A Föld eddig ismert legősibb darabja lehet egy apró, 4,4 milliárd éves cirkonkristály - állapították meg kétféle kormeghatározási módszer segítségével amerikai geológusok.
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a párt parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Ellopták a gyöngyösi Könyves Kálmán téren lévő szoborkompozícióhoz tartozó turulmadárszobrot - tájékoztatta az önkormányzat sajtókapcsolatokért felelős kabinetvezetője hétfőn az MTI-t.
A Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről készült, két kazettán található hanganyag nem teljesen egyezett meg egymással. A Magyar Rádió által nyilvánosságra hozott hanganyag alapján egyértelmű: az a kazetta nem a Miniszterelnöki Hivatalból került ki – állítja az atv.hu-nak Gál J. Zoltán, a MEH korábbi államtitkára, aki ezzel ellentmond Gyurcsánynak.
A Jobbik felszólítja a Fideszt, hogy ne akadályozza az ellenzéki párt termőfölddel összefüggő népszavazási kezdeményezését, hogy Litvániához hasonlóan Magyarországon is az emberek dönthessenek a magyar föld magyar kézben tartásáról.
Csütörtökön az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapjára kikerült két, az őszödi beszéd kiszivárgásával kapcsolatos dokumentum – igaz, sűrű kitakarásokkal. A hétvége ennek jegyében telt: mások mellett Gyurcsány Ferenc, Kósa Lajos és Szilvásy György is elmondta ezzel kapcsolatban a saját álláspontját az ATV-ben.
Hétfőn megkezdődött a zsebszerződések ellenőrzése a négy nyugat-magyarországi megyékben, amelyet Fazekas Sándor rendelt el - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfő az MTI megkeresésére.
Rövid időre őrizetbe vették Sam Worthingtont, az Avatar sztárját vasárnap este New Yorkban, mert behúzott egy lesifotósnak, aki sípcsonton rúgta a barátnőjét.
A 77 embert megölő norvég tömeggyilkos négy hete éhségsztrájkkal kezdett fenyegetőzni, ha nem hagynak fel "kínzásával", és nem javítják fogva tartásának körülményeit, amelyeket törvénytelennek minősített.
Tíz milliárd forintos támogatást kap az alapellátás - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Emelkedik a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a védőnők és az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozása és bére; a költségvetésben szereplő összesen tízmilliárd forint többletforrást áprilistól kapják meg a szolgáltatók.
Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért annak alkalmazását megtiltotta az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn meghozott határozatában - olvasható a testület honlapján.
Határozatában az Alkotmánybíróság alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközőnek nyilvánította a 98 százalékos különadót. Az adónem amúgy is megszűnt december 30-án.
Kétszázötven jelöltet vettek nyilvántartásba hétfő este 7 óráig az egyéni választókerületi választási bizottságok - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adataiból.
Az Egyesült Államok a második világháborús hadba lépése előtti év szintjére csökkentené hadserege létszámát a 2015-ös katonai költségvetés-tervezet szerint, amelyet Chuck Hagel védelmi miniszter ismertetett hétfőn.