Vízszivattyúzáshoz, leszakadt faágak eltávolításához riasztották a legtöbbször a tűzoltókat a csütörtök délelőtti zivatar nyomán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A miniszterelnök mielőtt konfliktust vállal nemzetközi téren, beazonosítja, mi a magyarok érdeke. Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, a filozófiája katonai természetű: a jó katona nem azok ellen harcol, akikkel szemben áll, hanem azokért, akik mögötte vannak.
Bármely cselekvőképes magyar állampolgár választójogát elvonhatóvá tenné a kormány arra hivatkozva, hogy nem érti elég pontosan a politika kérdéseit, vagy nem képes racionális döntéseket hozni - írta Verdes Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa egy, a parlament előtt lévő kormánypárti javaslatra hivatkozva.
Hét év három hónap fegyházbüntetésre ítélte az Egri Törvényszék csütörtökön Wappler Lászlót, mert a bíróság szerint a férfi bűnsegédként részt vett a Balaton királyaként emlegetett Szlávy Bulcsú 1997-ben történt meggyilkolásában.
Hagyó Miklós szerint a BKV Zrt. egykori jogi igazgatója korábbi tanúvallomásában a kihallgatói iránti megfelelési kényszer miatt tett rá és vádlott-társaira terhelő vallomást - állította az egykori szocialista főpolgármester-helyettes a Kecskeméti Törvényszéken ellene és 14 társa ellen folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán.
A legfrissebb adatok szerint Európában folyamatosan emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja - hívta fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Minisztérium. Mint írták: "15 éve Magyarország leginkább kárhoztatott gyomnövénye" a parlagfű.
Júliustól tervezi bevezetni a kormány a reklámadót - mondta a miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. Orbán Viktor nagy vitára számít az ügyben a parlamentben, és megerősítette, hogy a reklámszövetséggel Lázár János államtitkár egyeztet.
Nagy siker, de közös siker, hogy az Európai Bizottság szerdán javaslatot tett a magyarországi túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére - mondta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője. A képviseletvezető egy budapesti sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy nincs értelme olyan beállításban vizsgálni a szerdai bejelentést, hogy Brüsszelnek vagy a magyar kormánynak volt-e…
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított egy Barack Obama elnöknek címzett újabb levél ügyében, amely a gyanú szerint ricint tartalmazhat - közölte csütörtökön az amerikai sajtó hivatalos forrásokra hivatkozva.
A jelenlegi enyhítési ciklusban 3,50 százalékig is csökkenhet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata anélkül, hogy a forintárfolyam megsínylené - vélekedtek új, felülvizsgált előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Schmitt Pál kijelentette: az elkövetkező időszakban - mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyetlen magyar tagjának - továbbra is a magyar sport szolgálata áll sportdiplomáciai munkája középpontjában.
Elutasította Demján Sándor építőipari cégének, az Arcadom Zrt-nek Tarjányi Péterék cégével szembeni keresetét és kártérítési igényét első fokon a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma.
Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének júniusi ülésén napirendi téma lesz az, hogy elrendeljék-e a Magyarország elleni monitoring eljárást, a parlamenti közgyűlés házbizottsága ugyanis a monitoring bizottsággal szemben ellenzi ilyen eljárás megindítását - közölte csütörtökön az MTI érdeklődésére a strasbourgi székhelyű ET sajtószolgálata.
Magyarország válaszolt arra a három adminisztratív levélre, amelyet csaknem egy hónappal ezelőtt küldött Budapestre az Európai Bizottság az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos vitatott rendelkezések tisztázása érdekében - erősítette meg csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője.
A 2014-es kormányváltást követően az első kormányzati döntések egyike lesz, hogy három helyett kilenc hónapra emelik a munkanélküli-segély folyósításának időtartamát - jelentette ki az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője csütörtöki székesfehérvári nagygyűlésén.
Formai és tartalmi kifogásai is vannak a Margitsziget fővárosi igazgatás alá helyezése ellen a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnökségének - közölte Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke.
Európáról szóló híreket sugároz a magyar nézők számára, idehaza nem megszokott módon az Euronews magyar nyelvű hírcsatornája, amely csütörtökön kezdte meg sugárzását az országban - mondta a csatorna igazgatója az indulás napján az MTI-nek.
Az eurozóna fejlettségi szintjének legalább 90 százalékát el kell érnie Magyarországnak ahhoz, hogy megfontolhassa a csatlakozást - mondta a miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. Orbán Viktor beszélt a kormány három évéről is.
Nyílt levélben fordult az emberierőforrás-miniszterhez a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói önkormányzata: az intézményt érintő hallgatói normatíva csökkenésére és az ebből adódó problémákra, a csökkenő ösztöndíjakra hívják fel a figyelmet.
További rezsicsökkentést tervez ősszel a kormány és már júliustól bevezetné a reklámadót - mondta a miniszterelnök az InfoRádióban. Aláírta a végleges szerződést a növekedési hitelprogramról a kereskedelmi pénzintézetekkel a jegybank. Az Akadémiától két állásfoglalást a főpolgármester, aki újratárgyalná, hogy utcát akarnak elnevezni Tormay Cécile írónőről.
A személyenkénti cigarettafogyasztás Magyarországon duplája a világátlagnak, vagyis fejenként meghaladja az évi háromezer szálat - hívta fel a figyelmet a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) a pénteki dohányzásmentes világnap alkalmából.
A 2014-es kormányváltást követően az első kormányzati döntések egyike lesz, hogy három helyett kilenc hónapra emelik a munkanélküli segély folyósításának időtartamát - jelentette ki az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője csütörtöki székesfehérvári nagygyűlésén.
Tragédiaként vonul majd be a történelemkönyvekbe a második Orbán-kormány, a Fidesz ugyanis a kétharmados felhatalmazás birtokában eljátszotta a történelmi esélyt, hogy rendbe rakja a dolgokat – ezt Kéri László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Európai Néppárt feladata az, hogy rendre utasítsa Orbán Viktort – véli a Die Welt. A konzervatív német napilap szerint a brüsszeli szankciós fenyegetések mellett a párbeszédre is szükség van, hogy a jobboldali magyar kormány megértse, saját pártcsaládjában sem fogadják el, hogy a demokráciából önkényuralmat építsenek. Magyarország és Európa viszonyával foglalkozik mai írásában a svájci Neue…
A szíriai erők a jövőben válaszolni fognak minden esetleges izraeli légicsapásra - mondta csütörtök este Bassár el-Asszad elnök. A Szíriával szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet tévécsatornájának adott interjúban Asszad hangoztatta, hogy minden csapásra hasonlóval válaszol országa. A válasz jellege a támadás körülményeitől és időzítésétől függ – tette hozzá.