Brutálisan megvert egy férfit az utcán egy eddig ismeretlen tettes Miskolcon. Most azonban egy kamerafelvétel került elő a gyanúsítottról, így ez alapján keresik a zsaruk.
Elfogadta a kormányzat azt a törvénymódosító csomagot, melyben eltörlik a kötelező kéményellenőrzést. A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete kiakadt a bejelentés után, szerintük ennek életveszélyes vonzata is lehet.
Az új komáromi Duna-híd legyen annak a jelképe, hogy mi megvédjük Európa külső határait és továbbra is nyitva tartjuk a belső határokat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a komáromi Monostori erődben a új Duna-híd építésének megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen, ahol a szlovák miniszterelnökkel közösen mutatták be a híd terveit.
Mit jelentett a sztárság egykor és mit ma? Mi mozgatta a rajongótáborokat évtizedekkel ezelőtt és mi most? Kik azok, akiknek életét manapság százezrek követik Magyarországon? Mi a közösségi média szerepe életünkben és a népszerűségben? – többek között ezekre az izgalmas kérdésekre keresik a választ a harmadik Blikk Esték résztvevői.
Heteken belül kitörhet az influenzajárvány, ráadásul, mint megírtuk, a tavalyinál agresszívebb típus támadhat idén. Ennek kapcsán kérdeztük olvasóinkat: beadatják-e idén a vírus elleni oltást? A blikk.hu-n szavazók többsége, 58 százalék azt mondta, nem kéri a vakcinát, és nem is szokott betegeskedni. 36 százalék elővigyázatosságból beadatja az oltá
A „Me too” kifelyezés pillanatok alatt árasztotta el a Facebookot. A két szó, az „engem is” ma és a következő napokban azon hölgyek üzenőfalán és Instagramján fog megjelenni, akit hollywoodi és magyar színésznőkhöz hasonlóan zaklattak már szexuálisan élete során.
A lakossági fórumon arról nem esett szó, hogy ha nem a javítóintézet területére, akkor hová mennek azok a gyerekek, akiknek el kell hagyniuk a fóti gyermekközpontot.
Burgonyát és tüzifát oszt a rászorulóknak a felcsúti polgármester, legalábbis a település volt jegyzője szerint és esetenként több tízmillióért renováltatja az önkormányzati épületeket.
A Központi Statisztikai Hivatal szerint harmadával nőttek az engedélyezett lakáshitelek idén, pedig a mostani, már meglévő hitelek között is tizenkettőből egy problémásnak számít.
Esküvőjük másnapján vesztette életét egy fiatal pár Somogyban, ugyanis egy kivilágítatlan biciklis miatt lesodródtak az útról. A kerékpáros nem állt meg segíteni, pedig legalább egyiküket megmenthette volna.
Napi melegrekord dőlt meg kedden Budapesten, ahol a leghidegebb órákban is mértek 15 fok feletti hőmérsékletet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Az október 17-ei legmagasabb minimumhőmérséklet a fővárosban eddig...
Az Egyesült Államok ideiglenes budapesti ügyvivője szerint a sajtószabadság veszélyben van Magyarországon. David Kostelancik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének budapesti rendezvényén beszélt erről. A magyar külügyminisztérium szerint az amerikai diplomata aggodalmai alaptalanok.
Belvárosi dohányboltban dolgozott az a férfi, aki vásárlói adatait lopta el, és azokkal fizetett különböző oldalakon. A csaló eladó 33 embert lopott meg, ezzel közel 3 milliós kárt okozott.
Már minden be volt rendezve, a kis Andrást kivasalt, összehajtott ruhák várták a takaros gyerekszobában. Ám a szülők sosem vihették haza gyermeküket: a baba ugyanis születése előtt meghalt. A szülők szerint hiába jelentek meg rendszeresen a terhességnél előírt vizsgálatokon, az orvos elmulasztotta a két utolsó tesztet.
Sokkoló fotókat tett közzé közösségi oldalán Höss Attila unokahúgáról, akinek testén tenyérnyi méretű, szinte a teljes hátát beborító kék-zöld foltok éktelenkednek. A férfi állítása szerint a kamasz lányt társai verték össze az egyik dunántúli megyei lakásotthonban, ahol pár hónapja él.
Több napon át fuvarozta, majd befogadta és szállást is adott neki, pártfogoltja mégis Tóth László (61) fejéhez szorította a gázpisztolyt múlt vasárnap délelőtt.
A tavalyi kemény tél is oka lehet annak, hogy idén kevés a tűzifa. Ezenkívül módosult az erdőtörvény is, ezért a nem állami tulajdonban levő erdőkben kivárnak a fák kivágásával. Közben két tűzifával ügyeskedő bűnszervezetet is lebuktattak a NAV munkatársai Észak-Kelet-Magyarországon.