Két és fél százalékponttal csökkennek a vállalkozásokat érintő közterhek, amennyiben az Országgyűlés megszavazza Varga Mihály kedden benyújtott törvényjavaslatát; a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek elmondta: beváltotta a reményeket a tavaly aláírt novemberi hatéves bérmegállapodás, ezért indítványa értelmében jövő januártól 2 helyett 2,5 százal
A 2014-ben a magyar köznevelésben innovációnak számító témahetek népszerűsége minden évben növekszik - nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Az év végén kihirdetik a Budapest–Belgrád vasútvonal tenderét, és 2022-re elkészülhet maga a beruházás is – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InnoRail vasúti konferencián. Azt is elmondta, hogy már tervezik a ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonalat, a 22 kilométeres új szakasz hét kilométeren át a föld alat
Nincs tökéletes védelem az interneten, de a világháló és informatikai rendszerek biztonságtudatos használatával csökkenthető a sérülékenység – mondta az InfoRádiónak Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója.
Lövedékálló mellényeket vásárolt a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, egyes darabok 120 ezer forintba kerültek, másokért negyedmillió forint körüli összeget fizetett a szervezet - írta meg a Magyar Idők. A NAV a közelmúltban több hasonló beszerzést is elindított, azokban éleslőszerek és speciális muníciók szerepeltek a vásárlási listán. A hivat
Korábban már beszámoltunk arról, hogy várhatóan nem lesz zökkenőmentes a 3-as metró felújításának ideje alatti közlekedés – akármennyire is szeretné azt elkerülni a BKV. Most végre kiderült, mikor kezdődik az őskáosz.
A cégek több, mint harmadánál okoz problémát a munkaerőhiány, amely a gazdaság minden ágazatára kiterjed- írja a Népszava a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) felmérésére hivatkozva.
A fiatalkorú bűnelkövetők fogva tartására szolgáló Aszódi Javítóintézetbe küldené a kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő gyerekeket a kormány. Szakértők szerint ilyenre még nem volt példa Európában – írja a Népszava.
A Political Capital választási szakértője szerint nincs tuti recept, az ellenzéki pártok egyelőre hazárdíroznak, de a végén meg kellene állapodni a Jobbikkal, ha csak hallgatólagosan is.
A magyar érdekek képviseletében a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem szabad visszariadni - vélekedett a Krónika című erdélyi magyar napilapban szerdán közölt interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
- Két és fél százalékponttal csökkennek a vállalkozásokat érintő közterhek, amennyiben az Országgyűlés megszavazza Varga Mihály kedden benyújtott törvényjavaslatát.
Egyre tudatosabban kötnek szerződést a magyarok, ugyanis jelentősen nőtt Magyarországon a közjegyzői okiratba foglalt szerződések és nyilatkozatok száma az elmúlt években. Már nemcsak a hitelintézetek és cégek, hanem magánszemélyek...
Néhány éven belül föld alatti vasútvonal vezethet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára egy konferencián elmondta, hogy a 22 kilométeres szakaszt hét kilométeren vezetnék a föld alatt.
Magyarország jövőjét már nemcsak Budapesten, hanem az ország minden pontján írják, a nyíregyházi beruházás is világos bizonyítéka annak, hogy Magyarország kezdi összeszedni magát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Nyíregyházán, a Révész-Nyírlog Kft. új logisztikai központjának, Kelet-Magyarország legnagyobb logisztikai bázisának átadásán.
Az elmúlt 15 évben átlagosan százból két kegyelmi kérvényt írtak alá az államfők. Arányaiban legtöbbet Áder János 2016-ban, legkevesebbet szintén ő, 2014-ben – írja a Zoom.hu.
Öt év után távozik a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Alex Froment-Curtil, és 2018 január elsejétől a Vodafone Egyiptom vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, az utódjának kiválasztása megkezdődött - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A főpolgármester szerint a Kúria által hitelesített, a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdésre adott válasz "semmiféle utasítást" nem adna a védmű nyomvonalára vonatkozóan.
Chikán Attila közgazdász szerint az oktatásból nemcsak a pénz hiányzik ahhoz, hogy eredményesebb legyen, hanem a szemléletváltás is. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar gazdaság versenyképességéről úgy fogalmazott: elsősorban az intézményrendszer iránti bizalmatlanság fogja vissza.
Magyarország jövőjét már nemcsak Budapesten, hanem az ország minden pontján írják, a nyíregyházi beruházás is világos bizonyítéka annak, hogy Magyarország kezdi összeszedni magát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Nyíregyházán, a Révész-Nyírlog Kft. új logisztikai központjának, Kelet-Magyarország legnagyobb logisztikai bázisának átadásán.