Az eredeti szakmáját tekintve matematikus-közgazdász, erdélyi református családból származó Gegesy Ferenc 1990-ben, negyvenévesen adta fel addigi karrierjét, hogy öt cikluson keresztül Ferencváros polgármestereként dolgozzon. Tapasztalatairól terjedelmes könyvet írt. A Hetek cikke.
18 év után találtak meg egy lányt Amerikában, akit még csecsemő korában raboltak el. A 8 napos kislányt a kórházból vitte magával egy ápolónak öltözött nő. A hatóságok most egy bejelentés után találtak rá a lányra. További részletek a videóban.
Magyarországon munkaerőhiány van - mondta péntek reggel a miniszterelnök az állami rádióban. Ettől függetlenül, de szintén pénteken robbant, hogy a kormány elkezdi leépíteni a sokak által rendkívül kártékonynak tartott közmunkaprogramot. Csaknem kétszázezer közmunkást tart el az állam – vagyis az adófizetők, miközben majdnem százezer ember hiányzik a munkaerőpiacról. Az ATV A nap híre című műsora…
Egy hete tették ki az első szabadfogast Budapesten. Mostanra országszerte több mint 200 helyen találhatók olyan pontok, ahonnan a rászorulók ingyen vihetnek meleg ruhákat. Az ATV vendége volt az ötletgazda, Gerlóczy Zsigmond.
Mintegy száz menekülttel a fedélzetén elsüllyedt egy hajó szombaton Líbiai partjainál, négy túlélő volt csupán - közölték segélyszervezeti tisztviselők.
A helyszínen életét vesztette az a férfi, akit a Bács-Kiskun megyei Harkakötöny közelében elgázoltak, a gépjármű megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a rendőrség a honlapján az elsődleges információk alapján vasárnap éjszaka.
Brüsszelbe vezetne Marine Le Pen első külföldi útja elnökként, hogy visszaszerezze a francia nép szuverenitását. A Nemzeti Front elnöke újévi beszédében közölte, hogy felkészült az elnökválasztási kampányra és a kormányzásra is. Szakértők azonban úgy vélik, hogy az arculatváltás és a cukikampány sem lesz elég arra, hogy a második fordulóban legyőzze konzervatív ellenfelét.
Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak. Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót - mondta Tállai András, a…
Bernie Madoff a történelem egyik legnagyobb piramis játékának kitervelője most a forrócsoki üzletben jeleskedik miközben 150 éves börtönbüntetését tölti.
Felbocsátották vasárnap Japánban a világ legkisebb űrrakétáját, amely műholdat állított volna Föld körüli pályára, de ez nem sikerült, mert a rakéta a tengerbe zuhant.
Ordító tévedésnek nevezte a december 4-i népszavazáshoz fűzött reményeit Matteo Renzi, a több mint egy hónapja lemondott olasz kormányfő a La Repubblica napilapban vasárnap megjelent interjúban. Ezzel egy időben az ellenzéket vezető Silvio Berlusconi is nyilatkozott.
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre Kuvaitban az Eurowings német légitársaság Ománból Németországba tartó repülőgépe 286 utassal a fedélzetén, a gép átvizsgálásakor azonban nem találtak robbanóanyagot - jelentette be a kuvaiti polgári repülésügyi hatóság.
A Jobbik országos választmánya szombaton nyilatkozatban rögzítette, hogy a párt nem köt szövetséget a Fidesszel, illetve az MSZP-vel és a többi baloldali, liberális párttal sem a 2018-as parlamenti választáson - közölte Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
A szerző szerint a miniszterelnök téved, ha úgy gondolja, Európa csak irigykedik. „Bűnt követsz el, ha azt gondolod: szét kell verned az európai közösséget.”
Az iraki biztonsági erők teljesen kisöpörték a moszuli egyetemről az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet terroristáit, ami jelentős előrelépés az iraki nagyváros felszabadítására indított átfogó hadműveletben - jelentette be vasárnap az iraki hadsereg.
A metrósínekre mászott egy ír férfi a Keleti pályaudvar metrómegállójában, majd elindult a Stadionok metrómegálló felé - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
Szimbolikus nemzetközi konferencia kezdődött vasárnap Párizsban az izraeli-palesztin konfliktus megoldása érdekében. A találkozó célja, hogy a nemzetközi közösség megerősítse, elkötelezett a kétállami megoldásban, azaz Izrael mellett egy független palesztin állam létrehozásában.
Siófokon kétnapos üzemszünet után vasárnap délelőtt újra megnyitott a Balaton jegén kijelölt hivatalos jégpálya, a vonyarcvashegyi is újra látogatható, viszont Keszthelyen és Balatonfüreden várnak még a nyitással.
Megszüntették a szmogriadót vasárnap Salgótarjánban, mert a légszennyező szálló por átlagkoncentrációja már a tájékoztatási küszöbértéket sem éri el a városban - erről a városháza tájékoztatta az MTI-t.
Halálos baleset történt szombaton éjjel a Kiskunhalast Kiskunmajsával összekötő úton, Harkakötöny közelében. Egy gyalogost ütött el valaki, a gázoló elhajtott.
Tomislav Nikolic szerb elnök szerint az eddigi amerikai vezetés távozásának "utórengéseként" értelmezhető minden esemény, amelynek köze van ahhoz, hogy Koszovó nem engedte be a területére azt a szerb vonatot, amely szombaton indult útnak Belgrádból, az államfő arra is figyelmeztetett, rosszul fog végződni, ha Pristina továbbra is összeütközéseket próbál gerjeszteni.