Választási szövetségbe hívja az ellenzék pártjait, ugyanakkor a demokratikus oldal kollaboránsait, „jószándékú balekjeit” támadja, bírálja Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 óra csütörtöki számában megjelenő interjúban. Molnár Zsoltot pedig árulónak tartja.

A magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolja szerdán közzétett állásfoglalásában az Európai Bíróság főtanácsnoka a menedékkérők tagállamok közötti elosztását célzó uniós mechanizmus ellen indított perben.
Balekokról, árulókról beszél Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje, aki szerint ezek az emberek a demokratikus oldal kollaboránsai, akik háromféle új pólust akarnak csinálni.
A Tisza menti éttermek és halsütödék kiemelt ellenőrzése során, mindössze egy hétvége alatt több mint 600 kilogramm hal és haltermék forgalomba hozatalát tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azok nem azonosítható eredete miatt - közölte a Nébih az MTI-vel szerdán.
Újabb kárpátaljai térségekben mutatták ki az afrikai sertéspestis kórokozóját. Az országos főállatorvos itthon a szabályok fokozott betartására figyelmeztet.
Több mint hétmillió forint óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint még márciusban a gépkocsijával nagy sebességgel belerohant az előtte álló autóba a fővárosi Szentendrei úton, és emiatt a másik járműben ketten meghaltak - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.
56 után voltak írók, akik a fióknak írtak, mert nem jelenhettek meg, lassan én is így érzem magam, mert nem lesz hol bemutatnom – mondta Nagy Bandó András az ATV Egyenes Beszéd című műsorban. Az író, humorista hiányolja azt a polgári kritikus tömeget is, akik kérdéseket mernének feltenni.
Több mint hétmillió forint óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint még márciusban a gépkocsijával nagy sebességgel belerohant az előtte álló autóba a fővárosi Szentendrei úton, és emiatt a másik járműben ketten meghaltak - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.
Egy hétvége alatt több mint 600 kilogramm hal és haltermék forgalomba hozatalát tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), mert eredetük nem volt azonosítható. Ebből csaknem 84 kilogramm esetében a haltermék azonnali megsemmisítését rendelte el a hatóság.
- Nőtt a természetes fogyás 2017 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest, mivel a halálozások száma jelentősen, a születéseké azonban csak kismértékben emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A természetes fogyás üteme 31 százalékkal emelkedett, így január és május között 23084-gyel lettünk kevesebben, így 9 mil
Ismét gyönyörű lányok érkeztek Balatonfüredre, hogy a Miss Balaton 2017 második castingján bebizonyítsák, ott a helyük az augusztusi döntőn. Ez alkalomra az első fordulóról továbbjutott 24 versenyző volt hivatalos, akik több körben is a zsűri elé álltak. Epres Panni, Iszak Eszti, Dukai Regina és Seres Attila most sem csak a külső adottságokat ponto
Az elmúlt hónapokban egyre több botrány alakult ki a BKK körül. A felújított hármas metró folyamatos meghibásodása hónapok óta a közbeszéd tárgya, nemrég az etikus hacker története kavart nagy vihart, most pedig kiderült, hogy 3 ezer ember személyes adatait szerezhették meg a BKK új online jegyértékesítési rendszerén keresztül. Az ATV ennek kapcsán