Az MSZP azt szeretné, ha az Országgyűlés napirendjére venné és a képviselők megtárgyalnák, majd kihirdetnék a családon belüli erőszak áldozatait védő Isztambuli Egyezményt.
Az MSZP és a DK közös jelöltje, Barrel Zoltán nyerte az újpesti időközi önkormányzati képviselő-választást - tájékoztatta Tahon Róbert, a IV. kerület jegyzője vasárnap este az MTI-t.
Elkészült a Szegedi Vadaspark barnamedve-bemutatója: a kifutót és az új tanösvényt, melyen a hazai erdők élővilágát ismerhetik meg a látogatók vasárnap adták át.
A magyar lakosság 10-15 százaléka szembesül azzal a problémával, hogy a rendelkezésére álló ivóvíz kifogásolható minőségű - jelentette ki az LMP országos elnökségének tagja vasárnap a badacsonyi kikötőben.
Ferenc pápa a Föld vízkészletének védelméért emelt szót a Víz Világnapján. Megrongálták a gyöngyösi zsidó temetőt. Hárman követték el a tuniszi Bardo Múzeum elleni, 23 halálos áldozatot követelő szerdai merényletet
Jól van a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Kórházban ápolt hat fiatal, akit szombaton egy közúti baleset után vittek Miskolcra - közölte Csiba Gábor, az intézmény főigazgató-főorvosa az MTI-vel vasárnap.
A Demokratikus Koalíció (DK) üdvözli, hogy Barrel Zoltán, az MSZP és a DK közös jelöltje nyert az újpesti időközi önkormányzati képviselő-választáson - tudatta az ellenzéki párt vasárnap este az MTI-vel.
A Jobbiknak márciusban már csak 200 ezerrel van kevesebb támogatója, mint a Fidesznek. Az Ipsos mérése szerint február óta a munkanélküliek és a szakmunkások mellett már a harminc alattiak körében is Vona Gábor pártja a legnépszerűbb politikai erő. A Hetek legfrissebb száma a fiatal választók körében elért Jobbik-siker okait vizsgálja.
Két órán át kérdezhetik a kabinetet a képviselők az Országgyűlés mai ülésén, így egyebek mellett szóba kerül a börtönök bővítése, egy szegedi gimnázium átnevezése, az alapszintű internetszolgáltatásról szóló javaslat, valamint a munkavállalói jogok védelme.
A pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására vonatkozó építészeti tervpályázat kiírásáról is dönthet a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
Kilenc szudáni származású brit orvostanhallgatónak veszett nyoma Törökországban, s egy török tisztségviselő, valamint a brit sajtó vasárnapi értesülései szerint valószínűleg Szíriába mentek, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kötelékében lássanak el egészségügyi feladatokat.
Az első becslések szerint a szavazatok 29-32 százalékával a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) végzett az élen vasárnap a francia helyhatósági választások első fordulójában.
Borisz Nyemcov meggyilkolásának az lehetett az indítéka, hogy az ellenzéki orosz politikus segített összeállítani az amerikaiaknak a szankciókkal sújtandó oroszok listáját - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
Vízbe fulladt Oroszországban, a befagyott Bajkál-tavon a megbuktatott ukrán államfő, Viktor Janukovics kisebbik fia - erősítette meg a kijevi sajtóban megjelent hírt vasárnap este Anton Herascsenko belügyminiszteri tanácsadó.