A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint akkor dőlt el az idei világbajnoki cím sorsa, mikor a sportfelügyelők úgy döntöttek, nem büntetik meg Lewis Hamiltont a Japán Nagydíjon történtekért.
Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy bár nem sikerült megszereznie a pole pozíciót a mai időmérő edzésen, minden esélye megvan arra, hogy győzelmet arasson a vasárnapi Kínai Nagydíjon.
A Renault csak abban az esetben érhet fel a pontszerző helyekre, ha esni fog az eső a holnapi Kínai Nagydíjon, állítja Fisichella és Kovalainen, akik borzalmasan gyengén szerepeltek a mai időmérő edzésen.
Egy nappal azután, hogy a sportfelügyelők felmentették Sebastian Vettelt, akit korábban egy tízhelyes rajtbüntetéssel sújtottak a Japán Nagydíjon történtek miatt, szombat délután mégis hátrasorolták, mert feltartotta egyik társát az időmérő edzésen Sanghajban.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy a sport megmentőjeként tekint Lewis Hamiltonra, aki gőzerővel száguld első világbajnoki címe felé.
Fernando Alonso nem kímélte csapatát és a Kínai Nagydíj időmérő edzését követően kitálalt a spanyol riportereknek, akiknek többek között azt is elmondta, hogy sokkal jobb bánásmódot érdemelt volna a McLarentől az idei évben.
Lewis Hamilton elárulta, nagyon csalódott volt, amiért kollégái élesen kritizálták vezetési stílusát, és azzal vádolták, hogy miatta ütközött össze Mark Webber és Sebastian Vettel a biztonsági autó mögött a Japán Nagydíjon.
Lewis Hamilton elárulta, nagyon csalódott volt, amiért kollégái élesen kritizálták vezetési stílusát, és azzal vádolták, hogy miatta ütközött össze Mark Webber és Sebastian Vettel a biztonsági autó mögött a Japán Nagydíjon.
A világhálón előkerült egy újabb videofelvétel Mark Webber és Sebastian Vettel japán balesetéről, melyen egyértelműen látszik, hogy a Red Bull Racing ausztrál versenyzője Hamilton miatt volt kénytelen hatalmasat fékezni, amire már nem tudott reagálni Vettel.
A világhálón előkerült egy újabb videofelvétel Mark Webber és Sebastian Vettel japán balesetéről, melyen egyértelműen látszik, hogy a Red Bull Racing ausztrál versenyzője Hamilton miatt volt kénytelen hatalmasat fékezni, amire már nem tudott reagálni Vettel.
A meteorológusok előrejelzései szerint ugyan a jelenleg még Tajvan térségében tomboló Krosa tájfun csak vasárnap az esti órákban, meggyengülve éri el Sanghajt, minden bizonnyal hatalmas eső fogadja majd a Forma-1-es mezőnyt a Kínai Nagydíjon.
A Williams istálló osztrák versenyzője, Alexander Wurz úgy döntött, az év végén elhagyja a királykategóriát és visszavonul. Egyes források szerint nem elképzelhetetlen, hogy a jövő évben, mint tesztpilóta segíti majd a Williams munkáját.
A prémium italgyártó Diageo a 2012-es idény végéig meghosszabbította szponzori szerződését a McLaren Forma-1-es versenyistállóval, jelentette be mai közleményében a szerződő két fél.
A Nemzetközi Automobil Szövetség a Japán Nagydíjon történtek miatt változtatott a biztonsági autó pályára lépése után életbe lépő szabályokon, és a jövőben kétszer akkora távolságot kell majd hagynia a vezető versenyzőnek a biztonsági autó mögött.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen szerezte meg a győzelmet az esővel tarkított Kínai Nagydíjon, ahol Hamilton érdekes szituációban esett ki. A második Fernando Alonso lett, akit Felipe Massa követett a harmadik helyen. A bajnokság ismét teljesen nyitott.
Lewis Hamilton beismerte, hogy hibázott, azonban már maga mögött hagyta a hétvégén történteket, és csakis arra koncentrál, hogy győzelmet arasson a két hét múlva megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.
A McLaren vezetői tisztában vannak azzal, hogy valahol ők is hibásak Lewis Hamilton kieséséért, ugyanis már jóval előbb le kellett volna cserélniük a brit versenyző intermediate abroncsait, melyek túlságosan elkoptak a száradó aszfalton.
Azt követően, hogy a Kínai Nagydíj időmérő edzésén csak a negyedik helyet szerezte meg, Fernando Alonso kikelve önmagából akkorát belerúgott a McLaren irodájának ajtajába, hogy asztalost kellett hívni a javításhoz.
A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint annak ellenére sincs sok esélye az idei bajnoki cím megszerzésére, hogy csapattársa kiesett a Kínai Nagydíjon, és ezzel négy pontra apadt előnye a bajnokságban.
Kimi Raikkönen bevallotta, az utolsó körig keményen hajtott a Kínai Nagydíjon, mert attól félt, hogy ismét elered az eső, ami újabb fordulatot hozhatott volna a versenyen. A finn pilóta végül megúszta, és idei ötödik futamgyőzelmét aratta.
Sebastian Vettel majd kiugrott a bőréből, mikor a negyedik helyen leintette a kockás zászló a Kínai Nagydíjon. A mindössze húsz éves versenyző már Japánban is brillírozott az esőben, ám akkor egy buta hiba miatt kiesett, most viszont öt pontot szerzett.
A Forma-1 egykori világbajnoka, Damon Hill továbbra is úgy gondolja, hogy honfitársa, Lewis Hamilton lesz az idei év világbajnoka, jóllehet a brit versenyző egy amatőr hiba miatt kiesett a Kínai Nagydíjon.
Kimi Raikkönen mindent megtesz majd annak érdekében, hogy győzelmet arasson a két hét múlva megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon, mert úgy érzi, ha minden jól alakul, megszerezheti a bajnoki címet a szezonzárón.
Bár Hamiltonnak minden esélye megvolt arra, hogy már a hétvégén világbajnokká avassák, ám miközben brutálisan elkopott gumijaival megpróbált bevánszorogni a boxba, megcsúszott és a kavicságyban ragadt.
Bár Hamiltonnak minden esélye megvolt arra, hogy már a hétvégén világbajnokká avassák, ám miközben brutálisan elkopott gumijaival megpróbált bevánszorogni a boxba, megcsúszott és a kavicságyban ragadt.
Jenson Button idei legjobb eredményét ünnepelte a mai Kínai Nagydíjon, ahol a fantasztikusnak mondható ötödik helyet szerezte meg az amúgy gyengélkedő Hondával.
Ha a Nemzetközi Automobil Szövetség nem zárja ki a McLarent az idei bajnokságból a kémügy miatt, akkor a wokingi alakulat a mai Kínai Nagydíjon zsebelte volna be az idei konstruktőri vb-címet.
Azt követően, hogy Raikkönen megszerezte idei ötödik győzelmét, és Alonso a második helyen ért célba, miközben a listavezető Hamilton kiesett a Kínai Nagydíjon, csak a szezonzárón dől majd el, hármójuk közül ki viheti el a bajnoki címet, melyre két évtizede nem volt példa a Forma-1-ben.
Fernando Alonso szerint csapata mindent megtesz majd annak érdekében, hogy egyenlő feltételeket biztosítson versenyzőinek a két hét múlva megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon, ahol eldől majd az idei vb-cím sorsa.
Brit lapértesülések szerint az idei évtől egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás időben figyelmeztette a McLarent, hogy cserélje le Hamilton elkopott abroncsait a Kínai Nagydíjon, ám azzal nem foglakkozott a vezetőség.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone a hétvégén kerek perec kijelentette, hogy szerinte nem bajnoknak való Alonso és Raikkönen. Az érintettek azonban elmondták, baromira nem érdekli őket Ecclestone véleménye.
A BMW Sauber mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb kiderítse, miért ment tönkre a hidraulika Robert Kubica autójában, miközben a lengyel versenyző az első helyen száguldott a hétvégi Kínai Nagydíjon.
Lezárult az F1világ.hu által szervezett tippverseny játék hetedik fordulója, melyben a szerencsés nyertes Dávid Sándor Forma-1 sztorik 2007 c. könyvével lett gazdagabb.
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis kijelentette, a szezon végéig biztosan nem dönt Fernando Alonso sorsáról, aki a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon ismét csúnyán kiosztotta a vezetőséget.
Kimi Raikkönen legalább olyan jól megy a szezon második felében, mint elődje, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher versenyzett egykoron, véli a Ferrari magas beosztásban dolgozó szakembere, Luca Baldisserri.
A Forma-1 történetében mindössze nyolc alkalommal fordult elő, hogy az utolsó futamon három versenyző volt harcban a bajnoki címért. Ha az akkor történteket vesszük alapul, a jelenleg második helyen álló Alonónak kellene megnyernie a bajnokságot.
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa kulcsszerepet kaphat hazai versenyén, a két hét múlva megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon, jóllehet már rég nincsen versenyben az idei bajnoki címért.
A Williams istálló osztrák versenyzője, Alexander Wurz hétfőn kiadott közleményében megerősítette, azonnali hatállyal elhagyja a Forma-1-et, és már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon sem áll rajthoz.
A McLaren Mercedes ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy bár kiesett a Kínai Nagydíjon, Lewis Hamilton önbizalma továbbra is töretlen, és a brit versenyző máris készen áll a visszavágásra.
A Ferrari egykori műszaki menedzsere, Nigel Stepney nem adja fel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövő év elején kiadja életrajzi ihletésű könyvét, melyben nyíltan vall a kémügyről.
A Honda Racing ügyvezető igazgatója, Nick Fry szerint Jenson Button mindent kihozott borzalmasan gyengén teljesítő versenygépéből az idei évben, és bár meglepően hangozhat, de joggal mondható, hogy a 2007-es volt eddigi legjobb szezonja a Forma-1-ben.
A Ferrari sportigazgatója, Stefano Domenicali szerint egyetlen esélye van csapatának, hogy megnyerje Kimi Raikkönennek az egyéni bajnoki címet, mégpedig az, hogy minden eddiginél agresszívebb felfogással készül a szezonzáró Brazil Nagydíjra.
A Ferrari vezetése megerősítette, tárgyalásokat folytat az A1GP szervezőivel, és akár már a jövő évtől motorokat szállíthat az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szériába.
A Williams istálló kedd reggel kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy tesztpilótája, Kazuki Nakajima indul a két hét múlva megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.
Mivel egyre többen panaszkodnak arra, hogy a versenyzők feje túlságosan sebezhető egy esetleges baleset bekövetkeztekor, a Technikai Munkacsoport (TWG) úgy határozott, az oldalirányú védelem érdekében a pilótafülke oldalát 25 mm-rel megemeli.
Ahogy arra számítani is lehetett, a spanyol média ismét célkeresztbe vette a hazai hős, Fernando Alonso csapattársát, aki a múlt hétvégén megrendezett Kínai Nagydíjon idő előtt feladni kényszerült a küzdelmet, és vétett a szabályok ellen..
Annak ellenére, hogy mindenki Kimi Raikkönent tarja a mezőny leghiggadtabb versenyzőjének, a bajnokság éllovasa, Lewis Hamilton úgy gondolja, sokkal nyugodtabb tud maradni riválisainál, és mindenkinél jobban tudja kezelni a rá nehezedő nyomást.
A világbajnoki címvédő Fernando Alonso a mai nap találkozott a modenai kerületi ügyésszel Olaszországba, hogy választ adjon néhány még tisztázatlan kérdésre a kémügyben.
A világbajnoki címvédő Fernando Alonso ugyan nem szerepel a vádlottak listáján, a mai nap találkozott a modenai kerületi ügyésszel Olaszországba, hogy választ adjon néhány még tisztázatlan kérdésre a kémügyben.