2017. október 2. hétfő

okt. 2
12:41
Moszkvában akart robbantani az Iszlám Állam (Alternatív Energia)
Forgalmas helyeken és tömegközlekedési járműveken támadtak volna.
okt. 2
12:42
„Az egyetemnek oktatnia és nevelnie is kell” (hirado.hu)
Kelemen Hunor szerint az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelni is kell.
okt. 2
12:44
Orbán: Aki együttműködik a magyarokkal, az jól jár a Kárpát-medencében (hirado.hu)
Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal.
okt. 2
12:48
A Fidesz ennyit fűzött hozzá Botka lemondásához (Blikk)
Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő - kommentálta a Fidesz-frakció Botka László lemondását az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról.
okt. 2
12:50
"Hatalmas a bulika" - Deutsch Tamás remekül szórakozik Botka lemondásán (Blikk)
Botka László, hétfőn bejelentette lemondását a miniszterelnöki-jelölt pozícióról. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője jól szórakozik ezen.
okt. 2
12:52
Máris megvan, mit csinál az MSZP Botka nélkül (Blikk)
Molnár Gyula, az MSZP elnöke megmondta, mi lesz most, hogy Botka László lemondott miniszterelnök-jelöltségéről. Miniszterelnök jelölt például nem lesz másik...
okt. 2
13:00
LMP: Emberéleteket érint az egészségbiztosító megszüntetése (hirado.hu)
Az LMP társelnöke szerint fejetlenséghez vezetett és már emberéleteket is érint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár önállóságának megszüntetése és beolvasztása az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
okt. 2
13:02
Itt követheti élőben a parlamenti munkát (hirado.hu)
Az Országgyűlés négynapos ülésbe kezdett hétfőn.
okt. 2
13:06
Pocsék színjáték: ismerősével "raboltatta ki" a dohányboltot az alkalmazott, mert eljátszotta a bevételt (Blikk)
Megrendezett rablással próbálta leplezni sikkasztását egy i dohánybolt alkalmazottja, aki a bevétel nagy részét eljátszotta szerencsejátékon - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
okt. 2
13:09
„A cigányság ma háttérbe szorult a migránsok miatt” (HírTV)
A CÖCE szeretné elérni, hogy a roma felzárkóztatásra szánt uniós pénzek valóban erre a célra jussanak.
okt. 2
13:12
Felhőkarcolót épít a Mol a Kopaszi-gáton (Alternatív Energia)
A székház magassága 120 méter lesz.
okt. 2
13:14
Lövöldözés Las Vegasban - Legalább 50-en meghaltak, 200-an megsérültek (videók) (Alternatív Energia)
A 64 éves férfi a szálloda 32. emeletéről adta le a lövéseket - A hotelszobájában egész fegyverarzenált találtak a rendőrök.
okt. 2
13:18
Jobbik: Az MSZP a teljes bukás útjára lépett (hirado.hu)
A Jobbik értékelése szerint az MSZP visszafordíthatatlanul a teljes bukás útjára lépett.
okt. 2
13:20
Új védőnői centrum jön létre Békéscsabán (hirado.hu)
Új védőnői centrumot alakítanak ki 150 millió forint európai uniós támogatás segítségével Békéscsabán.
okt. 2
13:36
DK: Botka a lemondással beismerte stratégiája kudarcát (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció úgy értékeli, hogy Botka László, az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje hétfői lemondásával beismerte stratégiájának teljes kudarcát.
okt. 2
13:54
Szakértő: Az internetfüggőség nem betegség (hirado.hu)
Naponta több órán ás is böngészhetnek a fiatalok olyan tartalmakat a világhálón, amellyel torzíthatják saját valóságukat. A kor legnagyobb kihívásának ezért a szakemberek szerint az számít, hogy valamilyen módszerrel ők megtalálják az egyensúlyt a virtuális és a valós világ között. Földi Rita klinikai szakpszichológus az M1 hétfő reggeli műsorában
okt. 2
14:03
A Polgárok Házára mentek a hungarocontrolos százmilliók (HírTV)
Ezt a Szövetség a Nemzetért Alapítvány fideszes elnöke ismerte el a Hír TV kérdésére.
okt. 2
14:09
Durva: Kiesett egy lány a budapesti gimnázium harmadik emeletéről (ATV)
Az atv.hu információi szerint egy lány kiesett a Szent Imre Gimnázium harmadik emeletéről.
okt. 2
14:12
Szakértő: A fővárosi szocialisták buktatták meg Botkát (hirado.hu)
A pozíciójukat féltő budapesti MSZP-s politikusok nagy szerepet játszottak abban, hogy a szegedi polgármester lemondani kényszerült a miniszterelnök-jelölti posztról.
okt. 2
14:27
Újra emelkedik a gázolaj ára (ATV)
Emeli bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
okt. 2
14:30
Drágul a gázolaj (hirado.hu)
A 95-ös benzin ára nem változik.
okt. 2
14:45
Kiesett egy lány egy budapesti gimnázium harmadik emeletéről (444.hu)
A baleset a Szent Imre Gimnáziumban történt.
okt. 2
14:51
Botka: „Történelmi bűnnek tartom a demokratikus pártok viselkedését” (ATV)
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje néhány órával ezelőtt lemondott. Vajon hogyan jutott idáig? Botka László közéleti megnyilvánulásai között tallóztunk.
okt. 2
14:53
Beépített emberekről beszélt lemondása után Ujhelyi az ATV-nek (ATV)
Az MSZP távozó alelnöke azt mondta: jól látható, hogy az Orbán-kormány embereket épített be az ellenzéki mozgalom majd minden elemébe. Nem dühös, de bízik abban, hogy a népharag el fogja söpörni a hatalmat.
okt. 2
14:54
Ennek a hírnek a mentők és mi is örülhetünk! (Blikk)
Csaknem megduplázódik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) költségvetése jövőre a 2010 előtti időszakhoz képest - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn en, a józsefvárosi mentőállomás átadásán.
okt. 2
15:03
Változtatásra készülnek a diszkont légitársaságok (Infostart)
A téli szezon kezdetével érdemes odafigyelni a repülőjegy foglalásnál, ugyanis két fontos változás már biztosan lesz a kézipoggyászokat illetően. Íme a részletek.
okt. 2
15:03
Saját magát raboltatta ki egy budapesti férfi (ATV)
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra vasárnap hajnalban érkezett bejelentés, miszerint a XV. kerületi dohányboltba bement egy ismeretlen férfi és kezében kést tartva megfenyegette az ott dolgozó alkalmazottat, aki át is adott neki 1 millió forintot.
okt. 2
15:03
Mesterházy lesz a miniszterelnök-jelölt? „Ne vicceljen! Ne vicceljen!” (444.hu)
Senki nem boldog, mindenki látja, hogy ez egy válsághelyzet az MSZP-ben, mondja a politikus, akivel két választásnak is nekifutott a párt.
okt. 2
15:12
Döbbenet: kizuhant egy diák egy budapesti iskola 3. emeletéről (Blikk)
- Hétfő reggel, 7:40 körül zuhant ki egy harmadik emeleti ablakból a diák.
okt. 2
15:15
Komoly pankrációba torkollott egy verekedés Kiskunhalason (ATV)
Életveszélyesen megsebesült egy kiskunhalasi férfi, amikor nyolcan összeverekedtek - írja a police.hu.
okt. 2
15:15
Nekiment a CÖF a Jobbiknak, miután ki kell adni a támogatásokról szóló adatokat (HírTV)
Közleményben hazugozta le a Vona Gábor vezette ellenzéki pártot a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.
okt. 2
15:21
Így reagált az LMP Botka lemondására (ATV)
Az LMP Országos Elnöksége és Frakciója közleményben reagált Botka László lemondására.
okt. 2
15:24
Kiesett egy lány a Szent Imre Gimnázium ablakán (Alternatív Energia)
Bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
okt. 2
15:26
Újra Disznótoros Kolbászfesztivál Budapesten! (Alternatív Energia)
Családi programok, folklór műsorok, nosztalgia zene programok, disznóvágás bemutatók és óriási kolbászvásár várja a látogatókat.
okt. 2
15:33
Három hétig megbénul a forgalom az M3-ason (ATV)
Sebességkorlátozás mellett csak egy sáv járható hétfőtől október 21-ig az M3-as autópályán Füzesabonynál, a Budapest felé vezető oldalon, a térségben torlódásra kell számítani - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
okt. 2
15:39
Kósa Lajos letette a miniszteri esküt (444.hu)
Reméljük, új megbízatása semmit nem ront sajtótájékoztatói színvonalán.
okt. 2
15:41
224 millió forintos bontással kezdődhet a Fradiváros építése (444.hu)
Öt ajánlattevő közül választották ki az OK BAU Kft.-t
okt. 2
15:51
Albert Flórián térré alakították volna a Flórián teret, az óbudai önkormányzat nem vette a lapot (444.hu)
Órákon belül kitépték a helyéről azt a tíz éve ott álló hirdetőtáblát, amire egy új stadionépítést bejelentő tréfás óriásplakátot ragasztottak a Nyugati térre korábban beszélő Orbán-bábut állító viccmesterek.
okt. 2
15:57
László Petrát másodfokon is elítélte a bíróság (Alternatív Energia)
Az N1TV egykori riporterét első fokon garázdaság miatt ítélték el.
okt. 2
15:57
Vizsgálják a nyírbátori vízminőség-javító beruházást (HírTV)
A Kehi tájékoztatása szerint az ajánlattevők megsértették a közbeszerzési törvény egyik pontját.
okt. 2
16:00
Dömötör: A baloldalon minden változatlan (hirado.hu)
Botka László nem egy különc szocialista volt, hanem ugyanolyan, mint bármelyik szocialista vezető – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az országgyűlésben.
okt. 2
16:02
Ha siet, kerülje az M3-ast Füzesabonynál a következő hetekben! (hirado.hu)
Az autópályán három hétig forgalomkorlátozás okozhat torlódást.
okt. 2
16:03
Párton kívüli miniszterelnök-jelöltre hajtanak a szocialisták (ATV)
Botka László ma bejelentette, hogy lemond az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról, de mennyire érte ez váratlanul a szocialista belső köröket? Forrásunk szerint váratlan volt Botka lemondása, de semmiféleképpen sem döbbentette meg őket.
okt. 2
16:03
Ezeket a járatokat állítja le októberben a BKK: jöhet a káosz? (Pénzcentrum)
Több változás is lesz októberben a budapesti tömegközlekedésben. Változik a fogaskerekű, és a H7-es HÉV közelekedése is. Mutatunk egy villamost is, amit egy civil szervezet építene a metrófelújításra. A H7-es HÉV helyett 2017....
okt. 2
16:06
Kilenc év után visszatér a legendás együttes Magyarországra (Blikk)
Kilenc év után ismét Kraftwerk-koncert lesz Magyarországon. A csaknem fél évszázada létező düsseldorfi elektronikus zenei csapat 2018. február 21-én lép fel a Papp László Sportarénában.
okt. 2
16:09
Így lehet biztonságos a fűtési szezon (Infostart)
Fontos, adott esetben életet menthet a fűtőberendezések és a kémények rendszeres ellenőrzése - hangsúlyozták a fűtési szezon közeledtével a kéményseprők, a tűzoltók és a mentők szakszervezeteinek vezetői közös sajtótájékoztatójukon.
okt. 2
16:15
Molnár: Botka nagy veszteség (ATV)
Az atv.hu elsőként számolt be róla, Molnár Gyula pedig sajtótájékoztatóján megerősítette, Botka László lemond a miniszterelnök-jelöltségéről.
okt. 2
16:18
Liberálisok: Nincs Soros-terv, liberális megoldás viszont van (hirado.hu)
A liberálisok az emberiesség és a törvényesség mentén közelítenének a bevándorlás problémájához.
okt. 2
16:20
Tizenhét tolnai általános iskolát újítanak fel (hirado.hu)
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program mintegy három és fél milliárd forinttal támogatja a megyét.
okt. 2
16:22
Nincs magyar áldozat Las Vegasban (hirado.hu)
A helyi hatóságok tájékoztatása szerint egyik támadásnak sincs magyar érintettje.

Keresés