Ellenfeleink hiába kiabálnak mindenféle oligarchákról meg korrupcióról, ha visszatekintünk, 2010 óta nem volt a fővárosban ilyen ügyből származó politikai botrány - mondta Tarlós István a Magyar Időknek.
Gyorsforgalmi összeköttetés lesz Debrecen, Békéscsaba és Szeged között, az állami beruházó kiírta a megvalósíthatósági tanulmány pályázatát - írta a Magyar Idők.
Az egész napi razzia után nagy dobozokban vitték el a dokumentumokat, elektronikus adattárolókat a rendőrök a szcientológusok budapesti székházából. Vajon mi lehet bennük?
Már óvodába jár a hároméves Viktorka, akinek mindkét lábát és ujjait amputálni kellett agyhártyagyulladása miatt. A kicsi mosolygós és életvidám, ráadásul egyre több mindent csinál egyedül.
A javasolt kalciumbevitelnél jóval kevesebbet fogyaszt a magyar lakosság csaknem háromnegyede, amelynek következtében növekszik a csontritkulások és csonttörések száma is.
N. Norbert lelőtte az anyját és annak élettársát, majd a rendőrökre is tüzet nyitott. A legsúlyosabb magyarországi büntetést kapta. Ügyvédje mégis lát reményt...
Elképesztő ködre ébredt ma reggel Budapest, sokan kinéztek az ablakon és a szokásos kép helyett a nagy fehér semmi fogadta őket, de sok turista is a fejét vakargathatta azon gondolkodva, hol is van az a sok szép épület és nevezetesség...
Jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forint adatkezelési bírságot szabott ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és az egyház központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - jelentette be a hatóság elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
A napokban mindenütt olvasni lehetett arról, hogy az eddig is sok problémát okozó, kötelező kéményseprésről szóló szabályt megváltoztatják, ezután nem lesz kötelező kéményseprés a családi házaknál. Kedden a parlament el is fogadta a törvénymódosítást.
Az LMP országgyűlési képviselője az ATV-ben beszélt arról, hogy Orbán Viktor akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet, Demeter Márta szerint a pénzmosási szabályokat a magyar állam nem tudja és nem is akarja érvényesíteni.
A kétnapos hatalmas razzia után Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos tájékoztatott a szcientológusokkal szembeni eljárás eredményéről. Szerdán a rendőrség, csütörtökön a NAV csapott le a szcientológusok székházára.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
A főpolgármester azt javasolja, hogy a római-parti védműtől külön projektként kezeljék az Aranyhegyi-árok és a Barát-patak védelmét. Tarlós István pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a javaslatról akár már október végén szavazhat a Fővárosi Közgyűlés.
Nemzetközi tenderen értékesítené a Váci út és Dózsa György út kereszteződésénél álló irodaközpontját a Fővárosi Vízművek Zrt. a toronyépülettel együtt.
A főpolgármester azt javasolja, hogy a római-parti védműtől külön projektként kezeljék az Aranyhegyi-árok és a Barát-patak védelmét. Tarlós István pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a javaslatról akár már október végén szavazhat a Fővárosi Közgyűlés.