Hazánkban próbálhattunk a kompakt Mercedesek krémjét, na meg a 381 lóerős AMG-ket a Hungaroringen, majd bepillanthattunk a kecskeméti gyárba is, ahol készülnek.
Újabb taggal bővült a Volkswagen I.D tanulmányautóinak száma. A Crozz egy városi terepjáró, egy divat crossover - kupés, de inkább szedános tetőívvel, meg persze önvezető tudással.
Az Opel és a PSA konszern összefonódása nem csak anyagilag, de modellek terén is egyre szorosabb: a 2008-as alapokon elkészült Crossland X után most bemutatkozott a 3008-as alapjain elkészült Grandland X kompakt SUV. Ezzel háromtagúvá bővült a márka „nagylábú” modelljeinek kínálata, igaz, a középen lévő Mokka X még mindig kiemelkedik közülük.
A Sanghaji Autószalonon a Lexus az NX modellfrissítésével rázza fel a hangulatot. A három éve bemutatkozott kompakt SUV még egészen frissnek tekinthető, így leginkább a részletekben merültek el a tervezők az átalakítás során.
Az Audi SUV palettája most sem nevezhető szűkösnek, és a gyáriak az utóbbi időkben még nagyobb hangsúlyt fektettek az emelt hasmagasságú modellek fejlesztésére – ezt pedig kiválóan mutatja, hogy manapság szinte csak ilyen jellegű tanulmányokat mutatnak be, legutóbb például a Q8 képében. Sanghajra is egy crossoverrel készültek a négykarikások, amely ezúttal valamivel kisebb méreteket, még modernebb…
A Citroën Aircross tanulmány két éve mutatkozott be, és a franciák már akkor megígérték, hogy érkezik a szériagyártású változat is. Azóta vártuk hát a gyáriak méretes SUV-ját, amely most a Sanghaji Autószalonon bemutatkozott. A modellben a DS 7 Crossback nem prémium testvérét köszönthetjük, ennek megfelelően pedig 300 lóerős konnektoros hibrid hajtáslánc is elérhető lesz hozzá.
A Škoda, valamint a Volkswagen konszern többi márkája is crossover/SUV offenzívába kezd, amelyet a közös platformra épülő Tiguan/Kodiaq/Ateca trióval már meg is kezdtek. Ez azonban csak az első lépés: a cseh márka a Yeti utódjával kisebb testvért készít, utána pedig érkezik a Kodiaq kupés kiadása, amelyet a Sanghaji Autószalonon bemutatkozott Vision E tanulmány szemléltet.
Különös, ugyanakkor a márkától nem szokatlan megoldással érkezett a Citroën legújabb SUV-ja. A C5 Aircross a Cactus vonalait viszi tovább, akárcsak a C3, de jól áll neki.
Mindenki azt hitte, hogy a legutóbbi rész valóban az utolsó lesz, de a készítők csavartak az egész sztorin még egyet, és Paul Walker szép búcsúztatása után elkészítették a nyolcadik részt is a Halálos Iramban filmsorozatból. Sokadik bőr már ez, amit lehúznak a mára már kultikussá vált csapatról, ám úgy tűnik, hogy ezúttal minden eddiginél jobban megérte, ugyanis a film elképesztő rekordokat dönt a…
Talán még emlékeznek a Qoros kínai autómárkára. A néhány éve nagy port kavart új alapítású vállalat tulajdonképpen európai fejlesztőket szipolyozott fel, hogy európai minőségű autókat készítsenek Kínában, kedvezőbb árakon. Most pedig olyan nagy dobásra készülnek, hogy ahhoz a hiperautókat készítő Koenigseggre volt szükség.
Már tudtuk előre, és ettől csak még jobban vártuk. Megérett a Mercedes-Benz zászlóshajója egy ráncfelvarrásra, a márka pedig nem is késlekedett a modellfrissítéssel. Az S-osztály átrajzolása azonban túlmutat önmagán: új fejezetet nyit a márka történelmében. Hogy miért? Nézzünk csak be a motortérbe!
Az Opel és a PSA konszern összefonódása nem csak anyagilag, de modellek terén is egyre szorosabb: a 2008-as alapokon elkészült Crossland X után most bemutatkozott a 3008-as alapjain elkészült Grandland X kompakt SUV. Ezzel háromtagúvá bővült a márka „nagylábú” modelljeinek kínálata, igaz, a középen lévő Mokka X még mindig kiemelkedik közülük.
Az Audi SUV palettája most sem nevezhető szűkösnek, és a gyáriak az utóbbi időkben még nagyobb hangsúlyt fektettek az emelt hasmagasságú modellek fejlesztésére – ezt pedig kiválóan mutatja, hogy manapság szinte csak ilyen jellegű tanulmányokat mutatnak be, legutóbb például a Q8 képében. Sanghajra is egy crossoverrel készültek a négykarikások, amely ezúttal valamivel kisebb méreteket, még modernebb…
A Sanghaji Autószalonon a Lexus az NX modellfrissítésével rázza fel a hangulatot. A három éve bemutatkozott kompakt SUV még egészen frissnek tekinthető, így leginkább a részletekben merültek el a tervezők az átalakítás során.
A Citroën Aircross tanulmány két éve mutatkozott be, és a franciák már akkor megígérték, hogy érkezik a szériagyártású változat is. Azóta vártuk hát a gyáriak méretes SUV-ját, amely most a Sanghaji Autószalonon bemutatkozott. A modellben a DS 7 Crossback nem prémium testvérét köszönthetjük, ennek megfelelően pedig 300 lóerős konnektoros hibrid hajtáslánc is elérhető lesz hozzá.
A Škoda, valamint a Volkswagen konszern többi márkája is crossover/SUV offenzívába kezd, amelyet a közös platformra épülő Tiguan/Kodiaq/Ateca trióval már meg is kezdtek. Ez azonban csak az első lépés: a cseh márka a Yeti utódjával kisebb testvért készít, utána pedig érkezik a Kodiaq kupés kiadása, amelyet a Sanghaji Autószalonon bemutatkozott Vision E tanulmány szemléltet.
Már sejtettük az érkezését, de a BMW immár hivatalosan is megerősítette, hogy piacra lép a korlátozott darabszámban készülő BMW M4 CS, amely az egyébként sem túl ‘puhány’ M4 Coupé radikálisabb, versenypályás használatra alkalmasabb változata. Az újdonság persze nem annyira radikális és exkluzív, mint a még ritkább, korábban bejelentett M4 GTS, cserébe viszont a 460 lóerős CS az 500 lóerős GTS-nél…

A Volvo az elmúlt években nagyon magára talált: mióta a kínaiak megvásárolták a svédek büszkeségét, magához képest valósággal szárnyal a gyártó, rekordot rekordra halmoz, és bár eleinte sokan féltek attól, hogy a kínai befektetőkkel rosszul jár a márka, végül nem így lett, és az új tulajdonos előzetes ígéretének megfelelően a fejlesztés szerencsére a Volvo kezében maradt, így szó sincs holmi kínai…
Az országban több helyen havazik, így a rendőrség felfüggesztette a Speedmarathont. Az útviszonyok miatt mindenki vigyázzon, nulla fok körüli hőmérséklet is elfordulhat.
A Mercedes-Benz kompakt palettáját nemrég próbálhattuk végig hazánk útjain, és a csillagosok képviselői már akkor megígérték nekünk, hogy a jelenleg öttagú család a jövőben további három modellel bővül majd. Egyelőre azonban csak az egyik újdonság kilétét fedték fel nekünk, méghozzá az A-osztály szedán változatának képében. A sorozatgyártású változatra ugyan még várnunk kell, de az azt előrevetítő…

Emelkedik a gázolaj ára pénteken, a benziné nem változik. Ezzel nagyjából egy árba kerül a 95-ös benzinnel, igaz, egy hangyányit az még így is drágább.
Agresszív, de egyszerű formákat mutat legújabb tanulmányautóján a Mercerdes. A CLA-hoz nagyon hasonló, de normális szedánként érkezhet az A-osztály következő generációja.
Hazánkban még mindig sokan néznek furcsa tekintettel, ha megemlítjük az Isuzu nevet: a japán márkának csupán egyetlen modellje elérhető hazánkban, és az is egy pickup, így nem csoda, hogy a laikusok sokszor nem tudják hová tenni. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a gyártó kizárólag tehergépjárművekkel foglalkozik. A kategóriában jártasok persze rögtön tudják, mivel van dolguk: a D-Max…
Már régóta folynak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a kínai befektető(k) kezében lévő Volvo rövidesen egy teljesen elektromos modellel készül előrukkolni, ami érthető lépés lenne a svéd márka részéről, hiszen a prémium konkurensek szinte kivétel nélkül büszkélkedhetnek elektromos típussal/típusokkal.
Sajnos továbbra sem szakad meg a drágulás a hazai benzinkutakon: az elmúlt hetek jelentős áremeléseit követően a MOL ma bejelentette, hogy most péntektől, vagyis április 21-től ismét áremelésre számíthatunk: ezúttal a benzin ára nem változik, vagyis csak a gázolaj lesz drágább, mégpedig literenként 2 forinttal.