Az áprilisi 22,1 százalék után még jobban dübörgött az építőipari termelés, amely májusban 35,4 százalékkal, az első öt hónapban pedig 26,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 12 éves rekordról és a CSOK hatásáról beszélt, Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója az újlakáspiacon megjel
A forró nyár ellenére nem is mérlegeli a BKV azt, hogy utólag légkondicionáló berendezést szereljenek a 3-as metró felújított szerelvényeibe. Marad a légcserélő, de majd csak akkor, ha visszaengedik a forgalomba a továbbra is tesztelt kocsikat.
Győr - Haladási iránnyal ellentétesen hajtott be a körforgalomba egy Volkswagen, csak hogy megelőzzön egy másik autót Ménfőcsanakon az éjszaka közepén.
Nem kell túlbonyolítani, a plakátokat azért szedik le, mert 15-én lejár a kampány – mondta Kovács Zoltán az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.
Ahogy arról portálunk is beászmolt, lezuhant egy motoros vitorlázó repülőgép a Bács-Kiskun megyei Pirtó közelében péntek reggel, a gépet vezető nő életét vesztette.
Mindkét irányba lezárták az M3-as autópályát Gyöngyös közelében, ahol egy tehergépjármű személyautóval ütközött, majd átszakította a szalagkorlátot pénteken - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung kommentárt közölt pénteken a civil törvény ügyében indított kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban.
Pintér Sándor belügyminiszter a Terrorelhárítási Központot (TEK) jelölte ki, hogy biztosítsa Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és felesége, Sara Netanjahu védelmét jövő heti magyarországi tartózkodásukon.
Bombariadó miatt kiürítettek egy III. kerületi Spar szupermarketet - értesült a Pénzcentrum. Blokád alá vette és kiürítette a rendőrség a III. kerület Vörösvári úton található Spar szupermarketet. A Pénzcentrum információi...
Izrael Állam miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu 2017. július 17-20. között Budapestre látogat, ahol találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, Áder János köztársasági elnökkel és részt vesz a V4-ek találkozóján is. Benjamin Netanjahu és felesége budapesti tartózkodása alatt a személyvédelmi feladatokat - a belügyminiszter kijelölése alapján - a Te
Jelentősen csúszott a lomtalanítás a főváros IV. kerületében, amit az FKF Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a munkaerőhiánnyal és a túl sok elszállítandó anyaggal magyarázott, de jelezte: visszarendelt dolgozókat a szabadságukról, másokat pedig átcsoportosított a feladatra.
- Gyorsított eljárásban álltottak bíróság elé egy 54 éves taxist, aki négy adóellenőrt rabolt el szerdán. A Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársai az úszó-világbajnokság miatt szervezett akció keretében a nyugta- és számla kibocsátási kötelezettség teljesítését ellenőrizte.
Rövid időn belül két vihar csapott le Baranyára. A kedd esti ítéletidő Szulimánban pusztított a leginkább, teniszlabda nagyságú jég esett. A faluban az összes lakóépületben keletkezett kár.
A Belügyminisztérium felelősségét kutatja a januárban elhunyt Ghaith Pharaon szaúdi dollármilliárdos Magyarországra való bejutása miatt Demeter Márta, független országgyűlési képviselő.
Nem sajnálják a pénzt a magyarok, ha sajtról van szó - ez derül ki a Nielsen felméréséből. 2016. júniusa és 2017. májusa között 90 milliárd forintot költöttek honfitársaink sajtvásárlásra a boltokban, ennél többet csak a feldolgozott...
A világban egyedüliként teljesítette a „leghorrorisztikusabb” versenyt Szőnyi Ferenc, aki a Himalájában futott le 480 km-t, 113 óra 13 perc, 29 mp alatt, úgy, hogy 43 évesen kezdett el versenyszerűen futni és most, 53 évesen az ultratriatlon fejedelme.
Elstartolt a vizes vb, amelynek biztosításában a rendőrség mellett a katonaság és a Terrorelhárítási Központ (TEK) is részt vesz. A TEK páncélozott szállító harcjárműve már meg is érkezett a Duna Arénához.
Elfogtak a zalaegerszegi rendőrök két férfit, akik a gyanú szerint több tízmillió forintot raboltak el egy zalai üzemből - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
Kamu név alatt éveken keresztül élt Magyarországon az a román férfi, akit pénteken tepertek le a Terrorelhárítási Központ kommandósai és a BRFK Célkörözési Osztályának nyomozói.
Sok ellenzéki politikus, és a média is olyan összegeket számol a vizes vb költségeihez, melyek nem is oda tartoznak - ezt válaszolta az ATV Híradójának a Budapest 2017 szóvívője azzal kapcsolatban, hogy a Párbeszéd számításai szerint minden magyar adófizetőnek 42 ezer forintjába kerül a sportesemény. Közben az is kiderült, nem az azeri cég szolgált
Szijjártó Péter megállapodást írt alá a McDaniel College további budapesti működéséről az Egyesült Államokban található Annapolisban pénteken, a külgazdasági és külügyminiszter szerint ez azt bizonyítja, hogy "aki meg akar állapodni a magyar kormánnyal, az meg tud állapodni", és a felsőoktatási törvény semmilyen teljesíthetetlen feltételt nem támas