Az Országgyűlés ma négynapos ülésbe kezd. A nyitónap elején tehet miniszteri esküt Kósa Lajos, ezt követően pedig a parlament törvényalkotásért felelős alelnökévé választhatják Hende Csabát.
Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között. Amennyiben kitartanak követeléseik mellett a helyi munkavállalók és sztrájkok
Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László- értesült több forrásból az atv.hu. A szegedi polgármester azzal indokolta döntését, hogy a politikáját "nem támogatták „kint”, és fontos politikusok nem támogatták saját közösségében sem. Annak is hangot adott közleményében, hogy nem tudta, mennyire behálózta a "politikai maffia" a demokratikus
A párt társelnöke a Hír TV reggeli műsorában azt mondta, soha nem zárták ki az együttműködést más ellenzéki pártokkal, de erről csak akkor beszélnek majd, ha azok már megköttettek.
Váratlan fordulat következhet be az MSZP életében, ugyanis az atv.hu több forrásból is arról értesült, hogy lemondott miniszterelnök-jelöltségéről Botka László.
Ahogy arról portálunk beszámolt, lemondott miniszterelnök-jelöltségéről Botka László, bejelentése után Ujhelyi István közleményben tudatta, lemond alelnöki posztjáról.
A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában - válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Nagyváradon a közmédia kérdésére.
Az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje az ATV kamerái előtt beszélt lemondásáról, azt mondta, hibázott, mert nem mérte fel, hogy a demokratikus ellenzék nem győzni akar, hanem túlélni.
Néhány párt érdeke miatt nem jöhetett létre az MSZP által ajánlott szövetség. Erről Molnár Gyula beszélt sajtótájékoztatóján, miután Botka László bejelentette lemondását a miniszterelnök-jelöltségről.