2017. október 20. péntek

okt. 20
19:05
Készül a rendőrség az ünnepekre! (Blikk)
Az eddigi nyugodt ősz után parázs október 23-ának nézhetünk elébe.
okt. 20
19:09
Schilling az ATV-nek: nem akarjuk börtönbe küldeni Marton Lászlót (ATV)
Felfüggeszti a Színház és Filmművészeti Egyetemen végzett tevékenységét Marton László a vizsgálatok lezárultáig, de a zaklatási ügyet továbbra is valótlanságnak nevezi. Sárosdi Lilla azonban áll egy esetleges rágalmazási per elébe, ha a rendező feljelenti. Schilling Árpád az ATV Híradójának azt mondta: nem akarják börtönbe küldeni Marton Lászlót, e
okt. 20
19:27
A Népszabadság kivédte a Magyar Idők támadását (Alternatív Energia)
A kormánypárti lap azt firtatta, hogy ki finanszírozhatta a Fedél Nélkül mellékletét.
okt. 20
19:29
Kissé gyengült a forint (Alternatív Energia)
Az eurót 18.30 óra tájban 307,86 forinton jegyezték.
okt. 20
19:51
Kiderült: ennyi embert tartottak nyilván a szcientológusoknál (ATV)
Összesen 40 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Szcientológiai Egyházra és az egyház központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Péterfalvi Attila beszámolója szerint az ok, hogy megszegték az előzetes tájékoztatási kötelezettséget, az adatkezelési elveket, valamint az adatbiztonság követelményeit is. Emelle
okt. 20
19:51
Börtönből netezett egy magyar rab - Fotók (Ripost)
Saját Facebook-oldalán posztolgatott fotókat a cellájáról és körülményeiről egy sopronkőhidai rab. A férfi perrel fenyegetőzik, mivel szerinte túl kicsi a cella, és nem ízlik neki az étel. A Büntetés Végrehajtás parancsnoksága belső vizsgálatot indított az ügyben.
okt. 20
20:00
Megérkezett az Erkelbe a legújabb Bogányi-zongora - Fotók! (Alternatív Energia)
A zeneművész eddigi legnagyobb hangszere október 22-én egy jótékonysági koncerten lesz hallható.
okt. 20
20:15
Lezárult a KFC belső vizsgálata - ilyen intézkedéseket tettek a megvert újságíró ügyében (Blikk)
A KFC hivatalos Facebook-oldalának közlése szerint lezárult a belső vizsgálat a múlt vasárnap történt eseményekkel kapcsolatban, amikor a biztonsági őr megverte az Index tartalomfejlesztési vezetőjét.
okt. 20
20:17
Orbán háborog: "szinte reménytelen" a megállapodás az EU-val migránsügyben (Blikk)
Nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a "Soros-terv" végrehajtását azzal a jelentéssel, amelyet a képviselő-testület belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) fogadott el az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjáról - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós
okt. 20
20:57
Ünnepi műsorok az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Az InfoRádióban a hétvégén több, 1956-os témájú beszélgetés is hallható lesz.
okt. 20
21:09
Bajban lehet: a biciklijét és sapkáját már megtalálták, de István még sehol (Blikk)
Gyula – Éppen egy hete semmilyen életjelet nem adott magáról a gyulai Schriffert István András (54). A felhívás szerint akár nagy bajban is lehet: biciklijét és sapkáját ugyanis már megtalálták, a férfinek viszont nyoma sincs.
okt. 20
21:11
Döntöttek: tovább dolgozhat az ügyvéd, aki rátámadt idős ügyfelére (Blikk)
Fékevesztett és agresszív viselkedése ­miatt másodfokon felfüggesztett börtönbüntetést kapott az az ügyvéd, aki idős ügyfelének esett, a jogász szakmáját azonban tovább gyakorolhatja.
okt. 20
21:27
Eltemették a Vajna kezébe került napilapot (HírTV)
Jelképesen a szegedi Kossuth-szobor tövében temették el a Délmagyarországot.
okt. 20
21:33
Bogdán: Lassan veszélyes egyedül az utcára mennem (HírTV)
A Privátszféra vendége Cserdi polgármestere.
okt. 20
21:39
Porosenko: a tüntetők vért akarnak (Alternatív Energia)
"A reformok folytatásáról szóló követelésük csak ködösítés volt."
okt. 20
21:39
(18+) Szcientológus gyóntatások: brutális részleteket mondott az ATV-ben az ombudsman (ATV)
Poligráfot ugyan nem találtak, de már tavaly év végén is lefoglaltak olyan iratokat a Magyar Szcientológiai Egyháznál, melyekben harmadik félről szóló, érzékeny adatokat rögzítettek. Péterfalvi Attila felkavaró részleteket is felolvasott ezekből az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 20
21:45
Mentőre támadt egy férfi Mosonmagyaróváron - elképesztő dolog derült ki róla (Blikk)
Mosonmagyaróvár – Mentőre támadt egy férfi a mosonmagyaróvári mentőállomás előtt. A mentőt kollégái próbáltak megvédeni, közben a zsarukat is hívták.
okt. 20
22:15
A Jobbik szerint a nyelvtudás pénzkérdés, ezen változtatnának (HírTV)
Magyarország az utolsó helyen áll a nyelvtudás tekintetében az uniós rangsorban.
okt. 20
22:33
Szelényi Zsuzsanna összefogásra szólítja fel a női képviselőket (HírTV)
A független képviselő az isztambuli egyezmény ratifikálását sürgeti.
okt. 20
22:51
Sztrájkolnak az operaház művészei (HírTV)
Sérelmezik, hogy az intézmény vezetése megszüntette a kollektív szerződésüket.

2017. október 21. szombat

okt. 21
3:45
Így történhetett a baleset: megszólalt a panel harmadik emeletéről kizuhant kislány édesanyja (Blikk)
Csak egy pohár innivalóért szaladt ki a konyhába a háromgyermekes édesanya, H. Violetta, ez idő alatt azonban a kis Dana (2) kizuhant az ablakon. A kislány egy bútorra, majd onnan a nyíláshoz mászott, egy villanásnyi idő múlva már a földön hevert.
okt. 21
4:03
Pénzeső hullik a nyugdíjasokra: ennyi pluszpénzre számíthatnak és az is kiderült, hogy mikor (Blikk)
Kisebb pénzeső hullik a nyugdíjasokra az év végén, nem sokkal a választások előtt, lesz nyugdíjpré­mium, nyugdíjkorrekció és karácsonyi Erzsébet-utalván­y is. Összefoglaljuk a legfontosabb kérdéseket, vagyis hogy mikor, mennyi pluszpénz jöhet, és kik számíthatnak erre.
okt. 21
6:27
2,5 milliárd forintot adhat a kormány az üldözött keresztényeknek (ATV)
Év végéig akár 2,5 milliárd forintra is nõhet az az összeg, amit a magyar állam az üldözött keresztények megsegítésére fordít – mondta Azbej Tristan, a témáért felelõs helyettes államtitkár a Hetek című országos közéleti hetilapnak adott interjújában.
okt. 21
6:51
Komoly feszültség: Több tízezer tanár megy nyugdíjba (ATV)
Pedagógushiány van az iskolákban. A Népszava információi szerint legalább 1300 betöltetlen állás van az országban. A Klebelsberg Központ szerint ebben semmi szokatlan nincs. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint viszont rendszerszintű a probléma és ha nem változik semmi, még nagyobb baj lesz.
okt. 21
7:15
Balatonföldváron eddig szabadstrandként használtak egy tóparti területet, de a polgármester szerint nem az, ezért parkolót épít oda (444.hu)
Az önkormányzat kikötőt fejleszt, ezért hasonló sorsra juthat egy közpark is.
okt. 21
7:33
Ártatlan embert üldöznek (Alternatív Energia)
Rögtön megérezzük az előadás alaphangulatát, amit ugyan krimi-vígjátéknak neveznek, de valójában üldözéses bohózat.
okt. 21
7:35
Dönts racionálisan, ha tudsz! (Alternatív Energia)
A magyaroknak, beleértve az iskolázottabbakat is, nincs és nem is lehet olyan jövőképük, amely reálisan előrevetítené időskori költségeiket és annak várható finanszírozási módját.
okt. 21
7:37
Forgács Iván: A politika nem kisvállalkozás (Alternatív Energia)
Hogy mi az a jó ötlet? Hát, gyakran nem más, mint önmagunk. A képességeink, a tudásunk, fantasztikus egyéniségünk.
okt. 21
7:57
Jeszenszky Géza: Biztos, hogy nincs Soros-terv (HírTV)
Az Antall-kormány egykori külügyminisztere a kormánypártok bevándorlásellenes kampányát tragikomikusnak tartja.
okt. 21
8:03
Lengyel Anna a zaklatásokról: „tudnék neveket mondani” (ATV)
Mindenki mindenkit ismer a színház világában, mert ez egy zárt világ – ezzel magyarázza Lengyel Anna, hogy előfordulhatnak a Sárosdi Lilláéhoz hasonló molesztálós esetek.
okt. 21
8:15
„Mi van a te fejedben?” – szólt be vendégének Rónai Egon (ATV)
Puskás Tamás a férje, igazgatója, rendezője, a gyerekei apja. A kérdésre Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő válaszol. Pajor Tamás Artisjus-díjas énekes-költő pedig versbe szedte véleményét: „A műsor szándéka mögül, egy mogul árnyéka vetül.” A két ismert személyiséggel Rónai Egon beszélget Húzós című műsorában, szombat délután
okt. 21
8:27
Újabb életveszélyes játék terjed az interneten a tinik körében (Ripost)
A Kék Bálna után újabb hátborzongató játék terjed az interneten. Ezúttal azon versenyeznek a gyerekek, ki hiányzik otthon a legjobban, ha eltűnik 48 órára. Külföldön máris sok aggodalomra adott okot a játék, és itthon is figyelmeztetnek a szakemberek: nagy a veszély!
okt. 21
8:57
Így lehet jól fialó befektetés a diákhitelből (ATV)
A diákhitel I. keretében fölvett összeget a legjobban lakás-takarékpénztárban lehet fialtatni - mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője a szombati Magyar Nemzetben.
okt. 21
9:03
Marton-ügy: Újabb két áldozat jelentkezett (ATV)
Az Alinda című műsorban két újabb áldozat jelentkezett. Marton László felfüggesztette oktatói tevékenységét, és lemondott főrendezői állásáról.
okt. 21
9:09
Csak aprópénz jutott a héten a magyaroknak az Eurojackpoton (Pénzcentrum)
Kihúzták az Eurojackpot 42. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat (5+2), így a következő sorsoláson bruttó 10 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A  42. játékhéten a nyerőszámok...
okt. 21
9:27
Nyugdíjas drogkereskedőt fogtak el a ferencvárosi rendőrök (Blikk)
Vidéki ingatlanában termesztett kábítószert egy nyugdíjas férfi, majd en árulta.
okt. 21
9:45
Szexuális zaklatás, erőszak - Politikusokat, hírességeket is megneveztek (Alternatív Energia)
A rendőrség arra kérte az áldozatokat, hogy tegyenek minden esetben bejelentést.
okt. 21
10:09
Karácsony letaszította Ádert az élről (HírTV)
Zugló polgármestere a legnépszerűbb politikus az Iránytű Intézet felmérése szerint.
okt. 21
10:15
Megbénul a közlekedés a hosszú hétvégén: ezeket az utakat kerüld el (Pénzcentrum)
Útlezárások, forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést a fővárosban a hosszú hétvégén. Mutatjuk mikor,hol, mire számíthatsz. Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója, október 23-a alkalmából városszerte több...
okt. 21
10:27
Megint gond van az ÁEEK háza táján (HírTV)
Harmincmillió forintos büntetést kapott a Közbeszerzési Döntőbizottságtól.
okt. 21
10:39
"Felemelte a szoknyámat, és a lábam közé nyúlt" - Már politikusokat is vádolnak zaklatással (Blikk)
Átszakadt a gát, egyre több meggyalázott nő áll elő a történetével.
okt. 21
11:09
Megtaláltuk a családot, akik Őcsénybe mentek volna pihenni (ATV)
Őcsény. Gyakorlatilag jelkép lett ez a falu. Azt gondoltuk, hogy miután az egész ország és a fél világ megismerte ezt a kis Tolna megyei települést, visszamegyünk és megnézzük, változott-e valami. Közben megtaláltuk - a magyar sajtóban először- azt a családot, amelyik szobát kapott volna az őcsényi panzióban. A Heti Napló riportja.
okt. 21
11:15
Jeszenszky a nemzeti konzultációról: „Nem küldöm vissza, mert szégyenteljesnek tartom, hogy ennyire lenézik a magyar választók intelligenciáját” (444.hu)
A volt külügyminiszter abban is ellentmondást lát, hogy menekülteket nem fogadunk be, de közben letelepedési kötvényt vásárló gyanús figurákat igen.
okt. 21
11:33
Vért szeretne adni a HÉV-vezető a lánynak, akit elütött Kistarcsán (Blikk)
Kistarcsa - A HÉV-vezető is vért ad a lánynak, akit elütött csütörtök reggel a zsófialigeti megállóban.
okt. 21
11:36
Magyarok százezreit zsarolhatják meg a szcientológusok (Ripost)
Kiderült, nemcsak a hívekről és munkatársaikról, hanem több százezer harmadik személyről is tárolnak visszaélésre lehetőséget adó információkat.
okt. 21
12:09
Pálfi György szerint Schmidt Máriáék nem engedték ki külföldi fesztiválokra a kisfilmjeit, nehogy összevissza nyilatkozgasson a kormányról (444.hu)
A rendező úgy látja, Vajnáék a mozis szakmának az ő példáján akarták megtanítani, hogy nem érdemes visszabeszélni.
okt. 21
12:15
„Lefelé megyünk, de nem késő megfordítani a trendeket” (HírTV)
A kormánytól várnak segítséget a vasutas szakmai szervezetek.
okt. 21
12:21
Különleges felvételek kerültek elő 1956-ról (Infostart)
Eddig ismeretlen, korabeli felvételek felhasználásával készült dokumentumfilm arról, hogy a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház dolgozói milyen hősiesen álltak helyt az 1956-os forradalom és szabadságharc idején.
okt. 21
12:39
Jeszenszky Géza szerint a kormány lenézi a magyar választókat (ATV)
Tragikomikus a Soros elleni propaganda és a nemzeti konzultáció, miután a letelepedési kötvények révén bűnözőket is beenged az ország az Európai Unióba – véli Jeszenszky Géza.
okt. 21
12:39
Megdöbbentő oka van, miért fagyoskodsz reggelente a villamosokon (Ripost)
Hiába a modern Combinók és CAF villamosok, sorra prüszkölnek rajtuk az utasok.

Keresés