felmelegszik a lakás, különösen akkor, ha folyamatosan besüt a nap, estére pedig a falak is ontani kezdik magukból a meleget. A hőmérséklet csökkentéséhez nincs feltétlenül szükség drága légkondicionálóra: néhány jól időzített lépéssel sokat javíthatunk az otthoni komfortérzeten.
júl. 30
4:51
Most már tudjuk, hogy az Air France 447-es járatának katasztrófáját az okozta, hogy a sebességmérő szondák eljegesedése miatt a robotpilóta lekapcsolt (Rakéta)
A pilóták a hirtelen stresszhelyzetben tévesen reagáltak, tartósan hátrahúzták a kormányoszlopot, aminek következtében az Airbus elveszítette a felhajtóerőt, és a tengerbe csapódott.
júl. 30
4:51
Egészen elképesztő, mire készülnek Japánban (Roadster)
Nemcsak katasztrófahelyzetre gondoltak, cél egy új gazdasági központ létrehozása is.
júl. 30
5:03
Így kezelje a pajzsmirigy betegség okozta hajhullást (Vital)
Bizonyos fokú hajhullás természetes, melynek mértéke függ többek között az időjárástól, stressztől, a kortól és az egyéni hajlamtól. Amennyiben azonban egy-egy fésülködés alkalmával a normálistól több hajszál marad a fésűben, illetve ha úgy vesszük észre, hogy az eddigieknél nagyobb méreteket ölt a hajhullásunk, akkor hormonális probléma is húzódha
júl. 30
5:15
Hajnali razziákon vadásznak "napernyőcsalókra" a strandon, 200 ezres bírságot is kaphatnak (WMN)
40 napernyőt és nyugágyat foglaltak le egy olasz strandon a vasárnap hajnali razzián.
júl. 30
5:15
Kinek támadt először az a forradalmi ötlete, hogy ananászt tegyen a pizzára? (Telex)
Bár a neve hawaii pizza, valójában semmi köze Hawaiihoz: a sonkás-ananászos kombinációt a kínai konyha ihlette, és egy görög találta ki Kanadában.
júl. 30
5:15
Időjárás 2026. július 30.: Harmadfokú riasztás hőségre (Bien)
Időjárás Magyarországon – 2026. július 30.: Tombol a hőhullám, már 35 °C fölé emelkedik a hőmérséklet, eső sehol nem várható. Harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
júl. 30
5:15
Nyugdíjasok, figyelem! Itt jár ingyenes fürdőbelépő 2026-ban – A kedvezményes lehetőségeket is mutatjuk (Hóvége)
Az összes ingyenes fürdőbelépő és kedvezményes nyugdíjas lehetőségek egy helyen.
júl. 30
5:27
Varázslat a bélflórádnak, ünnep a szépségednek: vagy csak egy újabb trend a TikTokon? (Éva Magazin)
Az olívaolaj-shot állítólag beindítja az emésztést, megszépíti a bőrt, csökkenti a gyulladást, támogatja a bélflórát, sőt még a fogyásban is segít. Kevés egészségtrend ígér ennyi mindent egyetlen kortyban, de vajon mit igazolnak ebből a kutatások?
júl. 30
5:33
Korábbi fejsérülések demenciához vezetnek? (Vital)
A szakértők az általában az Alzheimer-kórral együtt járó fehérje-lerakódásokat mutattak ki olyan emberek agyában, akik már régen felépültek fejsérülésükből.
júl. 30
5:33
A valaha mért legkeletebbre kialakult, 3-as kategóriájú atlanti hurrikán Európát 2017-ben érte el (Rakéta)
Az Azori-szigetek közelében még 3-as kategóriájú hurrikánként tombolt, majd szokatlan pályán haladva elérte Írországot és az Egyesült Királyságot. Az ítéletidő három ember életét követelte, és több százezer háztartás maradt áramellátás nélkül.
júl. 30
5:39
Ide érdemes elindulnod, ha nem akarsz kimaradni a nyár legjobb pillanataiból (Roadster)
Összeszedtünk pár olyan programot a következő napokra, amikért tényleg megéri felvenni a cipőt.
júl. 30
5:45
Ma, július 30.: Judit és Xénia névnapja – Mit mesél a nevük? (Bien)
Ma a naptár szerint Judit és Xénia névnapját ünnepeljük. Ha ma ünnepelsz, olvasd el ezt az összefoglalót a neved eredetéről és jelentéséről!
júl. 30
5:51
Visszahúzódott a Duna: Váratlan dolgot találtak a búvárok a mederben Szobnál (Femcafe)
A brutális kánikula miatt rekord alacsony a hazai vizek szintje; Szobnál a Duna medre egy régóta elmerült autót adott vissza.
júl. 30
5:57
Emlékszel ezekre a parfümökre? 6 klasszikus illat, ami újra hódít (in.hu)
A parfümök világában is egyre erősebb a nosztalgiahullám: a legfrissebb trendek szerint idén nyáron nem az újdonságok, hanem a legendás klasszikusok kapják a főszerepet. A közösségi média, a "csendes luxus" stílus és a hagyományos parfümkészítés iránti növekvő érdeklődés együtt hozta vissza a divatba azokat az illatokat, amelyek évtizedek óta megha
júl. 30
6:03
7 mediterrán egészségtrükk, amit a helyiek nap mint nap bevetnek (Éva Magazin)
Az olívaolaj, a sok zöldség és a vacsora utáni séta külön-külön nem csodaszer. Együtt azonban olyan életmóddá állnak össze, amelynek előnyeit kutatások sora igazolja. Mutatjuk, mit érdemes ellesni a mediterrán térség lakóitól az egészségünk érdekében!
júl. 30
6:03
Így verik át AI-jal és deepfake-kel a digitális befektetőket (Rakéta)
Elindult a harmadik Anti-Scam Month kampány, ami bemutatja a többeszközös csalások fejlődését, és segít leleplezni azokat.
júl. 30
6:03
Holnaptól évekig is visszavihető az elromlott tévé, porszívó, tönkrement cipő: új szabály védi a fogyasztókat (Hóvége)
Július 31-ével Magyarországon is életbe lép a javításhoz való jog. Ez alapvetően egy EU-s kezdeményezés és július 31 az átültetési határidő.
júl. 30
6:09
Mikor kell és mikor nem a terheléses EKG? (Vital)
A terheléses EKG a szív vérellátását ellenőrzi.
júl. 30
6:09
Nem a hűtő a legjobb hely ezeknek az élelmiszereknek – sokan mégis oda teszik (Femcafe)
A hűtőszekrény sokak szemében egyet jelent a hosszabb frissességgel, pedig vannak élelmiszerek, amelyeknek valójában többet árt a hideg, mint használ. Ha rossz helyen tárolod őket, az ízük, az állaguk és az eltarthatóságuk is romolhat.
júl. 30
6:15
Ezt hozza 2026. július 30. a numerológia szerint: nyiss mások felé (Bien)
2026. július 30. a lelki harmónia és az együttműködés napja. Megnézzük, mit üzen a 2-es nap energiája, és hogyan találhatsz rá a belső egyensúlyodra.
júl. 30
6:21
Nem ússzuk meg az újabb kánikulát: küszöbön a 40 fokos csúcs (Igényesférfi.hu)
Intenzív hőhullámmal búcsúzik a július, vasárnap és hétfőn a 40 fokot is elérheti a hőmérséklet Magyarországon.
júl. 30
6:21
Az 5 legfontosabb dolog, amit a légiutas-kísérők soha nem csinálnak meg utasként a repülőn (Roadster)
Praktikus repülési tanácsok a gördülékenyebb és kulturáltabb utazásért.
júl. 30
6:27
Így tisztítsd meg hatékonyan a sütőrácsokat: a makacs zsiradék ellen is működik (Éva Magazin)
A sütőrácsok tisztítása sokak számára hálátlan házimunka, pedig néhány bevált módszerrel látványos eredményt lehet elérni. Mutatjuk, hogyan szabadulhatsz meg a ráégett szennyeződésektől úgy, hogy a sütőd úgy csillog majd, mintha új lenne.
júl. 30
6:27
Harmadfokú hőségriasztás lépett életbe: ezek a legfontosabb tudnivalók (EgészségKalauz)
Az országos tisztifőorvos július 30-tól augusztus 4-ig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az egész országra. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy fokozottan figyeljen a folyadékpótlásra, az idősekre és a kisgyermekekre, valamint kerülje a tűzgyújtást a szabadban.
júl. 30
6:33
Ez a körömtrend kihagyhatatlan nyár végére: nincs olyan nő, akinek ne állna jól (Femcafe)
Ha csak egyetlen manikűrt próbálnál ki a nyár utolsó heteiben, ez legyen az. Letisztult, elegáns és annyira sokoldalú, hogy szinte minden stílushoz és bőrtónushoz tökéletesen passzol.
júl. 30
6:33
Bajusza és összenőtt szemöldöke miatt rajongtak a perzsa hercegnőért (Hamu és Gyémánt)
Az interneten évek óta keringenek Tadzs al-Szaltáne fényképei, amelyeken bajusza és összenőtt szemöldöke különösen feltűnő. A 19. századi Perzsiában ezek a vonások a női szépségideál részét képezték, a hercegnő köré később azonban egy ennél jóval vadabb legenda is épült: eszerint tizenhárom visszautasított kérő végzett magával. Erre nincs bizonyíté

Keresés