A Suzuki a napokban megerősítette, hogy a Swift új generációjának sportverziója 2012-ben kerül sorozatgyártásba, így hazánkba is megérkezhet tavasszal a modell.
Végre megérkezett szerkesztőségünkhöz a piac legolcsóbb, és egyben a kiskategória egyetlen hibridmodellje, a Honda Jazz benzines-elektromos verziója, s bár hiába ismerjük nagyon jól a 3,9 méter hosszú típus IMA (Integrated Motor Assist, magyarul integrált motoros segédlet) névre keresztelt hajtásláncát, amelyet a Honda a korábban általunk is tesztelt Insight-ból egy az egyben vett át, alaposan…
A felmérés ugyan ismét az Egyesült Királyságban készült, de ezúttal ez eredmények a Bosch hazánkban is működő autószerviz hálózatára támaszkodnak, ami már némi relevanciát sejtet a háttérben. Noha korábban is sejthettük, hogy a gyengébbik nem képviselőitől egy kissé távolabb áll az autójavítás világa, ezt most a 1022 nagykorú brit lakos kikérdezése is megerősítette.
Az Opel és a Fiat barátsága nem épp újkeletű dolog, hiszen az 1,3 és korábban az 1,9 literes dízelmotorok már összekötötték a két gyártót, ezúttal azonban ennél szorosabb együttműködésnek lehetünk tanúi: a kiöregedett Opel Combót az olasz felségjelvényeitől megfosztott Fiat Doblo váltja.
A Hyundai és a Kia méltán emelkedik egyre magasabbra, lassan már a Toyota és a Volkswagen nyakában lihegve, a lendületet kihasználva pedig a két márka erőteljesen bővíti kínálatát.
A VW konszern mindenható urának, Martin Winterkornnak és a Porsche vezérigazgatójának, Matthias Müllernek szeme előtt egyetlen cél lebeg, mégpedig, hogy hamarosan a világ legnagyobb gyártójává nőjék ki magukat. Ennek érdekében a Porsche eladásit szűk időtartamon belül mintegy 30%-kal növelnék a konszern erőforrásait felhasználva, és számos, a VW zászlaja alatt működő márka alapjaira újabb és újabb…