A Volvo gyári teljesítmény-orientált divíziója, a Polestar ezúttal ismét izgalmas újdonságot mutatott be az általunk is tesztre fogott XC90 módosított verziójának személyében. Noha a kívánatos svéd terepjáró esetében csak a motorvezérlés módosítását végezte el a Polestar, mégis érdemes részletezni az északiak munkájának gyümölcsét.
Az Opel a következő években jelentős átalakuláson mehet keresztül, aminek első hírmondója a vadonatúj Astra. 2017-ben azonban érkezik az új generációs Insignia is, mely minden szempontból felülmúlja majd elődjét. A gyáriak azonban a jelenlegi igényekre is odafigyelve még egyszer hozzányúltak a most forgalomban lévő középkategóriáshoz is – igaz, mindössze annak multimédiás rendszerét újították meg.
Egy Ferrari sosem rossz befektetés, főleg, ha sikerül egy igazán ritka példányhoz hozzájutnunk. Valószínűleg Nicolas Cage, a híres filmszínész is valahogy így gondolkodhatott, amikor 2007-ben vásárolt magának egy 599 GTB-t. Sokaknak már önmagában is elég lenne, hogy egy sztár birtokolta előttük az autót, de a szóban forgó, nemrég gazdát cserélt négykerekű nem csak ezért különleges.
Noha nemrégiben a karbantartás legfontosabb irányvonalain már végigmentünk, egy, az autók szervizelésével, karbantartásával kapcsolatos sarkalatos kérdés nem esett szóba, ugyanis jóformán külön cikket érdemel: gyári vagy utángyártott alkatrészt érdemes venni a szervizeléshez?
A Renault megerősítette, partnercsapata, a Red Bull Racing a jövő hétvégi Brazil Nagydíjon használja majd továbbfejlesztett V6-os erőforrását. Tovább »
Nézze meg mi történt, amikor a négyszeres Forma-1-es világbajnok és jelenlegi Scuderia Ferrari pilóta Sebastian Vettel az idei Ferrari Racing Days utolsó napján gyanútlan embereket lepett meg egy budapesti töltőállomáson, hogy megmutassa, milyen változáson megy át autójuk, ha Shell V-Power Nitro+ üzemanyagot tankolnak. Tovább »
A 3D nyomtatásban rengeteg lehetőség rejlik, az újfajta megoldás forradalmasíthatja az ipar szinte minden területét, így az autók esetében is a gyártástechnológiát, még szabadabb kezed engedve a mérnököknek és még alacsonyabb, egyszerűbb gyártással kecsegtetve a konstruktőrnek. Az Audi egy apró példával bizonyítja, hogy lassan tényleg itt az ideje élesben is használni az új módszert.
A cím árulkodik: összevetettük egymással a prémium középkategória nemrégiben felfrissült éllovasát és a Jaguar legújabb üdvöskéjét, az X-Type-ot nyélből feledtető XE-t. Ha a papírforma vagy a nem német autókat alaphelyzetben elutasító kollégák tesztjei alapján azt gondolnák, hogy egyértelmű győzelem várható, ki kell, hogy ábrándítsuk Önöket: a befutó sokkal szorosabb lesz, mint ahogy azt…

Az Infiniti, vagyis a Nissan prémiummárkája az értékesítési számok tekintetében nem túl fontos szereplője a prémium autópiacnak Európában (hozzátesszük, Amerikában rendkívül sikeres a gyártó), azonban a japánok ezen változtatni szeretnének, és jó úton haladnak.

A korábbi háromszoros világbajnok Niki Lauda elismerte, nagyon sajnálta a Mercedes versenyzőjét, Nico Rosberget amiatt, hogy nem tudott mit kezdeni idén sem a domináló Lewis Hamiltonnal. Tovább »
Koncepciómodellként mókás ötletnek tűnt a Range Rover részéről az Evoque Cabrio, azonban nem kis bátorságról tesz tanúbizonyságot a gyártó részéről, hogy a britek végül valóban megcsinálták a nyitható tetejű terepjáró szériagyártású változatát, ezzel két kategóriát teljesen összeolvasztva.
A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a minap egy interjúban úgy nyilatkozott, hajlandóak szövetségre lépni a Red Bull Forma-1-es csapatával, ám nem úgy, ahogy azt korábban az osztrákok elképzelték. Tovább »
A LADA mérnökei gőzerővel dolgoznak az orosz márka palettájának megújításán, ami nem véletlen, ugyanis a gyártó komoly offenzívát szeretne indítani. Ebben hazánknak is fontos szerep jut, ugyanis újra belépett a magyar piacra a LADA (erről részletesen ide kattintva olvashatnak), így hát az AvtoVAZ újdonságai különösen érdekessé váltak számunkra.
Ugye emlékeznek a Toyota aranyos tekintetű S-FR nevű koncepciójára, amely a Tokiói Autószalonon mutatkozott be két másik tanulmány mellett? Már a leleplezéskor megírtuk, hogy a másik két modell vélhetően távolabbi vízió, azonban a kis kupé igencsak széria-közelinek tűnik. Most újabb részletek derültek ki az autóval kapcsolatban.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt elismerte, hibáztak, amikor 2014-ben bevezették a Forma-1-ben a V6-os hibrid erőforrásokat. Tovább »
Bár a legfrissebb, áremelésről szóló hír egészen enyhének tűnik a múlt heti üzemanyag árváltozásokhoz képest, továbbra is emelkedő tendenciáról tesz tanúbizonyságot, aminek az autósok biztosan nem örülnek.
Koncepciómodellként mókás ötletnek tűnt a Range Rover részéről az Evoque Cabrio, azonban nem kis bátorságról tesz tanúbizonyságot a gyártó részéről, hogy a britek végül valóban megcsinálták a nyitható tetejű terepjáró szériagyártású változatát, ezzel két kategóriát teljesen összeolvasztva.
A LADA mérnökei gőzerővel dolgoznak az orosz márka palettájának megújításán, ami nem véletlen, ugyanis a gyártó komoly offenzívát szeretne indítani. Ebben hazánknak is fontos szerep jut, ugyanis újra belépett a magyar piacra a LADA (erről részletesen ide kattintva olvashatnak), így hát az AvtoVAZ újdonságai különösen érdekessé váltak számunkra.
Ugye emlékeznek a Toyota aranyos tekintetű S-FR nevű koncepciójára, amely a Tokiói Autószalonon mutatkozott be két másik tanulmány mellett? Már a leleplezéskor megírtuk, hogy a másik két modell vélhetően távolabbi vízió, azonban a kis kupé igencsak széria-közelinek tűnik. Most újabb részletek derültek ki az autóval kapcsolatban.
Bár a legfrissebb, áremelésről szóló hír egészen enyhének tűnik a múlt heti üzemanyag árváltozásokhoz képest, továbbra is emelkedő tendenciáról tesz tanúbizonyságot, aminek az autósok biztosan nem örülnek.
Elsőként az Insigniában mutatkozott be az Opel új fejlesztésű, kétliteres dízelmotorja, amely kulturáltságával és fokozott takarékosságával igyekszik magára felhívni a figyelmet. A 170 lóerős egység beköltözött a Zafira Tourer motorterébe is, ahol első ízben tehettük próbára automataváltóval.
A Lamborghini egészen újnak nevezhető belépőmodellje, a V10-es, 610 lóerős Huracán máris enyhe ráncfelvarráson esett át, jelentette be sajtóközleményében az olasz sportautógyártó. A változások elsősorban a hatékonyságot, valamint a vezethetőséget érintik.

Mint minden évben, a Ferrari idén is megrendezte mugellói versenypályáján ’Finali Mondiali’ nevű év végi parádéját, amelyre a gyártó rendszerint számos kiemelt ügyfelet invitál különféle újdonságok bemutatására, esetleg kipróbálására – ilyenkor nem hiányoznak persze a márka leghíresebb versenyzői sem.
Nem meglepő, hogy a csillagos autómárka rendkívül hosszú és eseménydús történelemmel büszkélkedik – kezdjük ugye ott, hogy a világ első automobilját megálmodó cégről beszélünk, amelynek az évek folyamán számtalan híres modellje volt, amelyek ráadásul tartósságukról is híresek, így a Mercedes-Benz megérdemelten büszkélkedhet világszerte a legnagyobb veteránkultusszal. A csillagos veteránok…
Amennyiben a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz is áldását adja, az energiaital-gyárosok 2016-ban is folytathatják együttműködésüket jelenlegi motorpartnerükkel, a Renault-val. Tovább »
10 rajthelyes büntetés tudatában várja a hétvégi Brazil Nagydíjat Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője – öröm az ürömben, hogy az ausztrál a Renault továbbfejlesztett motorját használhatja majd. Tovább »
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen azt mondja, nem különösebben zavarja az a rengeteg kritika, amit elmúlt évekbeli teljesítménye miatt kap. Tovább »
A Volkswagen ugyan már többször is bocsánatot kért a dízelbotrányban felszínre került csalások miatt, azonban sokan még most is elég csúnya szemmel néznek a gyáriakra, ami annak ellenére sem csoda, hogy a hírek szerint több márka is manipulálta a károsanyag-kibocsátási méréseket. A németeket azonban különösen érzékenyen érinti a vállalat szimpatizánsainak elfordulása, így az USA-ban most egy új…
A Hyundai alig egy hete bejelentette, hogy a jövő hónaptól egy teljesen különálló prémiummárkát mutat be Genesis néven, ezzel csatlakozik többek között a Toyota-Lexus, a Nissan-Infiniti, vagy éppen a Citroen-DS márkapolitikájához. A Genesis márkához a jövőben a márka magasra pozícionált luxustermékei fognak tartozni, továbbá a koreaiak exkluzív szolgáltatásokat is kínálnak a remek autók mellé.
Mint minden évben, a Ferrari idén is megrendezte mugellói versenypályáján ’Finali Mondiali’ nevű év végi parádéját, amelyre a gyártó rendszerint számos kiemelt ügyfelet invitál különféle újdonságok bemutatására, esetleg kipróbálására – ilyenkor nem hiányoznak persze a márka leghíresebb versenyzői sem.
Nem meglepő, hogy a csillagos autómárka rendkívül hosszú és eseménydús történelemmel büszkélkedik – kezdjük ugye ott, hogy a világ első automobilját megálmodó cégről beszélünk, amelynek az évek folyamán számtalan híres modellje volt, amelyek ráadásul tartósságukról is híresek, így a Mercedes-Benz megérdemelten büszkélkedhet világszerte a legnagyobb veteránkultusszal. A csillagos veteránok…
A Volkswagen ugyan már többször is bocsánatot kért a dízelbotrányban felszínre került csalások miatt, azonban sokan még most is elég csúnya szemmel néznek a gyáriakra, ami annak ellenére sem csoda, hogy a hírek szerint több márka is manipulálta a károsanyag-kibocsátási méréseket. A németeket azonban különösen érzékenyen érinti a vállalat szimpatizánsainak elfordulása, így az USA-ban most egy új…
A Hyundai alig egy hete bejelentette, hogy a jövő hónaptól egy teljesen különálló prémiummárkát mutat be Genesis néven, ezzel csatlakozik többek között a Toyota-Lexus, a Nissan-Infiniti, vagy éppen a Citroen-DS márkapolitikájához. A Genesis márkához a jövőben a márka magasra pozícionált luxustermékei fognak tartozni, továbbá a koreaiak exkluzív szolgáltatásokat is kínálnak a remek autók mellé.
A Fiat nemrégiben bejelentette, hogy a múlt hónapban debütált, elérhető árú és egyben igencsak csinos Tipo szedán mellett a márka haszongépjárműveinek palettáját is bővíti egy új pickup típussal. A platós mindenes a mai nap folyamán mutatkozott be, mégpedig a Dubaji Autószalonon.
Jól halad jövő évi versenyautójának fejlesztésével a Lotus Forma-1-es csapata, melynek átvételére nemrégiben szándéknyilatkozatot írt alá a Renault. Tovább »
A Lykan HyperSport név elsőre talán nem hangzik túl ismerősen, azonban egy kis segítséggel sokaknak beugorhat, hogy miről is van szó: a Halálos Iramban sorozat legutóbbi részében egy ilyen autóval ugrattak át főhőseink az egyik felhőkarcolóból a másikba. A különleges szuperautó gyártója egyébként a libanoni W Motors, akik a két éve bemutatott vadorzó után most újabb modellel rukkoltak elő, Fenyr…
A Fiat nemrégiben bejelentette, hogy a múlt hónapban debütált, elérhető árú és egyben igencsak csinos Tipo szedán mellett a márka haszongépjárműveinek palettáját is bővíti egy új pickup típussal. A platós mindenes a mai nap folyamán mutatkozott be, mégpedig a Dubaji Autószalonon.
A Lykan HyperSport név elsőre talán nem hangzik túl ismerősen, azonban egy kis segítséggel sokaknak beugorhat, hogy miről is van szó: a Halálos Iramban sorozat legutóbbi részében egy ilyen autóval ugrattak át főhőseink az egyik felhőkarcolóból a másikba. A különleges szuperautó gyártója egyébként a libanoni W Motors, akik a két éve bemutatott vadorzó után most újabb modellel rukkoltak elő, Fenyr…
Minden idők legnagyobb MINI-je, amelyhez a márkán belül valaha volt legerősebb dízelmotort rendelhetjük. Ebből is jól látszik, hogy paradigmaváltást él át a prémium gyártó. Ennek keretében az új Clubman méretben kategóriát ugrott, képességeit így már a kompakt modellek között igyekszik kamatoztatni.

A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel szerint csapatában megvan a potenciál ahhoz, hogy megnyerje a 2015-ös idény utolsó két versenyét. Tovább »