2017. október 3. kedd

okt. 3
15:09
„Többet küzdött a szocialistákkal, mint Orbán Viktorral” (ATV)
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem lett a baloldalé. Tegnapi lemondása után még az is elképzelhető, hogy a baloldal pártjai nem működnek együtt a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választáson. Botka László egyszerre elszenvedője és élesztője az ellenzéki válságnak, ez derül ki a róla írott, elhangzott értelmezésekből.
okt. 3
15:18
Feljelenti a Jobbikot az Állami Számvevőszék (HírTV)
A Jobbik sajtóosztálya szerint nem voltak szabálytalanok, politikai megrendelést teljesít az ÁSZ.
okt. 3
15:27
Repülőket vesznek és növelik a tartalékos katonák számát itthon (Infostart)
Év végéig további ezerrel nő a tartalékos katonák száma, amely jelenleg meghaladja az ötezret - közölte a honvédelmi miniszter kedden Hajdúhadházon, 284 önkéntes területvédelmi tartalékos katona ünnepélyes eskütételén.
okt. 3
15:30
Simicska a graffitizésről: Megerősítettem a véleményem (HírTV)
Délre már le is mázolták azokat a feliratokat, amelyeket Simicska Lajos éjszaka több, a tulajdonában levő hirdetőoszlopra festett fel Veszprémben.
okt. 3
15:33
Mellár Tamás függetlenként harcol a Fidesz ellen (Alternatív Energia)
A teljes ellenzék támogatásával állna ki a Baranya megyei választókerületben.
okt. 3
15:33
„Orbán egy g…” - Simicska Lajos megmagyarázta tettét (ATV)
„Már két évvel ezelőtt megmondtam a véleményemet, most a plakátokon csak megerősítettem. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”
okt. 3
15:39
A bíróságok működését is átszabták (Infostart)
A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye 2020-tól - egyebek mellett erről döntött az Országgyűlés.
okt. 3
15:42
Nem a „testi gyönyörök csúcsát élik át” az MSZP-ben (HírTV)
Belehúzott az MSZP, de a saját helyzetét ő maga is kritikusnak látja.
okt. 3
15:45
Keményen beszólt az MSZP-nek Szél Bernadett, de kapott Orbán Viktor is (Blikk)
Kemény mondatok olvashatóak az LMP miniszterelnök-jelöltjével, szél Bernadettel készült interjúban.
okt. 3
15:47
Simicska megszólalt a nagy éjszakai plakátg.cizés után (Blikk)
Simicska Lajos megszólalt az éjszaka történtekről.
okt. 3
15:49
8 miliónyi adományt gyűjtöttek a tekerők (Blikk)
Lezárult a Hankook „Tekerd Jobbra!” elnevezésű társadalmi célú programja, amelyet a nagy sikernek köszönhetően idén második alkalommal indított útjára a vállalat.
okt. 3
15:51
Gyorsvasút épül Budapest és Kolozsvár között (Blikk)
A magyar-román együttműködés keretében gyorsvasúti kapcsolat létesül Kolozsvár és között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Vasút 2017-es konferenciáján.
okt. 3
15:54
Felfüggesztett a fideszes polgármesternek (HírTV)
Balmazújváros vezetője a vádirat szerint 2012-ben egy autóért és ötmillió forintért cserébe segített egy vállalkozónak.
okt. 3
16:06
Botka László tisztázott és távozott (Alternatív Energia)
Alulértékelte a Fidesz aljasságát, nem tudta, hogy a politikai maffia mennyire behálózta az ellenzéket.
okt. 3
16:08
Sosem lesz vége - Újabb százmilliókkal drágult a vizes vb (Alternatív Energia)
193 millióval többe kerül a Bibó felújítása, 70 millióval drágul a Császár-Komjádi uszoda is.
okt. 3
16:09
Lovasi: Autokráciában élünk, de nem csak a kormány a felelős (ATV)
A Kispál és a Borz énekese élete koncertjére készül, ez alkalomból egy picit kitárulkozott a Heti Naplónak. Végigkísérték egy napját, és ha már vele voltak, megkérdezték: mi a véleménye a magyar politikai elitről.
okt. 3
16:15
Bokros Lajos szerint maga a fasizmus, ahogy Orbán az őcsényi helyzetre reagált (444.hu)
"Bűnpártolóvá, bűntények támogatójává süllyedt a kormány, önmaga is csőcselékké silányult. Nem kis teljesítmény huszonhét évvel a rendszerváltás után."
okt. 3
16:21
A magyar nagykövetségek engedélyt kapnak az offshorozásra (444.hu)
Egy salátatörvénybe rejtette Varga Mihály a törvényt, ami visszamenőleg is hatályos lesz. Egészen bizarr, hogy a törvény ránézésre ellentmond az alkotmánynak is.
okt. 3
16:33
Simicska magyarázata: két éve megmondta, most csak megerősítette (444.hu)
Nem bonyolította túl válaszát a veszprémi grafittis arra a kérdésre, hogy miért firkált kedd hajnalban.
okt. 3
16:42
Sorosék cáfolják a Magyarország elleni összeesküvést (HírTV)
Hazugságokon alapul a magyar kormány menekültellenes kampánya, állították a Financial Timesnak.
okt. 3
16:45
Nincs visszaút: november végén kiírják a 1000 milliárdos kínai szupervasút kivitelezésére a közbeszerzést (444.hu)
Kínai hitelből Kínának. Megéri.
okt. 3
16:47
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szolidaritást vállalt a katalán néppel (444.hu)
Szerintük "óhatatlanul felmerül a párhuzam: mi lenne, ha egyszer Erdélyben is népszavazást szerveznénk a régió sorsát illetően"
okt. 3
16:57
Beindul a pofonofon! - Cuki bunyóba keveredtek a nyíregyházi mosómacik (Blikk)
Profi birkózómeccset is láthattunk volna talán a nyíregyházi mosómedvék ketrecében, de szerencsére pár pofonnál megállt a küzdelem a népszerű csíkos farkúak között.
okt. 3
16:59
Kimenekítették az embereket: gránátot találtak Orosházán (Blikk)
Világháborús tüzérségi gránátot találtak a Békés megyei Orosházán kedden, több utcát lezárnak a tűzszerészi munkák idejére - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.
okt. 3
17:03
A bulinegyed sorsát népszavazás dönti el Erzsébetvárosban (Infostart)
Helyi népszavazást tartanának a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról.
okt. 3
17:09
Videó: Így reagáltak a veszprémiek Simicska szavaira (ATV)
Simicska Lajos kedd hajnalban, Veszprémben nagy betűkkel a hirdetőoszlopokra írta, hogy „Orbán egy g*ci”. Az üzletember szerint saját plakáthelyein azt csinál, amit akar. Az ATV száguldó riportere a veszprémiek véleményére volt kíváncsi.
okt. 3
17:09
A Pannon Park bizonyítja Tarlós szerint, hogy eredményesen működik együtt a kormány és a városvezetés (444.hu)
Letették a 43,7 milliárdos fejlesztés alapkövét.
okt. 3
17:15
Népszavazáson döntenek a belvárosi bulinegyed sorsáról (Blikk)
Helyi népszavazást kezdeményez a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitvatartásáról a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete, amely erről keddi rendkívüli ülésén döntött.
okt. 3
17:17
Vége a találgatásoknak: ezért rohangáltak zebrák Sopronban (Blikk)
Tegnap óta senki sem érti, hogyan került egy zebrából álló csorda a soproni bevásárlónegyed közepére. A találgatásoknak a Magyar Nemzeti Cirkusz vetett véget.
okt. 3
17:18
Robbanásveszély Békés megyében: sorra zárják le az utcákat (Ripost)
Lakóházakat is érint a váratlan intézkedés.
okt. 3
17:21
Helyi népszavazást tartanának a bulinegyedről (ATV)
Helyi népszavazást kezdeményez a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitvatartásáról a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete, amely erről keddi rendkívüli ülésén döntött.
okt. 3
17:21
Rétvári válasza arra, hogy miért késnek a diákigazolványok: Ron Werber!!4 (444.hu)
Van még kérdés?
okt. 3
17:36
Lelkiismeret-vizsgálatra hívták fel Orbánt (HírTV)
Átadta a hivatalt az őcsényi polgármester, akinek vesztét a nemzeti konzultációkkal táplált menekültellenesség okozta.
okt. 3
17:39
Kicselezte az esőt, járdán parkolt a BMW-s (444.hu)
A Práter utcában mutatták be a nap tahó parkolását.
okt. 3
17:45
Újabb helyen lett fizetős a parkolás (Infostart)
A már meglévő parkoló átépítésével megújult és kibővült az Örs vezér terén a P+R parkoló.
okt. 3
17:51
Így fog kinézni Magyarország első felhőkarcolója (Blikk)
3D nyomtatással készült maketten mutatták be a MOL-csoport legújabb, MOL Campus nevű székházát, amelynek alapköveit jövőre teszik le a Kopaszi-gátnál születő BudaPart városnegyedben.
okt. 3
17:51
"Fölháborító, hogy Simicska úr feliratát engedély nélkül eltávolították!4" (444.hu)
Váratlan fordulat Veszprémben.
okt. 3
17:53
Felelősen fektesse be pénzét! (Blikk)
Befektetésekkel kapcsolatban is segítséget nyújt a Pénzügyi Navigátor
okt. 3
17:55
Ügyesen kapart László - mutatjuk, mennyit nyert a Blikk-kel (Blikk)
A legjobbkor érkezett a i Oláh Lászlóhoz és családjához a Blikk Bónusz játékának húszezer forintos utalványa.
okt. 3
18:15
Az EMMI és az igazságügyi tárca vizsgálja a CEU papírjait (ATV)
A Balog Zoltán vezette EMMI és a Trócsányi László által irányított igazságügyi tárca vizsgálja a CEU által benyújtott dokumentumokat, azt, hogy a dokumentumok alapján a CEU működése megfelel-e a magyar törvényi előírásoknak – tájékoztatta az atv.hu-t munkatársunk érdeklődésére Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke.
okt. 3
18:15
Felépíti a kormány az olimpiára szánt atlétikai stadiont (444.hu)
Csak a telek 16,5 milliárdba került.
okt. 3
18:18
Tűzhalált halt egy mozgássérült fiú Tompán (Alternatív Energia)
okt. 3
18:21
Obama-tanácsadókkal erősített Gyurcsány Ferenc pártja (Infostart)
Újabb párt jelentette be, hogy külföldi kampánytanácsadóval készül a jövő évi választásokra. A Demokratikus Koalíció munkáját az Obama-kampányok tanácsadói segítik.
okt. 3
18:21
Simicska graffitizni is részeg volt, a beosztottját kérte meg rá! (Ripost)
Megerősített értesülésünk szerint nem a megzavarodott oligarcha fújkálta tele a hirdetőoszlopokat keddre virradóra Veszprémben!
okt. 3
18:23
Így fogadta az ítéletet a mentőst megkéselő kamasz (Ripost)
A másodfokú bíróság sem kegyelmezett meg a fiúnak, évekre börtönbe kerül.
okt. 3
18:25
Egy soproni férfi örökítette meg az autók közt száguldó zebrákat+videó (Ripost)
Azonnal előkapta kameráját, amikor meglátta a forgalmas soproni úton vágtázó afrikai patásokat.
okt. 3
18:27
Válaszolt a rendőrség Simicska ügyében: erre számíthat a firkáló vállalkozó (Blikk)
Simicska Lajos oszlopgraffitije volt a nap legfőbb híre, most a rendőrség is válaszolt.
okt. 3
18:27
Felújított iskolai mosdót adott át ünnepélyesen a miniszerelnöki megbízott és az államtitkár (444.hu)
Magyarország 2017.
okt. 3
18:29
Novembertől már más utalja a nyugdíjakat: mutatjuk, mikor várja a postást (Blikk)
Nem befolyásolja a nyugdíj folyósítását, hogy novembertől a járandóságokat az Országos Nyugdíj Főigazgatóság (ONYF) helyett már a Magyar Államkincstár (MÁK) fizeti ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
okt. 3
18:45
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Balmazújváros polgármestere (Infostart)
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt öt év próbaidőre felfüggesztett két év börtönbüntetésre ítélte Veres Margit (független) balmazújvárosi polgármestert kedden a Debreceni Törvényszék - közölte a bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.

Keresés