2014. március 19. szerda

márc. 19
16:03
Fogházra ítélték a rasszista debreceni tinédzsereket (Alternatív Energia)
2011 szilveszterén több színes bőrű fiatalt bántalmaztak Debrecen belvárosában.
márc. 19
16:03
ATV: Élőben a Mazsihisz-megemlékezése (ATV)
Az ATV a 16.00-kor kezdődő Fórum című műsorában élőben fogjuk kapcsolni a Mazsihisz-megemlékezését, 6.15-től pedig a kormányváltó erők Szabadság téri tiltakozását.
márc. 19
16:05
Nem engedték be a Krímbe a kijevi kormány két tagját (Alternatív Energia)
Emiatt haladéktalanul összeül a nemzetbiztonsági és védelmi tanács.
márc. 19
16:05
Húszhónapos kisbabára találtak egy budapesti kapualjban (ATV)
Egy húszhónapos kisbabát talált egy férfi szerda hajnalban a fővárosi Rottenbiller utca egyik kapualjában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI érdeklődésére.
márc. 19
16:07
Színes bőrűeket bántalmaztak a debreceni tinik - Elítélték őket (ATV)
Kihívóan közösségellenes magatartással, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettében találta bűnösnek a másodfokú bíróság azt a három tinédzsert, aki 2011 szilveszterén, az éjféli tűzijáték után több színes bőrű fiatalt bántalmazott Debrecen belvárosában - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője.
márc. 19
16:18
Bukási spirál a baloldalon? - Politikai elemzők az Arénában (Infostart)
Nem számítanak a választások eredményét komolyan befolyásoló eseményre a következő két hétben az InfoRádió Arénájában megszólaló szakértők. Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint új szavazók meggyőzésére már nincs lehetőség, Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója pedig úgy látja, főleg a helyi kampányesemények lehetnek meghatározók.
márc. 19
16:21
Beatünnep az 50 éves Illés zenekarral (Alternatív Energia)
A régi Illés-dalok maradandóak, ma is érvényes mondanivalóval rendelkeznek.
márc. 19
16:21
"Orbán rendszere belülről fog szétrohadni" (ATV)
Maffiaállamról beszélt az Orbán-kormány működése kapcsán Békesi László a Friderikusz tegnapi adásában. A közgazdász szerint a kormány tulajdonképpen egy maffiacsalád üzleti tervét vitte véghez az elmúlt négy évben, méghozzá tudatos, megfontolt lépésekkel.
márc. 19
16:23
Ököllel kényszerítették lemondásra az állami tévé vezetőjét - VIDEÓ! (+18) (Alternatív Energia)
márc. 19
16:23
Távozásra kérték a Jobbikos politikust a Beregszászi Reformátusok (ATV)
A Beregszászi Református Egyházközség presbitériuma felkérte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt, hogy az ukrajnai válsághelyzetre való tekintettel szerdától meghatározatlan időre függessze fel az egyháztól bérelt helyiségben található ügyfélfogadó irodájának működését - közölték beregszászi hírportálok szerdán.
márc. 19
16:39
G. Fodor: Orbán azért nem áll ki vitára, mert nagyvonalú (ATV)
Orbán Viktor legyőzné Mesterházy Attilát egy miniszterelnök-jelölti vitában, így a kormányfő inkább nagyvonalúan viselkedett, mikor nemet mondott a kihívásra, vélekedett lapunknak a Századvég stratégiai igazgatója. G. Fodor Gábor szerint nincs igazi tétje sem a vitának, sem a vita elmaradásának.
márc. 19
16:57
Veréssel mondatták le az ukrán állami tévé vezetőjét - felvétel (ATV)
A kedd este történt incidenst élesen elítélte Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök, aki kijelentette: egy európai integrációra törekvő, demokratikus társadalomban elfogadhatatlan, hogy parlamenti képviselők erőszakkal oldják meg a kádercseréket.
márc. 19
16:59
Erősödött a forint, 310 alatt is járt az euró (ATV)
Erősödött szerdán a forint, az eurót átmenetileg 310 forint alatt is jegyezték.
márc. 19
17:15
Madeleine-ügy: hírhedt pedofilt keres a Scotland Yard (ATV)
Gyermekek elleni szexuális bűncselekményeiről ismert férfit keres a Scotland Yard a csaknem hét éve Portugáliában eltűnt skót kislány, Madeleine McCann ügyében.
márc. 19
17:33
Kolozs megyébe látogatott Áder János (Metropol)
A Kolozs megyei Bonchidán és Válaszúton, majd Kolozsváron folytatódott szerdán Áder János köztársasági elnök erdélyi látogatása.
márc. 19
17:33
"Mondjátok, hogy nem reménytelen!" (Alternatív Energia)
Az antiszemitizmus elleni harc felelőssége a mindenkori kormányokat terheli.
márc. 19
17:35
Új vezetője van az Országos Szövetkezeti Tanácsnak (Alternatív Energia)
Az elnöki megbízás 2018-ig szól.
márc. 19
17:48
Ab: alkotmányellenes a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályozása (Infostart)
Alkotmányellenes az a rendelkezés, amely szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személlyel szemben az ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszonya idején évente kétszer 30 napig titkos információgyűjtést is lehet folytatni - olvasható az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján szerdán közzétett közleményben.
márc. 19
17:51
Százmilliós székely szaladgálás (Alternatív Energia)
Sosem lesz jól fejlett a választási csalás, ha a határon túli voksokkal nem lehet majd manipulálni.
márc. 19
17:51
"Miért nem lázadtak?" A német bevonulásra emlékezett a Mazsihisz (ATV)
A német bevonulásra emlékezett annak hetvenedik évfordulója alkalmából szerda délután a Dohány utcai zsinagógánál a Mazsihisz. Heisler András, a szervezet elnöke a sorok között kormánykritikát is megfogalmazott.
márc. 19
17:53
Ab: alkotmányellenes a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályozása (Alternatív Energia)
Balsai István, Salamon László és Szívós Mária különvéleményt csatolt.
márc. 19
18:06
Fidesz: a Kúria határozata után azonnal dönt az új parlament a devizahitelek ügyében (Infostart)
Az új Országgyűlés első dolga lesz, hogy a Kúria határozata után azonnal meghozza azokat a döntéseket, amelyek már az idén segítséget nyújtanak majd a devizahiteles családoknak - közölte Fidesz sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
márc. 19
18:09
"Mondjátok hát, hogy nem reménytelen!" (Alternatív Energia)
Az antiszemitizmus elleni harc felelőssége a mindenkori kormányokat terheli.
márc. 19
18:09
Koporsót vittek a BKK székháza elé (ATV)
Demonstrációt tartott szerdán Budapesten a BKV egyik buszos szakszervezete, mert nem ért egyet a buszvonalak kiszervezésével és a munkakörülményekkel.
márc. 19
18:11
Mesterházy: A német megszállás évfordulójára (Alternatív Energia)
"Ezek a bűnök nem évülnek el."
márc. 19
18:13
LMP: tudásalapú gazdaságra van szükség (Alternatív Energia)
Az ellenzéki politikus szerint a fideszes közmunkaprogram ugyancsak zsákutcának bizonyult.
márc. 19
18:15
Putyin rosszkor, rossz ütemben lépett (Alternatív Energia)
Moszkván és az Washingtonon múlik a krími konfliktus kimenetele.
márc. 19
18:17
Családi házakat ürítenek ki a XVIII. kerületben (Alternatív Energia)
Vélhetően egy aknavetőgránátra bukkantak.
márc. 19
18:24
Hetvenkedő tömeggyilkos (Infostart)
Szabadon engedték szerdán azt a sokáig Svédország legelvetemültebb tömeggyilkosaként számon tartott férfit, aki húsz évet töltött elmegyógyintézetben, miután olyan gyilkosságok sorát ismerte be, amelyeket el sem követett.
márc. 19
18:27
A Kúria határozata után azonnal döntenek (Metropol)
Az új Országgyűlés első dolga lesz, hogy a határozat szerint azonnal segítséget nyújtanak majd a devizahiteles családoknak.
márc. 19
18:27
Másfél éves babát talált egy férfi Budapesten (Alternatív Energia)
Egy babakocsiban hagyták, taj-kártyával az ölében. A gyermeken nem voltak sérülések és ruházata is rendben volt.
márc. 19
18:29
Elszállították a gránátot a XVIII. kerületből (Alternatív Energia)
Egy II világháborús aknavetőgránátra bukkantak a Szemere utcában.
márc. 19
18:31
Szexuális bűncselekményeiről ismert férfit keres a Scotland Yard (Alternatív Energia)
A rendőrség által keresett férfi "egészségtelen érdeklődést tanúsít fiatal fehérbőrű leánygyermekek iránt".
márc. 19
18:33
Baleset az Árpád hídnál! (Alternatív Energia)
márc. 19
18:45
Alkotmányellenes a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályozása (Metropol)
Az Ab szerint nem lehetne évente kétszer 30 napig megfigyelni azokat, akik ellenőrzés alatt vannak.
márc. 19
18:45
Szexuális bűnözőt keres a rendőrség (Alternatív Energia)
A rendőrség által keresett férfi "egészségtelen érdeklődést tanúsít fiatal fehérbőrű leánygyermekek iránt".
márc. 19
18:47
Baleset az Árpád hídnál (Metropol)
A híd pesti hídfőjénél egy teherautó és egy autó ütközött.
márc. 19
18:47
Megint beindul a tavasz (Alternatív Energia)
A következő négy napban 20 fok felett lesz a levegő csúcshőmérséklete.
márc. 19
18:49
Gránátot találtak a XVIII. kerületben (Metropol)
Elszállították a Szemere utcában szerda délután talált világháborús gránátot.
márc. 19
18:49
Ingyenes az Emberi Jogi Filmnap a Toldiban (Alternatív Energia)
A filmnap az Auschwitz Requiem című film vetítésével indul csütörtökön.
márc. 19
19:00
Műszaki hiba (Infostart)
Az InfoRádió adása Budapest egyes pontjain nem hallható.
márc. 19
19:03
Az alváshiány az agysejtek elhalásához vezethet (ATV)
Az alváshiány sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint korábban gondolták, az agysejtek elhalását okozhatja - mutatták ki amerikai kutatók állatkísérletekben.
márc. 19
19:05
A magyar nyelvhasználat ellen demonstráltak Marosvásárhelyen (ATV)
Mintegy 350 résztvevő jelenlétében kezdődött és incidensek nélkül zajlott le Marosvásárhelyen szerda délután az a demonstráció, amelyet a közigazgatási magyar nyelvhasználat és a székely jelképek kifüggesztése elleni tiltakozásul hirdetett meg a Vatra Romaneasca Szövetség (UVR) - közölte a Marosvásárhelyi Rádió, a román közszolgálati rádió marosvásárhelyi magyar adása.
márc. 19
19:18
Kövér László a nemzeti minimum fontosságáról (Infostart)
Kövér László szerint hozzájárulna az ország belpolitikai helyzetének konszolidálásához, a belpolitikai viták "durvaságának és aljasságának" mérsékléséhez, ha lenne néhány közös nevező, nemzeti minimum a szemben álló felek között.
márc. 19
19:39
"Közös a múltunk, közös a jelenünk" - fotógaléria (Alternatív Energia)
márc. 19
20:15
Turistaházakat újítanak fel (Metropol)
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a jövőben 30 turistaház is megújulhat.
márc. 19
20:15
Pápa reklámcélokra? (Alternatív Energia)
A Vatikán mindenképp meg akarta akadályozni, hogy a pápa személyét marketingcélokra használják fel.
márc. 19
20:15
Ukrajna kilép a FÁK-ból (ATV)
Ukrajna úgy döntött, hogy vízumkötelezettséget ír elő a beutazó oroszok számára, valamint kilép a Független Államok Közösségéből (FÁK) - jelentette be Andrij Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára szerdán Kijevben a testület ülése után.
márc. 19
20:17
BKK: folytatódik az új buszüzemeltetési modell megvalósítása (Metropol)
A BKK szerint felesleges pánikkeltés volt a szerdai szakszervezeti demonstráció.
márc. 19
20:17
A kirekesztés szobra ellen tüntettek - képek! (Alternatív Energia)

Keresés