A Peugeot Rifter tegnap mutatkozott be, és némileg meglepő módon – ugyanis a Peugeot palettáján eddig még a crossoverekhez sem volt elérhető ilyen lehetőség – egy összkerékhajtású verziót is kapott az autó. Ennek örömére az oroszlános márka rögtön elkészített egy izgalmas koncepciót is, amely ezt az újdonságot kívánja hirdetni, és nem mellesleg kifejezetten vagányra sikeredett.

Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a prémiumok szegmensében a jól ismert német hármas uralkodik Európában. Összességében mindez igaz is, azonban kategóriákra lebontva már lehetnek érdekességek. Ilyen például az is, hogy az elektromos Tesla Model S az öreg kontinensen maga mögé utasította az BMW 7-es és Mercedes-Benz S-osztály párosát a 2017-es eladások tekintetében.

A Seat nemrég jelentette be, hogy modelljeinek legvadabb változata a jövőben már nem utónévként viseli majd a Cupra nevet, hanem saját márkanév alatt mutatkoznak majd be ezek a változatok. Most végre eljött az idő: a spanyolok lerántották a leplet az első hivatalos Cupra modellről, méghozzá az Ateca régóta ígért megvadított változatának képében – de az első versenyautójukat, egy Ibiza…

A korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem GTO lesz a Ferrari 488 hardcore változatának neve, hanem Pista. Lássuk, miért is lesz ő az igazi erős Pista.
A Toyota még 2014-ben mutatta be az aprócska Aygo második generációját, és bár a vagány városi mini formái még ma is frissnek hatnak, a japánok természetesen nem hagyhatták el a modellciklus felénél esedékes frissítést, ráadásul ennek kapcsán a márka legfrissebb formanyelvéhez igazították a paletta legkisebb tagját is.

A kínai, vagy más néven holdújév nemrég kezdődött el, és a távol-keleti országban ez az esztendő a kutya éve lesz. Ennek örömére a Land Rover úgy döntött, hogy kutyás tartozékokkal kedveskedik az állatbarát tulajdonosok számára, melyek könnyebbé és biztonságosabbá teszik négylábú barátaink számára az utazást – és ha ez nem lenne elég, a Barbourral közösen néhány csinos kiegészítőt is megalkottak.

Már korábban is pletykáltak róla, hogy a BMW M részlege egy izgalmas koncepcióval készül a Genfi Autószalonra, azonban eddig csak találgatásokkal találkozhattunk. Most egy jól értesült forrás már szinte biztosra veszi, hogy a bajorok a hamarosan bemutatkozó 8-as sorozat négyajtós, Gran Coupé változatát viszik majd el tanulmányként, méghozzá rögtön M köntösben.

Enyhén, már-már láthatatlanul frissült az Infiniti Q50, de a lényegen ez nem sokat változtat: a prémium japán középkategóriás szedán kiváló ár-érték aránnyal, pazar összeszerelési minőséggel és egészen potens hajtásláncokkal sorakozik fel a rajtvonalra. Köztük a 364 lóerős, összkerékhajtású hibriddel, amiben nem igazán van kivetnivaló.
Alig telt el néhány nap mióta a Porsche bemutatta a jelenleg futó 911-es legújabb, és egyben utolsó frissített változatát a GT3 RS képében, a németek máris megosztottak velünk néhány hivatalos fotót és információt a még idén bemutatkozó vadonatúj generációról – persze mielőtt bárki megörülne, csak egy alaposan álcázott prototípusról van szó.

Nem szokatlan, hogy az autógyártók néha más termékek felé is elkalandoznak. Ezt tette most a Land Rover is, ugyanis a Bullit Group vállalattal közösen piacra dobtak egy okostelefont, amely mindennel fel van vértezve, amire csak szükség lehet az angol márka vásárlóinak – ráadásul akárcsak a gyártó négykerekűi, a mobil is strapabíró lett.

Amit lehet, azt megünnepelnek a BMW sportrészlegénél. Nem csak megemlékezéssel, egyedi modellekkel, most épp az M4 kabrióból készült limitált kiadás, fergeteges színekkel.
Szolid külsőt öltött a Volvo XC60 csúcsgépe, a 407 lóerős T8, amely nem csak teljesítményével vett le minket a lábunkról. Lássuk, mit ad nekünk bő 25 millióért.
Készül a 3-as BMW legújabb generációja, a G20-ként emlegetett modellt most álcázva fotózták. A formán van több kivehető részlet és egy erősen ismerős első lámpa, ami nem BMW-s.
A hazai autóipari szoftvereket, főként navigációs rendszereket fejlesztő NNG új területen nyit fejlesztőközpontot. Sanghajban 50 fővel indul el a fejlesztés.
Előszeretettel használják kémfilmekben a BMW termékeit a hollywoodi rendezők. A következő film, amelyben főszerepet kap egy bajor luxusautó, a Jennifer Lawrence nevével fémjelzett Vörös veréb lesz.
Black Edition névre keresztelte az Opel azt a csomagot, amelyet a Corsa, Astra, és a Mokka X is megkap. Mutatjuk, hogy miben is lesz különc ez a triumvirátus.
Jövőbe tekintő technikai előadássorozatot tartott a Mazda, amely során a következő 3-as és a Skyactiv-X motor prototípusát is próbára tettük. Ígéretes a jövő a japán gyártónál!
Sokakat megfogott már a szamurájok korszakának romantikája. A téma meghódította többek között a mozivásznakat és a regények lapjait, most pedig a tuning műfaját is elérte. A Vilner fantasztikus Lancert épített a japán történelemből merítve!
Ha nem tudod, mi az az Aspark Owl, egyelőre nem vesztettél semmit, de legyél résen. Ugyanis elég egy pillantás ahhoz, hogy el is tűnjön a helyszínről, kevesebb mint 2 másodperc alatt van 100-on.
Egy brazil autósnak elege lett. Folyamatosan a párhuzamos parkolások fogságába került, mígnem kifejlesztett egy frappáns módszert. Ez az összes autóba berakható utólag is.
Az Audi tavaly az új A8-assal kezdett bele nagy megújulásába, aminek éppen ideje volt már. Azóta már az A7 legújabb generációja is bemutatkozott, és Genfben végre leleplezik a vadonatúj A6-ost is a németek, amit további újdonságok követnek majd még idén. A várva várt felső-középkategóriás modellről már egy ízelítő videót is megmutattak nekünk a négykarikások – igaz, ebből túl sok egyelőre még nem…

Bevallom őszintén, én még továbbra sem tudom beleképzelni a Kia fényszórók közötti hűtőrácsaiba, a tigrisek nóziját. Ám igazából ez teljesen lényegtelen, hiszen, ami igazán számít az az, hogy remek kisautó a Stonic!
Tovább terjeszkedik itthon a Continental. Ezúttal Kelet-Magyarországon létesít egy 7000 négyzetméteres telephelyet, amelynek beruházása a 100 millió eurót is meghaladhatja.
Az mára teljesen egyértelművé vált, hogy a belső égésű erőforrások jövője megpecsételődött, azonban az még nagyon messzinek tűnik, hogy teljesen kivesszenek ezek az egységek a piacról. Talán éppen ezért volt annyira meghökkentő a Volvo vezetőjének nyilatkozata az új V60 bemutatója alkalmával, miszerint a svéd márka soha többet nem fejleszt majd új benzines és dízelmotorokat. Elsőre ez nagyon…
A Toyota a világ legnagyobb autógyártói közé tartozik, így nem csoda, hogy tesztelés terén is hatalmas kapacitásokra van szüksége. Éppen ezért japán források szerint egy hatalmas központot szeretnének létrehozni hazájukban, ami minden igényt képes lesz kielégíteni, ami csak felmerülhet egy négykerekű tesztelése kapcsán. Eddig még semmi különös nincs a történetben, azonban egyes hírek szerint a…

Rendszeres olvasóink már megszokhatták, hogy a különböző tuningcégek munkáival csak a legritkább esetekben foglalkozunk oldalunkon, de sokan bizonyára azt is tudják, hogy az Alpinát miért tekintjük „kivételnek” ezek alól, így ezzel most nem foglalkoznék – de ide kattintva megtudhatják. Ellenben a német csapat által most bemutatott vadonatúj XD3-mal annál inkább, hiszen a mérnökök ezúttal is egy…

Kezdik magukra erőszakolni a funky életérzést a Volkswagennél, amire jó példa a nemrég megjelent T-Roc. Túlzásba azért nem estek, de majd most. Még a tetejétől is megszabadulnak!