2016. február 22. hétfő

febr. 22
15:45
Lehullt a lepel a vadonatúj Renault Mégane kombiról (Auto Pult)
Alig két hét telt el azóta, hogy a vadonatúj, immár negyedik generációs Renault Mégane ötajtós változatát kipróbálhattuk hazai körülmények között, a franciák máris lerántották a leplet a modell puttonyos kivieléről. A Renault Mégane Grandtour teljes pompájában a kapuit március első napjaiban megnyitó Genfi Autószalonon fog debütálni.
febr. 22
16:03
Győzelemre szomjazik a Porsche V4-es versenymotorja (Auto Pult)
A Porsche ismét beszállt a harcba és immáron a prototípusok kategóriájában, azaz a legnagyobbak között versenyzik a Le Mans 24 órás viadalát. A hibrid szupergépek 2015-ös királya, illetve a WEC, azaz a hosszútávú európai bajnokság győztese 2016-ban is rajhoz áll, hogy ismételten elhósítsa a trófeát – íme, a legfrissebb V4-es versenymotor.
febr. 22
16:39
Szerdától drágább lesz a benzinnél a gázolaj (Auto Pult)
Az elmúlt két hétben a benzin ára jelentős mértékben csökkent – olyannyira, hogy míg korábban az két üzemanyagtípus hazai átlagára között közel 5 százaléknyi különbség volt a gázolaj javára, most nagyjából azonos szinten mozognak.
febr. 22
16:41
Lehullt a lepel a vadonatúj Renault Mégane kombiról (Auto Pult)
Alig két hét telt el azóta, hogy a vadonatúj, immár negyedik generációs Renault Mégane ötajtós változatát kipróbálhattuk hazai körülmények között, a franciák máris lerántották a leplet a modell puttonyos kivieléről. A Renault Mégane Grandtour teljes pompájában a kapuit március első napjaiban megnyitó Genfi Autószalonon fog debütálni.
febr. 22
16:43
Győzelemre szomjazik a Porsche V4-es versenymotorja (Auto Pult)
A Porsche ismét beszállt a harcba és immáron a prototípusok kategóriájában, azaz a legnagyobbak között versenyzik a Le Mans 24 órás viadalát. A hibrid szupergépek 2015-ös királya, illetve a WEC, azaz a hosszútávú európai bajnokság győztese 2016-ban is rajhoz áll, hogy ismételten elhósítsa a trófeát – íme, a legfrissebb V4-es versenymotor.
febr. 22
16:45
Variációk egy témára - új Ford S-Max és Galaxy menetpróba (Auto Pult)
Az egyterűek és buszlimuzinok szerepe az elmúlt időszakban csökkent az autózás világában, hiszen a rendületlenül feltörekvő crossoverek divatosabb megjelenésükkel és praktikus megoldásaikkal kiváló alternatívát nyújtanak a családi autók szegmensében. A gyártók persze ettől függetlenül nem mondtak le a fent említett típusokról, erre pedig a legjobb példa a Ford, ugyanis az amerikaiak tavaly…
febr. 22
17:15
Svájcban mutatkozik be az Audi új Q2 crossovere (Auto Pult)
A divatos crossover kategória a szinte minden márka kínálatában megjelent már, így a prémiumok sem hagyhatták ki az emelt hasmagasságú trendi modellek élesítését. Noha az Audi már egész tisztességes kínálattal rendelkezik ilyen téren, a német gyártó vezetősége mégis úgy érezte, érdemes tovább bővíteni: a Genfi Autószalonon mutatkozik be a legkisebb négykarikás crossover, a Q2.
febr. 22
18:45
Megkomolyodva – felfrissült a Ford Kuga (Auto Pult)
A Ford a Kuga első generációjával óriásit robbantott, azonban a második szériánál kissé elfogyott a lendület, és a modell nem volt képes olyan szinten megújulni, hogy meg tudja ismételni az előd sikerét – ráadásul a konkurens gyártók sorra dobták piacra a jobbnál jobb újdonságokat, így a Kuga szép lassan beleolvadt a mezőnybe.
febr. 22
19:21
Kicsiben nagy – Genfben debütál a frissített VW up! is (Auto Pult)
Az elmúlt időszakban meglehetősen nagy csend honolt a Volkswagen kisautóiról, a Polóról és az up! városi miniről. A Polo következő generációja még várat magára, azonban az up! felől friss szellők fújnak, ugyanis a városi mini ráncfelvarrott változata a legfrissebb hírek szerint a Genfi Autószalonon, alig másfél hét múlva debütál.
febr. 22
22:21

22:23

22:25

2016. február 23. kedd

febr. 23
8:33
Golyóálló – bemutatkozott a páncélozott Mercedes-Maybach (Auto Pult)
Kivételesen magas, VR10-es ballisztikai védelmi szinttel érkezett meg a Mercedes-Maybach S600 Guard, amely nem csak a világ egyik legkényelmesebb, de egyben a legbiztonságosabb négykerekűje is.
febr. 23
9:09
Íme, az első hivatalos fotó az új Renault Scénic-ről (Auto Pult)
A Renault Genfben nem csupán a Mégane puttonyos változatáról, de egy második nagyon fontos Mégane-alapú újdonságról is lerántja a leplet: természetesen nem másról, mint a Scénic egyterűről van szó, amely a kompakt egyterűek ősének is tekinthető, nem mellesleg pedig épp idén ünnepli 20. születésnapját.
febr. 23
9:45
A lepel lehull: ilyen a Maserati SUV-ja (Auto Pult)
Immár lassan négy éve, hogy a Maserati lerántotta a leplet SUV tanulmányáról, a Kubangról. Akkoriban egy ígéretet is tettek a gyáriak, hogy hamarosan sorozatgyártásban is elkészül a márka első hobbiterepese. Gyors fejlesztésről ugyan nem beszélhetünk, de most végre bemutatkozott a Maserati Levante névre keresztelt crossover SUV, amely végül a Genfi Autószalonon ünnepelheti majd premierjét.
febr. 23
15:27

15:29

15:31
Íme, az első hivatalos fotó az új Renault Scénic-ről (Auto Pult)
A Renault Genfben nem csupán a Mégane puttonyos változatáról, de egy második nagyon fontos Mégane-alapú újdonságról is lerántja a leplet: természetesen nem másról, mint a Scénic egyterűről van szó, amely a kompakt egyterűek ősének is tekinthető, nem mellesleg pedig épp idén ünnepli 20. születésnapját.
febr. 23
15:33
Másképp szúr – Cactus különkiadással készült Genfre a Citroën (Auto Pult)
Közeleg a Genfi Autószalon, amit mi sem jelez jobban, mint az egyre szaporodó előzetes bemutatók száma. Ezúttal a franciák újdonsága a soros, mégpedig a Citroën garázsából érkező C4 Cactus Rip Curl Edition, az igazán egyedi kompakt modell különkiadása.

Különkiadással búcsúzik a Rolls-Royce Phantom Drophead és Coupé (Auto Pult)
A Rolls-Royce reneszánsza a BMW keze alatt 2003-ban kezdődött a Phantom bemutatásával. Akkor egy új szintre emelték a luxus fogalmát, 13 év elteltével azonban ideje lassan váltani, és ezt az angolok is tudják, hiszen hamarosan érkezik az új generáció. Előtte azonban még szeretnének méltó búcsút venni a márka történetében új fejezetet nyitó négykerekűtől.
febr. 23
18:45
Genfben frissül a Bentley Mulsanne - jön a nyújtott változat is (Auto Pult)
A luxusmárkák ma beindultak, hiszen a Rolls-Royce után ezúttal a Bentley jelentett be újdonságot, melyet a Flying Spur V8 S mellett Genfben is bemutatnak majd. A szóban forgó modell pedig a Volkswagen tulajdonában lévő gyártó zászlóshajója, a Mulsanne, mely nem csak egy finom ráncfelvarrással, hanem egy új hosszított verzióval is kedveskedik a vásárlóknak.
febr. 23
21:09

21:11

2016. február 24. szerda

febr. 24
8:33
Harmincmilliárdot fektet be hazánkba a thyssenkrupp (Auto Pult)
A következő években több mint harmincmilliárd forint értékben hajt végre autóipari beruházást Magyarországon a thyssenkrupp német konszern, és ezzel közel félezer munkahelyet teremt majd. A zöldmezős beruházás eredményeképp Jászfényszarun gyárt majd kormányrendszereket és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket a thyssenkrupp - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a beruházó. A…
febr. 24
9:09
367 lóerővel érkezett meg a Mercedes-AMG C 43 Coupé (Auto Pult)
Nagy meglepetéssel ezúttal nem szolgálhatunk: már a Mercedes-Benz C-osztály kupé verziójának premierjén tudtuk, hogy a kétajtós 245 lóerős négyhengeres és 476 lóerős nyolchengeres változata közé érkezik majd egy hathengeres verzió. A kivitelezés azonban teljesen eltér a szedánban látott megoldástól.
febr. 24
13:03
Gőzerővel - itt az Audi S4 Avant, jön az új V8 TDI (Auto Pult)
Az Audi legnagyobb újdonsága Genfben a vadonatúj SUV-ja lesz, mely a legtöbb értesülés szerint Q2 néven mutatkozik majd be. A németek ugyanakkor kisebb finomságokat is tartogatnak a svájci seregszemlére. Ilyen például a tavaly leleplezett S4 kombi verziója, melyet szintén a márciusban kezdődő rendezvényen láthatunk majd először.
febr. 24
14:33
Thor kalapácsával frissül a Volvo V40 Genfben (Auto Pult)
A Volvo az új XC90-nel a teljes megújulás útjára lépett nemrég, aminek következő nagy lépése az S90 és a V90 leleplezése volt. Ezúttal ugyan inkább csak egy tyúklépéssel, de ismét előreléptek a svédek, méghozzá a V40 frissítésével, melyet élőben először a Genfi Autószalonon láthatunk majd.
febr. 24
15:27
Konnektoros és tisztán elektromos verzióban is jön a Hyundai Ioniq (Auto Pult)
Ahogyan arról már beszámoltunk, Genfben mutatkozik be a Hyundai vadonatúj dedikált hibridje, az Ioniq. Arról azonban eddig nem esett szó, hogy a dél-koreai márka rögtön elhozza az újdonság konnektorról tölthető, és teljesen elektromos változatát is a svájci seregszemlére, melyekről most meg is osztottak velünk egy képet a gyáriak.

17:17

17:19

17:21

17:23
Thor kalapácsával frissül a Volvo V40 Genfben (Auto Pult)
A Volvo az új XC90-nel a teljes megújulás útjára lépett nemrég, aminek következő nagy lépése az S90 és a V90 leleplezése volt. Ezúttal ugyan inkább csak egy tyúklépéssel, de ismét előreléptek a svédek, méghozzá a V40 frissítésével, melyet élőben először a Genfi Autószalonon láthatunk majd.
febr. 24
17:51
Matek – Nissan Leaf 30 kWh teszt (Auto Pult)
Megérkezett szerkesztőségünkhöz az Autó Pult történelmének első zöld rendszámos autója, ami ráadásul nem egy sokak olvasatában ’csalós’ zöldrendszámos konnektoros hibrid, mely inkább csak papíron képes néhány elektromos kilométer megtételére (pontosabban a beígért értékek felére, tojáshéjjal a lábunk alatt, 20 fokban, sík terepen), hanem egy, a zöld rendszámra valóban rászolgáló tisztán elektromos…

2016. február 25. csütörtök

febr. 25
10:03

13:39
Észrevétlen fejlődés - Genfben frissül az Alfa Romeo Giulietta (Auto Pult)
Az Alfa Romeo tavaly ugyan bemutatta nagy reménységét, a Giuliát, azóta csak húzzák-halasztják a bevezetést – a hétköznapi változatot még nem is láthattuk, de egyes hírek szerint az olaszok talán elhozzák majd Genfbe. Ugyanez igaz a többi beígért újdonságra is, melyeket most a Giulietta frissítésével próbálnak feledtetni valamelyest.
febr. 25
14:15
Újabb Fordok csatlakoznak a Vignale családhoz Genfben (Auto Pult)
Hosszú évekkel ezelőtt találkozhattunk először a VIgnale névvel a Ford háza táján, azonban sokáig csupán koncepcióként láthattuk az amerikaiak prémium törekvéseinek hírvivőjét. A Mondeo európai bemutatkozása után nem sokkal azonban végre sorozatgyártásban is elérhetővé vált a középkategóriáshoz a „luxusfelszereltség”, és Genfben újabb modellek öröklik majd meg a hangzatos Vignale nevet.
febr. 25
15:09
Izgalmas AMG kiegészítőket kapott a Mercedes A-osztály (Auto Pult)
Ha a felfrissült Mercedes-Benz A 45 AMG 381 lóerős teljesítményét nem fizetnénk meg, de megjelenésben hasonló izgalmakat várnánk, ezúttal van megoldás. Az AMG csomaggal felszerelt hétköznapi A-osztályokhoz érkeztek új kiegészítők, amikkel csavarhatunk még egyet a prémium kompakt megjelenésén.
febr. 25
16:03
Kevésbé megbízhatóak az autók, mint tavaly? (Auto Pult)
Befutott a JD Power 2016-os Jármű-megbízhatósági tanulmánya, amely érdekes eredménnyel szolgált: a tavalyi felméréshez képest kevésbé megbízhatóak az autók. Az éllovasok listája azonban nem változott, az élen a Lexust, mögötte pedig a Porschét köszönthetjük.
febr. 25
22:57

22:59

23:01
Észrevétlen fejlődés - Genfben frissül az Alfa Romeo Giulietta (Auto Pult)
Az Alfa Romeo tavaly ugyan bemutatta nagy reménységét, a Giuliát, azóta csak húzzák-halasztják a bevezetést – a hétköznapi változatot még nem is láthattuk, de egyes hírek szerint az olaszok talán elhozzák majd Genfbe. Ugyanez igaz a többi beígért újdonságra is, melyeket most a Giulietta frissítésével próbálnak feledtetni valamelyest.
febr. 25
23:03
Kevésbé megbízhatóak az autók, mint tavaly? (Auto Pult)
Befutott a JD Power 2016-os Jármű-megbízhatósági tanulmánya, amely érdekes eredménnyel szolgált: a tavalyi felméréshez képest kevésbé megbízhatóak az autók. Az éllovasok listája azonban nem változott, az élen a Lexust, mögötte pedig a Porschét köszönthetjük.

2016. február 26. péntek

febr. 26
8:51
Nem készül kabrió változat a BMW M2-ből (Auto Pult)
Ziccernek tűnik, de ezúttal is kihagyja a BMW: a 2-es sorozat nyitott verziójából nem készít kabrió modellt. A jó ár-érték arányú sportmodell marad a kupé M2, aki pedig nagyteljesítményű kabrióra vágyik, annak az M4-re kell spórolnia.
febr. 26
9:09
A múltba nézve nyit új fejezetet az Aston Martin – itt a DB11 (Auto Pult)
Hamarosan új fejezet kezdődik az Aston Martin történelmében. Az 1913-ban alapított gyártót nemrégiben szárnyai alá vette a Mercedes-Benz, az együttműködés első gyümölcse pedig DB11 néven hamarosan bemutatkozik. Hivatalos ízelítő videón már szinte leplezetlenül láthatjuk is.
febr. 26
11:51
402 lóerős elektromos sportautót prezentál Genfben a DS (Auto Pult)
A PSA prémiummárkája, a DS egy letaglózó elektromos sportautókoncepcióról rántotta le a leplet, amit a jövő héten megnyitó Genfi Autószalonon máris megcsodálhat a nagyközönség.
febr. 26
16:21
A látszat néha csal - DS 4 Crossback BlueHDI 120 teszt (Auto Pult)
Egy új márkát útjára indítani bizony nehéz feladat, még akkor is, ha az alapok már rendelkezésre állnak. A PSA konszern mégis belevágott, és az eddig Citroën név alatt futó DS modelleknek saját emblémát és arculatot kreált a tavalyi évben – persze a különcséggel már azelőtt sem volt gond. Az első fizikai megtestesülése ennek a szétválásnak a DS 5 frissítése volt, de azóta már megérkezett az új DS…
febr. 26
23:51
Nem készül kabrió változat a BMW M2-ből (Auto Pult)
Ziccernek tűnik, de ezúttal is kihagyja a BMW: a 2-es sorozat nyitott verziójából nem készít kabrió modellt. A jó ár-érték arányú sportmodell marad a kupé M2, aki pedig nagyteljesítményű kabrióra vágyik, annak az M4-re kell spórolnia.
febr. 26
23:53

Keresés