97 pontot adott a százból egy magyar fehérborra James Suckling és csapata. James Suckling amerikai bor- és szivarkritikus a világ egyik legnagyobb boros szakembere, vezető borbírálója. 1981-től három évtizeden át
Közösségi összefogással tették rendbe péntek délután a balatonfenyvesi Központi strandot. Az önkéntesek szemetet szedtek, gazoltak, valamint a vízparton és a homokpadokon heverő, korábban bedobált köveket is kihordták. Az összefogás során szemetet szedtek, gazoltak és a strand előtti területről a korábban bedobált köveket is összegyűjtötték és kiho
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes változata került reflektorfénybe, amely a fodrászok szerint a finomabb szálú hajnak is jól állhat.
Közel 80 éve található a londoni National Gallery gyűjteményében Quentin Massys egyik legkülönösebb festménye, az An Old Woman – The Ugly Duchess (Egy groteszk öregasszony – A csúnya hercegnő). A képet rengetegen ismerik, még azok is, akik soha nem jártak a múzeumban: az alak arca ugyanis Lewis Carroll Alice Csodaországban című könyvéhez készült eg
A fekélyes vastagbélgyulladásról elsősorban a hasmenés, a hasi fájdalom és a véres széklet juthat eszünkbe, pedig a betegség nem mindig áll meg a bélrendszernél. A gyulladás a szemet is érintheti, és akár szemfájdalmat, vörösséget, fényérzékenységet vagy látászavart is okozhat.
A nő családjában generációkon keresztül halmozódtak a daganatos betegségek, ezért amikor kiderült, hogy ő is örökölte a BRCA2 gén egyik kóros változatát, rendszeres szűrésekre kezdett járni. Végül megelőző céllal mindkét mellének eltávolítása mellett döntött – a műtét után azonban kiderült, hogy egy apró rosszindulatú elváltozás már kialakult.
Az articsóka kényes zöldség, de néhány egyszerű konyhai trükkel jóval tovább megőrizhető az íze és az állaga. Megmutatjuk, hogyan érdemes hűtőben vagy fagyasztóban tárolni, és mire figyelj, hogy tovább maradjon friss.
Miért ne dönthetné el egy iskolai közösség, hogy kitől szeretne hallani a szexről, a függőségekről vagy a bántalmazásról? A civil szervezetek iskolai jelenlétének kérdése az Orbán-kormányok alatt ideológiai csatatérré vált, miközben talán éppen az veszett el, amiről az egésznek szólnia kellene: a gyerekek igényei és az iskolák autonómiája. Szia, Ta
Az AI már nemcsak iskolai matekpéldákat old meg: szeptemberben az OpenAI egy több ezer AI-ágensből álló rendszerrel a matematika egyik leghíresebb problémáján ért el áttörést. Néhány nappal később 25 Fields-érmes matematikus közös nyilatkozatban figyelmeztetett: valami nagyon félrecsúszhat, ha a matematikát pusztán megoldandó feladatok sorozatának
Biztosan veled is előfordult már, hogy egy apró bosszúság – egy elszalasztott busz, egy elhúzódó megbeszélés vagy egy hirtelen jött akadály – az egész napodat felülírta. Ilyenkor a vállad feszültté válik, a gondolataid elborulnak, és úgy érzed, minden szándékosan ellened esküdött fel. De valóban a helyzet maga az, ami megnyomorítja a napodat, vagy
Sokáig kifejezetten büszke voltam arra, hogy mennyi mindent kibírok – a stresszt, a bizonytalanságot, a hosszú napokat. Közel a 40-hez, visszanézve ez azért elég furcsa.
Délelőtt még semmi bajod, ebéd után azonban egyre gyakrabban jelentkezik a tompa nyomás vagy lüktetés? A délutáni fejfájás hátterében egészen hétköznapi dolgok is állhatnak. Mutatunk 6 gyakori tényezőt, amelyre érdemes odafigyelned. A fejfájás rendkívül gyakori panasz, és önmagában az, hogy délután jelentkezik, még nem árulja el, mi áll a hátterébe
Amikor kevés a rendelkezésre álló hely a szabadban, minden egyes döntésnek súlya van. Legyen szó egy belvárosi apró erkélyről vagy egy kisebb lakóparki teraszról, a cél mindig ugyanaz: olyan környezetet teremteni, ahol a kényelem, a praktikum és a vizuális harmónia találkozik. Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy a szűkös négyzetmétereket látva fel
A Škoda eddig is a piac legtágasabb, legpraktikusabb autóit kínálta, de a most bemutatkozó Peaq egészen más ligában játszik. Hét üléssel, hatalmas csomagtérrel, 91 kilowattórás akkuval és olyan prémium felszereltséggel érkezett a kínálat csúcséra, amilyeneket még sosem láttunk a márkánál. Az összkerekes változat volánja mögött a tiroli utakon jártu
2026. september 26-án, szombaton 10:00 és 17:30 óra között a Magyar Nemzeti Galériában rendezik meg a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivált, amelynek középpontjában idén a kritikus gondolkodás, az illúzió és a
Ha felmegy rá az ember, rájön, mi szükség van egy 20 méter magas építményre a 243 méter magas Szent István-hegyen. A Rozsdafarkú kilátó nevet nem csak a rozsdás vaslemezek miatt kapta.
Egy üzleti esemény sikerét nemcsak a program határozza meg: legalább ennyit számít a környezet, a vendéglátás és az, hogy a helyszín mennyire tud alkalmazkodni a rendezvény céljához. Mutatunk négy különleges budapesti helyet, ahol egy kisebb workshop és egy nagyszabású gála is emlékezetes élménnyé válhat.
Nem véletlenül számít a június napjainkban is az esküvők egyik legnépszerűbb időszakának. A nyár eleji időpont vonzereje ugyanis jóval régebbre nyúlik vissza a modern esküvői szezon kialakulásánál: már az ókori Rómában különleges jelentőséget tulajdonítottak ennek a hónapnak.
A másnapos pizza külön műfaj. Van, aki egyenesen hidegen szereti, más viszont nem elégszik meg ennyivel, és inkább visszahozná azt az élményt, amit előző nap kapott. Erre az egyik legjobb eszköz az air fryer, ami meglepően hatékonyan bánik a megmaradt pizzával.
A penész nemcsak esztétikai gond, hanem egészségügyi kockázat is, ezért a lefestése önmagában messze nem elég. Szakértők szerint először az okot kell megszüntetni, különben a foltok rövid időn belül újra megjelennek.
Kortárs zene, klasszikusok, tánc, irodalom és képzőművészet találkozik októberben Budapesten, az idei Liszt Ünnep programja pedig ismét jóval messzebbre nyúlik egyetlen műfajnál.
A modern nőgyűlölet semmi korábbihoz nem hasonlítható – de vajon mi állhat valójában a háttérben? Egy irodai ebédlős beszélgetés adta az ihletet ehhez az őszinte elemzéshez.
Éveken keresztül rettegésben tartotta Nepál és India falvait egy bengáli tigris, amelynek számlájára végül 436 ember halálát írták. A champawat-i tigrisként ismert nőstényt minden idők legtöbb emberi áldozatot követelő tigriseként tartják számon. Történetének azonban van egy különösen tragikus részlete: valószínűleg egy korábbi sérülése miatt kezde
Diana hercegnő egykori séfje szerint a hercegnő már évtizedekkel az overnight oats (azaz a zabkásás reggeli) divatja előtt rendszeresen ezt a könnyű, mégis laktató reggelit választotta. Az egyszerű zabkása joghurttal, gyümölccsel és diófélékkel nemcsak finom, hanem tudatos, egészséges étkezésként is illik Diana életmódjához.
A zsírokra szüksége van a szervezetünknek, ezért még fogyáskor sem érdemes teljesen száműzni őket az étrendből. Sokkal fontosabb, milyen zsírsavakat és milyen arányban fogyasztunk – egy speciális vizsgálattal pedig az is megmutatható, milyen zsírsavak épültek be a vörösvértestek membránjába az elmúlt hónapokban.
Ha van egy hely, ahol az ősz talán még a fák lombszínénél is sokkalta színesebb, akkor az a virágládák környéke, ahol csak most indul be igazán a szezon: örökzöldek és egynyáriak, kicsik és nagyok, álló és csüngő fajták serege vonul fel a kertészetek polcain.
Négy évvel ezelőtti levelezést hozott nyilvánosságra Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, amelyben Takács Péter, az akkori egészségügyi államtitkár a Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2022-es állásfoglalására reagálva arról írt, hogy "egy kicsit oda kéne nekik baszni". Az Országgyűlés épp ma szavaz a MOK 2023-ban megszüntetett kötelező tagságának visszaá
Vannak olyan ruhadarabok, amik divatba jönnek, de nem érdemes megvenni őket, mert tudjuk, hogy jövőre úgysem vesszük majd elő a szekrényből. Az idei trendek határozottan nem ilyenek – a nagyis szoknya és a magassarkú balerinacipő itt marad, és megmutatjuk, miért.
A legtöbben a szemetest, a hűtőt vagy a szőnyeget gyanúsítják, pedig a valódi forrás gyakran egy olyan helyen van, amire szinte soha nem gondolunk: egy lefolyóban, amit rég nem használtunk.
Ismerős az érzés, amikor munkába indulnánk vagy családi programra készülünk, de közben feszül és fáj a hasunk, és fogalmunk sincs, mire számíthatunk a nap folyamán? Egyik héten hasmenés, a másikon székrekedés nehezíti az életünket, miközben minden lelet „rendben” van. Ilyenkor gyakran az irritábilis bél szindróma (IBS) áll a háttérben.
Ritkaságnak számítanak az ősszel virágzó évelő növények, ezért a kései ajándékért különösen szeretjük őket. Bemutatkozik az októberke, vagy más néven terézvirág.