Max Verstappen szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzésén. A holland versenyző 25 ezreddel előzte meg Valtteri Bottast, míg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a 3. helyről rajtolhat.
Valtteri Bottas szerint azért maradtak alul Max Verstappennel és a Red Bull-lal szemben a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzésén, mert a Mercedes autója nem tudta optimálisan működtetni a lágy keverékű abroncsokat.
Az Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzésén rajtelsőséget szerző Max Verstappent méltatta a Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner. A szakember azt mondja, a holland pilóta mindig képes meglepni őt!
A múlt heti Szahíri Nagydíjat Covid-fertőzés miatt kihagyni kényszerülő Lewis Hamilton saját bevallása szerint még nem épült fel teljesen a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjra.
Harmadik alkalommal rajtolhat a pole pozícióból a Red Bull Forma-1-es csapatának versenyzője, Max Verstappen. A holland pilóta azt reméli, jó kis csatát vívhat majd a Mercedesekkel vasárnap.
Sebastian Vettel alig várja, hogy az F1-es Abu Dhabi Nagydíjjal véget érjen az idei szezon és ezzel a 2020-as szenvedése is a Ferrarival – a német pilóta már előre örül, hogy vasárnap végre fellélegezhet.
Azok után, hogy a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj időmérésének első etapjából harmadikként jutott tovább, a kvalifikációt követően csalódottan nyilatkozott Charles Leclerc.
George Russell múlt héten a Mercedesszel a második helyen végzett az időmérőn, az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon azonban csak a 18. rajtpozíciót szerezte meg.
Nem sikerült a jó szereplés a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén a Renault csapatának: sem Daniel Ricciardo, sem Esteban Ocon nem jutott be a top 10-be, pedig a konstruktőri 3. helyezés eléréséhez fontos lenne a jó eredmény a szezonzárón.
Nem csak a tömegközlekedést, gyakran a teljes járműforgalmat is akadályozzák, a szabályosan közlekedőket pedig jogosan bosszantják azok az autóvezetők, akik
Alexander Albon, a Red Bull F1-es versenyzője úgy érzi, idei legjobb időmérőjét teljesítette a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon – reméli, hogy a verseny is hasonlóan pozitív lesz számára.
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff leszögezte, biztos, hogy 2021-ben is Valtteri Bottas ül majd a német istálló egyik versenyautójában.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy gondolja, az Abu Dhabi Nagydíj versenyén stratégiai előnyben lesznek a pole pozícióból induló Max Verstappennel szemben.
Remek időmérőt tudhat maga mögött a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjon a McLaren csapata, miután a szombati kvalifikáción Lando Norris a negyedik, Carlos Sainz pedig a hatodik helyet szerezte meg.
Fernando Alonso a 2005-ös világbajnokságot megnyerő autójával, a Renault R25-tel bemutatózott a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj pénteki és szombati napján. A spanyol pilóta szerint a promóciós esemény megmutatta, hogy mi hiányzik a mai F1-ből.
Utolsó versenyét futja vasárnap délután a Ferrari versenyzőjeként a Forma-1-ben Sebastian Vettel. A német versenyző hat szezon után távozik az olasz istállótól, mellyel nem sikerült elérnie a hőn áhított célt, a világbajnoki címet.
Charles Leclerc, a Ferrari F1-es versenyzője elárulta, miért volt fontos számára, hogy Sebastian Vettel utolsó, csapatnál töltött versenyén sisakjával tisztelegjen a német előtt.
Alexander Albon úgy gondolja, hogy a vasárnapi Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj futamán eleget bizonyított ahhoz, hogy a Red Bull bizalmat szavazzon neki 2021-re, és jövőre is a csapat egyik autóját vezethesse.
Azzal, hogy az Abu Dhabi Nagydíjjal befejeződött a Forma-1 2020-as szezonja, Daniil Kvyat „szabadon igazolhatóvá vált”, azt azonban elárulta, sajnálatosnak tartja, hogy az AlphaTauri még nem döntött a jövőjéről.
Nincs büntetés Carlos Sainz bokszutcai lassítását követően, így a spanyol megtarthatta a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjon elért eredményét, a McLaren pedig hivatalosan is a konstruktőri tabella harmadik helyén zárta a 2020-as szezont.
Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője sajnálja, hogy egyetlen pontot sem sikerült a csapat számára szerezniük a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon, miután csak a 13. és 14. pozíciókban fejezték be a versenyt.
A Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjat megnyerő Max Verstappen attól félt, hogy a gumik felől érkező vibráció következtében megismétlődik az imolai eset, amikor defektet kapott.
A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után sisakot cserélt egymással a Ferrari két versenyzője, Charles Leclerc és Sebastian Vettel. Utóbbi pilóta elhagyja az istállót, jövőre már az Aston Martin színeiben áll rajthoz a Forma-1-ben.
A legfrissebb hírek szerint a Red Bull Forma-1-es csapata úgy döntött, Sergio Pereznek szavaz bizalmat a 2021-es szezonra – a Sky Sports F1 értesülései szerint a bejelentésre már ezen a héten sor kerülhet.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elismerően nyilatkozott a Red Bull Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjon nyújtott teljesítményéről – és saját versenyzőiről is.
Nem magyarázat a Mercedes hétvégi lemaradására az, hogy visszafogottabb módon használták V6-os erőforrásaikat a szezonzárón – ezt mondja a német istálló pályaműveletekért felelős vezetője, Andrew Shovlin.
Karácsonyig szeretné aláírni új szerződését a Mercedes Forma-1-es csapatával Lewis Hamilton. Az egyeztetések koronavírus-fertőzése miatt egy kicsit megcsúsztak, a célok azonban nem változtak: közös utakon akarják folytatni.
Jól haladnak az egyeztetések a Hondával és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) motorkérdésben – ezt mondta a Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner azzal kapcsolatban, hogy milyen motorokkal folytathatják királykategóriás szereplésüket 2022-től.
A vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon győztes Max Verstappen azt reméli, csapata, a Red Bull tanult a 2020-as év hibáiból, és jövőre egy jóval erősebb autóval vághatnak neki a Forma-1-es világbajnokságnak.
A Porsche minden fronton igyekszik méltó résztvevővel ringbe szállni, azaz a 911-es széria esetében úgy az utakon, min ahogy a versenypályákon is. A modellcsalád régóta elengedhetetlen részét képezi az autóversenyzésnek, s ez ismét szép és markáns példával, a GT3 Cup életre hívásával mutatja meg a zuffenhauseni gyártó.
A Peugeot egy 272 lóerős villanymotorral készül a 2022-es WEC-szériára, így többek között a Le Mans-i futamra is. Persze így még nem kerek a szövegkörnyezetből kiragadott mondat: az elektromos hajtás a V6-os benzines mellé társul, vagyis egy hibrid versenyautóról beszélhetünk.