2017. január 16. hétfő

jan. 16
9:05
Trump a Timesnak: Merkel katasztrofális hibát követett el (Alternatív Energia)
Az amerikai elnök a Brexit és Putyin mellett foglalt állást.
jan. 16
9:24
"Rasszista, szexista, idegengyűlölő és bigott" - Bojkottálják Trump beiktatását (ATV)
Vasárnap estig az amerikai képviselőház 19 demokrata párti politikusa jelezte, hogy nem hajlandó részt venni Donald Trump megválasztott elnök pénteki beiktatási ünnepségén a Capitolium előtt.
jan. 16
9:26
Izraeli-palesztin konfliktus: A nemzetközi közösség nem fogad el egyoldalú megoldást (ATV)
Az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére Párizsba összehívott békekonferencia résztvevői megerősítették vasárnap, hogy elkötelezettek a kétállami megoldásban, azaz Izrael mellett egy független palesztin állam létrehozásában, és nem ismernek el semmilyen egyoldalú lépését, amely veszélyeztetné a tárgyalásos megoldást, nevezetesen a határok kérdésében vagy Jeruzsálem státuszát illetően.
jan. 16
9:39
Trump: Merkel katasztrofális hibát követett el (Alternatív Energia)
Az amerikai elnök a Brexit és Putyin mellett foglalt állást.
jan. 16
9:41
Lakóházakra zuhant egy repülőgép, 37 halott! (Videó) (Alternatív Energia)
Gyorsan nő a halálos áldozatok száma - A Boeing 747-es 15 épületben tett kárt.
jan. 16
9:42
Majtényi: Nem motor lennék, hanem fék (ATV)
Az utóbbi napokban két téma uralta a nyilvánosság fórumait: a kormánypártok eltakarítanák az „álcivileket”, ellenzéki személyiségek pedig arról vitatkoztak, hogy a Jobbikkal vagy a Jobbik nélkül induljanak el az Orbán Viktor leváltásához vezető úton. Lefülelt mondatok.
jan. 16
9:57
Elhunyt Olofsson Károly (Alternatív Energia)
Placid bencés szerzetes 101 éves volt.
jan. 16
9:59
Gázolt a vonat Pestszentimrénél - Órás késések a MÁV-nál (Alternatív Energia)
A szerelvények csak Gyál és Lajosmizse viszonylatában közlekednek a vonalon.
jan. 16
10:00
Szíria: A lázadók részt vesznek az asztanai béketárgyalásokon (ATV)
A szíriai lázadók bejelentették, részt vesznek az Oroszország és Törökország által is támogatott asztanai béketárgyalásokon, hogy elősegítsék annak a tűzszünetnek a megteremtését, amely már december 30-án életbe lépett, de szerintük a szíriai kormányerők rendszeresen megsértik.
jan. 16
10:01
Heten haltak meg az utakon a hétvégén (Alternatív Energia)
jan. 16
10:02
Jégdugók: Magyarország két jégtörő hajót küld Szerbiába (ATV)
Óriási károkat okoztak a Dunán úszó jégtáblák Szerbiában, a jég megrongálta a kikötött hajókat és az úszó kávézókat, ezért a jégdugók feltörésére Magyarország két jégtörő hajót küld déli szomszédjához - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfőn.
jan. 16
10:03
Drogdílert fogtak Budapesten (Alternatív Energia)
A férfi napi rendszerességgel árult kábítószert a Hős utcában.
jan. 16
10:15
Ittasan hajtott egy gödörbe Győrben - Sokkoló fotók! (Alternatív Energia)
A férfi későn vette észre a munkaterületet.
jan. 16
10:15
Sokkoló fotók: Egész családok haltak szörnyet a becsapódó gép miatt (ATV)
Lakóházakra zuhant egy török teherszállító repülőgép hétfőn Kirgizisztánban. A tragédiában legalább 37 ember veszítette az életét, köztük sok gyermek.
jan. 16
10:17
Letartóztatott kommunista agitátor (Alternatív Energia)
Gyilkosság volt a vád. Szamuely Tibor teljesen ártatlannak tudja magát
jan. 16
10:19
Drogdílert fogtak Budapesten - Videó! (Alternatív Energia)
A férfi napi rendszerességgel árult kábítószert a Hős utcában.
jan. 16
10:33
Trump: katasztrofális hibát követett el Merkel (Alternatív Energia)
Az amerikai elnök a Brexit és Putyin mellett foglalt állást.
jan. 16
10:35
Lendvai Ildikó: a baloldal halálát okozná a Jobbik (Alternatív Energia)
Szerinte nincs értelme a "Fidesz2-vel" szövetkezni a "Fidesz1" leváltására.
jan. 16
10:51
Ez a nyolc ember gazdagabb, mint másik 3,6 milliárd (ATV)
A világ nyolc leggazdagabb emberének összesen van annyi vagyona, mint a Föld lakosságának legszegényebb részének, vagyis 3,6 milliárd embernek.
jan. 16
10:53
Dermesztő: Majdnem betemetett 80 iskolást egy összeomló iskola - felvétel (ATV)
Csupán egy hajszálon múlott, hogy borzalmas tragédiával érjen véget egy csehországi fedett pályás floorball-bajnokság, amikor a terep tetőszerkezete hirtelen összecsuklott és leomlott.
jan. 16
10:55
Obama üzent az amerikaiaknak: "Ne becsüljék alá a fickót" (ATV)
Elnöki minőségében adott utolsó nagy televíziós interjújában Barack Obama leköszönő amerikai elnök egyebek között a hírszerző szervezetekkel való együttműködésre figyelmeztetette utódát, Donald Trumpot, majd főleg az amerikai-izraeli viszonyról, a palesztin-izraeli konfliktusról és a szíriai helyzetről beszélt.
jan. 16
11:27
Holtan találtak egy nőt Csepelen (ATV)
Holtan találtak egy nőt vasárnap este csepeli lakásában - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
jan. 16
11:29
Mintegy 200 kislány szexuális bántalmazását vallotta be egy indiai férfi (ATV)
Saját bevallása szerint mintegy 200 kiskorú lányt bántalmazott szexuálisan az utóbbi 12 évben egy pedofíliával gyanúsított indiai férfi - közölte hétfőn az újdelhi rendőrség.
jan. 16
12:03
"Vagy bírjuk a hideget, vagy meghalunk" (ATV)
Január elején beköszöntött az igazi tél. Budapest hajléktalanszállóinak és melegedőinek 90 százaléka megtelt, de mindig akadnak olyanok, akik nem veszik igénybe az ingyenes ellátást. Videó riportunkban megmutatjuk, hogyan élnek azok, akiknek mínusz 15-20 fokban is az utca az otthonuk.
jan. 16
12:05
Horror: Krokodilok téptek szét egy idegenvezetőt (ATV)
Krokodilok marcangoltak szét egy idegenvezetőt a Dél-afrikai Köztársaságban egy krokodilfarmon.
jan. 16
12:07
Trump figyelmeztette a német autógyártókat (ATV)
A nagy német autógyárak részvényei egy-másfél százalékkal gyengültek a hétfői tőzsdei kereskedés kezdetén, miután a rövidesen hivatalba lépő megválasztott amerikai elnök 35 százalékos importvám kivetéséről tett említést egy hétvégi lapinterjúban.
jan. 16
12:21
Kiszivárgott Emmi-jelentés - Siralmasnak látjuk az oktatást (Alternatív Energia)
Közepesnél is gyengébbre értékeli az oktatás minőségét a magyar lakosság.
jan. 16
12:21
Moszkva: Az amerikaiak megpróbáltak beszervezni egy orosz diplomatát (ATV)
Az amerikai titkosszolgálatok megkíséreltek beszervezni egy orosz diplomatát, amikor éppen gyógyszert vásárolt az azóta elhunyt Jevgenyij Primakov volt orosz kormányfőnek - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
jan. 16
12:23
Hónapokig hiánytermék lesz a kacsa- és libahús (Alternatív Energia)
A vízi szárnyasok importjára sincs esély.
jan. 16
12:36
Januárban gondolnak a legtöbben a halálra (Alternatív Energia)
Év elején ugrásszerűen megnő a biztosításkötések száma - Kiderült, miért.
jan. 16
12:57
Két öngyilkos merénylő támadt egy nigériai egyetemre (ATV)
Két öngyilkos merénylő támadt egy nigériai egyetemre az ország északkeleti részén fekvő Borno szövetségi állam székhelyén, Maiduguriban, öt ember meghalt, több mint tizenöten megsebesültek - közölte hétfőn a helyi rendőrség.
jan. 16
13:12
Juhász Péter újabb pert nyert a TV2 lejárató riportja után (Alternatív Energia)
Most a Ripostot marasztalták el, amiért Vajna tévéjére hivatkozva Portikkal hozták össze a képviselőt.
jan. 16
13:16
Ukrajna: Oroszország a transzatlanti és az európai egység megbontására törekszik (ATV)
Oroszország zavargásokat próbál kelteni Ukrajnában, és arra törekszik, hogy megbontsa a transzatlanti és az európai egységet - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn Kijevben, Joe Biden távozó amerikai alelnökkel tartott közös sajtótájékoztatójukon.
jan. 16
13:18
Angela Merkelék reagáltak Trump kijelentéseire (ATV)
Visszafogottan reagált a német kormány hétfőn Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek a The Times című brit és a Bild című német lapban megjelent interjújára, amelyben élesen bírálta Angela Merkel kancellárt és 35 százalékos vámmal fenyegette meg a német autógyártókat.
jan. 16
13:30
4-es metró - Demszkyéket is vizsgálja az OLAF? (Alternatív Energia)
Akár büntetőeljárás is indulhat a Fővárosi Közgyűlés egykori tagjai ellen.
jan. 16
13:33
Házi őrizetbe került a zuglói gázoló (ATV)
A Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen házi őrizetbe helyezte azt a nőt, aki tavaly novemberben halálra gázolt egy idős férfit Zuglóban - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
jan. 16
13:48
Majtényi szilárdan áll szemben Orbán "hazudott rendszerével" (Alternatív Energia)
A DK támogatja az államfő-jelöltségét.
jan. 16
13:51
Fémcső, dulakodás: közterületeseket vertek meg Józsefvárosban (ATV)
Közterület-felügyelőket bántalmaztak a hétvégén Józsefvárosban, az egyik elkövetőt még keresik a rendőrök - közölték hétfőn a police.hu-n.
jan. 16
14:06
Halál a síneken - Ismét gázolt a vonat (Alternatív Energia)
A tehervonat a berettyóújfalui vasúti átjáróban ütötte el a férfit.
jan. 16
14:08
Brutálisan megverték a közterületeseket Józsefvárosban (Alternatív Energia)
jan. 16
14:09
LMP: Ma a politikusok szappanoperát játszhatnak a vagyonnyilatkozatokkal (ATV)
Az Országgyűlés ellenzéki frakciói mind szükségesnek tartják a politikusi vagyonnyilatkozat-tételi rend megváltoztatását, a Fidesz azonban úgy látja: a magyar rendszer az egyik legszigorúbb Európában, amelynek megváltoztatására az ellenzékiek nem tettek le jó javaslatot.
jan. 16
14:11
"Tragikusan kezdődött az újév" - Ismét sok menekült fulladt a Földközi-tengerbe (ATV)
Az elmúlt három napban a líbiai partok előtti földközi-tengeri vizeken több mint 100 migráns és menekült lelte halálát, mintegy 1500-at azonban sikerült kimenteni - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) Rómában hétfőn.
jan. 16
14:24
Víz nélkül maradtak - Tüntettek Dunaújvárosban (Alternatív Energia)
A szolgáltató szerint már megszűnt az összes probléma.
jan. 16
14:27
Boris Johnson üdvözölte a brit-amerikai kereskedelmi szerződés javaslatát (ATV)
Jó hírnek nevezte Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek a Washington és London között kötendő kereskedelmi szerződésre vonatkozó ajánlatát Boris Johnson brit külügyminiszter, aki újságíróknak nyilatkozott erről hétfőn Brüsszelben az uniós külügyminiszterek ülése előtt.
jan. 16
14:42
Sarka Katán és Trumpon csámcsog a világsajtó - Megszólalt Hajdú felesége (Alternatív Energia)
jan. 16
14:44
Csökken a gázolaj ára (Alternatív Energia)
a 95-ös benzin ára nem változik.
jan. 16
14:45
Nem keltik életre digitálisan a Star Wars producerei Carrie Fishert (ATV)
A Star Wars-filmsorozat producerei cáfolták, hogy a történetben Leia hercegnőt alakító, közelmúltban elhunyt Carrie Fisher digitalizált szereplőként jelenne meg az űrszéria IX. epizódjában.
jan. 16
15:03
Moszkva Trump beiktatása után kommentálja a szankciók visszavonását (ATV)
A Kreml Donald Trump hivatalba lépését követően tartja majd időszerűnek értékelni a megválasztott amerikai elnök megjegyzését, amellyel utalt az Oroszország elleni szankciók eltörlésének lehetőségére - jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján.
jan. 16
15:05
Elképesztő: 18 év után derült ki, hogy egy elrabolt gyermeket nevelt (ATV)
Megtalálták azt a lányt, akit születése után az édesanyja karjaiból rabolt el egy nő 1998-ban. A nevelőapja az állítja, ő is 18 év után tudta meg, hogy akit felnevelt, nem is a saját lánya. Megdöbbentő családi dráma.
jan. 16
15:18
Öten meghaltak, kilencen megsebesültek egy lövöldözésben, Mexikóban (ATV)
Legalább öt embert megölt és kilenc másikat megsebesített egy lövöldöző a mexikói Playa del Carmen karib-tengeri üdülőhely egyik éjszakai mulatójában - közölte egy rendőr az AP amerikai hírügynökséggel.

Keresés