A magyar történelem gyásznapjának nevezte 1944. március 19-ét, Magyarország német megszállásának napját a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.
Kiszállították Szíriából a vegyi harcanyagok már több mint 45 százalékát, s benne a teljes mustárgáz-készletet - jelentette be szerdán a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW).
Elhunyt 98 éves korában Oswald Morris, számos filmklasszikus, többek közt A domb, az Aki király akart lenni, az Odessa ügyirat operatőre, aki 1971-ben Oscar-díjat kapott a Hegedűs a háztetőn fényképezéséért.
Arnold Schwarzenegger Magyarországra látogat - írja a sikeremberek.hu. Az osztrák származású egykori hollywoodi színész október 12-én a Papp László Sportarénában lép fel a sikernap 2014 elnevezésű rendezvényen.
Megöltek egy 57 éves férfit kedden a Nógrád megyei Pásztón, a gyanúsítottat, egy 59 éves helyi lakost 24 órán belül elfogták - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Már csak két nap áll az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek és a jelölőszervezetek rendelkezésére, hogy bejelentsék delegáltjaikat a választási bizottságokba. Eddig körülbelül hatezer delegáltat jelentettek be, négy évvel ezelőtt több mint 25 ezer delegált vett részt a választási bizottságok munkájában.
Műholdas képeken felfedeztek két tárgyat az Indiai-óceán déli részében, amelyek kapcsolatban lehetnek a március 8-án 239 emberrel a fedélzetén eltűnt malajziai utasszállító repülőgéppel - jelentette be Tony Abbott ausztrál miniszterelnök hazája parlamentjében csütörtökön.
Semjén Zsolt szerint mára a kormány gazdaságpolitikája meghozta a gyümölcsét, beindult a gazdasági növekedés, és a 3 százalék alatti hiány folyamatosan tartható.
A kormány stratégiája, hogy a több mint 20 ezer milliárd forintos államadósság folyamatos törlesztése mellett a magas kamatozású hiteleket alacsony kamatozásúakkal váltsa ki - mondta a nemzetgazdasági miniszter Százhalombattán a térség Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltjével közösen tartott szerdai fórumán.
A vidéken élő, kiskeresetű embereknek nincsenek millióik energetikai korszerűsítésre, a rezsicsökkentésből eredő megtakarítást viszont hónapról-hónapra a saját pénztárcájukon keresztül is érzékelik - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter egy szerda esti fórumon a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon.
Harmadik alkalommal hallgatta ki szerdán Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert a francia köztársasági bíróság (CJR) a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében, de továbbra sem emelt vádat ellene, hanem megtartotta az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti, "jogi képviselővel…
Folyamatban lévő bírósági eljárások és a Bombardier CRJ200-as repülőgép eladásának nehézségei is hátráltathatják a Malév felszámolásának menetrendjét, így a tervezett június 30-i határidőre nem biztos, hogy befejeződhet a felszámolás - közölte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Zrt. az MTI megkeresésére.
A gazdaság még a régi, ha új szerkezetű lenne és olyan, amilyet a miniszterelnök a jövőre nézve vizionált, akkor rosszabb lenne a helyzet – ezt Csillag István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.