Épp ma hajnalban lépett életbe a legfrissebb benzinárcsökkenés, amelynek értelmében 8 forinttal tankolhatunk olcsóbban minden liter benzint, mint korábban. Azonban az örömök ezzel nem érnek véget, ugyanis a MOL egy újabb benzinárcsökkenést jelentett be, ami péntektől lép érvénybe.
A Honda nagy dobásra készül a következő Civic-generációval, ugyanis a japánok sikermodellje mind formailag, mind pedig technológiai fronton jelentősen átalakul. A jelenlegi széria sok mindenben hasonlít az elődhöz: persze a legtöbb szempontból fejlettebb és jobb lett, azonban például a benzines motorpaletta nem sokban tér el, a határozott élekkel határolt felfújt formák pedig szintén ismerősek.
Bár a gyári leleplezés és bejelentés még várat magára, a Seat történelmének első crossovere a hivatalos premier előtt lebukott. Utoljára a múlt héten számoltunk be az autóról, azonban immár megerősített, valós információkkal és egy teljes gyári galériával tudunk jelentkezni.
A tavalyi év rendkívül izgalmasan alakult a Renault szempontjából, hiszen két kiemelten fontos kategóriában is újdonsággal jelentkeztek a franciák. Talán mondanom sem kell, hogy a Lagunát váltó vadonatúj Talismánról, és a szintén alapjaiban megújult Mégane-ról van szó. Noha a két friss típus nem egy időben mutatkozott be, úgy alakult, hogy hazánkban együtt kezdik meg karrierjüket, így a…
A Renault Forma-1-es csapatának újonnan szerződtetett tartalékversenyzője, Esteban Ocon elárulta, fogalma sincs arról, hogy lehetőséget kap-e a francia istállótól néhány idei versenyhétvégén, vagy, hogy versenyezhet-e más sorozatban 2016-ban. Tovább »
Szuperautós menetteljesítmények, átlagautós fogyasztással és 45 kilométeres elektromos hatótáv? A tervek szerint így hangzik a Ferrari jövője, amelyet új, egységes padlólemezen kívánnak megvalósítani a gyáriak.
A Forma-1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve elárulta, utólag belegondolva több hibát is elkövetett pályafutása során, szerződhetett volna például a McLaren csapatához is bajnoki sikereit követően. Tovább »
A Volkswagen dízelbotrány néven elhíresült incidense még koránt sem zárult le, és jelentős következményekkel járhat. A piacvesztés veszélye mellett hatalmas összegeket kell büntetésként kifizetnie a gyártónak a meghamisított fogyasztási tesztek miatt, a legfrissebb hírek szerint pedig a Volkswagen megválhat bizonyos leányvállalataitól a kiadások fedezése érdekében.
Bár a minap még úgy nyilatkozott, fogalma sincs arról, hogy 2016-ban versenyezhet-e a DTM-ben, csütörtökön a Mercedes bejelentette, Esteban Ocon lesz a gyártó új versenyzője a német túraautó-bajnokságban. Tovább »
200 lóerő, 320+ km hatótáv – mindezt egy elektromos autótól. Nem csoda, hogy felkaptuk a fejünket, amikor a Chevrolet a derült égből villámcsapásként bemutatta a Boltot. A jó hír még csak most érkezik: az Amerikának szánt villanyautó Opel emblémával nálunk is elérhető lesz.
A Volkswagen dízelbotrány néven elhíresült incidense még koránt sem zárult le, és jelentős következményekkel járhat. A piacvesztés veszélye mellett hatalmas összegeket kell büntetésként kifizetnie a gyártónak a meghamisított fogyasztási tesztek miatt, a legfrissebb hírek szerint pedig a Volkswagen megválhat bizonyos leányvállalataitól a kiadások fedezése érdekében.
Szuperautós menetteljesítmények, átlagautós fogyasztással és 45 kilométeres elektromos hatótáv? A tervek szerint így hangzik a Ferrari jövője, amelyet új, egységes padlólemezen kívánnak megvalósítani a gyáriak.
Az Alpine már jó ideje ígéri élményautóját, ám most már reméljük, tényleg nem kell sokáig várnunk rá: február 16-án mutatkozik be a francia sportgép szériaközeli verziója, ám addig sem maradunk izgalmak nélkül. A gyártó ugyanis megmutatta, milyen az újdonság belseje, noha a kép még korábban készült.
A Red Bull jelenti majd a mércét 2016-ban a Forma-1-ben ismét gyári csapatként szereplő Renault számára. A francia gyártó a folyamatos fejlődést tűzte ki célul az előttünk álló idényre. Tovább »
200 lóerő, 320+ km hatótáv – mindezt egy elektromos autótól. Nem csoda, hogy felkaptuk a fejünket, amikor a Chevrolet a derült égből villámcsapásként bemutatta a Boltot. A jó hír még csak most érkezik: az Amerikának szánt villanyautó Opel emblémával nálunk is elérhető lesz.
Az Alpine már jó ideje ígéri élményautóját, ám most már reméljük, tényleg nem kell sokáig várnunk rá: február 16-án mutatkozik be a francia sportgép szériaközeli verziója, ám addig sem maradunk izgalmak nélkül. A gyártó ugyanis megmutatta, milyen az újdonság belseje, noha a kép még korábban készült.
Továvbra is komoly veszélyben a Forma-1-es Olasz Nagydíj, miután a verseny szervezői és Bernie Ecclestone a legutóbbi tárgyalások nem jutottak dűlőre a szerződés részleteivel kapcsolatban. Tovább »
A Volvo immár hivatalosan is bejelentette, hogy a Genfi Autószalonon nem csupán a frissen leleplezett S90 közép-felsőkategóriás szedánt, hanem az S90 puttonyos változatát, vagyis a kombi V90-et is bemutatja. Utóbbi modell(változat) ennek megfelelően Genfben fogja ünnepelni világpremierjét.
Nem is olyan rég jelentette be a McLaren, hogy villámgyorsan kiárusította rendkívül kívánatos, és egyben méregdrága limitált sorozatát, a 675 LT nevezetű ’hosszú farú’ (Long Tail) Coupét és Spidert. Azonban a britek is pénzből élnek, s mint ilyen, örömmel reagálnak a piaci igényekre. Márpedig ha ilyen gyorsan elkapkodták a dúsgazdag vásárlók a szuperautókat, akkor az ’éhesen maradt’ vásárlók…
A Range Rover név az idők során egybeforrt a luxussal, az eleganciával és a kiváló terepjárási képességekkel. Az angolok 2005-ben mindezt némi dinamizmussal fűszerezték a Sport verzió piacra dobásával, ám ekkor még nem ért véget a modellcsalád története, hiszen 2011-ben megérkezett a nagytesóknál jóval kisebb és sportosabb, akár háromajtós verzióban is elérhető Evoque, mely amellett, hogy minden…

Minden idők legerősebb és leggyorsabb szériagyártású 7-es sorozatát jelentette be a BMW ma reggel, amely egyben az első M-részleg által kezelésbe vett 7-es, még ha nem is ’valódi’ M, hanem ’csupán’ egy M Performance modellről beszélhetünk. Az M760Li xDrive március elején, a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni a nagyközönség előtt.
Nemrégiben indította be először 2016-os versenyautóját a Ferrari Forma-1-es csapata, a patinás istálló pedig a minap közzétette az első hangfelvételt is a jeles eseményről. Tovább »
Bár az első előszezoni teszt csak február 22-én veszi kezdetét, Romain Grosjeannak már volt lehetősége arra, hogy vezesse a Haas 2016-os versenyautóját – igaz, csak a szimulátorban. Tovább »
A Kia folytatja menetelését és ezúttal egy már jó ideje beharangozott, és kizárólag hibrid hajtással elérhető modellt mutat be. A Niro fantázianevet viselő újdonságról a Chicagói Autószalonon rántják le a leplet, nem meglepő módon, hiszen az USA lakói továbbra is fogékonyabbak a benzin-elektromos technikára, de a későbbiekben nálunk is elérhető lesz a típus.
Minden idők legerősebb és leggyorsabb szériagyártású 7-es sorozatát jelentette be a BMW ma reggel, amely egyben az első M-részleg által kezelésbe vett 7-es, még ha nem is ’valódi’ M, hanem ’csupán’ egy M Performance modellről beszélhetünk. Az M760Li xDrive március elején, a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni a nagyközönség előtt.
A Kia folytatja menetelését és ezúttal egy már jó ideje beharangozott, és kizárólag hibrid hajtással elérhető modellt mutat be. A Niro fantázianevet viselő újdonságról a Chicagói Autószalonon rántják le a leplet, nem meglepő módon, hiszen az USA lakói továbbra is fogékonyabbak a benzin-elektromos technikára, de a későbbiekben nálunk is elérhető lesz a típus.
Nico Hülkenberg, a Force India versenyzője úgy érzi, optimistán várhatják a 2016-os Forma-1-es szezont, a tavalyi év második felére ugyanis sikerült egy igazán versenyképes autót építeniük. Tovább »
Bizonyára sokan emlékeznek még tavalyi rövidke bemutatónkra a PSA csoport és a Toyota vadonatúj közös kisbuszáról. Akkor azonban még vajmi kevés információ állt rendelkezésünkre az autókról, most azonban a Peuget jóvoltából minden fontos adatot megtudhattunk az esetükben Traveller névre keresztelt négykerekűről, melyeket most meg is osztunk Önökkel.
Már korábban is szó volt arról, hogy a Jaguar elektromos, vagy legalábbis konnektoros hibrid négykerekűeket tervez piacra dobni a közeljövőben. Noha hivatalos információk továbbra sem láttak napvilágot az angolok pontos terveiről, a gyáriak decemberben és januárban két sokatmondó típusnevet védettek le.
Sergio Marchionne szerint saját csapatával térhet vissza a Forma-1-be az Alfa Romeo, a királykategóriában való szereplés ugyanis komoly lendületet adna az olasz vállalatnak. Tovább »
Kétségtelen, hogy a Chicagói Autószalonon a hibridekre gyúrt rá a Kia: a Niro teljesen új modellként lép a ringbe, míg az új generációs Optima esetében a Hybrid és a konnektorról is tölthető Plug-in Hybrid verziók jelentik az újdonságot.
Nem csak ennyi lóerőt, de ekkora élményt sem kapunk 20 millió alatt. Azt gondolnánk, hogy a 421 lóerős V8, valamint az 50 éves legenda önmagában elég mindehhez, de a Mustang sok tekintetben többet tud nyújtani, mint amennyit gondolnánk. Más pontokon pedig csalódást kelt – de ezek egészen addig nem számítanak, amíg a V8-as mennydörgésbe belefeledkezve örökké válnak vele töltött pillanataink.
Sergio Marchionne szerint saját csapatával térhetne vissza a Forma-1-be az Alfa Romeo, a királykategóriában való szereplés ugyanis komoly lendületet adna az olasz vállalatnak. Tovább »
Bizonyára sokan emlékeznek még tavalyi rövidke bemutatónkra a PSA csoport és a Toyota vadonatúj közös kisbuszáról. Akkor azonban még vajmi kevés információ állt rendelkezésünkre az autókról, most azonban a Peuget jóvoltából minden fontos adatot megtudhattunk az esetükben Traveller névre keresztelt négykerekűről, melyeket most meg is osztunk Önökkel.
Már korábban is szó volt arról, hogy a Jaguar elektromos, vagy legalábbis konnektoros hibrid négykerekűeket tervez piacra dobni a közeljövőben. Noha hivatalos információk továbbra sem láttak napvilágot az angolok pontos terveiről, a gyáriak decemberben és januárban két sokatmondó típusnevet védettek le.
Kétségtelen, hogy a Chicagói Autószalonon a hibridekre gyúrt rá a Kia: a Niro teljesen új modellként lép a ringbe, míg az új generációs Optima esetében a Hybrid és a konnektorról is tölthető Plug-in Hybrid verziók jelentik az újdonságot.
Nem csak ennyi lóerőt, de ekkora élményt sem kapunk 20 millió alatt. Azt gondolnánk, hogy a 421 lóerős V8, valamint az 50 éves legenda önmagában elég mindehhez, de a Mustang sok tekintetben többet tud nyújtani, mint amennyit gondolnánk. Más pontokon pedig csalódást kelt – de ezek egészen addig nem számítanak, amíg a V8-as mennydörgésbe belefeledkezve örökké válnak vele töltött pillanataink.
A Renault idén fogja ünnepelni a Scénic kompakt egyterű 20. születésnapját, a modell tiszteletére pedig a franciák a hírek szerint bemutatják a következő generációt. És már azt is tudjuk, hogy mikor: a vadonatúj Scénic alig néhány hét múlva, a kapuit március elején megnyitó Genfi Autószalonon érkezik.

Ha a BMW M GmbH-nak kijár egy testvér-almárka az M Performance részleg személyében, akkor a jövőbe mutató, rendkívül innovatív ’i’ almárka is megérdemel egy testvérrészleget – gondolták a BMW-nél. Az ötlet pedig immár nem csak gondolatszinten létezik, hanem a BMW hivatalosan is bejelentette az iPerformance részleget.

A Lexus bejelentette, hogy Genfben egy igazi finomsággal készül meglepni a márka kedvelőit: ezúttal a januárban, Detroitban bejelentett LC-sorozatú dögös luxuskupé kap egy izgalmas hajtásláncot – egy olyan újdonságot, amit eddig még nem láttunk a márka palettáján.