A Toyota cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a GP2-es szériai idei világbajnoka, Timo Glock venné át Ralf Schumacher megüresedő helyét a 2008-as idényben.
A Ferrari ígéretet tett partnereinek, hogy a jövő évben egy, az ideinél is erősebb motorral látja majd el őket, miután mérnökeinek sikerült előrelépést elérniük a V8-as erőforrás terén.
A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso kisebb hátrányból várhatja a szezonzáró Brazil Nagydíjat, miután csapattársával ellentétben használt motorral kell harcba szállnia a bajnoki címért a hétvégén.
A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso kisebb hátrányból várhatja a szezonzáró Brazil Nagydíjat, miután csapattársával ellentétben használt motorral kell harcba szállnia a bajnoki címért a hétvégén.
A McLaren Mercedes vezetése készen áll szerződést kötni a Renault ügyvezetőjével, Flavio Briatoréval, melynek értelmében Fernando Alonso és Heikki Kovalainen helyet cserélhet a 2008-as idényben.
A Spanyol Motorsport Szövetség elnöke, Carlos Garcia elmondta, biztos benne, hogy Fernando Alonso és Lewis Hamilton azonos bánásmódban részesül majd a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.
A Brazil Nagydíjnak helyet adó versenypálya egyenetlen aszfaltjáról volt híres, azonban miután az elmúlt hónapokban új burkolatot kapott a ring, a felszíne puklimentes, és minden eddiginél egyenletesebb lett.
A Forma-1 történetének első éjszakai versenye egyre közelebb kerül a valósághoz, miután a Szingapúri Nagydíj szervezői felkeresték az olasz székhelyű Valerio Maioli világítástechnikai rendszerekkel foglalkozó céget, hogy tervezze meg a pálya világítását.
Jackie Stewart figyelmeztette Hamiltont, mindenáron ne hajtson a futamgyőzelemre a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon, sokkal inkább arra koncentráljon, hogy megnyerje az idei világbajnokságot.
Hamiltont, Alonsót, és Raikkönent mindössze hét pont választja el egymástól a Brazil Nagydíj előtt, így 1986 óta ez az első alkalom, hogy hárman is eséllyel pályáznak a vb-címre az utolsó futamon. Erre eddig kilencszer volt példa a sport történetében...
A mai nap 28. születésnapját ünneplő Kimi Raikkönen bízik benne, hogy a szezonzáró Brazil Nagydíjon megszerezheti pályafutása első vb-címét a Forma-1-ben, jóllehet a három még versenyben lévő pilóta közül neki van erre a legkisebb esélye.
A Renault ügyvezetője, Flavio Briatore szerint Fernando Alonso a legesélyesebb a vb-cím megszerzésére, jóllehet négy pontos hátrányban várja a hétvégi szezonzárót csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad. A nyertes gazdagon távozhat.
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli úgy gondolja, hogy csapata nincs felkészülve az olyan szupersztárok fogadására, mint amilyen egykori csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso.
A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost szerint a McLaren Mercedes csapatvezetője, Ron Dennis hatalmas hibát követett el azzal, hogy az év elején nem jelölte ki Fernando Alonsót első számú versenyzőnek.
A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a McLaren tárgyalásban állna Nico Rosberggel és Sebastian Vettellel egy esetleges jövő évi szerződés reményében.
A Honda és a Toyota vezetése is megerősítette, egészen addig nem lesz biztos Rubens Barrichello és Jarno Trulli jövője, míg ki nem derül, hol folytatja pályafutását a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso.
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad. A nyertes gazdagon távozhat.
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Nelson Piquet szerint Fernando Alonso soha nem gondolta komolyan, hogy a McLaren minden erejével azon van, hogy valamilyen úton-módon elvegye tőle az idei bajnoki címet, tehát más áll kirohanásainak hátterében.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher pontosan tudja, mekkora nyomás nehezedik a bajnoki esélyesekre a szezonzáró Brazil Nagydíj előtt, éppen ezért boldog, hogy otthonában, a kanapén ülve követheti figyelemmel a hétvége történéseit.
Az 1992-es világbajnok, Nigel Mansell szerint a McLaren vezetése csakis magának köszönheti a nehézségeket, mert egyszerűen képtelen volt irányítása alatt tartani versenyzőit az idei esztendőben.
Elérkezett az idei szezon utolsó állomása, ahol végre eldől, a még versenyben lévő három pilóta közül ki viheti haza a bajnoki címet. Legutóbb, mikor háromesélyes volt a bajnokság, parádés volt a szezonzáró, és ez vélhetően idén sem lesz másképp.
A bajnoki címvédő Fernando Alonso nem lát okot arra, hogy jelen legyen a Nemzetközi Automobil Szövetség kirendelt felügyelője a McLaren garázsában a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.
Annak ellenére, hogy bajnoki esélyesként várja a szezonzáró Brazil Nagydíjat, Kimi Raikkönen abszolút nyugodtan érkezett meg Sao Paulóba, ahol készségesen válaszolt a riporterek kérdésére. A finn úgy érzi, ha csekély is, de van esélye a vb-cím megszerzésére.
A Forma-1 előszobájaként is emlegetett GP2-es sorozat idei bajnoka, Timo Glock megerősítette, tárgyalásban áll a Toyota és a Williams vezetőségével egy eseteleges jövő évi szerződés reményében.
Ha úgy érzed, vagy mások is mondták már, hogy hasonlítasz valamelyik Forma-1-es versenyzőre, csapatfőnökre, mérnökre vagy bármelyik itt dolgozó munkatársra, jelentkezz játékunkra! Ha nem, akkor pedig vegyél részt szépségversenyünkön, jó móka lesz!
A BMW Sauber versenyistálló nem szeretne beleszólni a bajnoki esélyesek csatájába a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon, azonban nem vesz vissza, és a lehető legjobb eredményre hajt.
Lewis Hamilton elárulta, mélyem megérintette a néhai Ayrton Senna szülővárosában tett kirándulás, így nagy valószínűséggel nem látogat el a háromszoros világbajnok sírjához, ahogy azt korábban tervezte.
Hamiltont, Alonsót, és Raikkönent hét pont választja el egymástól a Brazil Nagydíj előtt, így 1986 óta ez az első alkalom, hogy hárman is eséllyel pályáznak a vb-címre az utolsó futamon.
A Toyota Racing leköszönő félben lévő versenyzője, Ralf Schumacher biztos benne, hogy a jövő évben is versenyezni fog a Forma-1-ben, jóllehet még nincs szerződése a 2008-as idényre.
A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber szerint Lewis Hamilton ellenfelei még nehezebb helyzetben lesznek majd a jövő évben, ugyanis brit pilóta idei hibáiból tanulva még erősebb lesz a 2008-as idényben.
A Forma-1-es nagyvállalatok benyújtották a motorszabályokról alkotott jövőbeli elképzeléseiket az FIA-nak, amely reményeik szerint elnyeri a szövetség tetszését, és végre pont kerülhet az ügy végére.
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Jackie Stewart szerint Lewis Hamilton megengedheti magának, hogy elbukja az idei bajnokságot, sőt akár még profitálhat is abból, ha idén nem lesz világbajnok.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen végzett az élen a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, akit csapattársa, Felipe Massa követett a második helyen. A harmadik Kovalainen lett, míg Alonso csak egy felvezető kört ment, hogy kímélje használt motorját.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen végzett az élen a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, akit csapattársa, Felipe Massa követett a második helyen. A harmadik Kovalainen lett, míg Alonso csak egy felvezető kört ment, hogy kímélje használt motorját.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen végzett az élen a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, akit csapattársa, Felipe Massa követett a második helyen. Hamilton az ötödik lett, míg Alonso úgy döntött, nem vesz részt az esős tréningen.
Bernie Ecclestone úgy érzi, a mezőny leendő tizenkettedik alakulata, a Prodrive nem állhat rajthoz a jövő évben, mert egyre valószínűbbnek tartja, hogy nem engedélyezik a karosszériákkal való kereskedést a 2008-as idényben.
A McLaren Mercedes brit újonca, Lewis Hamilton egyike azon három versenyzőnek, akik ellen eljárást indított a sportfelügyelőség, mert felmerült a gyanú, hogy megsértették az esőgumis szabályokat az első edzésen Interlagosban.
A bajnokság élén álló Lewis Hamilton végzett az élen a Brazil Nagydíj második szabadedzésén, akit csapattársa, Fernando Alonso követett a második helyen. A Ferrari duója, Massa és Raikkönen a harmadik, illetve a negyedik helyen landolt.
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis értetlenül áll azelőtt, miért tettek fel a szerelők két szett esőgumit Lewis Hamilton autójára a Brazil Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén, amiért akár büntetést is kaphat a brit újonc.
A McLaren főnöke, Ron Dennis elmondta, csapata készen áll együttműködni az FIA kirendelt megfigyelőjével, akinek az lesz a dolga a hétvégén, hogy bizonyosságot szerezzen arról, egyenlő bánásmódban részesül-e Alonso és Hamilton.
Fernando Alonso elmondta, nem látta szükségét annak, hogy részt vegyen a reggeli esős edzésen Brazíliában. A spanyol bajnok magabiztosan várja a hétvége további részét, és mindent megtesz azért, hogy megszerezze a végső győzelmet.
Lewis Hamilton komolyabb büntetés nélkül megúszta, míg a McLarent 15.000 eurós bírásággal sújtotta a brazil sportfelügyelőség, amiért a brit pilóta két garnitúra esőgumit használt fel a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Lewis Hamilton komolyabb büntetés nélkül megúszta, míg a McLarent 15.000 eurós bírásággal sújtották a sportfelügyelők, amiért a brit pilóta két garnitúra esőgumit használt fel a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
A Nemzetközi Automobil Szövetség cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint arra kérték volna a McLaren vezetését Sanghajban, mérsékelten ünnepeljék Lewis Hamiltont, ha a brit újonc már az utolsó előtti futamon bezsebeli a bajnoki címet.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint Lewis Hamilton a legérdemesebb arra, hogy bezsebelje a bajnoki címet az idei évben, ugyanis sem Alonso, sem Raikkönen nem tett eddig annyit a sportért, mint az újonc brit.
A mindent eldöntő sao paulo-i verseny előtt különösen fontos a koncentráció, legalábbis az volna. Éppen ezért a Ferrari kevésbé örült a <i>motorsport-total.com</i> beszámolójának, mely szerint Kimi Räikkönen a születésnapját tisztességgel megünnepelte a Transamerica hotelben.
Kimi Raikkönen cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint hátrányban lesz a Ferrari a Bridgestone szuperlágy keverékei miatt a szezonzáró Brazil Nagydíjon. A finn pilóta hangsúlyozta, mindent megtesz annak érdekében, hogy megnyerje a vasárnapi futamot.
A Ferrari vezetése bevallotta, nincs különösebb taktikájuk a szezonzáró Brazil Nagydíjra, ugyanis számukra csakis a kettős győzelem lesz elfogadható a vasárnapi versenyen.