A Williams istálló hivatalosan is megerősítette, hogy beveti hibrid rendszerét a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután sikeresen feltérképezte és megoldotta az eddig felmerült problémákat.
Lewis Hamilton nem aggódik túlságosan amiatt, hogy a McLaren minden bizonnyal ismét hátrányból kezdi meg a bajnokságot, ugyanis a téli teszteken jóval gyengébben teljesített, mint legközelebbi riválisai.
Fernando Alonso elégedetten nyilatkozott az utolsó téli tesztnapot követően, ám elmondta, hogy nem lesz könnyű dolguk az első versenyeken, mert hihetetlenül szoros az élmezőny, éppen ezért apró részletek döntik majd el a sorrendet.
A MINI gőzerővel készül az idei - bár nem teljes - WRC szezonjára. A néhány futamon való részvétellel a jövő évi biztos indulás, a megbízhatóság magas szinten tartása és a csapat összekovácsolása a britek célja, hogy aztán mindent beleadva, győzelemre esélyesen vághassanak neki a teljes 2012-es évadnak.
Kedves Olvasó, gondolt Ön már arra, hogy a finom, házias ízekkel csábító vasárnapi ebéd utáni csendespihenőnél nincs kellemesebb e langyos márciusi délutánon? Tévedett. A nemrég debütált Aston Martin V8 Vantage S-t hörgő sportautó létére még nem láttuk akcióban, ám ezt a csorbát kiköszörülvén a gyártó igazi versenypályás hangulatvideót osztott meg, ami unikumként hathat a madárcsicsergéssel…
Bár kiválóan sikerült számára a téli felkészülési időszak, és sokak szerint favoritként vághat neki az idei bajnokságnak, a Red Bull Racing vezetése figyelmeztetett, hogy egyelőre nem lehet tudni, miként fognak teljesíteni legnagyobb ellenfeleikhez képest.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug a német sajtónak nyilatkozva nemrégiben elmondta, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy meghosszabbítják a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2012 végén lejáró szerződését.
Habár a Hispania Racing Team alakulata nem tudott pályára gurulni az előszezon egyetlen tesztsorozatán sem, a gárda tulajdonosa, Jose Ramon Carabante elmondta, nem kell attól tartani, hogy kihagyják a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjat.
Jarno Trulli biztos abban, hogy a Lotus óriásit lépett előre a tavalyi évhez képest, de mindenkit figyelmeztetett, hogy az esetleges megbízhatósági problémák miatt időbe fog telni, amíg kijön a T128-as kódszámot viselő modellben rejlő potenciál.
A Red Bull-lal és a Ferrarival szállna harcba a 2011-es esztendőben a Renault alakulata – árulta el a csapatot irányító Eric Boullier, aki ezzel együtt óvatosan nyilatkozik a csapat esélyeiről.
Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Mercedes GP felkészülten vághat neki az idei szezonnak, miután az új fejlesztések, melyeket az utolsó téli teszt második felében mutattak be Barcelonában, komoly javulást eredményeztek.
Német lapértesülések szerint Sebastian Vettel készen áll meghosszabbítani szerződését a Red Bull Racing istállóval egészen a 2014-es idény végéig, nem kis summáért.
Rendkívül elégedett a Mercedes MGP W02-es versenygépével, ám a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nem számít arra, hogy a győzelemért harcolhatnak majd a szezon első versenyén, Ausztráliában.
A teszteken felmerült problémák ellenére használni fogja a kinetikus energia-visszanyerő rendszert (KERS) az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon a Williams alakulata.
A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel a Forma-1 hivatalos weboldalának a minap úgy nyilatkozott, idén is rendkívül fontos lesz, hogy megbízható versenyautóval szálljanak harcba riválisaikkal szemben, és ebben a tekintetben a csapat RB7-es versenygépe remekül vizsgázott a téli teszteken.
A BMW új 6-os kabriójának januárban tartott detroiti bemutatóját követően az érdeklődők a kupéval először az áprilisi, Shanghaiban megrendezésre kerülő autószalonon találkozhatnak majd élőben. Addig azonban bárki gyönyörködhet a gyártó által nemrég nyilvánosságra hozott hivatalos képekben, melyek sokunk fantáziáját beindítják.
A Red Bull Racing véget vetett a találgatásoknak, és hétfői közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy egészen a 2014-es idény végéig meghosszabbította Sebastian Vettel szerződését.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a BBC-nek adott nyilatkozatában hétfőn elárulta, nagyon örül annak, hogy sikerült megállapodniuk Sebastian Vettellel közös szerződésük meghosszabbításáról, hiszen így már a szezon megkezdése előtt véget vethettek a pletykaáradatnak.
A Virgin Racing német versenyzője, Timo Glock úgy véli, nem úgy sikerült csapata számára a téli felkészülés, ahogyan szerették volna, így a szezon első részében nem tudják majd elérni kitűzött céljaikat, mivel továbbra is távol állnak a középmezőny domináns csapataitól.
A Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel úgy véli, korai volna még kijelenteni, hogy a csapat RB7-es versenyautója győztes konstrukció, noha a téli eredmények alapján úgy tűnik, idén is harcban lehetnek a világbajnoki címért.
Nem számít dobogós eredményre a szezon első versenyén a Toro Rosso versenyzője, Jaime Alguersuari, azonban úgy véli, izgalmas csatát vívhatnak majd a középmezőny erősebb csapataival.
Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke cáfolja azon lapértesüléseket, melyek szerint az osztrák istállóhoz szerződhet a McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton.
Nem pillekönnyű autóval remekelt a téli teszteken a Sauber forma-1-es alakulata – árulta el a csapat technikai igazgatója, James Key, aki szerint a svájci istállónak minden esélye megvan a jó szereplésre a 2011-es évadban.
Azt követően, hogy az elmúlt egy évet menedzser nélkül teljesítette a Forma-1-ben, Lewis Hamilton megerősítette, hogy Simon Fuller cége, a méltán híres XIX Management csapat fogja egyengetni versenyzői pályafutását a jövőben.
Habár a McLaren-Mercedes alakulata nemrégiben bejelentette, hogy szerződést kötöttek korábbi tesztversenyzőjükkel, Pedro de la Rosával, a Forma-1-be idén visszatérő Pirelli szeretné, ha következő tesztjükön a spanyol még rendelkezésükre állna.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden megerősítette, a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésén próbálják majd ki, miképp működik az idei évtől kezdve alkalmazható hátsó terelőszárny-állítással kapcsolatos szabálytervezet.
A Toro Rosso istálló fiatal tehetsége, Jaime Alguersuari továbbra sem mondott le arról, hogy 2012-ben az energiaital-gyárosok nagycsapatánál, a Red Bull Racingnél versenyezzen, így mindent megtesz azért, hogy az előttünk álló szezonban megverje csapattársát, Sebastien Buemit.
Végre kapható Magyarország motorsport szaklapjának első tavaszi száma. Az Autósport és Formula Magazin márciusi kiadványa tartalmazza a világ vezető Forma-1-es újságának legizgalmasabb cikkeit, de az F1 Racing-tartalmakon kívül még számos más érdekességet is olvashat az, aki megvásárolja, vagy előfizeti az AFM-et.
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton az Auto Motor und Sport című német szaklapnak nyilatkozva elárulta, habár jelentősnek mondható a lemaradásuk az élcsapatokhoz képest a téli tesztek alapján, az közel sem 2 másodperc, mint ahogyan az a sajtóban megjelent az elmúlt napokban.
Az 1960-as évek hajnala (avagy az autógyártás hőskora) mind a mai napig befolyással van az autós világra; ekkor például két, napjainkra már legendává vált európai típus is harcba indult a vásárlók kegyeiért. A Volvo P1800 egy előszériás változata ugyan már az 1960-as brüsszeli autószalonon bemutatkozott, de az igazi csillaghullás 1961-ben a genfi kiállításon következett be, amikor is a látogatók…
Az Autosprint című olasz szaklap értesülései szerint a Team Lotus tesztversenyzője, Davice Valsecchi Ausztráliában és Malajziában, a pénteki első szabadedzésen vezetheti majd az istálló egyik autóját.
Dobogós helyezésekben és futamgyőzelmekben reménykedik a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. A német versenyző elégedett a téli felkészüléssel, és alig várja már az Ausztrál Nagydíjat.
A puritán és hamisítatlan vezetési élmény átérzése sokáig csupán a hivatásos pilóták előjoga volt, de szerencsére az utóbbi időkben egyre több gyártó hozza el a forma-autók menetdinamikáját is meghazudtolni képes utcai négykerekűeket a hétköznapi, ám annál tehetősebb emberek háztartásába.
Azt mondják, hogy egy igazán tökéletes autó megalkotásához csupán szenvedélyre van szükség. Talán ez is igaz, de az sem árt, ha nem feledkezünk meg a gyermeki rajongásról sem, ami szerencsére sokakban tovább él még akkor is, amikor a tettek mezejére kell lépni.
Noha szakértők szerint a Pirelli érkezésével a verseny közbeni taktikák döntő fontossággal bírnak majd 2011-ben, a ferraris Fernando Alonso szerint a mezőny legjobb autójával meg lehet nyerni a világbajnoki címet.
1436 lóerő, hat autóban. És bár rémisztően veszélyesnek néznek ki, valójában barátságosak, és jó fejek. Hihetetlen, de ma már a technika eljutott arra a szintre, hogy akár egy 305 lóerős sportkompaktot is könnyűszerrel elterelgethessen a nagymama a piacra, miközben értő kezek alatt csőstül pumpálja az adrenalint. 201-től 305 lóerőig megnéztük szinte az összes elsőkerékhajtású kompaktot: vajon…
A Škoda hivatalos közleményben terítette ki rövid távú ütőkártyáit a sajtónak, miszerint a még idén megérkező, Volkswagen Up-ra épülő városi kisautójukra nagyon számítanak az értékesített mennyiség megduplázásában, amely célt 2018-ra szeretnének elérni. Ha minden jól megy, az éves eladási mutatószámot 1,5 millió példányra tornászhatják fel.
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke a minap egy interjúban elárulta, véleménye szerint a kipufogórendszer körüli fejlesztéseknek az idei évben sokkal jelentősebb hatásai lesznek, mint 2009-ben a dupla diffúzornak.
A Japánt ért óriási természeti katasztrófa, illetve az országban azóta fenyegető sugárzás miatt semmi garancia nincs arra, hogy a forma-1-es Japán Nagydíj megrendezésre kerülhet október elején Suzukában.
Péntektől ismét jelentősen drágul a gázolaj: 5 forinttal kell majd többet fizetni a hazai töltőállomásokon a dízel literjéért, de a benzinárak nem módosulnak - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A szokásos szerda helyett ezúttal azért péntektől lesz esedékes a változtatás, mert idén március 15-e épp szerdára esett.
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva elárulta, feltehetően a legtöbb versenyen három bokszkiállást láthatunk majd a Pirelli abroncsainak gyors elhasználódása miatt, ám azt sem tartja kizártnak, hogy némely versenyeken a négy kerékcsere lesz kifizetődőbb.
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában nemrégiben kijelentette, az Ausztrál Nagydíj ugyanolyan fontos a királykategória számára, mint a monacói.
Már egy ízben írtunk a MINI Roadster érkezéséről, azonban a brit márka körül egyre forróbb a levegő: ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a minap lencsevégre kapott MINI Coupé John Cooper Works, amely típusváltozattal a látványos kétajtós gyakorlatilag a legizgalmasabb és a legfinomabb élményt nyújtó MINI-vé nőheti ki magát.