2017. október 4. szerda

okt. 4
0:09
Hol van a legtöbb genetikailag módosított növény? - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
A világon 28 országban termesztenek genetikailag módosított (gm) növényeket. 2016-ban a gm-növények vetésterülete összesen 185,1 millió hektár
okt. 4
0:33
Gyermekrehabilitációs játszótér építenének a nagykanizsai kórházban (ProfitLine)
Városi, vállalkozói és társadalmi összefogással szeretnének a mozgássérült és neurológiai beteg gyerekek rehabilitációját is szolgáló játszóteret építeni a nagykanizsai kórház területén - közölte a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója kedden sajtótájékoztatón.
okt. 4
0:39
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról I. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
0:43
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról II. Fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
1:03
A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye (ProfitLine)
A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye, miután a parlament a megyejegyzék megváltoztatásáról döntött kedden.
okt. 4
1:12
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról III. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
1:36
Napelemes rendszerrel látják el a zalaegerszegi tankerület több iskoláját (ProfitLine)
Az egész éves áramellátást szinte teljesen biztosító napelemes rendszert szerelnek fel a zalaegerszegi, a zalaszentgróti és a lenti járás területén lévő általános iskolák harmadára - közölte a zalaegerszegi központú tankerület igazgatója kedden sajtótájékoztatón, a zalai megyeszékhelyen.
okt. 4
2:06
Rövidpályás úszó vk - Jövőre is pályázunk a versenyre (ProfitLine)
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pályázik a 2018-as rövidpályás világkupa-sorozat egyik versenyének rendezési jogára.
okt. 4
2:36
Donald Trump Puerto Ricóra látogatott (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök kedden a hurrikán sújtotta Puerto Ricóra látogatott, ahol a többi között a szeptember második felében pusztító vihar károsultjaival találkozott.
okt. 4
3:06
4,7 százalékkal nőtt a cseh gazdaság (ProfitLine)
Éves szinten 2,7 százalékkal nőtt a cseh gazdaság a második negyedévben, az előző negyedévhez viszonyítva a bruttó hazai termék (GDP) növekedése 2,5 százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) kedden Prágában a pontosított adatokat. A negyedéves növekedés az utóbbi húsz évben a legnagyobb.
okt. 4
3:24
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról IV. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
3:28
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról V. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
3:32
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról VI. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
3:36
Megállapodást írt alá a CEU (ProfitLine)
A Közép-Európai Egyetem (CEU) megállapodást kötött a New York-i Bard College-dzsal, hogy oktatási tevékenységet folytathasson New York államban - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.
okt. 4
3:36
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról VII. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
3:40
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról VIII. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
3:44
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról IX. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
3:48
114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról X. fejezet (HR Portál)
A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
okt. 4
4:06
Nem tudják betiltani a homeopátiás szereket (ProfitLine)
Sem a magyar hatóságok, sem pedig a gyógyszerészeti kamara nincs abban a helyzetben, hogy betiltsák a homeopátiás szereket - mondta Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke kedd este az M1 aktuális csatornán.
okt. 4
4:48
Elfogadta az ukrán parlament a nyugdíjrendszer reformját (ProfitLine)
Elfogadta az ukrán parlament kedden a nyugdíjrendszer reformjáról szóló törvényjavaslatot, amely nyugdíjemelést tartalmaz, valamint fokozatosan növeli a nyugállományba vonuláshoz szükséges munkaviszonyban töltött évek számát.
okt. 4
5:24
Erősödik a bérnyomás az Auchannál is (vg.hu)
Az Auchan­ban is éleződik a bérvita. Információink szerint legalább 20-30 ezer forint az eltérés a társaság béremelési ajánlata és a szakszervezetek követelése között, emellett 10-15 százalékos létszámhiány is lehet az áruházakban.
okt. 4
5:30
11,5 milliárdot adtak határon túli focira Orbánék 1,5 év alatt (Menedzsment Fórum)
2016-ban összesen 8 milliárd forint ment el a költségvetésből határon túli sportfejlesztésekre, a költekezéssel idén sem állt le a kormány, 3,5 milliárdot már kiszórtak.
okt. 4
5:32
Katalán elnök: Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét (Menedzsment Fórum)
A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét.
okt. 4
5:36
Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét (ProfitLine)
A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét.
okt. 4
5:36
Ilyen egyszerűen kereshetik degeszre magukat az itthon ragadt fiatalok (Pénzcentrum)
Gyakran még azt a fiatalt is lebeszélik a szakmunkáról, amelyik egyébként szívesen választanak kétkezi foglalkozást. Közben a munkaerőhiány már kritikus, a szakmunkásképzés omladozik, az árnyékgazdaság pedig virágzik. Utánajártunk...
okt. 4
5:39
Mikor jön a nyugdíj novemberben? (Adózóna)
Nem befolyásolja a nyugdíj folyósítását, hogy novembertől a járandóságokat az Országos Nyugdíj Főigazgatóság (ONYF) helyett már a Magyar Államkincstár (MÁK) fizeti ki – ígéri a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
okt. 4
5:48
Hárommilliárd Yahoo-felhasználó fiókját törték fel (Menedzsment Fórum)
A Yahoo amerikai internetes tartalomszolgáltató ellen 2013 augusztusában elkövetett hackertámadás mind a hárommilliárd felhasználói fiókot érintette, vagyis az eddig ismertté váltnál két milliárddal többet - derült ki a vállalat keddi tájékoztatásából.
okt. 4
5:54
Gazdasági meccsen földbe döngölnék Magyarországot a hétvégén (Portfolio)
Újabb világbajnoki selejtezőt játszik szombaton a magyar válogatott, mely idegenben próbál pontot rabolni az elsőre jóval esélyesebbnek tartott, a csoportot vezető Svájctól. Természetesen nem feltartott kézzel mennek ki a pályára a magyar...
okt. 4
5:54
Nyugaton nemkívánatos a keleti (AQUA)
Csorbíthatja a tagállamok munkavállalással, valamint szociális kérdésekkel kapcsolatos hatáskörét az európai szociális pillér elnevezésű kezdeményezés, valamint a kiküldetési irányelv tervezett módosítása. Ezek célja ugyanis, hogy eltántorítsák a kelet-európai dolgozókat a nyugati munkavállalástól annak érdekében, hogy a helyi munkanélkülieket, val
okt. 4
6:06
Így változik az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára (ProfitLine)
95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
okt. 4
6:18
Kihívás van, de a lehetőségek végtelenek: azonnali fizetési forradalom a magyar piacon (Privátbankár)
Domenico Scaffidi a nemzetközi fizetési megoldásokkal foglalkozó vállalat, az ACI Worldwide főtanácsadója. A hamarosan Magyarországon is induló azonnali fizetési rendszerről beszélgettünk vele, és arról, hogy mit kell tenniük a bankoknak, hogy felkészüljenek az egész Európát behálózó valós idejű fizetési rendszer idén novemberi elrajtolására és a 2
okt. 4
6:24
A magyarok felének nincs semmilyen megtakarítása (GazdaságPortál)
A hazai lakosság felének nincs semmilyen megtakarítása az OVB Magyarország legfrissebb felmérése szerint, aki pedig félre tud tenni valamennyit, az vagy lakásra és nyugdíj-kiegészítésre gyűjt, vagy a váratlan helyzetektől tart leginkább. A rendszeres megtakarítások jellemzően 10-20 ezer forint körülire tehetők és a megkérdezettek csupán ötöde mondt
okt. 4
6:30
Csökkentek a kórházi várólisták, de nem mindegy, hol akarunk ellátást (vg.hu)
Szeptemberben a kórházi várólistákon minden harmadik beteg szürkehályog-műtétre várt. A legtürelmesebbeknek a gerincstabilizáló operációra várakozóknak kell lenniük, átlagosan egy évet kell várni egy ilyen műtétre.
okt. 4
6:36
Újra megnyitották a német főváros leghíresebb operaházát (ProfitLine)
Hét évig tartó felújítási munkálatok után kedden megnyitották a berlini Staatsoper Unter den Lindent (Berlini Állami Opera), a német főváros leghíresebb operaházát.
okt. 4
6:42
Joghézagok a munkásszállás adómentességi szabályaiban (Adózóna)
A vállalkozások egyre nehezebben találnak kellő számú és képzettségű helyben lakó munkavállalót. Cikkünkben a munkásszálláson történő elhelyezés adózási vonatkozásainak néhány értelmezési problémáját ismertetjük.
okt. 4
7:03
A kamatok is változnak a lakossági állampapíroknál (vg.hu)
Az állampapíroknak nemcsak a nevük változott meg a héten, de számos új sorozatot is kibocsátott az államadósság-kezelő. A rosszul fogyó kötvényeknél nő, a kapósaknál csökken az extra kamat.
okt. 4
7:06
Mire figyeljenek az OTP részvény befektetői? (ProfitLine)
A tegnapi langyosabb mozgás után ma már felpöröghetnek az események. délután ugyanis érkezik az amerikai ADP munkaerő-piaci jelentés.
okt. 4
7:06
Újra emelkedett a gázolaj ára (Portfolio)
Emelte bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a 95-ös benzin ára nem változott. A benzin átlagára 349 forint maradt, a gázolaj átlagára 363 forintra nőtt. A gázolaj ára legutóbb múlt pénteken...
okt. 4
7:12
Rekordokat döntögetett New York (TőzsdeFórum)
Erősödéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
okt. 4
7:15
Hiány- és fizikai szakmákat népszerűsítenek (HR Portál)
A gyakorlatigényes hiány- és fizikai szakmák népszerűsítése, a pályaorientáció segítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara két helyi vállalkozással kedden Hajdúböszörményben - írja az MTI.
okt. 4
7:18
Itt a 100 legértékesebb magyar cég (Portfolio)
A Forbes és a Concorde MB Partners munkatársai összegyűjtötték a legértékesebb magyar kézben lévő hazai cégeket. Néhány érdekesség az anyagból: A lista első 3 helyezettje: Videoton, MPF Holding, Nitrogénművek A Forbes és az MB...
okt. 4
7:24
Részvénytársaság lett a Sziget (Portfolio)
Kft.-ből Zrt.-vé alakult át a legnagyobb hazai fesztivált szervező cég. Zártkörű részvénytársasággá alakul a Sziget Kft., írja cégbírósági adatokra hivatkozva a Zoom.hu. A legnagyobb hazai fesztiválszervező társaság menedzsmentje...
okt. 4
7:30
Matolcsyék rábólintottak Mészárosék vásárlására (Privátbankár)
Elfogadta az MNB a Konzum csoport vételi ajánlatát az Appeninn-részvényekre.
okt. 4
7:30
Katalónia függetlenedik és kész! (TőzsdeFórum)
A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét.
okt. 4
7:36
Megjelent a lista: ezek az ország legjobb középiskolái (Privátbankár)
Az élen nincs meglepetés az elmúlt évekhez képest.
okt. 4
7:36
Szeptemberben rövidültek a kórházi várólisták (Portfolio)
Rövidültek a kórházi várólisták szeptemberben az előző hónapokhoz képest, írja a Világgazdaság. Szeptemberben 27 149 beteg volt a kórházi várólistákon, a sor 350 fővel csökkent augusztushoz és 1600-zal júliushoz képest. Továbbra...
okt. 4
7:36
A fiatalok 22 milliót tennének félre nyugdíjuk kiegészítésére (AQUA)
A 18–29 évesek korosztálya azzal számol, hogy 66 éves korában vonulhat nyugállományba, és átlagosan 18 évet fog nyugdíjasként tölteni. A várható élettartamot a nők esetében 86, míg a férfiak esetében 82 évre teszik – derült ki a Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatásból.
okt. 4
7:36
Célba veheti az ötven dollárt a Micron (vg.hu)
A Micron Technology árfolyama 15 éve nem látott szintre erősödött a múlt héten
okt. 4
7:38
Erősödik a bérnyomás az Auchannál (vg.hu)
Az Auchan­ban is éleződik a bérvita. Információink szerint legalább 20-30 ezer forint az eltérés a társaság béremelési ajánlata és a szakszervezetek követelése között, emellett 10-15 százalékos létszámhiány is lehet az áruházakban.
okt. 4
7:45
Drágult a gázolaj (Adózóna)
Emelte bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változott.

Keresés