Még múlt héten lemondott Trócsányi László igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, Hajas Barnabás, "figyelemmel arra, hogy a józsefvárosi tűcsereprogrammal kapcsolatban felmerült személyes érintettsége" - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) hétfőn az MTI-vel.
Kétszáz mázsa akácot vágtak ki fatolvajok Csongrád-Nagyréten, az elkövetőket tetten érték a rendőrök – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Stratégiai kormányzati döntések várhatóak az önkormányzati választások után - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos viszont cáfolta azokat az ellenzéki aggodalmakat, mely szerint október 12-e után jön a "feketeleves". Arról is beszélt, hogy mintegy százezer aktivistával mozgósítja szavazóit a kormányzószövetség a most vasárnapi önkormányzati választás…
Az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IBU) nevű szélsőséges csoport vezetője, Uszman Gozi bejelentette, hogy szervezete csatlakozott az Iszlám Államhoz (IÁ) - közölte az üzbég rendfenntartó erőkhöz tartozó forrás hétfőn.
Motorbalesetben elhunyt vasárnap Andrea de Cesaris korábbi Forma-1-es pilóta, aki 1980 és 1994 között 208 nagydíjon állt rajthoz, de egyszer sem győzött - ez a leghosszabb nyeretlenségi sorozat az F1-ben.
Lezuhant egy férfi egy építkezési területen álló lakóházról a főváros VIII. kerületében. A szerencsétlenül járt ember a helyszínen meghalt - értesült az MTI hétfőn.
Az agykutatás területén elért eredményeiért három tudós, az amerikai-brit John O'Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.
Megérkeztek Ukrajnába az országban folyó harci cselekmények megfigyelését végző EBESZ-küldöttségnek szánt első pilóta nélküli repülőgépek - jelentette be hétfőn Michael Bociurkiw, a misszió szóvivője.
Nagy-Britanniában kért politikai menedékjogot egy orosz üzletember, Alekszej Navalnij neves orosz ellenzéki támogatója - jelentette az Interfax orosz hírügynökség hétfőn.
Újra felütötte fejét a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-vírussal rokon Marburg-vírus a kelet-afrikai Ugandában, és egy harmincéves férfi halálát okozta a fővárosban, Kampalában - közölték a helyi hatóságok vasárnap.
A Századvég kutatása szerint polgármesterváltó hangulat van Esztergomban: a helyi lakosok közül többen választanák a Fidesz-KDNP által támogatott Romanek Etelkát, mint a jelenlegi független polgármestert, Tétényi Évát.
Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt, kitűnően értették mesterségüket, személyesen adtak példát mindarra, amit elvártak embereiktől, a hazát szolgálták mindhalálig - emelte ki a honvédelmi miniszter hétfőn, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten, a Batthyány-mauzóleumnál mondott beszédében.
„Szubtrópusi feltételezéseknek” nevezte Lázár János az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktussal kapcsolatos sajtóértesüléseket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV Szabad Szemmel című műsorában cáfolta, hogy ő közvetítene az Orbán-Simicska konfliktusban, mint ahogy azt is, hogy a reklámadó is része lenne a miniszterelnök és Simicska Lajos közötti csatározásnak.
Budapesten megkezdődött az MSZMP programalkotó kongresszusa. A tanácskozás 710 ezer párttagot képvisel és sokak szerint meghatározó lehet az MSZMP átalakulása szempontjából. Aradon a vértanúk emlékművénél az idén néma csendben és román részvétel nélkül koszorúzott a bukaresti magyar nagykövetség küldöttsége.
Megnyílt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új ügyfélközpontja a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren. Az önkormányzati és európai uniós forrásból megújult Gomba épületében kialakított ügyfélközpontot Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), a XI. kerületi polgármestere adta át hétfőn.
Rendőrnek adta ki magát az a férfi, aki vasárnap követett el öngyilkos merényletet a csecsen fővárosban, és - legfrissebb összesítések szerint - öt rendőrt megölt, tizenkettőt pedig megsebesített - számolt be az orosz sajtó a nyomozás újabb adatairól hétfőn.
A mai fiatalok többet olvasnak, és egyes felmérések szerint 15-ször többet írnak, mint az előző generáció - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem docense és László Miklós szociológus, az ELTE adjunktusa. Szóltak arról is, hogy ma már nem csak a generációk között van jelentős különbség a médiahasználatban, de akár testvérek között is lehetnek is…
Apache AH-64 típusú harci helikoptereket vetett be az amerikai hadsereg Irakban az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista milícia ellen - jelentette be hétfőn az Egyesült Államok az ABC News amerikai hírtévé közlése szerint.
Gyurcsány Ferenc szeretné, ha a jövőben egyeztetéseket folytatnának az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció (DK) vezetői. A DK elnöke erről egy hétfői háttérbeszélgetésen beszélt, amelyen szól arról is: arra számít, hogy lesz egy "fékezett habzású" rivalizálás a baloldali pártok között, de az együttműködés kényszere fent fog maradni.
Várhatóan pénteken este, egy kereskedelmi televízióban lesz látható a főpolgármester-jelöltek vitája, amelyen négy ellenzéki induló jelezte részvételét, Tarlós István főpolgármester, a Fidesz-KDNP jelöltje azonban távol marad.