Átlagosan 15 százalékkal drágulhat a kötelező biztosítás - legalábbis az előzetes kalkulációk szerint. A biztosítók most tették közzé a jövő évre vonatkozó tarifáikat. Újdonság, hogy több biztosítónál sem lehet havi díjfizetést választani a jövőben. További részletek a videóban.
Aranyosapáti – Gyermeke szeme láttára ütötték rúgták a kártyást, mert nem tetszett társainak, hogy nagyobb összeget nyerve haza akart menni. A bíróság most hozott ítéletet.
Gyermeke szeme láttára ütötték rúgták a kártyást, mert nem tetszett társainak, hogy nagyobb összeget nyerve haza akart menni. A bíróság most hozott ítéletet.
Háborúkban és katasztrófahelyzetekben is biztonságos adattrezort hozna létre a kormány, ahol az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák. A HVG birtokába jutott előterjesztésben szerepel az is, hogy a projekt megvalósításánál - nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva - kezdeményezni fogják a közbeszerzés alóli felment
Sopron – Mödling – Több mint két hete keresik Németh Csabát, aki soproni otthonából indult az osztrák Mödling városába dolgozni október 18-án. Reggel 7 óra 10 perckor még látták a határon, azóta azonban semmit nem tudnak róla.
Egyelőre nem ad 50 millió forintot a kormányzat az egyetlen, végstádiumban lévő betegeket ápoló felnőtt hospice háznak. Kérdésünkre is csak azt írták: vizsgálják a támogatási kérelmet. Pedig ha ez így marad, akkor januárban már lehet, hogy be kell zárniuk. Egy, a hospice házban fekvő férfi, aki nem is tudja, hogy mi lenne vele, ha nem ápolnák őt ot
Megdöbbentő felvételeket küldött a Kisalfold.hu-nak egy olvasó a nyúli temetőből, ahol sírásás közben talált emberi maradványokat szórtak a kiásott gödör mellé. emberi csontok hevertek a fűben, amelyeket azóta a sírt megváltó család tagjai szerint visszatemettek. Itt egyébként szombaton lesz egy temetés, amihez már hétfőn kiásták a gödröt. További
Meg kell vizsgálni a hospice ház ügyét, ha 50 millió forinton múlik a működés, a kormány segíthet – mondta Gulyás Gergely az Egyenes Beszédben Krug Emília kérdésére válaszolva. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: beszélni fog az ügy illetékeseivel, de az összeghatár nem jelenthet gondot.
Káros, hazug és képmutató folyamatok zajlanak Európában a kereszténységgel szemben – mondta Szijjártó Péter az Egyenes Beszédben Krug Emília kérdésére válaszolva. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kontinenst megpróbálják elszakítani a keresztény gyökereitől.
Jászkisér – Tiszasüly – Szörnyű tragédia történt Jászkisér és Tiszasüly között: lecsúszott egy autó a gátról, egy 11 éves kisfiú a szélvédőn repült ki a kocsiból.
Több mint 1200, Európába tartó migránst mentettek meg a Földközi-tengeren az utóbbi két napban - közölte csütörtökön a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) egy Twitter-bejegyzésben.
Darnózseli – Exkluzív interjút adott a Darnózseliben meggyilkolt nő testvére: a gyászoló család egyszerűen nem tudja feldolgozni, hogy a gyilkossággal vádolt férjet nem ítélte el a bíróság.