Nem az aszódi javítóintézetbe, hanem annak egy használaton kívüli ingatlanába kerülhetnek azok a menekült gyerekek, akik jelenleg szülők nélkül élnek a fóti gyermekvárosban. A gyerekeket információink szerint egy eldugott, zárt épületbe költöztetik. Aszód polgármestere hivatalos értesítést a mai napig sem kapott a gyerekek érkezéséről, de nem tart
Afrika kiszállt, más hivatalosan nem érdeklődik a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése iránt, Budapest egyedül a rajtnál - írja a pénteki Magyar Nemzet.
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.
- Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.
Kerítésre szükség van, amíg tart a migránsválság - így vélekedett a Fidesz és az MSZP parlamenti frakcióvezetője is az RTL Klub Magyarul Balóval című vitaműsorának csütörtökön késő esti adásában.
Tökéletesen megvalósította a Fidesz a kormányzat és az érdekképviselet összemosását a mezőgazdaságban. Jönnek az agrárkamarai választások, ahol a demokrácia csak látszat.
Valóban kezdeményezheti a Fidesz a Jobbik feloszlatását? Jól járnak-e a rákbetegek, ha az új gyógyszertámogatási szabályozással kiveszik a döntési jogkört az orvosok kezéből az alkalmazandó terápia megválasztásában? Ezek is témái voltak az ATV A nap híre csütörtöki adásának, amelynek vendégei azt a kormánypárti vélekedést is megvitatták, miszerint
Császár Lajos épp bevásárolni ment a napokban, amikor fájni, zsibogni kezdett a lába, alig tudott járni, emiatt hívott is egy taxit, hogy hazavigye – írja a Blikk.
Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Magyar Idők szerint. Összesen ötvenmilliárd forintos kárt okoztak, de a hatóság ebből harmincmilliárd forintot vissza tudott venni.
Még a héten, de legkésőbb jövő héten hétfőn benyújtja az igazságosabb választási rendszerre vonatkozó javaslatát a Közös Ország Mozgalom – tudta meg a Magyar Nemzet.
Ha Tarlósék nem hajlandók visszavonulni, a Maradjanak a fák a Rómain szervezet elkezdi az aláírásgyűjtést a parti mobilgát ellen indult népszavazás megtartásáért.