Éppen 130 évvel ezelőtt Európában elsőként indult el belvárosi villamos Budapesten – az egy kilométer hosszú vonal a Nyugati pályaudvar és a Király utca között épült meg, 1887. novemberében. Nyílt napot tartanak a Szépilona kocsiszínben, különleges járművek felvonulása, és a Dallamos villamos is várja az érdeklődőket október 7-én szombaton, a budap
Újabb szakaszba léptette szerdán az Európai Bizottság a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

Divatfotózás ígéretével csábított fel magához gyerekeket egy i férfi, aki lakásában több kiskorú lányt is megerőszakolt, pronófelvételeket készített róluk.
Plasztikai sebészt gyanúsítanak csődbűncselekmény elkövetésével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli pénzügyi nyomozói. A gyanú szerint az orvos engedélyek nélkül 111 emberen végzett szépészeti beavatkozásokat egy Somogy megyei magánklinikán - tájékoztatta a NAV szerdán az MTI-t.
A DK azt szeretné, hogy akik soha nem éltek Magyarországon, azok ne szavazhassanak a 2018-as választásokon. Erről beszélt Varju László, a DK alelnöke az ATV Start című műsorában.